Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-22 / 41. szám
2. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1937. május 22, Nyelvi kisebbségi jogaink I. Általános tudnivalók Uj menetrendek (1937 május 22-től) Óedok Kursbuch 1250 Vilimkur Jízdní fád 12-50 Ürední..................... 10 80 Kosch-féle.... 4-Turista...................... 3 — Kaphatók az UNIÓ könyvesboltban Komárno, Masaryk u. 29. üodzscs miniszterelnök hazaérkezett Kétheti londoni tartózkodás után Hodzsa Milán dr. miniszterelnök megérkezett Prágába. Az érdező kormányelnököt a pályaudvaron Samal dr. elnöki irodai kancellár s az agrárpárti miniszterek fogadták, a szocialista párthoz tartozó miniszterek ezúttal is távolmaradtak, úp úgy, mint elutazásakor. A miniszterelnök megérkezésével remélik, hogy újra meg fog indulni a parlamenti munka, mely hosszab idő óta stagnál, noha a nemzetgyűlésnek és a kormánynak június végéig nagyszámú határidőre szóló ügyet kell elintéznie. A parlament tétlenségét a kormánysajtó is helyteleníti. Az agrárpárti félhivatalos lap, a Venkov is megállapítja, hogy a kormány tétlensége miatt a parlament is kezdeményezés nélkül maradt. Az egyetlen fontos munka a parlamenti takarékossági bizottság kezdeményezése volt, amellyel a munkanélküli segélyezés rendszerét vette revízió alá. A Národni Politika c. lap szerint a kormányelnök és egyes miniszterek távolléte miatt a kormány albizottságai csak alárendeltebb előkészítő munkával foglalkoztak. A nemzetgyűlés kél házának huzamosabb foglalkoztatására nincs munkaanyag, úgyhogy a hónap vége felé sem igen lehet mozgalmasabb belpolitikai idényre számítani. A kisebbségi nyelvhasználatról az 1920. évi február 29-én kelt 122. számú törvény, röviden 122/20. számú törvény intézkedik. Ez a törvény azonban eléggé szűkszavú, inkább csak az irányelveket szabja meg. A részletes rendelkezéseket a törvényben foglalt felhatalmazás alapján az 1926. évi február 3-án kelt 17. számú kormányrendelet, röviden a 17/26. sz. kormányrendelet tartalmazza. Ha beadványban, vagy bármely iratban a törvényre, vagy rendeletre hivatkozni akarunk, a rövidített megjelölést használjuk; tehát: »a 122/20. sz. nyelvtörvény«, vagy »a 17/26. sz. kormányrendelet«. — De a törvényt, vagy rendeletét nem kell okvetlenül szám szerint megjelölni, elég, ha azt mondjuk, vagy írjuk, hogy »a nyelvtörvény«, vagy pedig »a nyelvtörvény végrehajtása tárgyában kiadott rendelet«, még rövidebben »nyelvrendelet«. Ez a törvény csak azokra a bíróságokra, hivatalokra, intézetekre, vállalatokra és szervekre vonatkozik, amelyek a belügyminisztérium, igazságügyminiszterium, a pénzügyminisztérium, az ipari- és kereskedelmi minisztérium, a közmunkaügyi és közegészségügyi minisztériumnak vannak alávetve, valamint vonatkozik a helyi önkormányzati hatóságokra, köztestületekre és képviselőtestületekre is. Amint tehát látjuk, a felsorolásból hiányoznak a külügyi, közoktatásügyi (iskolaügyi), földmivelésügyi, hadügyi, vasutügyi (közlekedésügyi), népjóléti és unifikációs minisztériumok. Ezekre tehát, illetve az ezeknek alávetett bíróságokra, hivatalokra, intézetekre, vállalatokra és szervekre a 122/20. sz. törvény és a 17/26. sz. kormányrendelet nem vonatkoznak, ezekre nézve külön speciális rendelkezések az irányadók. Csupán az iskolaügyet érintően rendelkezik maga a nyelvtörvény is akként, hogy a nemzeti kisebbségek számára létesített iskolákban a tanítás a saját nyelvükön folyik, épp így a számukra létesített kultúrintézményeket ezen a nyelven igazgatják. Ezt a kisebbségi jogot azonban a st.