Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-09-08 / 72. szám
4. oldal. KOMAROMI LAPOK 1937, 'szeptember 8. — Gyakorlat kézigránátokkal. Úgy értesülünk, hogy folyó évi szeptember 10-én és 24-én, október 8-án és 22-én és végül november 5-én és 10-én reggelenként 7 órától délután 13 óráig a 12. gyalogezred az V. sz. várerőd mögötti katonai gyakorlótéren éles kézigránáttal gyakorlatot fog tartani. A gyakorló tér veszélyeztetett része a fenti naapokon és időben biztonsági okokból katonai őrökkel körül lesz zárva. A közönség figyelmét azzal hívjuk fel erre a gyakorlatra, hogy a fent jelzett napokon és időben a veszélyeztetett területen való tartózkodást, valamint az oda való belépést a hatóság megtiltotta, mert életveszélyes s ezért az ott álló őrök figyelmeztetése saját érdekében mindenben betartandó. — Motorkcrékpárszerencséllenség Komáromban. Nagy Vince liuszonnégycsztendős keszegfalusi lakatoslegény Keszegfal várói Komáromba jött motorkerékpárján. A komáromi íőuccán a motorja elromlott, a robbanás kihagyott, amire Nagy Vince megijedt s elvesztette uralmát a gép fölött. A kerékpár nekirohant egy házfalának, Nagy Vince lezuhant s eszméletlenül vérbeborultan maradt a földön. Jobbkarja eltörött, agyrázkódást szenvedett. Súlyos állapotban szállították be a komáromi közkórházba. — Leégett gőzmalom. Mull vasárnap éjjel két órakor Pereden villámcsapás következtében kigyulladt Lehmes Gyprián malomtulajdonos malma. Dacára a rettenetes viharnak, amely nagy esővel jött, az egész község lakossága pár perc alatt a helybeli önk. tűzoltóság vezetésével rész tvett az oltási munkálatokban. Csak az önfeláldozó munkának és a peredi tűzoltóság motorizált fecskendőjének köszönhető, hogy a tüzet sikerült lokalizálni és így a malom, valamint a hozzátartozó raktárak, gazdasági épületek nem estek a tűz martalékául. A nagy tűz hírére kivonult a sellyei tűzoltóság is Zsofcsák járási biztos és Kardoss Győző járási parancsnok vezetésével a járási autófecskendővel, valamint a deáki tűzoltóság is. A malomépülel tetőzetének egyik sarka leégett és a malom belső berendezését a sok oltási víztől elég jelentékeny kár érte, ami biztosítás révén majdnem teljesen megtérül. A mentési munkálatoknál több személy könnyebben és két tűzoltó súlyosabban megsebesült. — Ismeretlen dunai bulin. Esztergom közelében egy 65—70 év körüli munkáskülsejű férfi holttestét sodorták partra a hullámok. A kerekarcú, jólláplált, magastermetű vízbefulton sötétkék kabát, barna, csíkos nadrág, hosszú alsónadrág, flanelling és fűzős egészcipő volt. Zsebében egy csehszlovák jelzésű gyufásdoboz volt. Kilétének megállapítására folyik a nyomozás. — Tűzvész I lelem bán. Helemba községben tűzvész hamvasztotta el Tóth Emerencia lakóházának szalmatetőzetét. A kár jelentékeny. A csendőrség gyújtogatásban sejti a tűzveszedelein okát és a nyomozást megindította. — Meglopta szállásadóját. Maász Sándor váci lakos vendégségbe érkezett Kéméndre, ahol Kurali József gazdánál szállott meg. Kuraliék kimentek a mezőre és a lakáskulcsot az ablakdeszkán helyezték el. A vendég megtalálta a kulcsot, behatolt azzal a lakásba és olt feltört egy ládát, amelyből 2000 korona készpénzt és löbbszáz korona értékű régi osztrákmagyar érmet ellopott. A lopási hamarosan felfedezték és a szökni készülő tolvajt elfogták. Beszállították a komáromi ügyészség fogházába. — Életunt öregember. Az utóbbi időben számos csallóközi öregember unta meg az életét s igyekszik szabadulni tőle. Legtöbbször sikerül is az öngyilkossági kísérlet. Gellér községben Molnár András nyolcvanhatesztendős öreg gazda unta meg az éleiét. Egy létrát nekitámasztott