Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-04-21 / 32. szám
1937. április 21. KOMÁROMI LAPOK 5. oldal. SPORT Keserves küzdelem árán tudta csak megszerezni mind a két pontot a KFC KFC-Zólyomi TK 1:0 (1:0) A mérkőzés egyetlen gólját László rúgta a 44 ik percben — Mindkét csapatban a közvetlen védelem tüntette ki magát, általánosságban a KFC lendületesebb, a ZTK teknikásabb volt A diviziós bajnokság tavaszi felében ez volt az első vásarnap, amikor az eső helyett kellemes napsütés töltötte be a levegőt. A ráckerti pálya szépen lehengerelve, tükörsima talajjal várta a KFC itthoni bemutatkozását abban a reményben, hogy szép küzdelemnek és biztos komáromi győzelemnek lesz majd a tanúja. A közönség elég szép számban gyűlt öszsze, de nem vagyunk megelégedve vele, az első mérkőzésnek több nézője lehetett volna. A KFC a megszokott összeállításban vette fel a küzdelmet, csupán a sérült Simon III-at helyettesítette Weintraub. Szigethy, Hadanich, Czirók, Molnár, Vitálos, Weintraub, Kacz, Csivre, László, Tóth, Drózdy. A ZTK összetétele a következő: Tóth, Urbán, Hrcko, Mojzis, Muth, Pivarci, Ohrival, Lukavsky, Krivan, Besina, Kárpáty. A vendégek jelennek meg először a pályán ismeri piros-kék dresszükben, majd utána a komáromiak futnak le igen ízléses űj csikós mezükben, mellükön Komárom város címerével. A kapuválasztás a hazaiaknak kedvez és a ZTK kezdi a játékot. Az első húsz perc alaposan próbára teszi a KFC szurkolók idegeit. A nagyszerűen passzoló zólyomi belső hármas mellett Vitálos szinte szóhoz sem jut, szerencsére azonban, a lövés nem kenyere egyik csatárnak sem. Az első igazi veszélyes helyzet a ZTK kapuja előtt születik meg: László a 25-ik percben ideálisan szökteti Kaczot, a szélső remekül húz kapura s 10 méterről szép lövést ereszt meg. A kapus azonban résen állt. Pár perccel később ismét Kacznak van gólszerzési alkalma, de közeli lövését most megint a kapus menti — nagy szerencsével. Unalmas mezőnyjáték után a 44-ik percben dől el a mérkőzés sorsa. Csivre jó passzával Kacz megszökik halijától, befut egészen a hatosig, onnan lő, rosszul, a kapus védi, de kiesik a labda és a berohanó László halálos biztonsággal küldi a hálóba. A második félidőre Molnár némi késéssel foglalja el a helyét. Mint megtudjuk, még az első félidőben megsérült a lábán és az orvos kezelte a szünetben. A játék sokkal élénkebb mint az előbb volt. A KFC csatársora a feljavult Vitatástól támogatva néhány szép támadást vezet és Tóth pompás lövése már az 5-ik percben kapufáról pattan ki. A 10-ik percben ugyancsak Tóth lő, már bentlátjuk a labdát a hálóban, amikor a kapus felnyúl érte és kornerre tolja. Ezután majdnem a KFC kap gólt. Czirók könnyelműen elengedi a ZTK szélsőjét s hiába fut utána, csak kézzel tudja akadályozni a lövésben. A bíró szerencsére nem tekinti komolynak közbelépését. A 18-ik percben Ohrivák megint elfut, de Szigethy a lábáról szedi le a labdát. Továbbra is zólyomi fölényt látunk., Besina szökik ki a ,rvt hátvéd között, Szigelhy kétségbeese'ten eléje veti magát, de nem sikerül, mert a labda mellette a kapuba tart, Besina azonban izgalmában melléje rúgja. Igen meleg helyzet volt. MolJó forgalmú ster pékség sürgősen, lehetőleg május 1-re vagy azonnal átadó. Cim a kiadóban. 577 nár kimegy a balszélre — sántikálva és Drózdy lesz a jobbfedezet. A 35-ik percben Hadanich kisebb szabálytalanságot követ el, amiéri a bíró túlszigorúan kiállítással bünteti. A 40-ik percben Tóthot felvágják a tizenhatoson belül, Novák azonban a tizenhatos sarkáról Ítél büntetőt, Tóth rúgja, de bele a sorfalba. Két perccel a befejezés elölt ismét Tőthnál van a labda, három játékost is kicselez, amikor megint felvágják. A büntető azonban kapu fölé száll. Lelkesedésével és lendületével megérdemelten szerezte meg a győzelmet a KFC. A mérkőzés nagy részében fölényt harcolt ki lelkesedésével, de tudásban határozottan alulmaradt ellenfelével szemben. Nem hallgalliatjuk el azt sem, hogy a játékosok túlzottan vették igénybe testi erejüket, aminek a következménye