Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-08-28 / 69. szám
1937. augusztus 28. KOMAROMI LAPOK 7. oldal. S P O E T 9:1 és 0:3 utón vájjon ml lesz az eredmény az SK Zsilina elleni mérkőzésen? Teljes csapattal jönnek a vendégek, rníg a KFC-nál büntetésből csak Csivre marad ki, de játszik László A KFC őszi kezdése nagyon változatos. Az első mérkőzésen a forduló legnagyobb meglepetését okozva bombagyőzelmet arat a VAS ellen, hogy azután a második fordulóban —- újból a legnagyobb meglepetésként — 0:3 arányú vereséget szenvedjen a gyenge LAFG-tól. ilyen kél teljesen ellentétes eredmény után teljes bizonytalanságban várja a komáromi fut ball közönség a harmadik mérkőzést, amikor a KFC az SK Zsilina csapatával méri össze az erejét a pontokért. Mint már megírtuk, a losonci vereségnek nem annyira az ellenfél fölénye. mint inkább néhány játékosnak az indolenciája volt az oka. Azt hittük, —| s beavatott körökből így is informállak bennünket, — bogy a KFC tisztogatást rendez a játékosgárdájában. „ha a csapat jószellemét újból vissza akarja állítani. A tisztogatás csak részben indult meg, mert a vasárnapi mérkőzésen, vagyis Zsolna ellen csupán egy vétkes játékos maradt ki az összeállításból. Mi: jogosnak ismerjük el azt a véleményt, hogy nagyon kockázatos volna egyszerre több helyen is változtatást eszközölni a csapatban, de vájjon biztosítva lesz-e az együttes szellemének javulása abban az esetben, ha csak egyet büntet, míg a többi továbbra is csírája maradhat a rossz befolyásnak? Erre ma még nem kapunk választ, s ha a KFC vezetősége úgy látja, hogy így van helyén, mi egyelőre és fenntartással igazat adunk neki. A vasárnapi rendkívüli fontos és hazai pályán lejátszandó mérkőzésre a KFC \ezl a csapatot állította össze: Szigethy, Hadanich, Czirók, Molnár, Vitálos, Weintraub, Kacz, Ivicsics, László, Tóth, Drózdy. Amint látjuk, kimaradt a csapatból Csivre, akinek helyét az egészen ifjúsági korban lévő, újonc Ivicsics foglalja el Ha nem lesz lámpaláza az első mérkőzésen, úgy komoly tagjává válhat a támadósornak. Örvendetes lény Lászlónak újbóli csatasorba állása. Véle egész biztosan nagyban fog emelkedni a támadólánc gó)képessége, kérdés azonban, hogy lábsérülése teljesen rendbe jött-e. A csapat többi ' helyén a múltkor szerepelt játékosok vannak. A vendégcsapat eddigi két mérkőzésén nem mutatott túlságosan jó formát, igaz ugyan, hogy -odahaza, csak nagy balszerencsével veszített a Tapolcsányi SK-bal szemben. Komáromban még mindég nagyon tetszetős és bizony sokszor eredményes futballt játszottak a zsolnaiak, így elbizakodottságra nincsen oka a KFC csapatának. A komáromi közönség a vasárnapi mérkőzésen arról akar meggyőződni, hogy a losonci vereség csak pillanatnyi kitérés volt abbói a vonalból, amelyen a csapat a VAS elleni küzdelemben megindult. A mérkőzésen lelkes játék, párosulva a meglévő technikai tudással: komáromi, hazai g}rőzelmet kell, hogy eredményezzen. A mérkőzés fél 5 órakor kezdődik Martinkovics bíráskodása mellett. Nehéz mérkőzése lesz Egyetértés Léirán Az Egyetértés DSC új csapata -nagy sikerrel mutatkozott