a csűr falának, a létrára kötelet helyezett s a kötélre felakasztotta magát. Mire rátaláltak, már halott volt. Tettének oka életuntság s fáradtság. — Október végéig meg kell kötni a tanoncok szerződését. A 259. számú ipartörvény a tanonciskolába való felvételt akként szabályozza, hogy a szerződést kötött tanulók közül minden tanévben csak azok vehetők fel a tanonciskolák egyes osztályaiba, kik legkésőbb október hó végéig kötötték meg tanoncszerződésüket. A később szerződők azon tanévben már nem vehetők fel, csak a következő tanév elején. Ebből az a hátrány származhatik, hogy az október hó után szerződött, be nem iskolázható tanoncok egy évet elveszítenek, tanoncidejükkel párhuzamosan nem fejezhetik be tanonciskolái tanulmányaikat s így a felszabadulásuk alkalmával nem juthatnak a tanonciskolái végbizonyítványaikhoz, ami a fenti ipartörvény értelmében az önálló iparjog szerzésének egyik kelléke. A kereskedői vagy iparospályákrn lépni szándékozó tanulók, illetve azok szülei érdekében a tanonciskolák felügyelőbizottsága figyelmezteti az érdekelteket, hogy az iparos vagy kereskedői pályákra lépni szándékozó tanulók július, augusztus vagy szeptember hóban, de legkésőbb október hó végéig kössék meg tanoncszerződéseiket, hogy a következő tanévre a tanonciskolába felvehetők legyenek. — Fiú az apja ellen. Patus Vince páldi lakos a benzin miatt összekütettlegességgé fajult és a verekedés lettlegességgé fajult és ennek során során az öreg Páldi János szerint, fia őt földreteperte, késfokával többször fej beverte, úgy, hogy eléggé súlyos sérüléseket szenvedett. Az apa feljelentésére eljárást indítottak a fiú ellen. — Az éhségei a vér okozza. A vér összetételét néhány évtizeddel ezelőtt még meglehetősen egyszerűnek képzelték, a belső elválasztási mirigyek felfedezése óta azonban tudjuk, hogy a vérben nagyszámmal vannak olyan hatóanyagok is, amelyeket egyszerű vegyi vizsgálaílal megállapítani sem lehet. Tsukineff orosz kutató vizsgálatai szerint a vérben olyan hatóanyagnak is kell lenni, amely a szervezetben az éhség érzetét váltja ki. Feltevésének bizonyítására állatkísérleteket végzett, amelynek folyamán azt tapasztalta, hogy mikor az éhező állat vérébe az egyik jóllakott állat társának vérét befecskendezte, az előbbinek éhsége szemmel láthatóan lecsökkent, sőt gyomrának azok a görcsös összehúzódásai is nyomban megszűntek, amelyek az éhség érzetét az embernél is kiváltják. — Csecsemőhullát mosott ki a víz. A Királyrév mellelLi Feketevíz medrében különös körülmények között egy jól fejlett csecsemő hullát találtak. A csendőrségi nyomozás megállapította, hogy az eddig még ismeretlen tettes az élve világrajött, jól fejlett újszülöttet bestiális módon megfojtotta, majd egy női ruhába csavarta s a Feketevíz medrében a homokban elásta. A víz sodra azonban kimosta a gyermekhullát s így találtak rá. A csendőrség bizonyos gvanuokok alapján feltételezi, hogy a gyilkosságot egy Érsekújvár környéki leányanya követte el s a nyomozás ebben az irányban indult meg. — Rázuhant a kivágott fa. Halász Sándor gazdasági cseléd társaival együtt egy nagy fái vágott ki Muzslán. Döntésnél a fa rázuhant Halászra, aki eszméletlenül terült el a földön. Az orvosi vizsgálat súlyos belső sérülést és bordatörést állapított meg. — Leesett a székről, mindkét keze eltörött. Bognár Jánosné kiskeszi földműves asszony a szobáját meszelte. Hogy könnyebben elérje a menynyezetet, az asztalra tette a széket és arra állt. Meszelés közben azonban elveszítette az egyensúlyát és olyan szerencsétlenül fordult le a földre, hogy mind a két karja eltörölt. Súlyos sebesülésével a komáromi közkórházba szállították. — Szüreti mulatság. A Komáromi Proletár Testedző Egyesület szept. 