Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-09-01 / 70. szám

1937. szeptember. 1 i I KOMA KO Al I lai'ur SPORT Óriási balszerencse... SK Zsilina-KFC 2:1 (2:0) Rosszabb játékkal is 75 percig fölényben volt a KFC, de a zsolnaiak kapusa mindent men­tett. — A lehetetlenül sáros pályán nem alakul­hatott ki reális küzdelem. — 17:2 a szögletarány a KFC javára. — Gólszerzők Rysavy (2), Vitálos fog Komárom, augusztus 31. Sokan mondogatták a VAS elleni gólcsőnél, hogy néhányat jó lenne tartalékolni a későbbi mérkőzések­re. Sajnos ez a jóslat nagyon hamar beteljesedett. Már a LAFC elleni mér­kőzésen kitűnt a csatársor gólképte­lensége, most vasárnap pedig majd­nem állandó fölény ellenére sem sí-, kerüli egy gólnál többet rúgni, ez az egy is tizenegyesből esett. Igaz, hogy ezen a mérkőzésen valami hallat­lan balszerencse kísérte a csatá­rok lövéseit, illetve bámulatos sze­rencse szegődött az ellenfél védel­méhez. De maga az a lény, hogy csak egy ízben sikerült’ bevenni a kaput, azl bizonyítja, hqgy a csatárok nem tud­tak eléggé erélyesek és szemfülesek lenni a gól előtt. Két értékes pont veszett el ezáltal s ki tudja, mennyit az jelenteni majd később. A KFC—SK Zsilina mérkőzésről munkatársunk a következőkben szá­mol be: A szombat délutáni félórás zivatar valósággal tengerré változtatta át a ráckerti pályát. Technikai akadályok miatt csak vasárnap délelőtt lehetett megkezdeni a víz leszivattyúzását, de a feneketlen sártól már nem sikerült mentesíteni a pályát. Helyenként majdnem bokáig süllyedt a játékosok lába, amikor Martinkovics bíró síp­jelére a következő összeállításban megindult a játék: KFC: Szigetbe, Bokrossy, Huda­­nich, Molnár, Vitálos, Weintraub, Ivacz, Ivicsics, László, Tóth, Drózdy. SK Zsilina: Pochaba, Golsky, Der­bies, Beniacs L, Altus, Kodaj, Rysavy, Bielek, Pulyera, Chochola, Beniacs A. A KFC-ben tehát Csivre helyett az újonc Ivicsics kapott szerepet, míg Bokrossynak a hirlclenül megbetege­dett Czirok helyett kellett beugrania. A zsolnaiak kezdenek, de már az első percben Drózdy hatalmas bombája ad munkát a kapusuknak. Az 5-ik percben ismét Drózdy célozza meg a kaput, Pochaba fogja a labdát, de kiejti s a rárohanó Ivicsics kapu fölé emeli. Nagy helyzet volt! A KFC va­lósággal szárnyakat kapva rohamoz, a vendégek még csak a középvonalon sem jutnak túl. A 13-ik percben azon­ban váratlanul gólhoz jut az SK Zsi­lina. Rysavyt nem őrzi eléggé Wein­traub, a szélső elfut a tétovázó Ha­­danich mellett is és a bal sarokba vágja a bőrt. A közönség megdöbben erre a hirtelen eredményre, de még ideje sincs felocsúdni, máris újabb táncol a KFC kapujában. Altus ad ki a legalább 5 méteres lesen álló Rysavynak, az az előbbi recept szerint rúgja a labdát a kapu­ba. Hiába tiltakozik a KFC és rendez valóságos füttykoncertet a közönség, a bíró hajthatatlan marad és a kö­zépvonalra mutat. Ez a hatalmas bí­rói tévedés megpecsételi a KFC sor­sát és valósággal emberfeletti küzde­lemre készteti az ellenfél játékosait. A 20-ik percben Drózdy nagy sarkos lövését Pochaba hosszan elnyúlva ki­tolja, majd Ivicsics lábáról szedi le a labdát. A 30-ik percben Tóth re­mek büntetőjét húzza te