Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-01-23 / 7. szám
1937. január 23. »K0MAH0M1 LAPOK« 9 oldal. ASSZONYOKNAK. A nők közlékeny természetének átka: a százszor visszasírt levél! Olyan egyszerűen hangzik: levelet írtam, vagy levelet kaptam. Pedig mennyi következménye lehet egy hirtelen megírt levélnek. Néha nagyobb a hatása, mint amennyit írója akart. A leírt szónak mindig megvolt a maga súlya, hiszen a latinoktól eredő szállóigévé vált közmondás: verba volant, scripta manent (a szó elrepül, az írás megmarad) ma is olyan friss és használatos, mint volt akkor, amikor — bizonyára sok tapasztalat alapján keletkezett. Merem állítani, nőknél sokkal fontosabb és kényesebb a levélírás, mint . férfiaknál. A mai modern, felszabadult korban is, a nő bizonyos mértékig természetszerűleg passzivitásra van kárhoztatva, nem mondhatja meg sok esetben azt, amit szeretne, de ha mégis kikivánkozik belőle, a nehezebbet választja: megírja. De sok bajnak lett már okozója a scripta manent, a megmaradó írás, amit avatatlan szem meglát, vagy címzettje olyankor vesz újból elő, amikor egészen más érzéseket vált ki belőle, mint akkor, amikor kapta. Hányszor sírta vissza elhamarkodottan megírt és elküldött levelét leány és asszony, de persze hiába, mert a megbízható posta, sőt a netán megbízhatatlan küldönc, pontosan kikésbesítette. Okosan teszi az a szülő, aki gyermekét arra neveli, hogy mindenre aludni kell egyet. Von átkozik ez éppen úgy üzleti, mint magántermészetű dologra. Még sohasem okozott bajt az, ha valamit nem hirtelen indulatban vetettünk papírra, hanem nyugodtan, meggondolva írtuk meg. Gyakran már azzal is megelőzhetjük az ilyen levélírásból eredő bajokat, ha a megírás után mégegyszer elolvassuk, s ha a dolog természete megengedi, elolvastatjuk egy harmadik, elfogulatlan személlyel is. A holt betűnek megvan az a hátránya is, hogy hiányzik belőle az élőszó zenéje. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy címzett mlyen hangulatban olvassa. f Aki levelet ír, igyekezzék olyan természetes hangon írni, ahogyan az életben beszélni szokott. A keresett szavak, idealizált költőies kifejezések idegenül hatnak, csakúgy, mint az agyonfestett arc. Erre is van egy régi francia közmondás: le style c’est l’homme. (A stílus az ember.) Madarat tolláról, embert — mondhatnék írótolláról lehet megismerni. Vegyünk csak néhányat a 'nekünk írt levelekből. Milyen sután írja le az egyik a legegyszerűbb dolgot és mennyi szót szaporít a másik egy szimpla esetben, mert azt hiszi, hogy »jobban hat«. Van aki sok oldalon keresztül össze-vissza ír mindenfélét, s mire a levél végére érünk, nem tudj uk, mit is akar tőlünk. A legtöbb ember nem tud levelet írni, csak azért, mert szebben, jobban szeretné tudtunkra adni azt, amit ír. Mondanivalónkat fogjuk rövidre. Minél rövidebb és tömörebb, annál tetszetősebb és jobban hat. A mások levelét tartsuk tiszteletben. A nekünk szóló levél elolvasása kevesebb haszonnal, mint kárral jár reánk nézve. Olyan ez, mint a hallgatódzás. Többnyire a saját kárunkra történik és nagyon ízléstelen. Ha valaki megtudja, soha többet nem lehet bizalommal irántunk. Másoktól kapott leveleket még akkor sem hagyjunk szabadon, ha nincs benne