Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-06-19 / 49. szám
8. oldal. KOMAROMI LAPOK 1937. június 19. Miért kell magyar gyermeket magyar iskolába Íratni? Mert: aki magyar iskolát végez, alaposabb tárgyi tudással, kevésbbé fáradtan végzi el azt s a felsőbb iskolában a nyelvi nehézség ellenére jobban is felkészült lévén, könynyebben boldogul s idegileg is jobban bírja, Mert: a magyar iskolákban a magyar tanítók s tanárok tanítják, akik már vérmérsékletüknél, gondolkodásuknál, hagyományaiknál fogva is közel állanak a magyar ifjúsághoz, s a magyar diákokra is jobb nevelő hatást gyakorolnak, Mert: nem szégyen az, ha magyar gyermek magyar iskolába jár. Az állam törvényei is úgy rendelkeznek, hogy minden nemzetiség a maga anyanyelvén élje kultúréleiét s oktattassék, Mert: magyar tanítónak, magyar tanárnak adsz kenyeret, Mert: száz és száz okot lehet felhozni, de száz szónak is egy a vége: magyar gyermekedet magyar iskolába írasd. Nem lesz kára belőle. — Emléktábla leleplezés. Vasárnap leplezték le a somorjai ev. templomban a hősök emléktábláját igen szép ünnepség keretében, amelyen nemcsak Somorja keresztény egyházai, hanem a zsidó hitközség is képviseltette magát. A lélekemelő ünnepély szónokai voltak Fizély Ödön somorjai ev. lelkész és Szalontay Oszkár alsószeli ev. alesperes. A szónoklatok után énekszámok és az emléktábla megkoszorúzása következett. A fekete márványlap tíz hősi halott nevét örökíti meg. — Felvétel a pozsonyi Református Diákinternátusba cs Menzára. A pozsonyi Ref. Keresztyén Egyházközség presbitériuma az 1937/38 iskolai esztendőben is megnyitja internátusát mindkét nembeli tanuló ifjúság részére. A havi tartásdíj (lakás és teljes ellátás) 400 Ke. Válaszbélyeg ellenében az érdeklődőknek szívesen küld tájékoztatót az intézet vezetősége (Pozsony, Edl utca 9. I.). A felvétel iránti kérvények f. é. július hó 5-ig adandók be a fönti címen. Akik a most következő szünidei hónapokban valamilyen tanfolvamol látogatnak Pozsonyban, kellő számú jelentkezés esetén ugyancsak felvételt nyerhetnek az internátusba. Az érdeklődők forduljanak a főn ti címre. — Bajok a kamoesai út szubvenciója körül. Érsekújvár városfejlesztő politikájának egyik főiránya, hogy az Érsekújvár környékén levő községeket jó útak létesítésével Érsekújvárral kapcsolja össze. Most Kamocsát akarják ilyen módon Újvárhoz kapcsolni és a kamoesai út kiépítésére küldöttségileg kértek államsegélyt. A válasz most jött meg és az nem kedvező, mert az idén egy fillért se költenek vicinális utakra és a jövő évi költségvetésből is valószínűleg kimarad ez a tétel. Érsekújvár azonban nem adta föl a küzdelmet és községi, járási és tartományi segélyekből fogja kiépíteni az ujvár-kamocsai utat, amely egész Csallóközt hozzáfűzné Érsekújvárhoz. — Veszedelmes meszelés. Takács Mária 63 éves farkasdi asszony a szobáját meszelte és a székre állott, hogy a mennyezetet elérje. Közben megszédült, leesett a székről és a bordáját eltörte. — Halálosvégű horgászás. Verebély határában Stochár János 7 éves kis fiú a vízpartján állott és horgászott. Közben elvesztette egyensúlyát és belebukott a vízbe. Mivel senki sem volt ott a közelben, aki segíthetett volna, a kisfiú belefulladt a vfzbe. SPORT A KFC választmányának első ülése. Megválasztották az egyesület különböző szakosztályainak és szakbizottságainak vezetőségét. A KFC június 10-iki közgyűlésén újonnan megválasztott választmánya most csütörtökön este tartotta első ülését. A napirend legfontosabb pontja az egyes szakosztályok és szakbizottságok vezetőségének választása volt. Az egyhangúlag történt választások eredménye a következő: Intéző bizottság: hivatalból tagjai Gyalókay elnök, Lóránd igazgató, Rózsa titkár, az első és második csapat intézői, Sztankay pénztáros, Pick ellenőr, a csapatkapitányok, továbbá Kellner László, Adler Armin, Weisz Zoltán, Váradi Gyula, Stark István és Végh Dezső. Fegyelmi bizottság: hivatalból tagjai Gyalókay elnök, Rózsa titkár, Lóránd igazgató és az egyes szakosztályok vezetői, valamint dr. Hajdú Lukács, dr. Barta György, Braun Andor, Pick Gyula és Weisz Sándor. Úszószakosztály- Scharf Teofil, dr. Alapy