Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-10 / 12. szám
4. oldal. »KOMAROMI LAPOK« 19B7. február 10. A Komáromi Jótékony Nőegylet Teaestélye. Pompás hangulat. Szép erkölcsi és anyagi siker. Nem hiába volt szokatlanul rövid az idei farsang, de a szórakozni akarók ugyancsak kivették a részüket a mulatságból, a bálozásból és az idei farsang nem szűkölködött a mulatságokban. A sok mulatság, táncestély közül azonban mindig kiemelkedtek a Komáromi Jótékony Nőegylet lánc-, illetve teaestélyei, amelyek a farsang legjobban sikerült mulatságai közé tartoztak. Most szombaton rendezték a második teaestjüket a Kultúrpalota nagytermében, amely hamarosan megtelt kedves, vidám közönséggel. Igen sok volt a fiatal lány és ifjú táncos, akik ugyancsak kivették részüket a táncból. A láncosok a legnagyobb dicséretet érdemelnek, mert a hölgyek ugyancsak sokat táncoltak és nem egy táncosnő valósággal halálra fáradt. A tánc istennőjének, Terpszichorénak nem hódolók örömmel és nagy élvezettel gyönyörködtek a táncolok bájos, folyton változó, színes, keringő csoportjában. A hatalmas nagy termet köröskörül terített asztalok vették körül, amelyeket hamarosan elleptek a vendégek és nagy élvezettel fogyasztották a Nőegylet lelkes hölgyei által, élükön dr. Soós Imrénével, előállított pompás és Ízletes, változatos büffét, amelynek kitűnőségét mindenki dicsérte. Aztán a pompás borok, különösen a zöldszilváni nagyban emelték a gyöngyöző hangulatot, amely mindvégig kedves, családias jellegű volt. A fürge szobalányoknak ugyancsak sok dolguk akadt, mert az ízletes ételek és jó borok gyorsan fogytak. Közben bájos leányok sorsjegyet árultak és a sorsjegytutajdonosok kíváncsian várták a sorsolás eredményét. Nagyon kedves jelenete volt az estélynek, a kis Szedlacsek Palika, a csöpp kis táncművész szereplése, aki bámulatos ügyességgel mutatta be lenge sztepp-táncát. Hatalmas tapsvihar követte szép táncát, amelyet meg kellett ismételnie. A jazz-zenekar tízóráig játszott, aztán cigányzenekar húzta a talpalávalót és ettől kezdve a csárdás lett az uralkodó tánc, az előző sok modern tánc helyett. A kellemes, gyöngyöző hangulatban gyorsan peregtek a percek és hiába dúdolták itt is, ott is azt a régi báli mondókát, hogy bárcsak ez az éjszaka három napig tartana, az idő letelt, egy óra lett és a kilünően sikerült teaestnek vége szakadt a táncolok és az egész közönség nagy szomorúságára. A Nőegylet agilis, fáradhatatlan, figyelmes hölgyei a legnagyobb dicséretet érdemük meg, mert az egész siker őnékik köszönhető és a teaestén résztvevők hálásan gondolnak is rájuk. — Nagyszerűen sikerült a komáromi tanonciskola műsoros kultúrestje. A tanonciskolák ügyes műkedvelői Telkes Mihálynak, a tanonciskolák kitűnő igazgatójának vezetésével szombaton este nagyszabású műsoros kultúrestet rendeztek, amely minden tekintetben nagyszerűen sikerült. Humoros, kedves szavalatok, jelenetek és kisebb tréfák szerepeltek műsoron és a szereplők ügyesen és jól játszottak. Az Iparoskor szinházhelyiségében tartott kultúrest sikeréhez a szereplők közül hozzájárultak Slézinger László, Dallos Árpád, Szilárd István, Spirk Sándor, Paulik Lajos, Volstein Andor, Brocki Zoltán, Dékány István, Hanzsér Ibolya, Krausz Ferenc, de a kisebb szereplők is megfeleltek. A műsor után tánc