titok. Ez a levélíró lebecsülését jelenti és a leír! szó lekicsinylését. Adakozzunk a Jókai szoborra! Vérszegények májdiétája. Az újabbkori orvosi tudománynak bizonyára egyik legjelentősebb eredménye az a diétikus kezelési mód, amellyel a vérszegénység súlyos vagy könnyebb eseteit is gyógyítják. Arról a diétáról szólunk, amely a betegnek, állapota és felvevőképessége szerint, bizonyos meghatározott mennyiségű adag, napi 200—200 gram nyersen lemért máj fogyasztását írja elő, megfelelő utasítással. A máj diéta kiegészítő étrend kíséretében rendszerint nem könnyű feladat elé állítja a beteg, táplálását intéző háziasszonyt. A kezelésre kerülő egyének étvágya ugyanis, természetszerűleg csökkent, ízlésük kényes, úgyhogy a hetekig, hónapokig tartó állandó májfogyasztást nem szívesen viselik el. Ezeken a nehézségeken kel] tehát megfelelő konyhatechnikai fogásokkal segíteni, a diétát kívánatossá és változatossá tenni, úgyhogy amellett az alapanyag hatékonyságát el ne veszítse. Ha azt akarjuk, hogy betegeink szívesen fogyasztják a májat, úgy elsősorban megfelelő minőségű nyersanyagról kell gondolkodnunk. Szívós kötőszövetű marha-, sertésmájat tehát nem használhatunk, hízott baromfi zsíros mája pedig diétikai szempontból kifogásolható. Mindenképpen megfelelő csupán a jóltáplált borjú és a hússertés süldőjének zsenge, világos színű, gyengén erezett mája. Sovány szárnyas mája ugyancsak feldolgozható. Megjegyezzük, hogy a diéta változatossá tételére a májételeket hetenként egyszer-kétszer eselleg vesével, léppel, pacallal pótolhatjuk, amelyek tapasztalat szerint a májéhoz hasonló hatóanyagokat tartalmaznak. A feldolgozás módjára elsősorban azt kell tudnunk, hogy a hosszasan sütött-főzött máj hatóanyagai tönkremennek, tehát azokat a fogásokat kell előnyben részesíteni, amelyek mentői rövidebb ideig tartó hőbehatással készülnek. Voltaképpen leghatékonyabb a máj nyersen fogyasztva, ám ez csak esetenként, kellő izelitéssel vihető keresztül. Készíthetünk pl. szanatóriumok étrendjén szereplő u. n. nyers borjumájcoctailt a következő módon: 150 gr. friss májat, kemény részeitől megtisztítjuk s igen finomra őrölve, jégre teszünk. Ezt a kb. 4—5 kanálnyi vagdalékot következő mártással elvegyitve találjuk: egy csészét megtöltünk félig sütitett paradicsomiével, adunk hozzá 1 evőkanál Woroestermártást, i/4 csésze citromlevet, 1 kiskanólnyi finomra aprózott vereshagymát, pici sót és annyi fehérbort, amennyi a csészét megtölti. Egyéb készítési módok közül legjobb az angolosan kisütött és a kirántott szeletek, amelyeknél a nyersanyag puha marad s aránylag kevéssé ivódik át zsírral. Mentői gyorsabban és mentői magasabb hőfokú zsírban sütjük ugyanis ki a szeleteket, annál kevesebb zsírt szívnak magukba. A máj puhitására jó szolgálatot tesz, ha egy éjjelen át tejben áztatjuk, továbbá ha a sültet közvetlenül, sütés után tálaljuk s ugyanakkor adjuk csak hozzá a szükséges sóadagot. Feldolgozhatjuk továbbá a májat pirítva, hagymás, paprikás lében is, ügyelve arra, hogy a sütés nyílt lángon, percek alatt menjen végbe. Az ilyen pirított májételeket azután változatossá tehetjük egyéb kellékek, pl. ráütött tojás, reszelt sajt, paradicsom, gomba, zöldborsó, stb. hozzáadásával. A