nagy stílus­ban a zsolnaiak kapusa (már min­denki a kapuban látta a labdát). Új­ból Tóth veszélyes, de fejese után elterül a földön. Kiviszik a pályáról s csak hosszabb kezelés után tér visz­­sza. (Mint kitűnt, az egyik zsolnai hátvéd tarkón vágta.) A KF’C balszárnya állandóan ro­hamoz, de minden hiába. Majd Kacz szép lövési ereszt meg, de a kapus zsákmánya lesz ez is. A második félidőben is folytatódik a KFC nyomasztó fölénye. Az 5-ik gól megszületik a gól. percben vég László kitör s kapura lő, miközben az egyik hátvéd kézzel érinti a labdát. Tizenegyes. Vitálos áll neki, gyenge, helyezetten lövését a kapus fogja, de a labda kiperdül a kezéből és a háló­ba pottyan. Mindenki azl várja, hogy most már talán megfordul a játék sorsa is. A 10. percben Ivicsics kerül jó helyzetbe, de elhamarkodottan a kapusba rúgja a labdát. Már a lt-ik szögletet rúgja a KFC s mind ered­ményleien. Ugyanekkor Pulyera el­fut, de Szigethy a lábáról leszedi a labdát. Megint Pulyera az, aki ki­­jálsza Bokróssyt, szabadön futhatna Re a (kapuig, de a hátvéd nagyon oko­san kézzel rántja vissza s iegy szabad­rúgással sikerül tisztázni a nagyon kényesnek Ígérkező szituációt. Az utolsó negyedórában láthatóan veszít lendületéből a játék, a komáromiak belenyugszanak abba, hogy a balsze­rencse ellen nem lehet küzdeni. S valósággal megkönnyebbülnek a né­zők is, amikor a bíró sípja jelzi en­nek az izgalmas mérkőzésnek a Végét. Nem játszol! szépen lezen a mérkőzésen a KFC, nem lát­tunk tervszerűen felépített támadást, mégis nagyon, de nagyon igazságta­lannak kell minősítenünk az ered­ményt. Mert tény az, hogy rengeteg gyenge momentum ellenére is a mér­kőzés legnagyobb részében kimondott fölényben volt. Az ellenfél váratlan kétgólos előnye után teljesen a vé­dekezésre rendezkedett be s a tömö­rült zsolnai csapattal szemben a ke­vés átütő erővel rendelkező komáro­mi csatársor csak abban az esetben érhetett volna el sikert, ha az ellenfél kapusa történetesen nincs olyan nagy­szerű formában. Egyénileg a KFC-ból dicséretet érdemel: Dróz­dy, Weintraub, Molnár és Bokrossy. A többiek is küzdöttek, de játékuk nélkülözte az erélyt és a biztonságot Feltűnő volt Vitálos gyenge játéka, Hadanich bizonytalansága, Tóth ön­zése és Kacz puhasága. László edzés nélkül és nem egészen egészségesen állt ki, Ivicsics sokat dolgozott, de a döntő pillanatokban még nem ta­lálja fel magát. Szigethy talán az el­ső gólt védhette volna, ha időben veti el magát. A zsolnai együttes két elvesztett mérkőzéstől elkeseredett hangulatban és győzni akarással jött Komáromba. Hirtelen elért sikere után nem szé­gyell néha tíz emberrel is védekezni. S a mérkőzés végéig egyforma lelke­sedéssel harcolt minden játékos. Ki­­tünit a kapus, Pochaba, aki a mezőny kimagaslóan legjobb játékosa volt, az­után Golsky hátvéd, Altus középfede­zet, Putyera center és Rysavy jobb­szélső. Martinkovics biró az első félidőben rengeteget és főleg a KFC kárára hibázott, szünet után mintha helyre akarta volna hozni azo­kat. Nagyon vegyes benyomást kel­lett a bíráskodása. A közönségről is kell valamit szólnunk. Nem tudjuk miért, de elfelejtett buzdítani. Leg­alább is a nagyobbik