Hadanich szerencsétlen kiá'.lí áfában nyilvánít meg. Egyénileg öt játékos neve kívánkozik az előtérbe. Szigethy vakmerő kifutásaival néhány nagyon veszélyes helyzetben mentett, Czirók abszolút biztos szerencsével és rúgásával a mezőny legjobb játékosa lett, Weintraub kitűnő helyezkedési és labdairányítási érzékével a nap legnagyobb meglepetését keltette, Kacz bátor lefutásaival, okos beadásaival nagyon kellemes benyomást keltett. Az egyetlen gól neki köszönhető, míg Molnár a maga megszokott nyugodt és biztos játékát adta. A többiek méltatása ez: Hadanich valamivel volt gyengébb mint a társa, de felesleges faultjaival nagyon sokat rontott teljesítményén. Vitálos az első félidőben teljesen tehetetlen volt az ellenfél belső hármasával szemben, szünet után azonban erősen feljavult és neki köszönhető a második félideji fölény. A csatársorban Kacz után ez a sorrend: Tóth, László, Drózdy, Csivre. Tóth csak a mérkőzés vége felé adott Ízelítőt képességeiből, László jól indult mint irányító, de azután már csak néhány lövésével vetette magát észre. Drózdy néhány nagyon szép labdát kapott, de nem tudta megjátszani. Nincs formában. Csivre játéka kellemetlen csalódást okozott, a csapat leggyengébb embere volt. A ZTK a szépségben halt meg. Belső triója valósággal ámulatba ejtette a közönséget precíz összjátékával, de az oldalra való passzolás álka, hogy nem lehet előbbre jutni, így ez a nagytudású sor alig közelítette meg a KFC kapuját, s ritkán adott le lövést. Egyénileg a szerencsés kezű kapus, a jól védekező két hátvéd, Muth középfedezet és a belső hármas játéka tetszett. Hazai közönség mellett nagyon tudhat ez a csapat. Novák bíró kifogástalanul, teljes objektivitással vezette az erős iramú, helyenként a férfiasságon is túlmenő heves és izgalmas mérkőzést. Ha hibát követett el, azzal mind a kél csapatot egyformán sújtotta. KFC 11-Dunaváros 3:0 (0:0) A KFC 11 eddigi balsikerei után reorganizált csapattal állt ki a Dunavános elleni bajnoki mérkőzésére. A kapuba Horváth, a jobbszélre Langsádl, a csatársor közepére pedig az öreg Lengyel került. Ez az uj összeállítás sem mondható túlságosan sike rültnek, legalább is az első játéka után nem. A szívósan és gyorsan játszó Dunavárossal szemben az első félidő eredménytelenül folyt le; s csak szünet után sikerült Lengyelnek megszerezni a vezető gólt. Utána Malár, majd Langsádl háromra szaporította a gólok számát. A második félidőnek a gólokon kívül csak két eseménye volt: az egy év óta pihenő és a színek becsületéért beugró Lengyel egyik kiszökésénél a kapus olyan szerencsétlenül vetődött a lábára, hogy Lengyel tokszalagszakadást szenvedeti és a kórházba kellett vinni. A másik pedig Paulik I. kiállítása ütánrúgásért. A győztes csapat megérdemelte mind a két pontot, játéka azonban egyáltalán nem elégített ki. Teljes dicséretet csak Weisz hátvéd és Lengyel érdemel, míg helyenként Szabó, Bokrossv, Malár és Weiner vonta magára a figyelmet. A Dunaváros néha egészen tetszetősen futballozott, csatárai azonban a kapu elölt tehetetlenek voltak. Érdekes, hogy náluk a driblizés ismeretlen fogalom, Szinte minden labda egyből lett továbbítva. Jók: Iviosics I, Paulik II és Mészáros. Ruzicska bíró játékvezetése tetszett. DIVIZIÓS EREDMÉNYEK: VAS— LAFC 2:1 (1:1). A losonciak otthoni veresége végzetes következményekkel járhat, míg a VAS helyzetén sokat javított. FC Vrútky—Pöstyéni SK 2:0 (1:0), SK Zsilina—ÉSE 3:1 (3:0), Trencséni TS—Rapid 3:2 (3:1). Divízióban: Komárom: Trencséni TS—KFC, bíró Veres, Pöstyén: ÉSE—PSK, bíró Mohler, Nagyszombat: LAFC—Rapid, bíró Androvics, Zsolna: Zólyomi TK—SK Zsilina, bíró Jákob, Pozsony: Füleki TC—VAS. bíró dr. Brüll. Első osztályban: Zscliz: E. Rapid—Zselizi SC, Ipolyság: FNSC—IFC, Párkány: Galántai SE—PTE, Tardoskedd: Lévai TE—TSC. Második osztályban: Komárom: Nagymegyeri SC—KFC 11, Guta: Köbölkúti AC—GSG, Nemesócsa: KMTE-NOSKE. ÉSE 11 és a Dunaváros szabad. Lévai T.E,-Egyetértés 1 s 0 (Í:Ó) I. oszt, bajnoki mérkőzés (Léván). ' Amint az eredmény is mutatja, nehéz feladat