12-én, vasárnap este 8 órai kezdettel a Király püspök uceában levő Munkásotthon nagytermében szüreti mulatságot rendez. Belépődíj 5 Ke, vigalmival együtt. — A Komáromi Zsidó Főiskolások augusztus 30-án tartott választmányi gyűlésén a lelépő tisztikar helyébe az 1937—38. évre a következő tisztikart választották meg: elnök Raab Ferenc, alelnök MUC. Schwitzer Pál, titkár MUC. Schwartz Ármin, pénztáros JUC. Földes Imre, ellenőr MUC. Weisz László, jegyző Raab Sándor, választmányi tagok: Radó Anna, Rotter Sándor, Schwartz Eszter, Seidner Antal, Taub Ernő, Zsombor András. Az új tisztikar az 1937—38. tanévre 2500 Ke kölcsönt szavazott meg a szegénysorsú főiskolások támogatására. Elhatározta továbbá az egyesület, hogy a jövőben nagyobb kultiirtevékenységet fog kifejteni és igyekszik a jövőben is jóhírnevét megtartani. — A csendőrség új rangjelzései. A nemzetvédelmi minisztérium példájára, amely az őrmestereknél és a zászlósoknál új rangjelzéseket vezetett be, a belügyminisztérium a csendőrségnek is új jelzéseket irt elő. A csendőrőrmesterek a jövőben az eddigi jelzés helyett háromágú ezüstcsillagot, a törzsőrmesterek két, a zászlósok három ilyen csillagot fognak viselni. Ez a rangjelzés megfelel annak, amely a katonaságnál van bevezetve. A csendőrőrmester rangjelzése ezentúl ötágú ezüst csillag lesz. — Kétszáz kilót híztak a nyaraló gyermekek. A Szlovenszkói Magyar Gyermekvédő Egyesület nyitrai csoportja is kivette részét a gyermeknyaraltatási akcióból. Tatarik Emil taníló felügyelete mellett az érsekujvári Nyitra-szigeLen húsz gyermek megkezdte nyaralását július végén. A gyermektábor annyira népszerű lett, hogy a gyermekek egyre-másra jelentkeztek, végül is 15 gyermekkel fejeződött be a nyaral tatás. Nagyszerű koszt, sportszerű egészséges élet jellemezte a tábort s végül is a gyermekek négy hét alatt összesen 200 kilót híztak. Csütörtökön ünnepélyesen befejeződött a táborozás, kedves záróünnep kíséretében. — Jövőre megkezdik az érsekpjvári járásbírosági épület építéséi. Az érsekujvári járásbíróság most olyan rossz épületben vall elhelyezve s ez a körülmény annyira tarthatatlan már, hogy illetékesek elhatározták az újjáépítést. A Bernolák téren felépítik a járásbíróság épületét jövőre. Az érsekujváriak most sem mondtak le róla, hogy amit lehet, maguknak szerezzenek meg, még a szomszéd város rovására is: álmuk az, hogy a kerületi bíróság odahelyeztessék. — Az erdész és a faág. Muri Imre 55 éves szőgyéni, községi erdész a napokban diót szedeti egy fáról. Az ág letörött alatta, az erdész oly szerencsétlenül zuhant le, hogy gerincét eltörte, agyrázkódást szenvedett és súlyos belső sérülésekkel vitték a kórházba. — Súlyos munkásszerencsétlenség az érsektíjvári lengyárban. Zajacsek Júliát, az érsekujvári lengyár munkásnőjét súlyos szerencsétlenség érte. Munka közben a gép dugattyúja visszacsapódon és olyan erővel vágta homlokon, hogy koponyacsontja betörött. Súlyos állapotban szállították kózházba. — Életunt pénztáros. Perhete községben, az •Inzcshr útépítő vállalat pénztárosát, Urban Józsefet e hó 21- én reggel halva találták lakásán. Revolverével szivén lőtte magát. Hátrahagyott búcsúlevelében életuntságról panaszkodik és alighanem emiatt követte el szörnyű teltét. — Két hatalmas pofon. Lócsai Gyula felsőszecsi gazdához beállított egy állítólagos pénzügyi ellenőr és különböző illetéknyugtákat kért. Nyomban kijelentette, hogy a revíziót egy kis pénzzel is el lehet intézni. Ha Lócsai 200 koronát lefizet, akkor ő majd elsimítja a dolgot. Lócsai igazolásra szólította föl az idegent és