Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-15 / 39. szám
10. oldal. KOMAROMI LAPOK 1935. május 15. ASSZONYOKNAK. Egy tipikus falusi eset Az emberek rettenetesen kicsinyesek és ez nehezíti meg a fiatal leányok életét is a falun. Egy városról falura került családnak számolnia kell több körülménnyel. Városon megszokja az ember, hogy négy fal között saját életét élheti. Esztendők óta élhet valaki a nagy városban, de soha sem tudja, kik laknak a mellette levő lakásban s bizonyos, hogy róla sem sokat tudhattak azok, akik mellette éltek. A városi ember nem is ér rá, hogy állandóan mások életét figyelje, egész napi robotja mellett örül, ha pár csendes órát tölthet lakásában. Vidéken azonban egy új család érkezése mindig a szenzáció erejével hat. Nem is lehet rossz néven venni a családoktól, ha sokkal kevesebb munkájuk és bizonyosan nyugalmasabb életük mellett érdeklődnek: nem olyanok érkeztek-e, akik változatosságot, frisseséget visznek életükbe? Baj csak az, hogy ebben az esetben a falura költöző családnak két fiatal leány tagja is van, s miután a faluban már úgyis volt három fiatal leány s összesen csak két, nősülési tervekbe bevonható férfi, az eddig egymás ellen fondorkodó három leányból és családjaikból egyszerre egységes tábor alakult az újonnan jött két leány ellen. így történhetett, hogy mikor az egyik leány a karját törte, s természetszerűen elhivatták az egyetlen orvost, ebből olyan szóbeszéd kerekedett, mintha valaki még arra is képes volna, hogy esetleg egész életére nyomorékká tegye magát, csakhogy megismerkedjék egy férfivel, aki előhbutóbb úgyis meglátogatta volna a családot. Külön katasztrófa, hogy az első látogatást nyomon követte a többi s bekövetkezett, amitől előre remegett a három leány: hogy az egyik férjnek alkalmas fiatalember végképpen kikötött az újonnan jött családnál. Ezért aztán megindult a nyomozás minden irányban, repkednek a névtelen levelek s felzaklatták az orvos beteges édesanyját is olyan rágalmakkal, amelyeket könnyű ugyan megcáfolni, de mig ez meg nem történik, mégis csak izgalmat vált ki mindkét családban. Most már még csak az hiányzik, hogy a másik férfi is bejáratos legyen orvos barátja révén s hasonló érdeklődés vonzza majd a lány húgához! Érdekes az az igazán melegen érző, jó szívre valló nyilatkozat, amit az érdekelt leány tesz: — Sokszor arra gondolok, legjobb volna elmenekülni innen s itt hagyni mindent. Még ezt a kezdődő szép és csodálatos érzést is. Hiszen mi még nem is foglaltuk szavakba, csak érezzük, hogy jó együtt lennünk és keressük erre az alkalmat, s ez olyan szép, olyan áhítatos lehetne így. De csak lehetne... Mert mások gondolatban már sokkal, sokkal előbb járnak nálunk s olyan tempóban sietnek, hogy talán már a becsületemben is gázol a falu, pedig mi még meg sem csókoltuk egymást. Tegnap el kellett küldenünk a cselédet, mert lesbelődött a kulcslyukon, azt hitte szegény, ott van a doktor, pedig nem is volt a faluban, de senki nem tudta, hogy elutazott aznap. Megsajnáltam a lányt, mert sírva könyörgött, ne küldjük el s megmutatta a kendőt, amit ezért a szolgálatért kapott. A kertünk előtt mindig sétál valaki — véletlenül persze, — mig a doktor nálunk van s percnyi pontossággal lemérik az időt, amit nálunk tölt. És folyik a súgásbúgás az egész faluban. Valamelyik nap azt mondta mamának az egyik mama, hogy ő nagyon megválogatja, kikkel barátkozhatik a leánya, s vigyáz arra, hogy városi démonok el ne rontsák. Ezt is csak ránk értette. Húgom nevet mindezen s most azt [mondta: Csak azért is! De az a csak azért is idegen nekem. Ügy érzem, beszennyeztek valamit, aminek a legtisztábbnak, legszentebbnek kellett volna maradnia, egész életemen