következett, amely kitűnő hangulatban éjfél utánig tartott. A minden tekintetben kitünően sikerült est rendezését Telkes Mihály irányította és az ő érdeme, hogy a résztvevők nagyszerűen szórakoztak. Dunai tragédia. Anyját akarta kimenteni a jeges Dunából egy gutái legény és maga fűlt bele. — február 9. Szomorú eset történt a gútai Kisdunán szombaton. A Duna télen is halálos áldozatot kívánt. Balázs Jenő tizenhatéves legény és édesanyja a hajnali órákban a gútai vasútállomás felé igyekezett, a tanyákról. Nem akartak a Kisduna hídjának kerülni, s elhatározták, hogy a befagyott folyón át mennek, a közelebbi úton. A hajnali sötétségben ráléptek a jégre s azon próbáltak előrejutni. Nem látták azonban, hol veszélyes a jég s Balázs Jenő édesanyja alatt beszakadt a jégtábla. Az asszony beleesett a jeges vízbe és kétségbeesetten kiáltozott segítségért. Fia odarohant, hogy kimentse, de Mosoly országa A Kát. Legényegylet táncmulatsága Japánt nevezik Mosoly országának. Nem azért, mintha tejben-vajban fiirödne s az embereknek nem volna más gondjuk, mint jódolgukban nevetgélni, mosolyogni. Nekik is éppen úgy meg vannak a mindennapi gondjaik, mint nekünk, sőt sok tekintetben még nehezebb is a helyzetük, hisz fajuk szaporasága folytán a lakosság fokozottabb sűrűsége miatt megélhetési lehetőségük sokkal több leleményességet és igénytelenséget követel meg tőlük, mint tőlünk. Es ők mégis mosolyognak, állandóan mosolyognak. Kedves, mosolyra elhúzódó arccal jelenti például, hogy öt perccel ezelőtt meghalt az édesanyja, vagy hogy elvesztette legdrágább és legkedvesebb ékszerét. A mosolyt náluk a legelemibb udvariasság teszi kötelezővé és a legnagyobb fájdalmában, szomorúságában is magára erőlteti azt, nehogy — Isten ments — megsértsen, megbántson valakit. Ezt a mosoly országát kísérelte meg a Kath. Legényegylet néhány órára idevarázsolni közénk, akiknek baj ban-nyomorúságban ugyancsak meg van a részünk, avval a változtatással azonban, hogy a mi mosolyunk ne a kényszer-udvariasság álarca legyen, hanem a jókedv, a gondok időleges elfelejtésé csalja ki azt arcunkra. És meg kell állapítanunk, hogy a rendezőségnek iez az igyekezete száz százalékosan sikerült, mert 10 órán keresztül nem láttunk mást a Kát. Legényegyletben, mint őszinte mosolyt, nem hallottunk mást, mint jóízű kacajt, jókedvű kurjogatást, nótát, zenét, szóval tökéletes jó kedvet, mintha csak a legvirágzóbb néhai békevilágban élnénk. A Kath. Legényegylet gárdája ismét megmutatta, hogyan kell mulatságot rendezni. Számolt avval, hogy a mulatni vágyó közönségnek igényei vannak s nagyobb az igénye, mint a hozzá való pénze. Adott tehát mindent, ami szép, jó, kellemes és mégis olcsó. Az öszszes termek stílszerű és Ízléses feldíszítése és kivilágítása, melyet a rendező gárda Harmos Károly festőművész irányítása mellett maga végzett, igazán szemet gyönyörködtető látványt nyújtott. A nagyterem két pagodaszerű mcnyezetdíszitése, a fáradságos kézifestéssel díszített japános lampionok csoportozatai, szőnyegek, falirajzok és festések ötletessége oly pazar fénnyel kápráztattak el bennünket, hogy jóformán időnk sem volt rá, hogy mindent kellően megszemlélhessünk. A rendezés előzékeny, udvarias, minden aprólékosságra kiterjedő volt, ami pedig már nagyobb feladatnak bizonyult, mint az