Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-15 / 39. szám
1937. május 15. KOMÁROMI LAPOK 7. oldal. HÍREK — Lapunk barátainak, előfizetőinek, olvasóinak, munkatársainak kellemes pünkösdi ünnepeket kíván a Komáromi Lapok szerkesztősége és kiadóhivatala. — Pünkösd ünnepi szentmise. Május i6-án, pünkösdvasárnapján 9 órakor lesz a Szent András-templomban az ünnepélyes szentmise, amelyen a Rom. Kát. Egyházi Énekkar Tóth Géza karnagy vezetésével vegyeskarral fogja előadni Max Fiike »D« dúr miséjét, amelynél ugyancsak közreműködik a helybeli 12-ik gy. e. katonai zenekara is. Itt említjük meg, hogy a pünkösdi ünnepek alkalmával kiváló vendégszónoka-lesz a Szent András-templomnak Kri tói A. Józief, szentszéki tanácsos, negyedi plébános személyében, akinek a Legényegyesü’etben tartott lelkigyakoriatos szentbeszédeire sokan még kedvesen emlékeznek Komáromban. A pünkösdi ünnepek alatt Kristóf A. József a Marianumban a növendékpapok részére háromnapos zárt lelkigyakorlatot tart. Esperes-tanfelügyelői látogatás. Május 12-én Kirá'y József esperes-tanfelügyelő a Simor-leányiskolában hivatalos iskolavizsgálatot tartott. Meghallgatta a tanulók feleleteit. Meggyőződést szerzett a tanítás menetéről. A látottak felett teljes megelégedésének adott kifejezést. Üj iskolaorvos. A város kormánybiztosának elnökletével működő iskolaegészségügyi kuratórium a rk. iskolaszék elnökének, dr.- Lestár István plébánosnak javaslatára a Majláth-iskola és a Simor-Ieány iskola iskolaorvosává dr. Halzl Oszkárt nevezte ki. Az új iskolaorvos a jövő tanévi orvosi szolgálat előkészítése végett* május 24-én, vasárnap d. u. 4 órakor a Majláthiskola nagytermében a mindkét iskolába járó tanulók szülői részére szakelőadást fog tartani »Az iskola és a gyermekek egészségügye« címen. Ezúton is kérjük a kedves szülőket, hogy ezen az előadáson mindnyájan jelenjenek meg, mert gyermekeik egészségének ápolása ügyében ' hasznos tudnivalók birtokába jutnak. — Pünkösdi istentiszteletek a ref. lem plombán. Pünkösd első ünnepén délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelet, melyen a szentbeszédet Galambos Zoltán lelkész mondja. Szentbeszéd után Űrvacsorát oszt. Délután 3 órakor szintén Galambos Zoltán lelkész tarl istentiszteletet. — Pünkösd másodünnepén a délelőtt 10 órai istentiszteletet, a délutáni, 3 órai istentiszteletet Galambos Zoltán lel„kész tartja, ő szolgáltatja ki délelőtt az Űrvacsorát is. — Boross Kornél ref. segédlelkész első ünnepen délelőtt a raboknál prédikál és oszt Ürvacsorát, második ünnepen pedig az izsai leányegyházban tart ünnepi istentiszteletet. — A Dalosszövetség na gyvá! ászt mányi és közgyűlése. A Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség az idén, tekintettel a Kassai Zenekedvelők Dalegylete 30 éves jubileumi ünnepélyére, Kassán tartja május 17-én nagyvá'asztmányi és közgyűléséi. A nagyválasztmányi ülés pünkösd másodünnepán délelőtt 10 órakor kezdődik a Eethlenkörúíi Kát. Olvasókörben a következő ^ napirenddel: 1. Elnöki megnyitó. 2. A múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása. 3. Jegyzőkönyvi hitelesítők kijelölése. 4. Főtitkári jelentés. 5. Pénztáros jelentése. 6. Ellenőrök jelentése. 7. A közgyűlés előkészítése, jelölő bizottság kiküldése. 8. Ügyviteli szabályzat elfo. gadása. 9. Az 1937. évi karnagyi tanfolyam. 10. Az 1938. évi pozsonyi dalosünnep előkészítése. 11. Javaslatok. A nagyvá’asztmányi ülést azonnal követi az évi rendes közgyűlés megtartása ugyanabban a helyiségben a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. A múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása. 3. A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítőinek kijelölése. 4. Az évi jelentés beterjesztése. 5. Pénztáros jelentése a zárszámadásokról. 