be az első osztályban, mert a Tardoskeddi SC-t annak saját otthonában nagy fölénnyel megadásra késztette. A kezdet után azonban mindjárt igen erős feladat hárul a komáromi csapalra, mert most vasárnap Léván kell kiállnia a bajnokságra törő és ezzel a divízióba bejutui akaró Lévai TE-vel szemben. Az EDSC komolyan készülődött erre KSE— Tiszti Tennisz Klub a találkozásra s ha már győzni nem is, de legalább az egyik pontot szeretné megszerezni. A Lévára menő csapat összetétele ez lesz: Heincz, Dobis, Révész, Kék, Lehocky, Holder ik, Mészáros, Paulik III, Kugyelka, Janek, Krausz. Ha a csapat' védelme megállja a helyéi, akkor a gólképes csatársor még Léván is könnyen meglepetést okozhat. ( A diviziós bajnokság állása A KSE megrendezi Komárom 1§37 évi tenniszbajnokságaít Komáromban a lenniszélet mindig a szezon vége felé kezd feléledni. Másutt már júniusban vígan folynak a tenniszversenyek, míg nálunk csak a nyál1 végén gondolnak arra. hogy a tenniszezők összemérjék erejüket más csapat tagjaival. A KFC az elmúlt vasárnap Tatán aratott értékes győzelmet, míg a KSC most vasárnap a helybeli Tiszti Tennisz Klub gárdájával versenyez a jobb csapat címéért. A KSE Erzsébet szigeti pályáin lefolyó klubközi versenyre a kél klub a következő játékosokat küldi ki: KSE: dr. Katona, Riszdorfer, Sterk, Schaffer. Komáromi. Slefck, dr. Vajkné és Petróczy Inéi. TTK: ing. Tümmler, dr. Jacz. Hodács, ing. Ozábal, Bruha, Sural. Jahelková és Suralová. A KSE tcnniszszakosztályáuak azonban nagyobb programja van: szeptember 26., 27. és 28-án megrendezi Komárom 1937. évi tehnisZ(bajnokságait. zz o r —■ c 3-+-* ZZ o 1 £ 2? <u >, z; o 2 Üj > o & = o ű. 1. LAFC 2 1 1 0 5:2 3 2. TTS 2 1 1 0 6:3 3 3. ÉSE 2 l 1 0 2:1 3 4. Tapolcsány 2 l 1 0 5:4 3 5. Rapid 1 l 0 0 6.2 2 6. KFC 2 l 0 1 9:4 2 7. ZTK 2 l 0 1 4:4 2 8. Fülek 1 0 1 0 1:1 1 9. Vas 2 0 1 1 3:11 1 10. SK Zsilina 2 0 0 2 2:4 — 11. FC Vrútky 2 0 0 2 2:9 — Az 1. oszt. állása: 1. ÉSE 11 2 .1 1 0 18 1 3 2. EDSC 1 1 0 0 5 1 2 3. Tornóci AFK 1 1 0 0 2 1 2 4. Lévai TE 1 1 0 0 5 3 2 5. Galántai SE 1 0 1 0 1 1 1 6. Párkányi TE 0 0 0 0 0 0 0 7. Farkasd 0 0 0 0 0 0 0 8. Ipolysági FC 1 0 0 1 1 2 0 9. Tardoskedd 1 0 0 1 1 5 5 10. Zselizi SC 2 0 0 2 2 22 0 Ez alkalommal kerülne sor első ízben a komáromi ifjúsági, gyermek és old boy bajnokságaira is, ha megfelelő számú jelentkező lesz. Simon, a Rimaszombati POS válogatott hátvédje szeptember 1-én a KFC-ba fog lépni. Elmarad az LSE 33—KFC 11 bajnoki mérkőzés, mert az ÉSE 33 nem tud kiállni. Hogy a KFC 11 ne maradjon játék nélkül, a klub vezetősége az SK Komárnoval bocsájtkozoll tárgyalásokba, Valószínű, hogy az SK koma rno—KFC 11 barátságos mérkőzés létrejön. Mi lesz vasárnap: Divízióban: Komárom: SK Zsilina—KFC, bíró Martinkovics Ruttka: VAS—FC Vrutky, bíró: Koháry Trencsén: LAFC—TTS, bíró: Fritz Tapolcsány: Füleld TC—SK Tapolcsány, bíró: Androvics Nagyszombat: Zólyomi TK—Rapid, bíró: Brüll E. Első osztályban: Léva: Egyetértés DSC—LTE, bíró: Fischoff, Farkasd: FNSC—Zselizi SC, bíró: Weisz, Galánla: Tornóci AFK—GSE, bíró: Vargha, Tardoskedd: ÉSE 11—TSC, bíró: Goid, Ipolyság: Párkányi TE—IFC, bíró: Boross. Második osztályban: KFC 11—ÉSE 33, NSC—DTC, Rapid— NOSKE, KAC—ERSC, GSE—KMTE. Berecky (ÉSE) visszavonta aKFC- hoz benyújtott átigazolási 'kérelmét, mert időközben Érsekújvárra helyezték át. (Rövid a KFC diplomatáinak a keze, viszont az újváriaké annál hosszabb!) Közgazdaság Az 1937. évi vetésterületek megoszlása Az őszi búza és rozs területe kevesebb lett — augusztus 27. Az állami statisztikai hivatal most hozta nyilvánosságra az 1937. évi vetésterületre vonatkozó adatokat. Az összehasonlítás céljából a statisztikai hivatal közli az 1936. évi vetésterületek adatait is. Ezek szerint az egész köztársaság területén az őszi búza vetésterülete az 1936. évi 892.602 ha-iröl 807.135 ha-ra csökkent, a tavaszi búza vetésterülete viszont 36.579 ha-ról 45.757 ha-ra emelkedett. Az őszi rozs vetésterülete (zárjelben az 1936. évi adatok) 954.373 (997.897), a tavaszi rozsé 22.083 (17.897), az őszi árpáé 7.498 (7.308), a tavaszi árpáé 664.823 (628.527), a zabé 778.845 (766.667), a kukorica vetésterülete 96.771 (85.705), a babé 5.762 (6.557), a borsóé 14.835 (15.835), a lencséé 5.487 (6.028), a bükkönyé 21.109 (22.392), a lóbab vetésterülete 3.360 (2.920), a repce vetésterülete 7.873 (4.693), a máké 13.397 (12.4351, a lené 17.488 (16.383), a kenderé 7.201 (7.433), a komlóé 11.547 (11.767), a dohányé 9.950 (9.477), a korai horgonya vetésterülete 41.959 (42.185), a késői burgonyáé 732.400 (713.102), a cukorrépa vetésterülete Í81.252 (154.288), a takarmányrépáé 146.339 (147.342). káposzta 21.757 (22.783), a lóhere 787.879 (798.116), a zöldtakarmány 110.417 (105.407), az ideiglenes rétek területe pedig 27.301 (28.246) hektárt tett ki. SzlovensZkón az egyes növények vetésterületeinek kiterjedése a következő: Az őszi búza vetésterülete 366.056 ha-ról 3'i6.776 ha-ra csökkent, a tavaszi búza vetésterülete viszont 8.297 haról 9.911 ha-ra emelkedett. Az őszi rozs vetésterülete 21-1.988 ha-ról 202.729 ha-ra. a tavaszi rozs vetésterülete pedig 3.692 ha-ról 3.635 ha-ra csökkent. A tavaszi növények vetésterülete a következő: Őszi árpa 1.831 (2.185), tavaszi árpa 289.689 (288.547), zab 165.7‘é8 (167.120'. kukorica 73.298 (66.088), enni való bab 4.258 (5.099). borsó 4.437 (5.507), lencse 793 0736). bükköny 9.220 (8.710). lóbab 852 883), repce 2.883 (1.572), mák 3.721(3.999), len 4.491 (4.794), kender 5.394 (5.681), komló 15 (15), dohány 6.542 '6.479), korai burgonya 15.61 ! 15.790), késői burgonya 205.312 (199.943), cukorrépa 33.119 (23.292), takarmányrépa 41528 (42.898), káposzta 8.673 Í8Í812), lóhere 186.511 (184.329 . zöldtakarmáuy 29.577 (28.818), ideiglenes rét 3.419 (3.878) hektár. X Nagyarányú rozsbehozalal Csehszlovákiába. Hogy a Gabon a társaság mimódon akarja a rozsellátási zavarokai megszűnteim, arról a társaság még mindig hallgat, de annál élénkebben terjesztik a különböző híreket azokban a körökben, amelyek nagyarányú behozatalt larlanak szükségesnek, kiír szerint már megindullak a tárgyalások Romániával és a Gabonatársaság eddig már megvásárol! 