-germaini békeszerződés is biztosítja. Bíróság alatt minden rendes és rendkívüli bíróságot kell érteni, amelyek a törvényben felsorolt központi hatóságoknak, minisztériumoknak, vagy legalább ezek felügyeletének vannak alárendelve. Ide tartoznak tehát a rendes polgári és büntető bíróságok, a közigazgatási bíróságok, a járási hivatal mellett működő rendőrbíróságok, községi bíróságok stb. Ide tartoznak továbbá azok a bíróságok is, amelyekben hivatásos hírók, vagy állami hivatalnokok vesznek részt. Ilyenek például a munkásbiztosító pénztárak mellett működő döntőbíróságok, a sajtóügyekben ítélkező kmettbíróságok, a munkabíróságok stb. A hivatal szó közelebbi értelmezésre nem szorul. Intézetek közé számíttatnak a fegyházak, börtönök, fogházak, javítóintézetek (kórházak, klinikák), kísérleti intézetek (vegykísérleti, bakteorologiai, csillagvizsgáló stb. intézetek). Vállalatok alatt az összes állami üzemeket, gyárakat stb. kell érteni. A köztársaság szervei gyűjtőnév alá tartoznak a közjegyzők, állami földmérők, jogosított magántechnikusok, tolmácsok, bányamérnökök, technikusok és mérnökök, körorvosok, állami és községi orvosok és az állami igazgatás által esetről-esetre megbízott egyéb személyek. Mindezekre nézve általános és egységesen kötelező szabály, hogy államnyelven, vagyis csehül, szlovákul vagy ruszinul kötelesek hivataloskodni, vagyis beadványokat elfogadni és beiktatni, a felek nyilatkozatait jegyzőkönyvbe foglalni, tárgyalni. A belső ügykezelésnek is az államnyelven kell történnie, az egyes hivatalok egymás közt csak államnyelven érintkezhetnek, e nyelven kell készülnie a nyomtatványoknak, a nyílvánk önyvbe (telekkönyv, cégjegyzék, kataszteri munkálatokba, bányakönyvekbe, letéti könyvekbe) való bejegyzéseknek, hitelesítéseknek, hirdetményeknek, helyiségek megjelölésének, felsőbb hatóságokhoz intézett jelentéseknek, kimutatásoknak és hivatalos pecséteknek. Vagyis az általános szabály az, hogy az államnyelv, mint hivatalos nyelv kötelező az összes fent említett hatóságokra nézve. Ez parancsoló, vagyis kötelező rendelkezés. Ez alól az általános szabály alól állapít meg kivételeket a nyelvtörvény, amikor meghatározza, hogy hol, mikor, mely esetekben és kiknek lehet használni az államnyelv mellett a kisebbségi nyelvet is, valamint mely esetekben lehet az államnyelvet egyáltalán mellőzni és csak a kisebbségek nyelvén hivataloskodni. Ezek a kivételek tehát azok, amelyek minket kisebbségi magyarokat érdekelnek. De míg az államnyelv használata kötelező és csak a törvény által kivételként meghatározott esetekben mellőzhető, addig a kivételeknek általános kötelező erejük nincsen, hanem csak akkor veendők figyelembe, ha az érdekelt felek kívánják. Van ugyan a törvényben rendelkezés, mely a kisebbségi nyelv használatát hivatalból, lehát a fél kérelme nélkül is használandónak jelöli meg, de ezek olyan feltételekhez vannak kötve, amely feltételek fenforgását esetrőlesetre bizonyítani alig lehet, de ha lehetne is, a vonatkozó rendelkezéseknek nincs semmi szankciója, vagyis a törvény nem ír elő semmi következményt, megtorlást, vagy büntetést az esetre, ha a kisebbségi nyelv a parancsoló rendelkezés ellenére is mellőztetnék. Ez az oka annak, hogy részben kényelmi okokból, részben munkamegtakarítás címén, de igen sokszor tisztviselői stréberségből figyelmen kívül hagyják