át. Bárhogy lesz is, az én örömöm már megvan mérgezve. Valósággal életunttá tettek. Egy tanulsága volna ennek az esetnek. Talán nem is sejtik a falu csendjében a most magukat kijátszottnak érző anyák és leányok, hogy a két férfi érdeklődését ők indították meg. Annyit beszéltek, addig beszéltek magukról, míg a férfiak vágyni kezdtek valami más, valami új után. A folytonos pletykák, suttogások dacot ébresztettek fel. S ha elhihető is, hogy egyforma képzettségű, hasonló Ízlésű emberek közölt magától is kifejlődne a legigazibb érzés, de az tagadhatatlan, hogy ez a sok intrika siettette ezt a folyamatot. Mindennapra Fodormenta szájvíz. Kellemes illatú és igen olcsó szájvizet könnyen állíthatunk elő házilag is. Mindössze 790 gr tiszta alkohol kell hozzá és 30 gr fodormentaolaj, A keveréket jól összerázzuk és a fogmosó pohárba 2—3 cseppet öntünk belőle. Kéztisztílás. Sokszor megtörténik, hogy a házimunkában fölrepedezett kezekről még a jólismert kéztisztítószer, a citromlé sem viszi le a feketeséget. Ilyenkor a szalmiákos vízben való megmosás rendszerint segít. Madeira Mézbor. Kitűnő és különleges italt kapunk a következő recept szerint: 7 liter préselt almaléhez vegyünk 2 kg mézet, amit kissé fölmelegítve keverünk az almaléhez és az egészhez öntsünk, hozzá 1 liter tiszta alkoholt. Malátacukor készítése. Háromkiló cukrot vízben megfőzünk és egyidejűleg negyedkiló finomra tört malátát vízzel addig forralunk^ míg sűrű szörp lesz belőle. Ezt akkor töltjük a cukorhoz, mikor a cukor már megpirult. Majd együtt főzzük,, míg olyan sűrű, hogy törhető, azután kő- vagy porcelántányérba öntve, késsel kockára vágjuk. Pezsgőfoltok legjobban tiszta langyos vízzel jönnek ki. A folt alá fehér vászondarabot helyezünk, langyos vízzel kimossok a foltot s utána tiszta, száraz ruhával szárílgatjuk meg a helyét. Borotva élesítő paszta. Könnyen élesíthetjük a borotvát, ha a fenőszíjjat a következő keverékkel jól bekenjük: Smirgelport zsírral jól elkeverünk, majd gyengén megmelegítelt viasszal jól összedolgozzuk, amíg kenhető masszát kapunk belőle. Sörfoltot selyemből, gyapjúszövetből következő módon veszünk ki: 5 rész alkoholt és 5 rész desztilált vizet öntünk össze. Ebbe a keverékbe puha rongyocskát mártunk és kidörzsöljük vele a foltot. Utána a helyét jól le kell öblíteni. Szalonna, vagy sonka levágott bőrét jól föl lehet használni leves, vagy főzelék ízesítéséhez. Megrendeléseinél, vagy vásárlásainál hivatkozzék a lapunkban megjelent hirdetése kre 1 Anci törpeországában Anci nagyon szeretett játszani. A szobája tele volt szebbnél-szebb játékokkal. Volt kutyája, macskája, elefántja, volt vagy tíz kis és nagy babája. Már nem volt olyan játék a boltban, amilyen Ancinak ne lett volna Imeg. A szobája valósággal kis játékkereskedés volt. Anci mégis mindig ■unta magát. Egyszer aztán anyukája egy festőkönyvet vett neki. A festőkönyv mindegyik lapján egy-egy rajz volt, mindegyik rajz egy kis törpét ábrázolt. Az egyik egy nagy gombaház előtt pipázott, a másik dióhéjban csónakázott, gyufaszállal evezett, a harmadik két fűszálon hintázott, a negyedik lepkén lovagolt, az ötödik cserel>ogárfogatot hajtott, a hatodik harangvirággal harangozott, a hetedik táncolt egy tücsökhegedüs nótájára. Ezeket a rajzokat kellett kifesteni. Szép tarka gombfestékeket is kapott hozzá Anci, még arany- meg ezüstfesték is volt köztük. Hozzá is látott rögtön a munkához, hogy kifesse a képeket. A nagy bolondgombát pirosra festette, a törpe ruháját kékre, a szakállát meg fehérre hagyta. A lepkét bizony nem volt könnyű dolog kifesteni. De a végén ez is sikerült. Olyan volt a lepke szárnya, mint a szivárvány. Anci szorgalmasan dolgozott. Mindennap kifestett egy képet. Anyukája már nem hallotta tőle: »Jaj, de unatkozom, most mit játszani?