Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-19 / 40. szám
2. oldal. KOMAROMI LAPOK 1937, május 19. Az udvardi hősök emlékének leleplezése Kerületi katolikus nap Udvardon Udvard, május 18. Lélekemelő ünnepség keretében leplezték le pünkösd hétfőn Udvard községben az egész magyar vidék óriási részvétele mellett a világháború hősi halottainak monumentális emlékművét, melyet az udvardi magyar társadalom áldozatkészségéből állított fel a kegyelet a nagytemplom melletti térségen. Az impozáns, művészi tökéllyel megalkotón emlékmű Berecz Gyű!a komá' omi szobrászművész egyik legsikerültebb kompozíciója, mely alkotásainak hosszú sorát méltóan gazdagítja. Már reggel fél 10-kor zsúfolásig ellepte a teret az ünneplő közönség óriási tömege, külön csoportosultak a hadi özvegyek és árvák, valamint a még éleiben lévő frontharcosok tömött formációja, a szomszédos községek, a helybeli egyesületek, testületek és társulatok küldöttségei zászlók alatt. A szabadban felállított oltárnál Siposs Antal kér. esperes, udvardi plébános fényes segédlettel tábori misét mondott, mely alatt az udvardi vegyeskarú és a perbetei férfikarú dalegyletek régi magyar egyházi énekeket adtak elő kifogástalan együttesben. Istentisztelet után a közönség az emlékműhöz vonult, amelyet Siposs Antal felszentelt, majd pedig ugyanő, mint a szoborbizottság elnöke költői gondolatokban és hasonlatokban gazdag megnyitóbeszéddel vezette be az ünnepséget. »A lélek hathatatlan. — mondotta többek közölt. — megidézem tehát erre az ünnepségre elesett hőseink lelkét. Jöjjetek, jeltelen sírotokból, galambszárnyon repüljetek ide, nézzetek körül az ősi portán, mennyi változás azóta! Szüléitek elhaltak, özvegyeitek a nehéz gondok súlya alatt összeroppantak, árváitok embernyi emberekké lettek, de titeket soha el nem felejtenek. Azért emelték ezt a szép emléket, hogy legyen hova elzarándokolniuk, ha kínozza őket az emlékezet, legyen hol kisírni magukat, ha fájdalom tölli el miattatok szívüket. De fel a fejjel! Az elmúlt életből új élet fakad, a búzaszem is megsemmisíti önmagát, hogy új életet adjon, vér és szenvedésből születik az emberi élet is.« Beszéde végén hálás elismeréssel nyilatkozott Berecz Gyula művészről, aki tudásának, ihletettségének legteljesebb gazdagságát adta ebbe az emlékműbe, s végül átadta az emléket gondozás és megőrzés céljából Galla Lajos községi bíró utján Udvard község közönségének. Ezután Dukón Béla perbetei ref. lelkész parentálta el a hősöket egyháza részéről. »Minden papnak kötelessége halottad eltemetni — mondotta többek között. — Nem állunk ugyan koporsó előtt, mégis zokogunk, nem ki é ünk halottat, mégis temetésre jöttünk. Ez az emlékkő legyen közös fejfája a világ minden táján névbele. nül, jeltelenül nyugvó hőseinknek, ahol a bánatos utódok enyhülést nyernek. Tanítson meg bennünket egymás megbecsülésére, egymás megérétsére, itt élő magyarok egyetértésére!« Ezután megáldotta az emlékművet. Jaross Andor nemzetgyűlési képviselő foglalta el ezután a szónoki emelvényt és a frontharcosok nevében mondott igen nagyhatású ünnepi beszédet, melynek során a szó mesteri művészetével vezette végig a hallgatóságot a világháború drámai fordulatain, az őszirózsás forradalmon, az azt követő összeomláson, majd így folytatta: — Fájdalmas testvéri gyásszal gondolunk rátok ma itt, elesett hőseink, mi, az élők, akik tovább harcoljuk azt az életharcot, melyből elszólítotl titeket