volt az LTE számára ez a mérkőzés és ha az Egyetértésnek csak kis szerencséje van, könnyen döntetlen eredménnyel térhetett volna haza. A kapuválasztásnál Lévának kedvez a szerencse s az Egyetértés a széllel szemben játszik, de így is meleg helyzet alakul az LTE kapuja előtt. Már az első percben, amikor is Czám a kaputól 10 méterre fölé lő. Majd sorozatos lévai támadások következnek, több komért is rúgnak, de a komáromi védelem tisztázza a veszélyes helyzeteket. A 35-ik percben kavarodás támad az Egyetértés kapuja előtt. Vig LTE játékos kézzel maga elé teszi a labdát, majd ölbe fogja és utána a hálóba rúgja. A közönség tisztán látja a szabálytalanságot és mindenki a gól érvénytelenítését várja, de nem ez történik. Varga játékvezető gólt ítél, 1:0. A második félidőben a játék még hevesebb, mint az első félidőben volt és Ilaincznak sokszor van alkalma tudását bemutatni, de sok dolga van Dubecznek is. A 10-ik percben Mészáros a 16-oson belül kézzel üti le a labdát, de a bíró ezt sem látja meg. A végén hiába támad az Egyetértés. A mérkőzés szép sportot nyújtott és a látottak alapján az Egyetértés megérdemelte volna a döntetlent. Varga játékvezető a gól megítélésében súlyos hibát követett el, de egyébként jól vezette' a végig nagy iramú mérkőzést. Simon III állapotában némi javulás állott be, sérülését azonban kezelő orvosai még nrndég nem tudták megállapítani. Legvalószínűbbnek látszik, hogy izomrostszakadása van. A szimpatikus játékost állandóan látogatják játékostársai és a klub tagjai és kisebb ajándékokkal kedveskednek neki. Mme GIZELL A világhírű psychografologusnö közkívánatra ittartózkodását meghosszabbította. Megmond mindent Írásból és lelki ügyekben tanácsot ad. — Fogad: 10— 1-ig, 3-6-ig. Komárno, Masaryk (Nádor) ucca 89. Komáromi Ház és Telektulajdonosok Egyesületének közleményei Ismeretes mindnyájunk előtt a ki- Isérbbli s a benei újonnan nyitott uccák lakóinak a panasza uccájuk járbatallansága miatt, s ha panaszuk jogosult volt átlőtt, akkor mennyivel jogosultabb mostan a mérhetetlen nagyesőzések közepette. Ezen uccák lakói számtalan írásbeli, meg Szóbeli előterjesztést tettek, mire a kormánybiztos 1936. évi augusztus 14-én kell 17.452/36 sz. határozatával elrendelte ezen uccák fokozatos feltöltését, s ezen célból utasította a városi műszaki osztályt, hogy az építkezési és bontási engedélyek megadásánál oly feltétel állapíttassák meg, mely szerint a felesleges kitermelési anyag és más építési törmelék ezen uccáknak feltöltésére használandó s ide szállítandó. Egyben utasította a városi gazdasági ügyosztályi, hogy az ucca íeltöltésére alkalmas szemét elsősorban salak és hasonlók ezen uccákra hordandók. Tekintve, hogy mostan _ nagyobb mérvű építési és bontási munkálatok vannak folyamatban, ezért ezúttal is felhívjuk a kormánybiztos figyelmét, hogy ezen rendelkezést végrehajtani szíveskedjék. A helyes adózási rendszer egyik lényeges követelménye az, hogy az adófizető tudja és tisztán lássa, miként áll az ő adóügye, mennyivel tartozik, s mennyi a túlfizetése. Ennek azonban fontos kelléke az, hogy az előző évi adókönyvecske, még pedig úgy az állami, mint a városi lezárassák, és pedig úgy az előírási, mint a lerovási oldalára nézve. Tekintve, hogy az állami és a városi adókönvvecskék lezárása mostan április és május hónapokban van folyamatban, ezért felhívjuk az adófizetők, figyelmét, hogy az 1936. évi állami és városi adókönyvecskéiket lezárás végett május hó végéig az állami, illetve a városi adóhivatalnál saját érdekükben bemutatni el ne mulaszszák. Bocz Béla. Árverési hirdetmény A keszegfalu „vízvári“ jog és víz tulajdonosok bérbe adják halászati joguk gyakorlását 1937 évi április 25-től 3 esetleg 6 évre. Az árverés Keszegfalván Füssy János vendéglőjében lesz megtartva 1937 ápr. 25-én d. e. 11 órakor KACZ JENŐ kőzb. elnök KOMÁROMI LAPOK politikai, társadalmi és közgazdasági lap. Felelős lapkiadó: FÜLÖP ZSIGMOND. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdájában Komárno., Masaryk ucca 29. sz. Telefon: 80.