6. Ellenőrök jelentése. 7. Költségvetés az 1937. évre. 8. Tisztújítás. 9. Javaslatok. 10. Elnöki zárszó. — Hangverseny. A ref. tanítóképzőintézet ifjúsága f. hó 23-án, vasárnap este 8 órai kezdettel a Kollégium nagytermében ének- és zeneszámokkal, valamint szavalatokkal és előadásokkal egybekötött hangversenyt rendez. A múlt esztendőben tartott hasonló hangverseny kellemes emlékei feljogosítanak arra, hogy a tanítóképző intézet ifjúságának idei szereplése is. értékes megismeréseket és élvezetes szórakozást fog nyújtani. Reméljük, hogy a nemes, szép és tanulságos élvezetekért lelkesülő közönségünk a hangversenyen nagy számban fog megjelenni és ezáltal is ki fogja fejezni a tanítóképző intézet iránti őszinte érdeklődését és rokonszienvét. A hangverseny gazdag műsorának első fele egyházi, másik része pedig világi számokból áll s •ezeknek bővebb ismertetését lapunk legközelebbi számában hozzuk. — Felvétel a gimn. I. osztályába. Mivel az érdekelt szülők közül mindig többen és többen fordulnak ebben a tárgyban az igazgatósághoz, azért a gimn. igazgatója (a Vestnik 1930. évfolyamának 4. számában levő 29. számú M50 rendelet alapján) a következő általános utasítást adja: • Az a szülő, aki gyermekét a gimnáziumba akarja adni, még májusban jelenjék meg azon intézet igazgatójánál, amelybe a gyermeke jár és kérje a frekventációs bizonyítvány nak és személyi lap-nak a kiállítását, továbbá jelentse be, hogy gyermekét melyik középiskolába akarja felvétetni. (A frekventációs bizonyítvány-blanketta kapható az állami nyomdában, száma M. S. I. A. 9/1109/1931, a személyi lap száma: S. M. I. A. 17/1117/1931.) A gyermek igazgatója az említett iratokat hivatalból megküldi június 15. előtt a gimn. igazgatójának. A szülőnek ezentúl nincs más gondja, csak az, hogy a gyermek megjelenjék a június 28-án 8 órakor kezdődő felvételi vizsgán és hozza magával a gyermek évvégi bizonyítványát, keresztelő levelét ás állampolgársági bizonylatát. A felvételi vizsgára hozzon a tanuló tollat; papírt és tintát adunk. — A tanuló a gimnázium hirdető tábláján kifüggesztett hirdetményből megtudja, hogy neki csak tájékoztató vagy u. n. szak-vizsgát kell-e tennie. A tájékoztató vizsga csak szóbeli és a tanuló általános intelligenciájának megvizsgálására terjed ki. A szakvizsga 2 részből áll: a) írásbeli a magyarnyelvből és számtanból; b) szóbeli ugyanazon tárgyakból. Hogy a tanulók közül kik tesznek tájékoztató vagy írásbeli, esetleg szóbeli vizsgálatot, azt az igazgató elnöklete alatt működő bizottság állapítja meg. Az írásbeli és szóbeli szakvizsga anyagát nem közlöm, mert azt a tanító urak egészen részletesen megtalálják a fentebb említett rendeletben. A vizsga eredményét mindenki írásban kapja meg. A felvételi vizsgálatok alapján a bizottság megállapítja, hogy kiket veszünk fel az I. osztályba. Végül miheztartás szempontjából közlöm a napirendet a felvétel alkalmából : június 28. Á fekete táblán ki lesz függesztve, hogy kik tesznek információs vizsgái és kik szakvizsgát. Az információs vizsgákat 8 óra 30 perctől 10 óráig tartjuk. 10—n-ig írásbeli vizsga a magyar nyelvből. 11 — 12-íg írásbeli vizsga a számtanból. 3—6-ig szóbeli vizsgálat mindkét tárgyból. Június 30. 