Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)

1937-06-12 / 47. szám

1937. június 9. KOMÁROMI LAPOK 9. oldal. ASSZONYOKNAK. Köszönet, egy szál virágért! Szeretettel: küzdő asszonytársnőmnek Jártam egy kis kertben, tavaszi alkonyon, Zöldelő bokrok közt, rügyező fák alatt, Imádságos csendben, balkan lépegettem, Jaj, fel ne ébresszem az alvó bogarat. Ébredő természet, Isten szent csodája, Megihlette lelkem, oh mi boldog vagyok! Sejtelmes illatot hoz felém a szellő, Fölöttem esthajnal csillaga felragyog. Szívom az illatot, lesem a levélen Csillogó harmatot, s közben elfelejtem, Hogy a szorgos gazda, ollóval kezében, A rózsa töveket nyesegeti szépen. Lenn a kert végében, kedves, jó Nagyapó Utakat egyenget. És az egész kerten A ház asszonyának, simogató, gondos Mindentlátó szeme, tartja fönn a rendet. Most itt állok újra, mikor a gyümölcsfák Virágba borultak, halkan pergő szirmok Hajamat beszórják, lábaimhoz hullnak, Érzem simogató kezét Alkotómnak. Eljövök majd ismét megnézni a kertet, Bámulni a csodát, mit Isten teremtett, Mikor a virág már dús gyümölccsé érett, És beteljesedett a legszebb ígéret. Jedlicska Istvánná. Indokolatlanul mellőzött egészséges tápszerek A sajt kevés asztalon szerepel ren­des táplálékul, jól lehet tápértéke fő­leg fehérje tartalmánál fogva elsőren­dű tápszernek tekinthető. Éppen nagy fehérje tartalma miatt >ez is azok közé tartozik, melyekből csak korlátolt mennyiséget fogyaszthatunk, különben ez is úgy, mint a méz megárthat. Az adag felnőttnek egyszeri fogyasztása 6—7 deka — melyhez a kenyéren kí­vül igen ajánlatos vele együtt egy vagy két almát fogyasztani, hogy a gyomor és a belek könnyebben dol­gozhassák fel. Sovány sajtok köny­­nyebben emészthetők, mint a zsíros sajtok s utóbbiak inkább csak jó gyomrúaknak valók kisebb adagban. Gyermekének sajtra nincs szükségük a pubertás korig. A téli vagy fekete retek oly ritkán kerül asztalra, pedig a májműködés serkentésére alig van még egy táp­szerünk. mely vele a versenyt felve­­hietné. Aki rendszeresen eszik fekete­­retket, az epekőtől ne féljen. Fogyaszt­hatjuk mindenféle hideg és melegen tálalt Jiúslioz, tormareszelőn reszelve körítésnek, egyáltalán torma helyett is sonka, tojás, virsli, préshurka vagy sertéshurkához, melyek vele fogyaszt­va könnyebben emészthetők, min) anélkül. A datolya is olyan töményített táp­szer, amellyel a sivatagjáró arabus bámulatosan keveset fogyasztva, - napi egy marékkai — képes a karavánjá­rást kimerültség nélkül több ezer ki­lométer távolságra megtenni. De ha azt vesszük, hogy egy szem datolyá­ban annyi, *de tökéletesebb táplálék van, mint egy közepes narancsban, akkor azt is tapasztalhatjuk, hogy a datolya nem is olyan drága eledet, mert olcsóbb az almánál, a narancs­nál és a téli körtéknél, amiennyiben három szem narancsnak két almának vagy körtének felel meg, egy kilóban pedig több datolya van s a datolyá­nak napi ára 12 Ke. Vérszegényeknek ez is príma ele­del. Fogyasztani ezt is mérséklettel szabad és mert táplál, de nem hizlal, hölgyeink előnnyel fogyaszthatják. Felnőtteknek és gyermekeknek egy­aránt jó eledel. A füge sem áll tápérték szempont­jából a datolya mögött s ez is meg­érdemelné, ha fogyasztóinak száma te­temesen gyarapodnék annál is inkább, mert a beleket serkenti erősebb mű­ködésre. Különösen renyhe bélműkö­désnél ajánlatos bordó, vagy koszorú­fügét párolva fogyasztani. Magas táp­értéke miatt fügét is mértéklettel sza­bad fogyasztani, gyermeknek 3 párolt füge egyszerre elég. A dió, mandula és mogyoró ugyan­csak nagyon egészséges eledel, azok­nak táp értéke azonban nem sütve vagy főzve teljes, hanem nyersen, mert a bennük található vitaminok a főzés által elillannak. A mandula a gyógyá­szatban is szerepel, mint mandulatej. belőle vonják ki az amigdalint. Mind a hármat konyhaművészeink sokolda­lúan