Gyula, Weisz Zoltán és Stark István. Tenniszszakosztály: Lovász, Stark és Löv,-inger. Csapatkapitányok: Simon Sándor, helyettese László Zoltán, illetve a második csapatnál: Malár Rudolf és Jankulár Lajos. Elhatározta a választmány az atlétikai szakosztály felállítását is, mivel azonban a pálya mai méretei mellett nem alkalmas atlétikára, egy ankét összehívása válik szükségessé, amely megtárgyalná az atlétika művelésének módozatait. A vívó, jégkorong és asztaltenniszszakosztályok élén továbbra is az eddigi vezetőség marad. Az ülés további részében erős vitát keltett az úszószakosztály ügye. Mint ismeretes a KFC nem rendelkezik külön fürdési engedéllyel a Kis-Dunában és miként az előző években, úgy az idén is a KSE szigeti csónakháza mellett szeretné az edzéseket tartani, a KSE által benyújtott feltételek azonban nem nagyon kedveznek a KFC úszószakosztálya érdekeinek. Ebben az ügyben a választmány Gyalókay ügyvezető elnököt és Lóránd igazgatót küldte ki a KSE vezetőségével való újabb tárgyalásra. Lóránd igazgató zárszavaival ért véget az ülés. Elmarad — egyelőre — a Slavic vendégjátéka Óriási érdeklődést váltott ki széles körökben az a hír, hogy a prágai Slávia Komáromban fog vendégszerepelni. Most, sajnos, kellemetlen híradásunk van: a Slávia vendégjátéka — ügyelőre — elmarad. Péntek délután jött meg a Slávia várva-várt levele, amelyben Valousek főtitkár sajnálattal közli, hogy a csapat játékosai nem tudtak szabadságot szerezni, úgy hogy Budapestre is csak a mérkőzés előtti napon utaznak és rögtön utána vonatra ülve visszamennek Prágába. így tehát nincs mód arra, hogy a budapesti úttal kapcsolatban Komáromban megálljának egy napra. ígéri azonban a főtitkár, hogy egy későbbi időpontban is megmegvalósulhat a Slávia vendégjátéka. A Dunaváros kimondta az E. Rapiddal való egyesülést Hosszas tárgyalások után döntő lépésre határozta el magát a Dunaváros vezetősége. A csütörtökön este tartott közgyűlés ugyanis kimondotta, hogy egyesül az E. Rapiddal, azonban kiköti, hogy a két egyesület új néven (Törekvés) fog tovább működni. Az őszi szezonban — amennyiben az E. Rapid magáévá teszi a Dunaváros feltételét — az első és második osztályú bajnokságban fog indulni az új egyesület Törekvés, illetve Törekvés 11 néven. AZ SK KOMÄRNO vasárnap a CS SK Nővé Zámky csapatával mérkőzik a vár melletti pályán. Az érsekújvári szlovák együttes játékerejéről nagyon jó hírek vannak forgalomban. A MAGYAR KUPA következő mérkőzései . június 20-án Tamásfalvai SC—Lévai TE, június 27-én Ligeti— VAS és Galántai SE—Rapid (Pozsony). A KFC—Losonci AFC mérkőzés időpontja július 4. A döntők terminusai július 4. és július 18. A DÉLI KERÜLETBEN vasárnap a következő bajnoki mérkőzések kerülnek lejátszásra: Párkányi TE—Zselizi SC, Tardoskedd—Ipolysági FC, Nagymegyeri SC—Dunaváros. AZ ÉSE ebben az évben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, amely alkalomból nagyszabású sportversenyeket fog rendezni. Bevezetője a csehszlovákiai magyarok tenniszbajnokságának megrendezése. Közgazdaság Az eladósodott gazdák szanálása — június 18. Hosszabb idő óta folynak a miniszterközi tanácskozások a Mezőgazdasági Segélyalapról szóló törvényjavaslatról, amelyet a földmivelésügyi minisztérium kezdeményezett s amelynek révén kívánják szanálni a bajba jutott gazdákat. A kormány tagjai és az érdekelt minisztériumok az alapvető kérdésekben már megegyeztek s így minden remény meg van arra, hogy a javaslat rövid időn belül a törvényhozás elé kerül és törvény lesz belőle. A kormány a gazdaadósságok ügyének rendezését a Mezőgazdasági Segélyalap útján akarja végrehajtani. Ez az alap anyagi támasztékot nyújt mindazoknak az akcióknak, amelyeket az illetékesek az eladósodott gazdák érdekében kívánnak lefolytatni. Még a földmivelésügyi tárca és a pénzügyminisztérium megbízottai között folynak tanácskozások, amint ezek befejeződnek, a javaslatot véglegesen megszövegezik és a minisztertanács elé terjesztik. A törvénnyel biztosítani óhajtják az eladósodott gazdák exisztenciáját és pedig az adósságok konvertálásával és készpénzsegéllyel. A kamat teher tetemesen csökkenni fog, a nyújtott