9—12-ig beiratás az I. osztályba az igazgatói irodában és az I. osztály termében. A gimn. igazgató ág. — A SZMKE főközgyűléce május 30-án. A Szlovenszkói Magyar Kultúr Egylet május 30-án, vasárnap délelőtt fél 11-kor tartja évi rendes főközgyűlését Komáromban, a Jókai Egyesület kultúrházának emeleti termiéiben. — Tárgysor: Elnöki megnyitó, főtitkári s titkári jelentések a SZMKE ezévi munkájáról, zárószámadás, költségvetés, adminisztratív ügyek, vá’asztások, a választmány kiegészítése, sajtóügyek, szervezési ügyek, időszerű kérdések, indítványok. Délután: a választmány s az egyes csoportvezetők megbeszélése. — Gyász. Mélyen érzett igaz részvéttel közöljük a szomorú hírt, mely egy nagy reményekre jogosító fiatal élet ellobbanásáról szól. Kováts József, munkácsi református segédlelkész, Úrban bízó lélekkel viselt hosszas és kínos betegség után, május hó 12-én, életének 28-ik évében visszaadta nemes lelkét a mindenekről gondot viselő Teremtőnek. A megboldogult kitűnő sikerrel végezte el a losonci ref. teológiát, majd külföldi egyetemen folytatott tanulmányai után Komáromban és Munkácson működött mint segédlelkész. Az új lelkészgenerációnak volt egyik tehetséges tagja, akinek működéséhez sok reményt fűztek. Évek óta betegeskedett s bár az orvosok mindent elkövettek, hogy a fiatal lelkészt megmentsék, a leggondosabb ápolás dacára sem sikerült visszaadni őt az életnek. Itt lakó édesanyja körében hunyt el, végtelen fájdalmára szeretteinek. A drága halott kihűlt porrészeií május 14-én, pénteken délután helyezték a helybeli ref. temető ravatalozójából nagy részvét mellett örök nyugalomra. Elhunytét lesújtott édesanyja özv. Kováts Arisztidné jegyző özvegye, nővérei Dezső, Ida és Sára,, valamint sógora és nagyatyja siratják. A megboldogult halálát lelkésztársai, jóbarácai és ismerősei őszinte részvéttel fogadták. Az Űr őrködjék áldásával álma felett! — Műkedvelői előadás izsán. Az izsai műkedvelő ifjúság pünkösdvasárnapján este 7 órai kezdettel a kultúrteremben (rk. iskola) negyedszer előadja dr. Borka Géza »Karikagyűrű« c. vígjátékát, pünkösdhétfőn ugyancsak 7 órai kezdettel negyedszer előadja a »Zsindelyezik a kaszárnya tetejét« c. operettet cigányzeniekísérettel. Belépődíjak: ülőhely: 5—3—2 Ke, állóhely i Ke. Hétfőn az előadás után táncmulatság a szövetkezet helyiségeiben. Belépődíj 3 Ké. — Házasság. Szendy Pál református lelkész folyó hó 18-án köt házasságot Lázár Ida úrleámiyal Tarcalon. (M. k. é. h.) — A magyar-komáromi városi moziban holnap, pünkösdvasárnap a filmek koronája, a Csata testvérfilmje: »Port Arthur«, izgalmas kémdráma kerül bemutatóra és magyar hangos híradó. Pünkösdhétfőn milliós világfilm: »Egy férfiért se érdemes« című csodálatos zenés vígjáték. Csütörtökön reprizben a gyönyörű »Aratás«, Bolváry rendezésében kerül vetítésre. E bájos vígjátékot egy jeggyel két személy nézheti meg. Előadások kezdete háromnegyed 4, negyed 7 és fél 9 órakor. — Értesítés. Értesítem a n. é. közönséget, hogy a Kaffé-restaurant »Slávia« május 3iö 16-án megnyitja kerlhelyiségét. (Rossz idő esetén május 17-én.) A megnyitás tréfás játékokkal van összekötve. Naponta koncert és lánc, melyhez a zenét a közkedvelt Lévay Dezső cigányzenekara szolgáltatja. Kezdés vasár- és ünnepnapokon már délután 3 órakor. Állandóan frissen csapolt világos és barna Pferaui sör. Kitűnő bel- és külföldi faj borok. Meleg és hideg ételek. Olcsó árak. A t. közönség kérésére a zenedíj el lett törölve. — A n. é. közönség szives pártfogását kérve, maradok kiváló tisztelettel: Tulajdonos. — A hajtókar ha megindul... Piánké János 33 éves munkás Kamocsán, hosszú idő után először jutott munkához. Feladata az volt, hogy a Vág folyón egy komp kötelét meglazítsa. A kötelet húzó szerkezet hajlókarja kicsapódott, forogni kezdett és a szerencsétlen embert úgy vágta fejbe, hogy eszméletlenül esett össze. Plankó éppen a sebesen forgó hajtókar alá esett, amely egyre gyorsabban forgott s a szerencsétlen embert hatalmas csapásokkal szinte csépelte. Életveszélyes állapotban szállították be a kórházba. Számtalan helyen szerzett súlyos külső és belső sérülést. — Kézigránát gyakorlatok. A 12-ik gyalogezred május 14-én és 29-én, továbbá junius 3-tól 12-ig, június 25- én, július 17-én és 30-án reggel 7 órától délután 13 (1) óráig éles kézigránát gyakorlatot fog tartani az V. számú várerőd mögötti gyakorlótéren. A területen való tartózkodás a fenti időben tilos és életveszélyes. Kerületi kaiolikus nap Udvardon A hősök emlékszobrának felavatása — május 14. Folyó évi május 17-én, pünkösdhétfőn lesz Udvardon a kerületi katolikus nap, melynek keretében avatják fel ünnepélyesen az udvardi hősök emlékszobrát. Napirend: I. 1. Reggel fél 8 órakor csendes szent mise a plébánia templomban. 