tudják felhasználni remek sü­temények, torták és kalácstöltelék alakjában, azonban, gyermekeink nyers állapotban ritkán részesülnek belőlük, holott éppen úgy hatnak legjobban vérszegényekre gyógyítóan. Tápértéke ezeknek is nagy s ezért takarékosan, kell fogyasztani. Ha sütemények, tor­iák, dió, mogyoró vagy mandulából emésztési zavart okoznak, ez főleg túl­­táplálás következete. Nagyon értékes tápszer a spárga, más néven csírág. Ennek különös tu­lajdonsága hugyhajtó hatása, melyért igen hatékony gyógyszernek is tekint­hető s húgysók levezetése szempont­jából. Különösen ülő és szellemi fog­lalkozású egyének, akik a téli hóna­pokban csak kevés testi munkát vé­geztek és táplálkozásuknál a hús nagy szerepet játszott, tavaszig sok idegen anyagot vesz fel szervezetük és alig van még egy szer, mely olyan haté­konyan oldaná és vinné ki a szerve­zetből ezeket a káros állapotokat elő­idéző anyagokat. Emellett növényi fe­hérjetartalma, nemkülönben a benne valószínűleg található vitamin fogyasz­tást igen ajánlatossá teszi, gyerme­keknek pedig oldott állapotú kovasa­­vótartalma a csontkiépzés kitűnő elő­segítő je. Tekintve, hogy gyógyszer is, fogyasztása szintén korlátok közötL mo­zogjon s ki-ki isaját Szervezetéhez mér­ten annyit fogyasszon belőle, hogy ve­séje hurutos állapotot ne kapjon. A feketegyökér (sceorzonnera) pó­tolja, ha nem is teljesen a spárgát s előnye az, hogy ősztől tavaszig eltart­ható pincében, vagy termőhelyén. Ize készítési módjától függ. Leginkább va­­jasmorzsával tálalják, de édesen tej­színes mártásként, vagy főzeléknek, mint a kalerábé, szintén készíthető. Ugyancsak a rhebarbara is megér­demelné, hogy fogyasztása általáno­sabb legyen. Tudjuk, hogy gyökeréből készül a rhebarbara hashajtó por. Ugyanez az anyag kisebb méretben meg van levelében és levélkocsányjá­­ban igen kellemes savanykás ízzel. Zsenge levelét mártásnak sóska he­­lyett hámozott kocsonyát (levélszár) pedig vékony szeletekre felszelve ré­tesbe, pité-be rakva teljesen pótolja az április, május és júniusban már el­fogyott álmát. Cukorban darabolva vá­góban főzve igen jó édeskés húsmel­lékletet ad. >> Manapság már az orvosi tudomány is nagyobb súlyt helyez az egészség fenntartására, mint a fellépő betegsé­gek gyógyítására s amióta kutatja azokat az erőket, melyeknek kémiai és fizikai összetételét bár nem isme­rik, de tudják, hogy azoknak hiánya a szervezetben többféle káros átlapol­nak okozója. Ezek a vitaminek, me­lyekből egyelőre csak ötöt ismer a tudomány bebizonyítottan, de nem le­het kétkedve fogadni azt az állítást, hogy betűrendünk perumtálva sem lesz elég azoknak megjelölésére a to­vábbi kutatások során. És ha majd eljutunk odáig, akkor fogjuk megta­nulni a helyes táplálkozást, ami éle­tünket meg fogja hosszabbítani és megóv bennünket sok gyötrő bajtól, mint a divatos neurasthenia, neural­gia, ischias, csúz, rheuma, és megvéd, ellenállóbbi tesz járványok ellen. A természet maga gondoskodik meg­élhetésünkről és lia magunk is kutatni fogjuk a jót és mellőzzük az ártalma­sat, akkor elérjük azt, amit Mathii­­zsalem korában jobban ismertek mint manapság. Aranykalász Andrásnak meghalt az édesapja. Az édesanyját már régen elvesztette s most ittmaradt e nagyvilágban elha­gyottan, árván. Az apja nem hagyott rá sem földet, sem házat, csak egy lovacskát, szekeret, néhány szerszá­mot, no meg egy fekete kis pulikutyát. Csoda hát, hogy András fejét búnak adta? Mit is tehetett volna egy ilyen kis apátlan-anyállan árva egyebet, mint szomorkodni, búslakodni árva­ságán, napestig? Hát ahogy egyszer megy az istálló­ba, hogy a kis lovat megetesse, itas­sa, megszólal ám a lovacska: — Jaj, édes gazdám, dolgozzunk már! De hallja ám az eke szavát is: — Ha a földet nem szánthatom, egészen berozsdásodom. Állt a félszer egyik sarkában egy ottfelejtett zsák búzamag. Az