Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-09-04 / 71. szám
1937. szeptember 4. KOMAROMI LAPOK 9. oldal. I ASSZONYOKNAK. A hazudó gyermek Szülők, nevelők igen sokszor kétségbeesnek, hogy gyermekük éveken keresztül szófogadó, engedelmes és igazmondó gyermek volt s egy napon azt vették észre, hogy a gyerek füllent, később pedig egész vaskos hazugságokkal akarja szüleit, nevelőit félrevezetni. — Mit tegyek? — kérdi kétségbeesve ilyenkor a szülő. A jó nevelő ilyenkor azt mondja: vizsgáljuk meg, hogy Iliiért hazudik a gyermek. A hazudo-zás — ami nem sajátsága a magyar jellemnek — okainak meglelésércmutat rá ez a néhány észrevétel. Ha a gyermeknek — mondjuk — nyolcéves koráig nem volt szokása a hazudozás, úgy ez nem veleszületett rossztulajdonság, de nem is erős képzelőerő következménye. Két ok állhat fenn: az egyik a túlságos szigorúság, a másik a rossz példa. A túlszigorúság majdnem egyenesen ráviszi a gyermeket a hazugságra. A büntetéstől való félelemből hazudik. Soha nem szabad a gyermeket megbüntetni, ha a hibáját bevallja és bocsánatot kér. Szeretettel meginteni és a hibájából eredő károk vagy egyéb következményekre a figyelmét természetesen föl kell hívni, de mindenkor úgy, hogy a bizalmat a szülőkkel szemben el ne veszítse. Itt nem arról van szó, hogy ha bármit is követne el, ne éreztessük vele vétkének súlyát. Tartsa kötelességének, hogy bevallja helytelen viselkedését és bocsánatot kérjen, de ne riasszuk és ne idegenítsük el soha magunktól a gyermekek szívét. A második ok lehet a rossz példa. Talán el sem hinnők, mennyire a hazugságok levegőjében él egy gyermek... Még alig eszmél, csúszik, mászik, járni próbál, potyog a földre, bútordarabokba ütődik, tárgyakkal, játékokkal megsérti magát és akkor a szerető édesanya, vagy a dada megveri a földet, a bútort, a játékot és egyebeket, amelyek mind »bántották« a babát. Holnap már a baba kéri a dadát, hogy verje meg a csípő vasat, vagy a wecker órát, mert bántotta őt... Nem is csak a hazugságot plántálják a gyermek leikébe, hanem az igazságtalanságot és a bosszúvágyat is. Ha a gyermek kér valamit és nem akarják odaadni neki, menni szeretne és nem engedik, hazudnak neki össze-vissza mindent, csak az igazi okol nem mondják meg még vélellenségből sem, pedig úgyis mindegy, egyformán fog sírni, akármit mondanak neki, ha dacos és erőszakos és nem kapja meg, amit szerelne. A hazugság miatt nem fog hamarább elhallgatni. A leggondosabb anya sem igen ügyel arra, hogy pl. ha nincs kedve látogatót fogadni, ne a gyermek előtt adja ki a jelszót: »nem vagyok itthon!« Ha olyan valakire vár, aki terhére van s a gyermek jelenlétében panaszolja, mennyire unja az illetőt, bár ne is jönne — ugyancsak a gyermek előtt —, a vendég megérkezése pillanatában repül a karjaiba és hálálkodik, amiért felkereste. Dicséri az illetőnek szemébe a ruháját, hangját, férjét, kutyáját, macskáját, s mikor elment, kifigurázza, leszólja a sárga földig. Százféle ilyen mindennap előfordu-’ ló hazugságot sorolhatnék cl, amelyeket udvariasságból, illedelemből a leggondosabb szülő is elkövet, nem veszi észre, hogy a gyermek leikébe ezek az »ártatlan« hazugságok milyen élesen bevésődnek, megszokja azokat és lassankint ő maga is követni fogja őket. A környezetre, személyzetre — ebből a szempontból is — nagyon kell ügyelni, nagyon sokszor innen kerül a baj. De legjobban meg kell figyelni a gyermek barátait. Egy rokonszenves, de hazudozó kis barát vagy barátnő a legkönnyebben rászoktatja kis pajtását erre a'hibára. Mert sohasem a rossz tanulja meg a jót, liánéra a jó a rosszat. Végül: a bajnak elejét kell venni, ha pedig már megvan, gyógyítani, csak az erősen vallásos neveléssel lehet. Szakács in űvésze í Finom ételek fekete kenyérmaradékokból A Berliner Tageblatt egyik vasárnapi képesmelléklete konyhai recepteket közöl, hogyan lehet a fekete kenyérmaradékokból igen ízletes ételeket készíteni. Egy leves például a következőképpen