egy kommandó szó, melynek majdan valamennyien engedelmeskedni fogunk. Gyászolunk és mégis ünnepelünk. Emlékek szivárványán keresztül tör ki szemünkből a könny, mely ma egyben ünnepi könvesepp is. Ünnepi, mert méltó emléket tudtunk nekik állítani, mely évszázadokon keresztül hirdeti majd, mit áldozott ez a község akkor, amikor nemcsak élni, de halni is kellett a hazáért. Az áldozni tudás olyan tulajdonság, mely mindenkor felemel. Ezen az emlékművön is az ihletett művész a keresztre feszített Krisztussal szimbolizálja az ádozathozást. A Megváltó kereszthalála olyan példa, melynek emléke előtt leborul a halandó ember s maga is megtanul áldozni. A legteljesebben vjrágzó mandulafáról a vihar letépdesi a legszebb virágait, csak a kisebb, gyengének látszó virágok maradnak meg. A mandulafa sorsára jutottunk mi is, amikor jött a világháború és letépte ifjúságunk színejavát. De maradt mégis néhány szerényebb virág, melyek, mint a man dulafa megmaradt virágai, levetik szirmaikat, szürke termés lesz rajtuk és csontpánoélt fejleszt a természet a ruhája alá. Ha az ember meghámozza, kemény, mint maga az irgalmatlanság, — pedig belül édes, tiszta és jó, mint a kenyér, mint a becsület. Ez az emlék hirdetője annak, hogy volt idő, mikor dúsan virágzott a magyar nemzet mandulafája, le kellett nagyon sok virágnak hullania, hogy legyen majdan kívül kesernyés kemény nemzedék, mely ellentáll a viharnak s belül megőrzi a nagy, igazi és jó tulajdonságokat, melyekből egy új nemzedék születik. Az igen nagy hatást kiváltott és a hallgatóság tetszésnyilvánítása által Úgy látszik, hogy az emberek nem tudnak és nem akarnak okulni. Az újságok naponta közölnek híreket különféle csalafintaságokról és mégis akadnak áldozatok, akik elmulasztják a kellő óvatosságot. Ilyképen céltalannak tűnik fel a sajtó üdvös munkája, amelylyel a közönség elé tárja a felderített szélhámosságokat és ez által azt a félrevezetéstől és károsodástól megóvni igyekszik. Azon kevésbbé lehet csodálkozni, hogy a nép alsóbb rétegéhez tartozók, akik talán újságot nem olvasnak, lépre mennek a raffinált szédelgőknek, mint azon, hogy a magasabb intelligenciával és világtapasztalattal bíró egyének is felülnek a színes és nagyképű reklámoknak. Jobbára ez utóbbiak sorából kerülnek ki a csodarabbik kliensei, akik lelki és üzleti ügyekben tanácsot kérnek és a csodadoktorok paciensei, akik képzelt és valódi betegségükre orvoslást keresnek. 1 fogy milyen kiábrándító csalódás éri ezeket a könnyen hívőket, az ritkán kerül napfényre, mert érthető okokból a látogatások különösen a diploma nélkül működő csodadoktoroknál titokban, a nyilvánosság kizárásával mennek végbe és az önhibájából becsapott ember rendszerint rested csalódását nyilvánosságra hozni. Hasonló sorsban részesülnek azok, akik jósokhoz vagy jövendőmondókhoz fordulnak, hogy betekintést nyerjenek az elkövetkezendő események titkaiba, vagy akik spiritisla, theomantiküs vagy más okkult társaságban keresik a túlvilággal való összeköttetést. A tudomány mai állása mellett sem kártyából, sem a tenyér és ujjak rovátkáiból, sem más jelekből nem lehet az egyén, a család, az állam és a világ jövendő sorsára pozitív következtetést vonni. Tény, hogy vannak emberek, kiknek csodatevő képességébe vetett hit tömegpszichózist képes előidézni és szuggesztív hatásuk olykor bámulatba is tudja ejteni a hívőket. A történelemijén lobi) oly esetet találunk feljegyezve, amikor