meg így szólt: — Ha a földbe nem juthatok, kicsí­rázom, elpusztulok. Sóhajtozott, panaszkodott a többi szerszám is mind, mert már régóta dologtalanul rozsdásodtak. A kis legény gondolt egy nagyot és a kocsira felrakta a szerszámokat. Majd nyakába akasztotta a világot járó tarisznyát, a száraz kenyér mellé be­letette az utolsó darab füstölt kol­bászt, füttyentett a pulinak és búcsút intve a háznak, mely valaha az ottluo­­na volt, de most idegen kézre jutott, elindult földet keresni, hogy a lovacs­ka dolgozhasson, az eke szánthasson, hogy a búzamag a földben kicsíráz­zon, Inőjön, megérjen és kenyeret ad­jon. Amint a templom elé ért, megkon­­dull a kis harang: — Mi járatban, kis legény? — Addig megyek, meg sem állok, Amíg földet ne mtalálok. Felszántom az ekevassal, Bevetem a búzamaggal. Addig vetek és aratok, Amíg egyszer meg nem halok. A kis harang marasztalta a legénykét: — Ne menj, András, a világba, Maradj itt a falucskádba. Erős karral, ügyes kézzel, Megélsz itt is szépszerével. Fordítsd vissza kocsid rúdját, Akaszd szögre a tarisznyát. De András meg sem állt, úgy felelt a kis harangnak: — Nincs itt földem, Nincs itt házam, Nincs itt néke mjóbarátom, Hogy is volna maradásom? Mentek, mentek erdőn, mezőn, föl­deken át, föl a hegyre, hegyről völgy­be, meg sem állva, nagysietve. S bizony, mi tagadás, amikor a kis legény a szép kövér földeket látta, meg a zöldelő réteket, susogó berkeket, csillogó ereket, tölgyek koronáját, je­genyék sudárját, levette kalapját és nagyot fohászkodott: — Hej, Uram Istenem, Hol lesz az én földem? Amin én szántok, Amin arathatok, Amin a lovamnak füvet kaszálha­tok. Gyere, fakó, ne álljunk meg, Míg a földet nem leljük meg. A kis lovat nem is igen kellett bíz­tatni. Ment az magától is, csak úgy röpítette tova a kiis legény cókmók­­jával megrakott szekeret. A puli lógó nyelvvel futóit a lovacska mellett, vagy loholt a kocsis után. Rá sem ért bizony a felriasztott nyulakat megker­getni, a jegenyefákon károgó varjakra egyet-egyet vakkantani. De egyre, szomorúbb lett András, bizony már azt hitte, sohasem látja meg azt a földet, amit az Úristen neki teremtett. A lovacska megérezte a kis gazdája szomorúságát, fáradtan kocogott, mel­lette behúzott farokkal a puli som­­polygott. Sötét este lett, András letért az út­ról, kifogta a lovacskát, hadd lege­lésszen az útszéli fűben. Aztán a ta­risznyából ő maga is falatozott, a pu­linak is égj1, jókora darab kolbászt adott. Majd leheveredett subájára, ösz­­szekulcsolt két kezét párna helyett a feje alá tette. Hát amint aludt, csodálatos álmot látott. Meghallotta a föld szavát: — Hej, szomorú az én sorsom, nin­csen, ki ápolgasson, nincs, ki szántson, boron átjön, búzamagot belém vessen, jó termésért imádkozzon. Föl is kiáltott András: — Hej édes Istenem, a földem megleltem, nem is hagyom én el ebben az életben. Én édes kis föl­dem, te vagy örömem, minden gondola­tom, örök imádságom. Alighogy hajnalodott, András az eke elé fogta a lovacskát, fölszántotta az ugart, megboronálta, aztán elvetette a búzát a puha, meleg földbe. A búza kicsírázott, nőtt és arany­kalászt hozott. Minden András segít­ségére volt. Az erdő adta a fát, a fa adta a deszkát, a gerendát, a vályog a téglát adta. A rét füvet ajándékozott és a fa gyümölcsöt. Mire beköszöntött az ősz, a kis le­gény fölépítette az istállót a kis lová­nak, egy kis házat meg magának. Nappalt-éjjelt egybevéve dolgozott és szorgoskodott, szántott, vetett és ara­tott. A kis puli meg őrizte-vigyázta, amit kis gazdája szerzett: a földet, a rétet és az erdőt, no meg egy kis há­zat és istállót. így történt egyszer, de megtörtént, hogy a kis legény elindult földet ke­resni, földet szerezni. És mert hittel kereste, meg is találta. Szorgalmának jutalma lett a búza aranykalásza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom