Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-08 / 37. szám
2. oldal. KOMAROMI LAPOK 1937. május 8. Szenzációs újdonságok a legdivatosabb fürdőruhákban, férfiingek, nyakkendők 570 és harisnyákban Kálmán divatáruháza Komárom, Klapka tér 9. méllyel csökkent, ami 19.8 százaléknak felel meg. A csökkenés Csehországban 50.980 volt, azaz 17.2 százalék, Morva-Sziléziában 42.509, azaz 23 százalék, Szlovenszkóban 30.273, azaz 21.6 százalék és Kárpátalján 687-el, azaz 11.9 százalékkal kevesbedett a munkanélküliek száma. A kedvező helyzet a megindult tavaszi és építkezési munkák következtében állott elő. Korlátozatlan nemzetiségi autonómiát követel Henlein A szudétanémet párt negyven helyen tartott népgyűlést, amelyeken mintegy 320.000 ember vett részt. Több népgyűlésen maga Henlein pártvezér is résztvelt és beszédet mondott, melyben foglalkozott a szudétanémetség szociális kérdéseivel is. A szociális viszonyok rendezettségének előfeltétele — mondotta — a népi élet biztosítása. E célból nyújtotta be a párt hat javaslatát a parlamentben, — majd kijelentette Henlein, hogy a hat törvényjavaslat csak kiindulóponttul szolgál ahhoz, amit követelnek. — Követeljük, — úgymond, — a mi korlátozatlan nemzetiségi autonómiánkat és jóvátételét minden sérelemnek, amit 1918 óta elszenvedtünk. Ebben a harcban nem ernyedünk el. Tévedés volna azt hinni, hogy tilalmakkal félre lehet vezetni bennünket, ha zászlóinkat elveszik, akkor azok a szívünkben fognak tovább lobogni, ha szervezeteinket szétrobbantják, akkor még szorosabban fogunk összetartani s ha lehúzzák a lábbelinket, akkor mezítláb fogunk tovább haladni. Sok szép szó hangzik el itt a demokráciáról és már sokat Ígértek, de mi nem sokat tartunk az ígéretektől. A tapasztalatok arra tanítottak, hogy ebből népünknek nincs haszna, népi életünknek törvények útján való védelmére van szükség és erre szolgálnak javaslataink is. Felhők Irta: Bibó Lajos. Az ember, Péter, a kiskert mögött barkácsolt. Akácfa-törzzsel vesződött, amely acélos és szívós volt a tavalyi nedvtől és sehogy sem akart engedni az életlen, csorba szekercének. A nagykapu egyik tartóoszlopa mondta fel a szolgálatot, annak helyébe kellett volna másik s Péter hosszas tűnődés után úgy határozott, hogy legjobb lesz, ha az öreg akácfát vágja ki. Az asszonynak persze nem szólt, csak másnap, amikor a munkának nekilátott s az rászólt, hogy mit akar s valami olyasfélét mondott, hogy alighanem a jobbik esze hagyta el, hogy éppen a legöregebb akácfának eresztette neki a fejszét. Munkába, örökös elégedetlenségbe elszáradt öreg volt. az asszony, nehéz természetű, engesztelhetetlen teremtés, akiben negyven hosszú esztendő pocsolyába gyűlt hallgatása háborgott. Az ember, Péter miatt, aki békés és jám- r bor lélek volt, harag és gyülölség nélkül való. Két nap múltán, most is, ő, az asszony unta meg előbb a dolgot. Figyelte az embert, hát látta, hogy a munka nagyon lassan halad. Nem is várt hát tovább. Adott a hízóknak, azután odafordult az emberhez: — A kukorica mög elfogyott... Péter éppen görcshöz ért, hát nem felelt. Majláth Gusztáv gróf jubileumához Erdély nagynevű katolikus püspöke most ünnepelte Budapesten, a Vöröskereszt szanatóriumban, ahol máikét év óta keres gyógyulást súlyos betegségére, negyvenedik évfordulóját annak, hogy erdélyi püspökké nevezték ki. Negyven éve tehát annak is, hogy eltávozott Komáromból Erdély bércei közé az akkori komáromi helyettes plébános, hogy átvegye az erdélyi egyházmegye kormányzását. Nem indokolatlan büszkeséggel szeretünk mi komáromiak hivatkozni arra, hogy a komáromi plébánia hány nagy egyházi férfiúnak volt kiinduló állomása. Lipovniczky János, a későbbi hercegprímás, Meszlényi Gyula szatmári püspök, Molnár János esztergomi kanonok, a volt néppárt megalapítója mellett Majláth Gusztáv gróf erdélyi püspök is e díszes névsorban szerepel. Pedig Majláth Gusztáv mindössze alig négy évig volt csak a ko'máromi plébánia adminisztrátora, nevét mégis feledhetetlenné tette városunkban az ő valóban puritán egyszerűségével, példásan tiszta lelkületével, szívbeli nemességével és jóságával, emberi igénytelenségével és mindenek fölött nagy-nagy szívével. Mint Krisztus igazi apostola, a felebaráti szeretetet nemcsak hirdeti,, hanem emberi tökéletességgel gyakorolja is. Sok maradandó alkotás fűződik az ő nevéhez városunkban. így ő építtette a róla nevezett kát. fiúiskolát,{ ő hívta életre a Katolikus Legényegyletet, ő építtette fel az egyesület székházát, a Szent András templom renoválása és a régi csonka tornyok csúcsívessé alakítása is az ő áldozatkészségét hirdetik még ma is. De sokkal maradandóbb emléket állított magának hívei szívében határtalan jótékonykodásával. A fiatal, alig 29 éves adminisztrátor maga a legigénytelenebb életet élte, a legegyszerűbb háztartást vitte, lakószobájának bútorzata semmivel sem volt kényelmesebb a legegyszerűbb szerzetescellánál és így saját szükségleteit a legminimálisabbra redukálta csak azért, hogy minél többet juttathasson aző szegényeinek. Ha szegény ember állt előtte, nem nézte, nem kérdezte, hogy milyen vallású, milyen származású, a szegénység maga mindenkit beprotezsált az ő nagy szívébe. Igaz viszont,,( hogy az illető szegénységéről és becsületességéről minden egyes alkalommal maga győződött meg, de ahol ezt a két feltételt megállapította, ott állandósult az ő jótékonysága. Nemcsak a plébánosi jövedelmének megtakarított részét, hanem hatalmas magánvagyonának is minden jövedelmét a jótékonyság oltárán áldozta fel, sőt nem egyszer törzsvagyonát is megcsonkította, ha valamely nemes ügy érdekei ezt kívánták tőle. Érthető tehát, hogy fiatalon, 33 éves korában történt püspöki kinevezése Komárom intézményeit és szegényeit az öröm mellett némi önző szomorúsággal is eltöltötte, mert az ő eltávozta igen nagy veszteséget jelentett számukra. Pedig köztudomású, hogy eltávozása után továbbra is sok szegény komáromi családot támogatott és állandóan éber figyelemmel kísérte és kíséri még ma is a komáromi egyházközség sorsát, mert mint elköltözésekor maga is mondotta, szívének egy részét továbbra is itt hagyta Komáromban az ő régi, szeretett híveinél. Emlékezzünk meg tehát Róla ennél a negyven éves határkőnél mi is a legtisztább és leghálásabb szeretettel, üdvözöljük a betegségtől gyötört agg főpapban a mi ifjú, lánglelkű jótevőnket, akiről megfeledkeznünk soha nem lehet, soha nem szabad. Zarándokoljunk el a komáromi plébánia templomba, ahova püspökké szentelése után első útja vezette őt 40 évvel ezelőtt, hogy itt mutathassa be Istenének az első püspöki miseáldozatát és küldjünk hő fohászt a Mindenhatóhoz, áldja meg őt életének hátralevő részére is véghetetlen isteni szeretetével. Nem lehet törvényhozásunktól elvitatni azt, hogy rendkívül termékeny. Alig két évtized alatt több törvényt alkottak, mint Ausztriában és Magyarországban hosszú évszázadok alatt. Tagadhatatlan az is, hogy törvényeinket egészséges szociális érzés és demokratikus szellem hatja át, azonban a végrehajtásuknál sokszor tapasztalható szabálytalanságok és visszaélések az említett szellemmel merő ellentétben állanak. Nem is szólva a pénzügyi hatóságok általánosan hangoztatott túlkapásairól és kivetési s behajtási eljárásairól, amelyek ellen használt jogorvoslatok jobbára illuzorius jellegűek és elintézésükre gyakran évekig kell várni, itt csupán a közigazgatás egyéb ágaiban lábrakapott kétségbeejtően késedelmes elintézésekre akarunk reámutalni, amelyek annyira tarthatatlan állapotokat teremtettek, hogy azoknak megszüntetése végett a törvényhozás a legradikálisabb eszközöket alkalmazni szükségesnek tartja. A takarékossági elv értelmében csökkentik az állami költségvetésben a szubvenciókat A pénzügyminisztérium már megkezdte az 1938. évi költségvetés összeállításával érvényesítendő takarékossági elvek közlését. Ezek szerint minden olyan tétel, amelyet az elmúlt két év alatt csak részben használtak fel az előírt célra, megfelelően leszállítandó. Minden szubvenció jellegű kiadás a lehető legnagyobb mértékben csökkentendő. Az ilyen kiadások más természetű kiadási tételekkel nem keverhetők öszsze. Az utolsó költségvetéssel szemben új kiadások csak akkor állíthatók be a költségvetésbe, ha a törvényen, esetleg kormányrendeleten alapul, avagy, ha azt a kormány jóváhagyta, vagy abba a pénzügyminiszter 1937. április 15-ig beleegyezett. A pénzügyi törvény megváltoztatására vonatkozó indítványok június végéig adandók be. Adakozzunk a Jókai szoborra! A sok közül csak egy esetet említünk, mint klasszikus példát annak a megvilágítására, hogy mennyire tehetetlen az állampolgár a hatósági elintézés késedelmességével szemben és mily kiszámíthatatlan kár származhatik abból nemcsak a közvetlenül érdekelt félre, de a községre és államra nézve is. Egy szlovenszkói fürdőhelyen fekvő 40 szobás villának a tulajdonosa még 1927. évben folyamodott vendégek elszállásolására és élelmezésére szóló iparengedélyért. Habár ezen ipart külön engedély nélkül évtizedeken át gyakorolta, ami a fürdő nagy látogatottságára való tekintettel senkinek érdekét nem sértette, az utóbbi időben mpgis rossz szemmel néztek e magánvillára^amelyben a megcsappant idegenforgalom alatt szenvedő községi szállók és vendéglők alkalmatlan versenytársat láttak. Ennek folytán a közigazgatási hatóság engedély nélküli iparűzés miatt ismételten eljárást indított a villatulajdonos ellen és büntetéssel is sújtotta. Ekkor szinte kényszerhely-Törvény az agyonhallgalás, mint elintézési mód ellen a közigazgatási eljárásban Az asszony darabig várt. Majd valamivel hangosabban ismét odasaólt: — Ej, hát, kihön beszélők! Péter fölnézett: — Na?! — Lögyön mán vége! Éppen ölég vót!... — nézett szembe vele az aszszony és hangjában türelmetlen parancs fenyegetett. Péter laissú mozdulattal letörölte homlokáról a verejtéket: — Mán möglösz! —szólt nagy nyugalommal s a anarkába köpve fogást keresett a szekerce nyelén. Az asszony égő tekintettel nézte. A csöndes, üres mozdulatot, amellyel az jembér a fia fölé hajolt s ahogy kézbe fogva a szerszámot, tompa, erőtlen ütéssel lesújtott. Nem találta hirtelen a szót, amivel meg akarta pocskolni az embert a forró, nyakas düh összejégette a szája ízét. Darabig állt, nézte, mély gyűlölettel és tehetetlen nyers megvetéssel Pétert, azután, mivel érezte, hogy mindjárt kiszökik szeméből a könny, elfordult és otthagyta. Az első gondolata az volt, hogy a hízókat kellene... Megétetni, vagy valami mást, valami retteneteset cselekedni, hogy dőljön már egyszer össze fez a cudar világ. Még tán nem is késő, a patkószeg ott van a kamra-ablakban, most mindjárt a kukorica közé vethetne vagy ötöt-hatot. Reggel azután élesztgethetné Péter a disznókat. Megborzongott és gondolatában pillanatok alatt örvénylő utakat járva, hirtelen nyöszörgésre hígult benne a düh s megint csak a régi, gyötrelmes megállapításhoz ért, hogy átokkal sújtotta a teremtő. Negyven esztendő alatt, amit Péter mellett átszenvedett, sohasem tudta határozottan, hogy mi a baja, csak érezte, égette és emésztette a bizonytalanság és soha, egy pillanatig sem vetett magára. Akaratos, vad és alázatos asszonyt szelídített volna a durvaság, amely után, anélkül, hogy tudta volna, egy életen keresztül szomjúhozott, de Péter engedékeny és türelmes szívű volt és ezen a jóságon erőtlenül és céltalanul hanyatlott el minden viharzó indulat és gyűlölet. Péternek nem került nagy fáradságába, hogy megszokja az asszony természetét, állta a haragját, nem érezte száraz, fojtott gyötrődését, nem csitította, nem biztatta, olyannak vette az egész életet, mint ahogy azt a mindentudó rászabta és viselte sorsát csöndes, zavartalan békességgel. Estig dolgozott s örült, hogy elkészült. Úgy számította, hogy az oszlopot majd beállítja reggel, ez a munka nem tart tovább most már jó óránál. Bekerült a pitvarba. — Adni kéne nekik — mondja az asszonynak hátranézve az ól felé. — Este késő lösz. Az asszony nem felelt. Szó nélkül kifordult. Később, amikor visszatért, fölvetette az ágyat, azután lefeküdt. Péter is végzett a vacsorával. Kihúzódott a vacokra és nemsokára el is nyomta az álom. Másnap hajnalban kelt. Gödröt ásott és beállította az oszlopot. Éppen a földet furkózta, amikor az asszony kiáttása hallatszott: — Gyüjjék mán kend! Péter odanézett: — Mi a, má? — Gyüjjön, ha mondom! Péter a kerítésnek támasztotta a furkót és odament. Az asszony az ól előtt állott és nem tudott megmozdulni a rémülettől. A nagyobbik hízó a földön feküdt, két orralikán szivárgott a vér, a szája meg habot túrt. Péter lábai alatt megingott a föld. — Hamar! —kiáltott és egy rántással kiszakította az ólajtót. Az asszony szalad a késért. Jajveszékelve rohant, mert a szerencsétlenségben ismeretlen, titokzatos hatalmak verését látta, merthogy tegnap maga i(s a patkószegre gondolt. Lám, az állat csakugyan nyelt valamit. Hozta a kést, de egy kiálló kőben megbotlott és elvágódott a földön. Meghemperedett, úgy kelt fel nyögve s lihegve ért az ólhoz. Péterben lángolt a sietség: — Vizet!... — ordított. Az asszony meghökkent és érezve, hogy esetleg megkésik, sikoltva fordult vissza. Egy szilkét kapott le a kerítésről, azt merítette meg.