készül: a megvágott zöldséget egy vagy két felvágott paradicsommal, kéthárom evőkanálnyi ételolajban megpirítjuk, 20—25 deka fekete kenyérmaradékot adunk hozzá, bőven leöntjük vízzel, megfőzzük és átpasszirozzuk. Mégegyszer megfőzzük, közben 2— 3 főtt veresrépát reszelünk hozzá, azután megkeverjük egy csésze tejjel vagy tejszinnel felvert tojás sárgájával, megsózzuk, paprikázzuk és Magit teszünk hozzá, esetleg megvágott keménymagot és citroxnlevet. Megvágott petrezselyemmel szolgálják fel. De nemcsak levest lehet készíteni fekete kenyér maradékból, hanem előételeket, desszertet, tésztaféléket. Kétségtelen, bog}7 a fekete kenyér maradékának felhasználása arra vall, hogy a négyéves terv takarékossági utasításait a legnagyobb részletességgel viszik keresztül, viszont — legalább a leírás után — a fekete kenyérmaradékételek nagyon ízletesek lehetnek. A Berliner Tageblatt ajánlja például a következő igen olcsó ételt: fél kiló apró kockákra vágott fekete kenyeret vajjal ropogósra pirítunk, azután lehűtjük és ugyancsak kockákra vagdalt német kemény sajttal keverjük, azután sóval, rózsapaprikával és őrölt keménymaggal fűszerezzük. Felszolgálás előtt húslevessel, illetőleg Maggi-lével vastagon feleresztjük és snittlinggel szórjuk tele. Körítőknek alkalmas a pirított burgonya vagy paradicsom, esetleg zellersaláta. Nagyon ajánlja a lap a következő változatot: 30 deka reszelt fekete kenyérmaradékot vajban megpirítunk, azután 8—10 deka vajban két apróra vágott hagymát és 2—3 megvágott szardellát néhány paradicsom belével megkeverjük és az egészet sóval, sok rózsapaprikával, 12—15 csöpp Maggival, őrölt köménymaggal és egy evőkanál mustárral fűszerezzük, az egészet megkeverjük félkiló passzirozott fehér sajttal és felszolgálás előtt snittlinggel szórjuk tele. Ujahb változat: Összekeverünk 15 dk. vajat 125 gr. cukorral és 2 tojássárgájával habosra, hozzáadunk 3—4 dk. mazsolát és ugyanannyi pörkölt mogyorót, valamint 175 gr. passzirozotl, egy pohár fehérborral feleresztett fekete kenyérmaradékot, szekfűszeggel és citromhéjjal fűszerezzük, azután hozzáadjuk két tojásfehérje habját. Vajazott formában háromnegyed óráig kell sütni, azután vaníliaszósszal felszolgálni. GYERME KEKNEK. Kutyabecsület A közel környéki villában lakott egy szép komondor, Nagy János gazda házánál. Sókat még nem látott a világból, mert itt nevelkedett gyermekkorától kezdve. De övé volt a kert és birodalmához tartozott a közeli virágos rét, hol a gyerekekkel eljátszott. Egy nyáron a gazdának hirtelen el kellett pár hétre utazni s mivel családja éppen nyaralt, magára kellett volna hagyni hűséges állatját s ez nem kis gondol okozott neki. Midőn így törte a fejét, a szomszéd üzlet tulajdonosnője megkérdezte tőle a baj okát. örömmel jelentette ki, hogy szívesen magához veszi Tiszát, hisz úgy is szereti. Igv került Tisza egy villanyszerelési üzletbe. Már másnap az üzletben ült és figyelmesen nézte a vevőközönséget. Egyszer, midőn bementem vásárolni az üzletbe, azt láttam, hogy egy nagy komondor a pultra tette a két első lábát s a jobbat felém nyújtogatta, nem vettem mindjárt észre s úgy látszik, hogy a jobb lába közben elfáradt s így a balt nyújtogatta mindaddig, míg el nem fogadtam baráti kézszorítását. Csodálkozott az üzlettulajdonosnő, hogy mindjárt az első látásra ily bizalommal viseltetett irányomba. Elmondta, hogy Tisza nagyon jó emberismerő. Ha rossz ember jön az üzletbe, halkan morog, figyelmezteti a tulajdonosnőt. — Oly boldog vagyok — mondta Bálintné — mióta itt van ez a kulya, de mindennap félek, hogy mikor viszik vissza. Azóta nyugodt vagyok, akkor is, ha egyedül kell az üzletben lennem. Egy más alkalommal, midőn az üzletije mentünk, Tisza az ajtóban ült, de pontosan a közepén, úgy, hogy nem lehetett bemenni. Nevetve mondtam, — na, öreg, mi lesz, nem engedsz be? — Erre ő illedelmesen felállt és odébb ült, hogy bemehellünk. Nemsokára hazajött Nagy János, a gazda. Mily örömmel fogadta Tisza. Ugrált, a kezét nyalta, nem lehetett azt az örömet szavakban kifejezni. 