összes előkészületek, mert Komáromban még talán soha nem látott nagy tömeg indított már este 7 órakor rohamot az ő maga is belezuhant a vízbe s most már ketten vergődtek a jég között. A közelben akkor még nem volt senki s gémberedelt ujjakkal igyekeztek magukat fenntartani a jégen, amely azonban folyton letört alattuk. Hosszú ideig voltak a vízben, amikor végre egy kocsis meghallotta segélykiáltásaikat. Az anyát nagynehezen sikerült megmenteni, amikor azonlxm Balázs Jenő megmentésére került volna a sor, Balázs Jenő nem bírta tovább tartani magát s éppen az utolsó pillanatban engedte el a jégtábla szélét s merült el végkép a jeges vízben. Holttestét néhány óra múlva megtalálták a révészek. Az édesanya betegen fekszik. ülőhelyekért és asztalokért s ettől kezdve fél tízig szakadatlanul tódult a közönség úgy, hogy állandóan póthelyekről kellett gondoskodni, ami ugyancsak próbára tette a rendezőséget. És megállapíthatjuk, hogy a próbát fényesen megállták, igaz, hogy alig egy tenyérnyi kis hely maradt középen a bevonuló japán csoport részére. Fél tízkor vezette be Balogh Kálmán Nippon népét. Elől a japán zenekar jött Katona Rudolf karmester vezetésével, amely már puszta megjelenésével is nagy tetszést és derűt váltott ki. Ezt követte a hordozható trónus, melyen a japán szépségkirálynő (S z i 1 y Manci) ült utolérhetetlen bájjal és méltósággal, majd a tarka-barka kíséret, férfiak és nők Ízléses japán öltözetben. A közönséget a trónjáról leszállt szépségkirálynő üdvözölte eredeti zamatos japán nyelven, melyet Balogh Kálmán fordított le igen ötletesen, a közönség őszinte nagy mulatságára, majd a ja-Nevetöjel, busulójel. A madridi spanyol akadémiának nagy gondja van: írásjeleket vezet be a napokban, mivel nem tartja elégnek mindazokat a jeleket, amelyek a spanyol ábécében már benne vannak. Már eddig is több a jel, mint minálunk: a spanyolok a kérdőmondat elejére is kérdőjelet írnak, meg n végire is kérdőjelet biggyesztenek, nehogy eltévesszék a kérdést... Persze, úgylátszik, még mindig több a tinta, mint a vér a spanyol földön s most ismét egy kis tintaszaporításról van szó: az akadémia, jobb híján nevetőjelet és szomorítójelet akar behozni a mindennapos írásba. A nevetőjel egy fölfelégörbülő vonalka, mint a nevető száj, a szomorítójel egy lefelégörbülő vonalba, mint a síró száj. Vidám, vagy szomorú mondat után ilyet akar íratni a nagytudományú akadémia a néppel. Szegény spanyolok, — nincsen egyéb gondjuk, minthogy nevető és szomorító jeleket írjanak könyveikbe, iskolás füzeteikbe. Hát van ott most szükség szomorító jelre? Hiszen az egész ország arca szomorú, jel nélkül is. És mit csinálnának a 'nevetőjellel s a vidámító vonalkával a spanyol anyák, a megcsonkított harcosok, az árva gyermekek és ia földönfutók? Az egész ország egyetlen szomorítójel, anélkül, hogy valakinek szüksége is volna ezt külön jelezni, — a nevető jelre pedig ugyan kinek volna szüksége? Ezek a spanyolok el tudják találni, mikor mire van szükség... Úgy eltalálják, mint a pozsonyi magyar Akadémia a könyvkiadást... Egyik sem vethet a másik szemére semmit s a világ tovább forog keserű levében. Szomorú jelekkel, sőt, keserves előjelekkel. Csakhogy ezeket a jeleket már régen leírták, nem kell hozzá görbe vonalba. Az égre írták ezeket a jeleket, de