része. Mert az a néhány katona olyan buzgalommal és kitartással, szavalókórusban kiabál a vendégek mellett, hogy... csak példát lehetne venni tőlük. A KFC játékosai nem is idehaza, hanem idegenben ér­zik magukat, nincs egy hang, ame­lyik újabb erőfeszítésre, rohamra ser­kentené őket. Sőt még a kivonuláskor sem kapnak tapsol. Hát csoda, hogy ha az első sikertelen akció után vég­kép elmegy a kedvük a játéktól, külö­nösen, amikor az ellenfelet buzdító hangorkánt hallják? (véső) Lévai TE—EDSC 6:2 (2:1) Az EDSC Tardoskedd ellen ara­tott szép győzelme után mindenki jó eredményt vár Léván is. Ezt a bizakodást azonban nem váltotta be a csapat. Az eredmény kialakulásá­hoz nagyban hozzájárult a lévai pá­lya állapota, mert vasárnap délelőtt a nagy zivatar teljesen tönkretette azt és ezen a mély, nehéz talajon csak a második félidő közepéig bírta kon­dícióval a csapat. Mentségül felhoz­ható még az is, hogy Lehocky az első félidő közepén harcképtelenTett és csak a szélen statisztált. A mérkőzés első negyedórája a LTE támadásaival lelik el, ekkor még az EDSC hátsó formációja bírja az ira­mot. Az EDSC csatársora ritkábban, de annál veszélyesebben támad, sőt a vezetést is megszerezhette volna, ha Mészáros tiszta helyzetből nem a kapusba lövi a labdái. Utána újabb helyzet nyílik gólszerzésre Kugyelka előtt, aki kicselezi a védelmet, de a kapu közvetlen közeléből szintén a kapusba lövi a tiszta gólnak látszó labdái. Az LTE-nek annál jobban kedvez a szerencse, mert a 35. perc­ben a jobbszárnyról kapott labda át­száll a kifutó kapuson keresztül és a gólnak látszó labdát Révész kézzel kiüti. A bíró tizenegyes nélkül jogos­­san gólt Ítél. Két perc múlva újabb LTE-gól esik Heinz jóvoltából. A lab-Köbölkúti Az EDSC reséget VC—EDSC 11 9:3 (5:1) tartalékcsápata súlyos ve­­szenvedett Köbölkúton, ami­nek azonban főleg néhány játékos fc­­gj’elmezellen viselkedése volt az oka. (Ä bűnösök ellen fegyelmi vizsgálat indult meg.) Az EDSC il góljait Kosa, Krajczár és Novoszád rúgták. Gúlái SE-KMTE 7:4 A gútai csapat kiadós győzelmet aratott a kevés edzéssel kiálló KMTE felelt. Vasárnapi diviziós eredmények: VAS—FC Vrutky 2:2 (2:0). A pozso­nyi csapatot csak a bíró fosztotta meg a győzelemtől. SK Tapolcsány - Füleki TC 4:3 (1:0). Tapolcsány már 4:0-ra vezetett. Rapid—Zólyomi TK 4:1 (4:1). Trencséni TS—LAFC 1:0 (2:0). A LAFC két öngólt rúgott. da az 5(a-es sarkára esik, a kapus elszámítja magát és a labda hátán keresztül gólba megy. Az EDSC a lt. percben ér cl csak gólt Janek ré­vén. A Másodák félidőben még job­ban fokozódik az iram és úgy látszik, hogy az EDSC meglepetést csinál, de mégis az LTE ér el gólt. A komáro­mi csapat nem adja fel a harcot és csakhamar Kugyelka révén 3:2-re szé­pít. Ettől kezdve teljesen összerop­pan az EDSC és a 30., 38., majd a 41-ik percben újabb góllal terheli meg az LTE az EDSC hálóját. Az EDSC játékosai teljes akarással játszották végig a mérkőzést, de a minduntalan megismétlődő balszeren­cse' ellen nem tudtak küzdeni. A lévai csapat jobb volt, de a gólarány túl­zottnak látszik. Grososz bíró elég jól vezette a mér­kőzést. (P.) A diviziós bajnokság állása 1. TTS 2. Tapolcsány 