egyesek pontosan megérezték haláluk módját és napját, sőt a híres párizsi jósnő évekkel ezelőtt megjövendölte a serajevói gyilkosságot és az annak nyomán kitört világháborút és következményeit. Ilyen telepátikus megérzéseknek, vagyis az u. n. hatodik érzék fennforgásának okait kipuhatolni eddig nem sikerült. A múlt század végén kezdődött és azóta rohamosan fejlődő grafológia azonban távol áll mindenfele jöslás- és távolbalátástól. Nem is tudományszámba megy a grafológia, hanem inkább művészet, többször megszakított beszéd után Paxy Pál, Nagy Ferenc, Sólyom Ella, és Németh Károly sikerült szavalatai arattak nagy tetszést, majd az udvardi dalárda Dinnyés Károly szakavatott vezetésével adott elő alkalmi énekeket. A magasztos ünnepség az emlékmű megkoszorúzásával ért véget majd 300 terítékes társasebéd következett, melyen Siposs Antal esperes, Jaross Andor és Holota J ános dr. nemzetgyűlési képviselők, Dinnyés Károly és még többen mondtak lelkesítő pohárköszöntőket. * * fc A Ka'o ikus Akció kerületi napjának délutáni programja egyházzenei előadással kezdődött. Az egyes egyházzenei műveket az udvardi, perbetei, szimői és naszvadi dalárda adta elő mély hatással. Fél négy órai kezdettel katolikus ifjúsági nagygyűléseket tartottak éspedig az ifjak részére az iskola udvarán, ahol megnyitót Sipos Antal esperes-plébános mondott, Hamvas István kerületi moderátor a Kato'ikus Akcióról beszélt. Meggyesi Sándor országos titkár pedig a katolikus ifjúság problémáit fejtegette. A leányok részére tartott nagygyűlésen Dinnyés Károly iskolaigazgató megnyitója után P. Szalvátor szent Ferenc-rendi atya a katolikus leányok hivatását elemezte, Esterházy Lujza országos moderatrix pedig a leányoknak a Katolikus Akció kebelében való szerepéről tartott előadást. § a fejlemények melynek segélyével az embernek szellemi és erkölcsi tulajdonságai saját kézirata alapján ismerhetők fel. A grafológus tehát a kéziratból sem nem jövendölhet, sem pedig lelki ügyekben tanácsot adni nem jogosult. Anélkül, hogy szándékunkban volna üzletrontást elkövetni, tisztán a közönség érdekeit kívánjuk szolgálni azzal a figyelmeztetéssel, hogy a most divatozó s mindenütt fellépő »pszichografológus nőknek« jóslásai a nekik bemutatott kézirattal semmi összefüggésben nincsenek és komoly alappal nem bírnak. Ezen megállapításra annál is inkább van szükség, mivel különösen a balsors és a katasztrófa megjövendölése a gyenge idegzetű emberre káros hatást gyakorolhat, sőt végzetes lelki megrázkódtatást is idézhet elő- Példaképen álljon az az eset, amikor egy nagyműveltségű papnak a jósnő megjövendölte (kártyavetéssel), hogy egy hónapon belül súlyos betegségbe fog esni, amely halálával fog végződni. A teljes egészségnek örvendő pap röviddel azután papi konventre utazott egy fővárosba, ahol egy banketten részt vett * és azután szállójába aludni ment. Útközben csuklani kezdett és a csuklástól egész éjjelen át nem tudott szabadulni. Ekkor eszébe jutott a jóslás és a legrosszabbra volt elkészülve. Még a hozzásietett orvos sem tudta csuklását elállítani és csak másnap, mintán egy egyszerű zsidó asszony ajánlatára egy pohár ecetet megivott, szűnt meg a kellemetlen csuklás és a baljóslat által meggyötört papra nehezedő lidércnyomás. A különféle »pszichografológusoknak« az eléjük tett kéziratokból megállapított jellemrajzi adatai helyesek lehetnek és könnyen ellenőrizhetők, azonban merően