kölcsön után 3—4 százaléknál nagyobb kamatot nem szabad szedni. Uj rendszert vezet be a javaslat a mezőgazdasági kényszeregyezségeknél és szabályozni fogja, hogy ki kaphat segélyt. Az új törvénnyel kapcsolatban várni lehet, hogy a gazdavédelmi intézkedések hatályát meg fogják hosszabbítani. X A nagy áruházak fióküzenieinek megrendszabályozása. A nagyáruházak fióküzemeiről kiadott kormányrendelethez novellát dolgoztak ki a kereskedelmi minisztériumban, amely hír szerint még június 30. előtt, vagyis a fölhatalmazási törvény hatálya alatt meg fog jelenni. Beavatott helyről nyert információ szerint a novella alapján meg lehet indítani a fiókok felállításának jogosságát kutató eljárást ama fiókok ügyében is, amelyeket 1935 július 26-ika előtt, tehát a fiókokról szóló rendelet kiadása előtt állítottak föl. Vagyis a már engedélyezett fiókok jogosságát is újra meg lehet vizsgálni. E rendelkezés Bafa, Rolny, Orion, Rupa és más hasonló cégek számos fiókját is érinti. Uj fiókok nyitásához a novella szerint ezentúl az illetékes kereskedelmi grémiumnak beleegyezése is szükséges. X Mezőgazdasági kényszeregyezségek. Jeriga-Csápay Teréz Ekecs. A követeléseket június 23-ig kell bejelenteni a komáromi járásbíróságnál. — Szury Gergely Madar. A követeléseket az ógyallai járásbíróságon kell bejelenteni. — Deák Matild Negyed. Ä követeléseket augusztus 1-ig kell bejelenteni a vágsellyei járásbíróságon. X Adóbizoitság kinevezése. A szlovenszkói vezérpénzügyigazgatóság az 1937—39. időszakra Komárom vidékére a következőket nevezte ki az adó-kivető bizottság tagjainak: Válik János kéményseprő Nagymegyer, Stibrany Pál földbirtokos Várkony, Svoboda Bobumil földbirtokos Felsővámos, Kleibl Zdenek mérnök, földbirtokos Csicsó, id. Konecsek János gazda Sturovo, Schrenker Lajos közs. bíró Dunaszerdahely, Blasko Jakab vegyeskereskedő Ekel, Schlesinger Ferenc vaskereskedő Nagymegyer, Kordik István építész Dunaszerdahely. HANGOS MOZI Panoptikum titka A legnagyobb színes filmcsoda! Rendezte: Kertész Mihály. Lionel Atwill és Fay Wray. Hatalmasabb mint a King Kong. A Panoptikum titka a King Konggal egyenértékű filmszenzáció. Kertész Mihály rendezte a hatalmas filmcsodát, mely megkapó színes képeivel az idegeket tépi és a csodálkozásból rémületbe ejt. Az orosz festő — Lionel Atwill — tömeggyilkos lesz és áldozatait forró viasszal formálja panoptikumi figuráknak. A nő, akin megtörik a gyilkos vérszomja, Fay Wray, a King Kong partnere. A csodálatos színes filmdráma szombaton és vasárnap lesz a Modern Mozi filmeseménye. Pótfilm hangos híradó. Jegyekről ajánlatos elővételben gondoskodni. É,rulé Lion O’ Flaherty regénye ‘az ír szabadságharcból. Victor Mc. Langlen. Az áruló (denunciáns) kitüntetett slágerfilm egy híres angol regény után, mely feltárja az ír szabadságharc és a rendőrségi biztonság módszereit. Forradalmárok, spiclik, nyomozók, örömlányok verődnek össze a szabadságharcban. önfeláldozással és aljassággal párosul. Az érdekfeszítő filmregény hősei: Viktor Mc. Langen és Margót Grahame. Az áruló kitüntetett nagy slágerfilm és a bemutató hétfőn és kedden széleskörű érdeklőkésre tart számot. Pótfilm hangos Micky egér. Egyszer jó a szerelem Ragyogó filmoperett. Louis Graveure és Jenny Jugo. Louis Graveure, a neves operaénekes nagysikerű operettje szerdán és csütörtökön lesz a Modern mozi filmeseménye, hangos híradó kíséretében. Apró Hirdetések — Elevátorokat olcsón szállít, szorlírcilimlerek javítását cállalja Bors Ferenc, V. Meder-Nagymegyer. Ernst Häckcl dr. tanár nyelvpedagógus módszere! TANULJUNK KÖNNYEN GYORSAN ANGOLUL Az angol nyelv alapos elsajátításának könnyű és gyors módszere mindenki számára. Irta: Szenczi Miklós dr., az aberdeeni egyetem (Nagybritannia) Magisztere, a br. Eötvös József Collégium tanára. A helyes kiejtés pontos megjelölésével, szójegyzék és a feladványok megfejtésével, Ernst Häckel dr. tanár már ismert és közkedvelt módszere szerint feldolgozva és összeállítva. A kiváló szerző neve és a Häckelmódszer világsikere biztosítékai az angol nyelvtan újszerűsége, kiváló értékei és rendkívül használható voltának. Kapható az UNIO-ban, Masaryk u.