azokat. A kivételeket tehát mindig magunknak kell kérni, azok alkalmazásához magunknak kell ragaszkodni s ha az illető hatóság ez esetben is megtagadná a kisebbségi nyelv használatát, kérelmünket és az elutasító határozatot jegyzőkönyvbe kell foglaltatni, vagy ha ezt is megtagadnák, tanukról kell gondoskodni és haladéktalanul panasszal élnünk a felettes (felügyeleti) hatóságnál. A panaszjogról későbben részletesen fogunk szólni. (Folyt, köv.) Mosoly Irta: Lukács József. Egy éve nem voltam falun, nem éreztem a föld szagát és a széna illatát. Nem láttam a testvéreimet: a fákat, madarakat, virágokat, bogarakat s most íme, megint itt vagyok. Künn feleszem a mezőn, jószagú szénaboglya tövében és nevetek a boldogság derűjével, ami úgy jött belülről, mint valami meleg, simogató hullám. Kívülről, a szememből indult el és belülről érkezett. Igen, így volt. A szemem meglátta a fákat, virágokat, a madarakat, a földet, a füvet, a bogarakat és a színes meseképet elküldte az agyamnak. Az agyam az értelemnek, az értelem az érzékeimnek, az érzékeim a lelkemnek s egyszer csak úgy éreztem, mintha a lelkemben meleg forrás buggyanna fel. A forrás elindult. A lágy, simogató hullámok keresztül bukdácsoltak a bűnökön, — mint szürke, piszkos kavicsokon — elborították a tisztátalan érzéseket — mint a duzzadó patak vize a parton összeboruló ágas-bogas bokrokat — a melegség megfürösztötte a kicsinyes, zúgolódó emberi gondolatokat, — mint anya a meztelen kisgyereket —; a ritmikus csobogás megnyugtatta a lázadásokat s így, ilyen szelíd puhasággal omlott szét bennem a forrás minden csepp je, míg lassan-lassan elért az idegeimhez. Azokra is ráborult, mint bűvös .mesebeli madár s mikor tovament, egyetlen nagy mosoly volt mindenem. A szám, a szemem, a homlokom, az egész arcom, a mellem, a kezem, úgy fürdőit ebben a simogató; cirógató, puha mosolygásban, mint az erdők rej tekén buzogó forrásban egy tarkatollú vadmadár. Külön érzem a számban a mosoly ízét. Mosolygok, örülök s ahogy körülnézek, látom mosolyogni a iákat, a virágokat, madarakat, bogarakat, látom mosolyogni a földet; a földön egy piros fejkendős parasztlány kapál: ő is mosolyog s egyszerre olyan tisztának érzem magamat, mint az erdők szüze: a kicsi őz. A bűnök: nincsenek. A tisztátalan érzés: szent, tiszta komoly nevetés. A kicsinyes, zúgolódó, emberi gondolatok: fenségesek, titoktól terhesek, mint egy koldusbarát glóriás homloka; a lázadás: alázatos engedelmesség s én valami nagy, gyermekes meghatottsággal nézek a mezőre. így nézhettek régen az édesanyámra. mikor a hosszú téli estéken az ágyam fölé hajolt és álombaringató mesékét mondott. Ilyen tisztán, ilyen hálás boldogsággal. Tudom, ha most valaki a szemembe nézne, olyan tisztának s olyan végtelenül szelíd-kéknek látná, mint én a fölémboruló eget. Mosolygok s ez a mosoly olyan szelíd, és olyan békés, mint a falu fölé hajló karcsú, fehér templomtorony. Egy öreg paraszt ballag az úton. Feléin jön. Itt kell neki elmenni mellettem. Nézem őt és elgondolom magamban: Ő is így mosolyog, így örül? Ilyen csöndes, boldog és békés, mint én? Már egészen közel ért. Nyakában tarisznya, vállán kasza. Látszik, mun-’ kából jön. Úgy jön a keskeny, fehér gyalogúton, mint egy öreg, fáradt vándor. Ideér mellém s én tisztán látom az arcát, örülök, mert lám, ő is mosolyog. A szemében a mi egünk tisztasága és derűje csillog, a homlokán az erdők méltósága van, a szája szegletében — ott van a reves