fantasztikus kitalálásoknál nem egyebek és a grafológiával semmi kapcsolatban nem állanak olyan telepatikus és jóslásszerű megállapítások, mint pl. hogy az illető súlyos betegségben szenved és rövidesen meg fog halni, hogy a kézirat írója minden városban szeretőt tart, hogy az íróra egy távol országbeli rokona után nagy örökség vár, hogy az illetőnek sok kinlévő behajthatatlan követelése van, hogy az író azonnal utazzék haza, ahol nagy szerencse vár reá, mert férjhez fog menni stb. Ne vegye tehát senki készpénznek és még kevésbé szívére a kéziratból ki nem olvasható, fantázia szülte jóslásokat! Dr. G. J. A KOMAROMI lapok a magyarság tántoríthatatlan harcosa Egy gmfológusnő Olvassa, pártolja, terjessze a KOMAROMI LAPOKAT! Mii ír a csehszlovák sajló? Prága - Bécs - Budapest háromszög A »Slovák«-ban olvassuk: A Bristol Evening Post Középeurópa problémáit boncolgatja s azt állítja, hogy a magyarok maguk nagyon jól tudják, hogy függetlenségüket nem volnának képesek fenntartani, ha Ausztria és Csehszlovákia önállósága megszűnnék. Számos megfigyelő úgy véli, hogy Csehszlovákia, Ausztria és Magyarország együttműködése legjobban oldaná meg a középeurópai nehéz helyzetet. Bécs és Budapest között bizonyos kapcsolatok vannak. Most csak arról van szó, hogy Prága és Budapest is közeledjék egymáshoz. Mindkét fél részéről csak csekély engedékenység kell, hogy az együttműködés biztosíttassák e fontos háromszögben. , Monopólium ügyek A »Národ« Néhány szám a gabonamonopóliumból cím alatt írja: »A gabonatársaság üzemi alaptőkéje 50 millió Ke. Néha azonban 1 milliárd 300 milliója is van a gabonatársaságnak. Az üzletbe kölcsönvett pénzekért kamatokat fizet, javarészt 5 százaléknál magasabbakat. Levonásokkal 200 milliót szedett be. A gabonái külföldre veszteségáron szállítják ki s a veszteség métermázsánkint átlag 40 Kc-t tesz ki. Az államnak forgalmi adó címén 13 milliót fizet be. Az idei termés árait majd csak július 1. után állapítják meg. A monopólium egyetlen veszedelme a dugvaárulás. Ügy becsülik, hogy évente 40—50 ezer vagon gabonát adnak el dugva, a társaság megkerülésével. Ezidén sor kerül bizonyos újabb rendezésekre, úgy, hogy a monopóliummal való megelégedettség nagyobb lesz. A fő probléma még mindig az marad, hogy az őrlő gabonaár megtartásával miképpen lehetne olcsóbbá tenni a takarmányneműek árát. Ha ez sikerülne, úgy a monopóliummal való megelégedés különösen a kisgazdáknál nagyobb volna.« A »Vecerní Ceské Slovo« írja Irányított gazdálkodás agrárzölden — Nincs kenyérliszt — Rozseladási tilalom — Nálunk is lassankint úgy lesz, mint Németországban — címek alatt: A gabonatársaság elhatározta, hogy május 10-től kezdve tilos a bizományosoknak rozsot eladsiiok. De a bizományosoknak nem szabad raktáron levő rozsot sem eladniok. Május 10-től kezdve a gabonatársaság a malmoknak maga fog engedélyezni s kiosztani rozsot. A rozshiány miatt való panaszok egyre szaporodnak. Rozslisztben oly nagy a kereslet, hogy néhol 1 Kc-val is túlfizetik kilóját. Legrosszabb a helyzet Morvaországban és Sziléziában. A gabonatársaság által oda szállított 1000 vagon rozsot már megőrülték és eladták. A molnárszervezetek újabb juttatásokat követelnek s mozgalmat indítottak a rozs. szabad felvásárlásának engedélyezése érdekében. 597 íltttCéÍKS Adler mérnök Bratislava, Pofovnicky rád 14. Telefon: 26-01. Új és használt Írógépek nagy választékban! Saját irógépjavító műhely Gyula