« Anci ott ült asztalkája mellett és keverte a színeket. Az aranyfestékből maradt a legtöbb, mert azt csak egyszer használta: a hintót festette aranyra, amit a cserebogár húzott. Már majdnem kifestette az egész füzetet, csak az utolsó kép nem volt még egészen kész, amelyiken a tücsök hegedül. A tücsköt kifestette Anci, de a törpét már nem, mert egyszerre csak megunta ezt a játékot is. Amikor este, fáradtan lefeküdt, ott volt még az asztalán a festőkönyv. Anci egy pillanatra a pipázó törpére nézett. A törpe egy nagy füstfelhőt fújt nevetve Anci arcába. Anci köhögni kezdett. — Van-e kedved velem jönni Törpeországba? — kérdezte a törpe. — Hogyne volna — mondta Anci vidáman. S alig hogy ezt kimondta, már ott állt előtte egy aranyhintó. Cserebogár volt befogva. Anci rögtön ráismert. Hiszen ezt én festettem ilyen gyönyörű aranyszínűre. Igazán meg volt elégedve a munkájával. Minden kereke csak úgy ragyogott, a hintó ülése piros volt, csak épp a kocsi pici lépcsőjét felejtette el befesteni. Ezt csak most vete észre. De sebaj! Repült a cserebogár. Az égbolton ezüst csillagok integettek. Gondolta Anci, milyen jó, hogy ilyeai szép ezüstre festette őket, most úgy világítanak a sötétkék égen, mint a lámpák. Egy zöld tó partján kiszállt az aranyfogatból. A tó vizén, pici dióhéjcsónak úszott, benne apró törpe evezett gyufaszállal. Két fűszálon hinta függött, rajta egy pirossapkás törpe hintázott. Nagy csengés bongás volt a mezőn. Anci hátra nézett. Ott állt kis törpe, vígan harangozott a harangvirággal. Nagy lepke repült el mellette. Anci megismerte szivárványszínű szárnyáról. A mező közepén egy barna tücsök muzsikált ezüst hegedűn. Anci erre is rögtön ráismert. De a táncoló kis törpét nem látta sehol. Egyszer csak észreveszi, hogy egy vén fa odvábán kuporog valaki. Jobban megnézi: hát egy kis törpe. De eszébe sincs táncolni. Ott ül szürkén, szomorúan, hullanak a könnyei. — Hát te mit szomorkodot itt, te kis törpe? Miért nem mégy inkább táncolni? Hisz olyan szépen hegedül a tücsök az ezüsthegedűn — fordult hozzá Anci. — Nincs nekem kedvem táncolni. Ilyen csúnya szürke, dísztelen ruhában szégyenlek a többi törpe közé menni. Mindegyiknek van piros sapkája, sárga, kék, meg zöld ruhája, csak nekem nincs. Anci most ismerte csak meg a kis törpét. Ez volt az, aki a festőkönyv utolsó lapján a tücsök-muzsikára táncolt. De Anci akkorra már megunta a festést és úgy hagyta a kis törpét színtelenül. Most itt a törpe. Fakó ruhájában szégyel a többi közé menni. Anci is sírni kezdett, sajnálta a kis törpét. — Miért sírsz, kislányom? — kérdezte anyukája. Anci kinyitotta a szemét. Reggel volt. — Olyan rosszat álmodtam, — felelte Anci. De már sietni kellett az iskolába, nem ért rá sokat keseregni. Mikor aztán hazajött délben, első dolga volt előkeresni a festőkönyvet. Kifestette az utolsó oldalon a láncoló kis törpét. Aznap éjjel megint eljött érte az aranyos cserebogárfogat, s elrepült vele Törpeországba. Ahogy odaérnek a zöldtó mellé, látja ám, amint az egyik kis törpe csónakázik, másik a gomba tövén pipázik. A nagy csengés-bongásra hátrafordult, ott harangoz a kis törpe a harangvirágon s a szivárványos színű pillangó vígan köszön neki. A mező kellős közepén ott húzza a tücsök a nótát az ezüst hegedűn, a táncos törpe meg járja a táncot aranyzsinóros kék dolmányban. Amint meglátja Ancit, nagyol kurjantott örömében, aztán táncra perdült vele. Még talán most is táncolnak, ha meg nem unták. Kiváncsi a komáromi múzeumra? Minden vasárnap délelőtt 1/210— i/al között csekély belépődíjért megtekintheti a Jókai Egyesület múzeumának gyűjteményeit