2. Reggel fél 10 órakor ünnepélyes tábori mise a templomtéren, végzi Siposs Antal kér. esperes plébános a környékbeli papság segédleiével. Mise alatt az udvardi és perbetei énekkar énekel. II. Délelőtt negyed 11 órakor: A világháború hősei emlékszobrának felavatása. 1. Gyóni G.—Lányi E.: Lángoló vörösben. Vegyeskar. Énekli az udvardi dalárda. 2. Megnyitó. Mondja Siposs Antal esp. plébános, a szoborbizottság elnöke. 3. A szobrot átveszi Galla Lajos községi bíró. 4. Ünnepi beszéd. Mondja Jaross Andor nemzetgy. képviselő. 5. Az udvardi hadiemlék leleplezésére, irta dr. Borka Géza, szavalja Paxy Pál. 6. A hősök emléke, Boross Béla; szavalja: Nagy Ferenc. 7. Hőseink, Boross Béla; szavalja: Sólyom Ella. 8. Névtelenek, Boross Béla; szavalja: Németh Károly. 9. Lepihent az egész; tábor, Endrődi S.—Kacsók P. Énekli az udvardi dalárda. 10. A szobor megkoszorúzása (Udvard község, r. k. hitközség, ref. hitközség, izr. hitközség és az egyes testületek.) Leleplezés után, közös ebéd a szövetkezet nagytermében. Vidékiek jelentkezhetnek a szövetkezetben, lehetőleg az ünnepély előtt. A szobor Berecz szobrász műve, aki legutóbb a komáromi Jókai szoborpályázaton is győztes lett és igen sok szép és nagyhatású emlékművet alkotott már az elesett hősök emlékére. III. Délután fél 3 órakor: Egyházzenei előadás a plébánia templomban. (Az egyes egyházzenei műveket előadják: az udvardi, perbetci, szímői és a naszvadi dalárdák.) IV. Délután fél 4 órakor: kát. ifjúsági nagygyűlések. Férfiak részére az új iskola udvarán. 1. Megnyitó: Siposs Antal esp. plébános. 2. A katolikus akció: Hamvas István kér. moderátor. 3. Kát. ifjúságunk: Meggyessi Sándor orsz. fői titkár. — Nők részére a szövetkezeti nagyteremben. 1. Megnyitó: Dinnyés. Károly ig. tanító. 2. A kát. lányok hivatása: P. Salvátor szt. Ferencrendi atya. 3. Leányok a kát. akcióban: Eszterházi Lujza orsz. moderatrix. V. Este 7 órakor: A kát. nap befejezéséül szentséges körmenet a főuccán. r — A részeg kerékpáros autószerencsétlenséget okozott. Máriássi Mihály patai földműves május 13-án Komáromból ittas állapotban kerékpáron haza felé igyekezett az országúton., Radvány községben az országúton kerékpárjával az úttest egyik oldaláról a másikra átcsapó Máriássit egy autó érte utói. Hejtmann József kocsivezető a szükséges és előírt jelzések leadása után kitért Máriássinak s miközben őt megelőzni akarta, az ittas Máriássi kerékpárjával együtt abban a pillanatban belehajtott a rohanó autóba. A kocsivezető, hogy a szerencsétlenséget kikerülje, hirtelen oldalra kanyarodott s közben az úttest másik oldalán tartózkodó Vérül1 pusztai lakost, Vresova Máriát súlyosan megsebesítette, akinek belső sérülésén kívül a lába is eltörölt. A szerencsétlenséget okozó Máriássi az útmenti árokba esett, semmi baja nem történt. Hejtmann soffőr a megsérült asszonyt kocsiján beszállította a komáromi kórházba. A csendőrség megindította a nyomozást a felelősség kérdésének megállapítása végett. — A komáromi Vasmunkások szakcsoportja holnap, pünkösd vasárnapján zászlóavatási ünnepélyt rendez. A nagyszabású ünnepség két részben fog lezajlani. Délelőtt fél 10 órakor a Litovél nagytermében tartják zászlóavató .díszközgyűlésüket a vasmunkások, este fél 9 órakor pedig a Jókai Egyesület kultúrházának nagytermében nagyszabású műsoros esttel, utána táncmulatsággal fejezik be az ünnepséget.