'kelt, mull az idő. A gazdát sok baj érte. El kelleti adui a házat, elhatározta, hogy a városba költözik. A kutyát azonban nem akarta a bérház' negyedik emeletére vinni, mert tudta, hogy az rá nézve szenvedés s mivel igazán szerette Tiszát, elhatározta, hogy jó barátjának adja, kinek szép birtoka van. Megegyezett Kisfalvy György földbirtokossal, aki egy napon el is küldte a kocsist a kutyáért. Régi gazdája könnyes szemmel adla oda Tiszát. A kutya megnézte a kocsist és barátsága jeléül kezet adott neki. Nagy János szomorúan nézte cs mondta: na, Tisza, te ugyan hamar elfelejtesz engem. Pedig nem úgy volt. Az állat örült az újdonságnak, mint egy gyerek s miután nem régen is látogatóba volt, aztán ismét hazajöhetett, azt hitte, hogy most is egy ilyen kirándulásról van szó. Pórázon vezette Kis Mihály kocsis az uccukon át s mint okleveles kutya villamoson tette meg az utat a pályaudvarig. Olt a kocsis III. osztályú személyjegyei váltott számára is és így nagy büszkén ment be a kupéba. Midőn a jelenlevők megtudták, hogy személyjeggyel utazik, tréfából egy ablak melletti helyre mutattak, hogy üljön fel oda. Tisza komolyan vette a biztatást és felült a kijelölt helyre, két első lábát a nyitott ablakra téve nézte a vidéket. Valószínűleg azért, ha esetleg rossz dolga lenne/* hazataláljon. Mivel az új gazda háza a vonat megállójától csak pár lépésnyire volt, valamennyien kimentek és várták az új »családtagot«. Midőn berobogott a vonat, rögtön észrevették az ablakban két mancsot és egy kutyafejet. Tudták, hogy ez az okos jószág lesz az övék. Boldogan üdvözölték s a gyerekek mindjárt meg is barátkoztak vele. Egy darabig minden jól ment. A kutya jókedvű és boldog volt. De midőn látta, sőt megérezte, hogy régi gazdáját többé nem láthatja, elkezdett búsulni, nem akart enni, könnyei pereglek s csak a szeretetteljes bánásmóddal tudták megvigasztalni. Már eltelt egy év is, midőn régi gazdája látogatóba jött Kisfalvy birtokára. Alighogy megérkezett, Tisza boldogan ugrándozta körül, kezét megnyalta, egész bolond volt a nagy örömtől, nem lehetett megnyugtatni. Eszébe jutott ismét boldog gyermekkora, régi gazdájának a jósága. A kutya azt nem felejti el soha. Közben leültek a kertben, Tisza ott is Nagy János mellett volt, nehogy elszakítsák tőle s fejét a ’térdére tette. Nagy János meghatóban nézte az állat ragaszkodását. Megsímogatta a fejét és azt mondta: hát te nem felejtettél él, hiszen jó dolgod van, szeretnek? A hűséges, hálatelt kutyaszemekből azt lehetett kiolvasni: édes gazdám, téged nem feledtek el soha! Mackóék meg a borz A hólepte erdőben a borz vadászni indult. Szaglászott, szimatolt s lopva surrant lova. Félt, mert tegnap Hallotta az éhes farkasok ordítását. A medve mesélte nemrég, hogy őt és fiacskáját megtámadták a farkasok. Vad harc keletkezett köztük s a kis bocs egy óvatlan pillanatban leesett a mély szakadékba. — Ottveszett — zokogta a medvemama — szegény fiacskám... — Jobb lesz nekem is itthon maradnom — gondolta a borz, amint meghallgatta a medve borzalmas elbeszélését a vad farkasok támadásáról. De az éhség mégiscsak kikergette. Talált is valahol egy kenyérdarabol, de ő voltaképen egérhúsra vágyott. Nagy utat tett már meg, amikor egy bokor mögül furcsa, sírdogáló hangot hallott. — Mi lehet ez? — rezzent össze. — Ez nem farkashang. Lassan odalopózott és a kis medvebocsra bukkant, amint törölt lábát nyalogatta. — Csakhogy megvagy, kis mackó, — kiáltott örömében a borz és futott felkeresni az anyamedvét. Amint a borz berontott a medve barlangjába, szegény mackót sírva találta. Nagyot rikkantott a borz: — Megvan a kis mackó, csak a lába törött el... — Hol van? Merre van? — ugrott fel a medvemama. Nekiiramodlak az erdőnek és hamarosan meg is találták a kis bocsot. A kis medve hamar meggyógyult és jó pajtása lett élete megmentőjének, a fürge kis borznak.