1500 vagon rozsot. A lapok jelentése szerint a rozs Ö4'á a határon 103 korona, a vám azonban 73 koronát lesz ki s ez a körülmény további zavarokat okoz. A vám leszállítására nézve kormányintézkedésre van szükség. Az érdekeltek körében azt hangoztatják, hogy Csehszlovákia az idén húszezer vagon rozs behozatalára fog kényszerülni. Tekintettel arra, bogy a világpiacon sem nagy a rozskiviteli fölösleg, a csehszlovákiai keresletet a külföldi piacot^ úgy szándékoznak irányítani, hogy a kereslet ne vonja maga után a világpiaci ár emelkedését. Bár az ellentétes hírekből nagy bizony I a lanság állapítható meg, annyi tény, hogy a Gabonatársaság minden titkolódzása dacára folynak a rozsbehozatali tárgyalások. X Tizennyolcezernél több szövetkezet van Csehszlovákiában. A szövetkezeti eszme Czehszlovákiában mind jobban terjed. A »Venkov« jelentése szerint eddig 18.000-nél több szövetkezet működik a köztársaságban, melyek, közül 4397 Kampelicska van és 5932 mezőgazdasági szövetkezel. X A kivándorlási mozgalom növekedése. A belügyminisztérium illetékes osztályának jelentése szerint május hóban 1024 kivándorló-útlevelet adtak ki Csehszlovákiában, amely szám a mull évvel szemben, mikor 885 kivándorló útlevelet adtak ki, lényeges emelkedést (139) mutat. 1935. május havában csak 582 kivándorló útlevelet adtak ki a csehszlovák hatóságok. Az 1937. évi májusában kiadott kivándorló útlevelek közül 757 európai államokba, 447 pedig tengerentúli államokba szólt. Az európai kivándorlási mozgalom célja főképen Franciaország, ahova 516 útlevelet adtak ki. Az Egyesült Államokba 239, Kanadába 124, Argentínába pedig 30 kivándorló útlevelet váltottak május havában. X Kereskedelmi lárgyalások Németországgal. A csehszlovák—német kereskedelmi tárgyalásokat október második felében fogják újra kezdeni. A két állam megbízottai Hamburgban jönnek össze tárgyalásra. Októberben letárgyalják az 1938. évi csehszlovák— német árucsereforgalom szabályozásának kérdését. X Nem emelik a gabonaárakat. A Gabonatársaság elnöksége a napokban tartott ülésén foglalkozott azokkal a hírekkel, melyek szerint a gabonafélék fölvásárlási árát emelni fogják., A kiadott jelentésben a Gabonatársaság hangsúlyozza, hogy a gazdák hiába várnak a gabonaszál Kiássál abban a reményben, hogy a fölvásárlási árakat emelni fogják, mert a kihirdetett árakon semmiféle változtatást nem fognak eszközölni. A Gabonatársaság egyben figyelmezteti a bizományosokat és a főbizományosokat, hogy a gabonafélékért nem fizethetnek magasabb fölvásárlási árakat és nem kérhetnek magasabb eladási ’soktól a Gabonatársaság a jogosítványt meg fogja vonni. , KOMÁROMI LAPOK poliíikai, társadalmi és közgazdasági lap. Szerkesztőség és Kiadóhivatal Komárnoi Masaryk ucca 29. szám. Előfizetés: egész évre 80 Kő, félévre 48 Ki, negyedévre 20 Kft. — Külföldön 120 Kft. Egyesszám ára 1 Ki. Felelős lapkiadó: FCLöP ZSIGMOND. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdájában Komárno, Masaryk ucca 29. sz. Telefon: 80. A hírlapbélyeg használatát a bratislaval posta- és lávirdaigazg. 43.238—-liba—37, szám alatt engedélyezte. Az illetékes postahivatal: Komárno,