diétától idegenkedők étrendjébe előnyösen csempészhetünk be az előírt májadagot vagdalék alakjában, amikor is levesnek, puddingnak, levesbevalónak, tölteléknek vágj' pástétomnak dolgozzák fel. Az előírt napi máj adagot leghelyesebb két részletben, ebédre és vacsorára elosztani. A májdiétával párhuzamosan általában fontos szerepe van a zöldfőzelék, salátafélék és a nyers gyümölcs bőséges fogyasztásának. Rizskása-lovag Igazi neve »Shid-zu-ko«, ami magyarul azt jelenti, hogy »Csendeske«. A nagypapája nevezte így, mert soha nem kiabált. Maga volt a megtestesült csend. A »Felkelő Nap« országában született, amely messze-messze keletre van és mindenütt tenger veszi körül. Mi úgyhívjuk Japán. Sok virág nyílik ebben az országban, rengeteg madár dalol |3Íenjn)e s a lakói csendesek, szorgalmasak, kitartók és nagyon szeretnek tanulni. Amit a többi emberek kitaláltak, vagy tudnak, azt a japánok már mind eltanulták tőlük. Shid-zuko is szorgalmas, kitartó volt és nagyon szeretett tanulni. Shid-zu-ko édesanyjának nagy boltja volt. Ebben a boltban színes papírsárkányokat, papirlegyezőket, papirruhákat árult. Jól hallottátok: »papirruhákat«. Mert Japánban olyan tartós és szép papirt tudnak gyártani, hogy még ruhát is lehet belőle készíteni. Sok pénzt keresett a Shid-zu-ko édesatyja. Shid-zu-ko szép házban lakott, drága ruhában járt és sok játéka volt. De egy napon a nagy boltba új gazda ült be és a szép házból Shid-zu~ konak és édesatyjának el kellett költöznie. Shid-zu-ko édesatyja szegény ember lett. t De mert jámbor és istenfélő ember volt, nem esett kétségbe. Elhatározta, hogy éjjel-nappal fog dolgozni s megkeresi a mindennapi kenyerüket. Sokat hallott Amerikáról, ahol gyorsan lehet meggazdagodni. Mindenáron oda akart eljutni, de nem volt pénzej S hogy mégis eljuthasson Amerikába, elszegődött fűtőnek egy hajóra, s ezért a hajóskapitány Shid-zu-koval együtt átvitte az óceánon. Amerika legszebb partvidékén: Kaliforniában kötöttek ki. Kaliforniának egyik nagy városába vetődtek, ahol olyan magasak a házak, hogy alig lehetett a tetejüket látni. Ilyen nagy háznak egy ici-pici kis kamrájába költöztek. A kamrácskában nem volt egy szál bútor sem. A puszta földön ült Shid-zu-ko, meg az édesatyja. Ez ugyan nem esett nehezükre, mert Japánban nem széken, hanem földre terített gyékényen ülnek az emberek. De az volt a szomorú, hogy még gyékényük sem volt. Még egy fillérük sem. Egy falat kenyerük sem. Pár szem rizsük sem. — Holnap már lesz kevés pénzünk, mert dolgozni fogok — mondta Shidzu-ko édesatyja. — És majd ehetünk is valamit. ' — Én is akarok dolgozni, — mondta Shid-zu-ko másnap, mikor édesatyja elment, hogy munkát keressen. Shid-zu-ko nemcsak beszélt, hanem cselekedett is. Kiment az uccára. Megállt a járda közepén. Két karját figyelmeztetően magasba emelte és nagyot kiáltott: — Hél Hé! Aztán rákezdett egy japán énekre. Az ének a cseresznyevirágról szólt. A A kaliforniai emberek nem értették, mert japánul nem tudtak, de tetszett nekik az ének, mert Shid-zu-ko olyan csengő hangon és megindítóan énekelt. Shid-zu-ko estig énekelte a japán dalokat az amerikai város uccáin. S estére tele lett a sapkája pénzzel. Mikor édesatyja elé tette a sapka pénzt, az