mivel az nem tudta előmutatni papirosait, a gazda két hatalmas pofont mért le a hivatlan vendég arcára. Az idegen jónak látta a menekülést, amit futva tett meg. Mai napig sem jelentkezett, de mint hírlik máshol is próbálkozott több-kevesebb sikerrel. A csendőrség keresi. — Gahonatolvajlás. Kétyen elloptak Vida Lajos gazdától 2(100 korona értékű gabonát. A csendőrség a tolvajokat két ottani földmíves személyében kinyomozta és úgy őket, mint az általuk megnevezett orgazdát őrizetbe vette, majd beszállította a párkányi járásbírósághoz, honnan az orgazdasággal vádolt kereskedőt csakhamar elbocsátották, míg a beismerésben lévő tolvajokat fogva tartották. — Lopás a vonaton. Vasárnap Jenes Béla törzskapitány felesége Érsekújvárod észrevette, hogy ismeretlen tettes a vonatban ellopta kézitáskáját, amelyben 650 korona készpénz és értékes iratok voltak. A nyomozás folyik. — Több halálos áldozata van a surányktirnyéki tifuszjáárvámynak. Az elmúlt hetekben Surány környékén több tifuszmegbetegedés történt, amelyek közül eddig három eset végződött halállal. Kovács István surányi fiatalember, valamint egy 21 éves újvilági telepes és ugyancsak újvilági 20 éves leány estek a járványnak áldozatul. A hatóságok minden intézkedési megtettek, hogy a járvány továbbterjedését megakadályozzák. Közgazdaság Szlovenszkőn 3522-vel emelkedett a munkanélküliek száma Augusztus hónapban a munkanélküliek száma Csehszlovákia területén 233.168 volt, amely szám a július hóban kimutatott 218.127-el szemben 14.959 Csökkenést mutat, ami 6 százaléknak felel meg. Csehországban 12.498-al, Morvaországban 6159-el csökkeni a munkanélküliek száma. Ugyanakkor Szlovenszkón 3522-vel, Kárpátalján pedig 176-al emelkedett a keresetnélküliek száma. Vagyis 11, illetve 5.1 százalék a növekedés a munkanélküliek számában. A szlovenszkói munkanélküliség emelkedése világos cáfolata Szlovenszkó konjunkturális helyzetének és bizonyítéka annak, hogy a legtöbb munkás szezonmunkából tartja fönn magát, mivel azonban az aratás elmúlt és a gazdasági munka is szünetel, a munkanélküliség szemmelláthatóan növekedik. X A Prágai őszi Vásár. Vasárnap nyitották meg a 35. prágai mintavásárt. Az Őszi Vásár a megnyitási napon a belföldről közel hatvanezer főnyi látogatót vonzott. Szlovenszkóból kevesen voltak jelen a vásáron, aminek oka a közbejött zsidó ünnep volt. A közönség különösen nagy figyelemmel szemlélte a rádió-, bútor- és zongora-vásárt, valamint a szakkiállítási csoportokat. Nagyszámú külföldi is meglátogatta a vásárt, akik főképen Németországból, Ausztriából és Jugoszláviából voltak. X Nagymennyiségű rozsot vásárollak Romániában. A Metropress jelentése szeriijt a Gabonatársaság Romániában eddig 2500 vagon rozsot vásárolt, amelynek kisebb részét már le is szállították a csehszlovákiai tranzitóraktárakba, a további mennyiséget most gyorsított ütemben fogják leszállítani, minthogy a napokban nyert elintézést a vám kérdése, amely 73 koronát tesz ki és pedig olyan formában, hogy a rozs ára változatlan marad. A rozsot egyrészt hajón, másrészt vasúton szállítják Csehszlovákiába. X Pályázat a negyedi Yágkiköiü építésére. A pozsonyi országos hivatal pályázatot írt ki a negvedi Yágkikötő berendezési munkálataira. A kikötő létesítéséhez 285.000 köbméter földel kell kiemelni. A kikötő építését 1938 tavaszán fogják megkezdeni. X Négy magyar gazdasági népiskola nyilik meg e tanévben az érsekujvári lanfelügyelőség területén a nyolc elemi osztályt végzett tanulók részére és pedig Naszvadon, Tardoskedden, Nagykéren és Marcellházán. — Az iskolák székhelyén lakó tanulók 16 éves korukig kötelesek ezen iskolákba beiratkozni.