pipaszopka mellé bújva — a nagy szénaillatú mezők békéje s az öreg mosolyog. Úgy mosolyog, mint én, mint a fák, a virágok és a madarak s én tiszta, édes /estvéremnek érzem. Köszönök is neki: — Adjisten jónapot, bácsi! — Adjékisten, — köszönt az öreg is. — Nincs-é meleg kérőm ezön a tűző napon? — Én nagyon szeretem a nap melegét, bácsi. — Mondom neki. — Hát biz’ nagyon jó is az. Az embör úgy érzi, mintha mindig az Isten simogatná! Meghökkenck. Hogyan? Mintha mindig az Isten simogatná? — No gondolom —: s valami nagy, testvéri szeretettel nézek az öregre — ezt nagyon szépen mondta. Zavarba jöttem Hirtelen nem is tudom mit mondjak neki, aki igy egy odavetett mondatban a lelkét mutatta nekem. Aztán ránézek a kaszára s megkérdem: —( Hány éves bátyám, hogy még most is kasza van a vállán? Úgy hatvanasnak nézem. —Én biz’a, most a tavaszon fordultam bé a hetvenharmadik esztendőmbe, de hála lögyön az Úristennek, ölég jó bírom magam. És ezt is úgy mondta az öreg, azzal a nyugalmas derűvel és békés tisztasággal, mint az előbb azt a szép hasonlatot. —■ Ez bizony szép idő, — vallottam meg őszintén. — Há szép, szép, — bólogat az öreg — de emmá csak ajándék, én aszondom a fiatalúrnak. Néha mán érzöm, hogy rajtam a sor, néköm is el kék mönni, dehát hil a munka. Gyerök nincs, mer elvitte a háború, cseléd nincs, merhogy kicsi a kenyér, mög osztán magam is elvégzőm ezt a dogot, így osztán lámcsak kaszágatok, kapágatok, csöndesen éldögélök, míg eccő csak elmönök, oszt akkó mán én is csak mindig pihenők. Haj bizony fiatalúr, hetvenharmadik esztendő. Nézem az öreget' és hallgatom. De egy pillanatra úgy érzem, mintha hirtelen l>e borul na az ég. A madarak neím csattognak körülöttem, a föld, a mező, a virágok, a fák nem mosolyognak, mintha én se mosolyognék... és az öreg... még mindig mosolyog, mint aki valami nagy titkot tud. Valami kúsza érzés borzongatott végig, mintha egy hűvös szél csapott volna meg. De az öreg csak mosolyog. Mosolyog és lassan az egész ember egy nagy mosolygás lesz. Eltűnik, elfoszlik, beleolvad a fűbe, a fába, a mezőbe, az égbe... Igen, most már az égből mosolyog felém.... Integet is az öreg s mintha mondaná: — Most mán pihenők, fiatalúr... Aztán befordul az egyik nyitott felhőkapun s én látom, hogy a kaszafenőkő szaru-tartója meglibben a csípőjén a kilógó rövid kék ing alatt... * * * Hintelen fölriadok. Különös csönd van körülöttem. Az öreg elment. Vagy itt se volt? A madarak úgy néznek ránt, mintha csodálkoznának. Furcsa. Egyik sem dalol. Mozdulatlanul fekszem a jószagú szénában. Csak a szemem van nyitva s az egész testemben valami édes zsibongást érzek. Valami olyat, mintha édes álomból riadtam volna fel. Lassan körülnézem magamat, de ez a mozdulatom olyan távolinak tűnik fel előttem, mint a falu túlsó szélén lebegő fehér felhő suhanása. A kezemet is mozdítom s érzem,, hogy a kezemfején valami nedvesség van. Jobban megnézem s lám tele van a számból kicsurgó édes nyállal. Uramisten, hát én aludtam! — mondom magamban. — Most már bátran megmozdulok, hirtelen felülök s ahogy jóízűen kinyújtóztatom zsibbadt karomat, két gerle száll el fölöttem s az egyik, mintha azt mondta volna másiknak: — Ni, fölébredt! — Azzal csöndes lebbenéssel elhúznak a fejem fölött Ahogy utánuk néztem, éreztem, hogy megint jön a szelíd, békés mosoly, megint megfürdeti a lelkemet s ahogy hazafelé ballagok a bólogató ákácok között, arra gondolok, hogy: Istenem, milyen jó megint itthon lenni.