3. Rapid ÉSE LAFC KFC SK Zsilina ZTK Vas Fülek FC Vrútky 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. o 3 3 2 2 3 3 3 3 3 2 3 41 >> Z 2 2 2 1 1 1 1 1 0 0 0 c o 2 UJ 1 1 0 1 1 0 0 0 2 1 1 4» s > 0 0 0 0 1 2 2 2 1 1 2 3= O o O. ■U ro < taS 10:3 9:7 10.3 2:1 5:6 10:6 4:5 5:8 5:13 4:5 4:11 N t/3 £3 0 CL 5 5 4 3 3 2 2 2 2 1 1 KFC 11—ÉSE 33 Ezl a mérkőzést nem lehetett meg­tartani, mert az ÉSE 33 csapata még nincs együtt. Valószínűleg szeptem­berben fogják lejátszani. A legnagyobb igényekei kieUgílő, modern villany­­gépekkel felszereli ■ kozmetikai intézet m azonnal eladó. A cím megtudható a kiadóhivatalban. Mi lesz vasárnap? Divízióban: Fülek: KFC—Füleki TC, bíró Dietz. Pozsony: Rapid—VAS, bíró Mohler. Losonc: FC Vrutky—LAFC, bíró Ba­­zsala. Zsolna: Trencséni TS—SK Zsilina, bhó Jakob. Érsekújvár: SK Tapolcsány—ÉSE, bíró Novák. Első osztályban: Komárom: Egyetértés DSC—Galántai SE, bíró Hochreuter. Zseliz: Ipolysági FC—Zselizi SC, bí­ró Bíró. Tornóc: Lévai TE—TALK, bíró Nemcsók. Párkány: ÉSE 11—PTE, bíró Hor­váth. Tardoskedd: FNSC-TSC, bíró Ru­­zicska. Második osztályban: Komárom: KMTE—KFC 11, bíró Varga. Érsekújvár: Rapid—ÉSE33, bíró Szétesik. Dunaszerdaliely: KöbölkúliAC—DTC, bíró Szentessy. Neinesócsa: Gútai SE—NOSKE. bíró Berkes. Nagvmegyer: Egyetértés 11—NSC, bíró Nagy. Simon Gyula, a rimaszombati Tö­rekvés játékosa és középkerületi vá­logatott a KFC-hoz kérte átigazolását. Lehetséges, hogy már az ÉSE ellen szerepelhet, Mennyit kapunk a valutákért? Ke 100 pengőért ...... 548 50 100 schillingért........................ 526 50 100 lengyel zlotyért .... 513'50 100 román lejért..................16 90 100 német márkáért .... 693'— 100 ezüstmárkáért.................. 780'— 100 dinárért............................61'92 100 olasz líráért..................132'40 100 svájci frankért .... 655'50 100 francia frankért . . . . 107'10 100 Belgáért............................ 482'50 100 holland forintért .... 1577'— 1 angol fontért.....................142 25 1 amer. dollárért .... 28'60 Mennyit fizetünk a valutákért? Kő 100 pengőért .......................551'50 100 schillingért....................... 529'50 100 lengyel zlotyért .... 516 50 100 román lejért.......................16.90 100 német márkáért .... 697'— 100 ezüstmárkáért.................. 790'— 100 dinárért.............................. 62 32 100 olasz líráért......................133'60 100 svájci frankért .... 658 50 100 francia frankért .... 107'70 100 Belgáért............................ 484 50 100 holland forintért .... 1583'— 1 angol fontért ..... 14325 1 amer. dollárért , . . . 28 80 KOMÁROMI LAPOK politikai, társadalmi és közgazdasági lap. Szerkesztőség és Kiadóhivatal Komára«, Masaryk ucca 29. szám. Előfizetés: egész évre 80 Ké, félévre 40 Kő, negyedévre 20 Ke. — Külföldön 120 Kö. Egyesszám ára 1 Ke. Felelős lapkiadó: FÜLöP ZSIGMONDI. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdá­jában Komárno, Masaryk ucca 29. sz. Telefon: 80. A hírlapbélyeg használatát a bratislavai posta- és távirdaigazg. 43.238—Ill.a—37. szám alatt engedélyezte. Az illetékes postahivatal: Komárno.

Next

/
Oldalképek
Tartalom