először nem akart hinni a szemének. Mikor pedig látta, hogy nem káprázat, hanem valóság a sok pénz, megölelte és megdicsérte Shid-zu-kot. Hamarosan vettek egy teafőzőt, egy zacskó rizst, egy jókora halat, egy lábast és egy kis kályhát. így a második 'estjük már vigabb volt, mint az első. Ezentúl mindennap reggeltől-estig dolgoztak. Sőt még annál is többet. Shid-zu-ko már hajnalban felkelt és tanult. A keresetéből könyveket vett és ott folytatta a tanulást, ahol a Felkelő Nap országában abbahagyta. S már nemcsak énekelt, hanem fából készült játékokat is árult az uccán. Ezeket a játékszereket édesatyjával együtt készítették esténkint, mikor az egésznapi munka után hazaértek. Már minden jó lett volna, ha a nagyvárosi vásott gyerekek nem kezdték volna csúfolni Shid-zu-kot. Utánafutottak és kiáltoztak: — Csin-csan! Csin-csan! Csacsi! Ferdeszemű kínai! A ferdeszem az igaz volt. De az már nem volt igaz, hogy Shid-zu-ko kínai lett volna. Nagyon bántotta a kiáltozás, nagyon fájt miatta a szíve. Hiszen ő ezeket a gyerekeket soha nem bántotta. Sőt, nagyon sokan közülük épp azokkal a játékszerekkel játszottak, amelyeket ő fáradtan faragott a kis kamrában. Hát még akkor milyen csúfolódásba kezdtek ezek a vásott gyerekek, amikor meg tudták, hogy Shid-zu-ko mindig csak főtt rizst eszik. Körültáncolták s mint az indiánok a csatakiáltást, úgy ordították: — Rizskása-lovag! — Rizskása-lovag! Shid-zu-ko okos fiú volt, nem kiabált vissza nekik. Az édesapjának sem panaszkodott. Tudta jól, hogy édesatyjának fájt volna a tudat, hogy a fiának milyen csúfolódásokat keil elszenvednie. Még szorgalmasabban tanult, még nagyobb igyekezettel faragta a játékokat és még jobban ügyeskedett, hogy hamarosan eladja a kész holmikat. Gyűlt is a pénz. Egy dollár... tíz dollár... sok dollár. S gyarapodott Shid-zu-ko ereje is. Már angolul is beszélt. Míg az amerikai gyerekek egy szót sem tanultak meg japánul. Egy napon, mikor a gyerekek kiáltozni kezdtek, odaszólt nekik: — Ha birkózni is tudtok, nemcsak kiabálni, akkor álljatok ki velem! Szívesen megmérkőzöm mindannyiatokkal egymásután. Nagy kiáltozással közrefogták és megkezdődött a mérkőzés. De hiába voltak az amerikai gyerekek magasabbak, Shid-zu-ko egyiket a másik után legyőzte. Mikor az utolsót is kétvállra fektette, nyugodt hangon azt mondta nekik: — A rizskásától lettem ilyen erős! E nagy győzelmet elmondta az édesatyjának, aki azonban még nagyobb örömhírt mondott Shid-zu-konak. A keresetüket legnagyobb részben félretették és már olyan nagy összeg gyűlt össze, hogy nyithatnak belőle boltot. Ez volt aztán nagy öröm! A Felkelő Nap országában lévő boltjuk szép volt, de ez a kaliforniai bolt még annál is szebb volt. Nem papiros-holmik, hanem életiül viruló gyümöcsök voltak benne, meg néhány zsák rizs is. Ebből különösen azok a gyerekek vásároltak, akiket Shid-zu-ko legyőzött. Most már ők is mindennap ettek rizskását, hogy olyan erősek legyenek, mint a kis japán fiú. A bolt pedig évrőFévre nagyobbodott. Már hét nagy ragyogó ablaka volt az uccára. S minden ablak tele volt a legszebb gyümölcsökkel. A kaliforniai város legszebb uccájában volt házuk és a ház körül kert. Éppen olyan, amilyenben a Felkelő Nap országában laktak.