az emberiség nem okul belőle. pán kíséret lejtett eredeti japán táncokat, amit a közönség hosszantartó hálás tapssal jutalmazott. A táncokat Veleba Antal tanította be. Ezen kedves és eredeti megnyitó után kezdetét vette a tánc és pedig a táncolok nagy tömegére való tekintettel két teremben. A nagy teremben Sárközi cigányprímás zenekara húzta a jobbnál-jobb talp alá valókat, míg a földszinti teremben Katona Rudolf jazz-zenckara volt fáradhatatlan, talán fáradhatatlanabb még a táncoló ifjúságnál is. Hűsítőket, italokat és hideg ételeket igazán jutányos áron szolgáltak fel, az egyik földszinti helyiségben pedig, melyet kávéházzá alakítottak át, Meinl Gyula komáromi fióküzlete főzte a pompás, zamatos és illatos feketekávét — féláron. Ilyen körülmények között érthető, hogy a közönség, melyet az eddigi mulatságok — különösen árak dolgában — eléggé próbára tettek, még virradatkor sem akart távozni, úgy örült, hogy egyszer végre-valahára jól és olcsón mulathat. Hogy kit illet nagyobb rész a sikerből, azt igazán nehéz volna megmondani, mert Balogh Miklós elnökkel és Hájas Kálmán alelnökkel az élen minden egyes rendező kivétel nélkül egyformán kivette a munkából a részét. Könyveljük el tehát a farsangnak ezt a kétségtelenül legsikerültebb mulatságát egyszerűen a Kát. Legényegylet javára. A jelenvoltak felsorolása ugyancsak teljesíthetetlen kívánság volna. —y. Hamvazószerda. Húshagyó kedd éjszakáján, hiába száll el ezer és ezer ajakról, hogy so’se halunk meg, a mulatozó, bűnös világra mégis ráköszöntött hamvazószerda reggele, amikor a templomokban a hamvazás szimbóluma eszünkbe juttatja a halált. Elmúlt a farsang, kezdődik a böjt, a lemondás, a bűnbánót ideje, amikor a farsang csak visszatérő emlékek képében él a szívekben. Elég sokat duhajkodott, mulatott, dorbézolt, dévajkodott a világ, illő, hogy magába szálljon és az elmúlásra, a halálra is gondoljon, amely mindegyikünket vár és a sírgödörre, amely minden pillanatban közelebb jut hozzánk, illetve mi sietünk feléje. Jó ez a magunkbaszállás, amely hamvazószerda reggelén veszi kezdetét és tart az egész böjtön át. Róma nagy hatalma éppen azért dűlt meg és -a római vitézség azért vált közömbössé, mert a római császárok idejében csak farsangja volt a római birodalomnak. Csak mulattak, csak tivornyáztak, legtöbbször léha, undorító módon. Ha a római farsangot böjt váltotta volna föl, ha a római nép néha magába száll, a római nagyság, vitézség soha se semmisült volna meg. De nemcsak a római példa bizonyítja ezt, hanem minden nép élete, amely nem ismerte a megalázkodás, a magábaszállás önmegtagadó erényeit. Kell, hogy a vigasságnak néha vége szakaapju, mert különben a legnagyobb élvezet is köznapivá válik és unottá. Aki sose ízlelt keserűt, az nem tudja méltányolni az édeset, aki csak napfényben sütkérezett, nem méltányolja eléggé a nap áldott sugarát. Hamvazzák meg időnként az emberek fejét, hogy érezze múlandóságát, gyarlóságát, amelyre a farsang örömei között sose gondol. Ma, hamvazószerda napján meghamvazott halandók érzik, hogy nemcsak a testi szórakozásra, örömökre kell gondolni, hanem a lelkiekre is. A farsang után hamvazószerda az a mementó mórija a hívő léleknek, amely sok értékes gondolattal népesíti be a szíveket és a lelkeket... Adakozzunk a Jókai szoborra!
