Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-04-03 / 27. szám
6. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1937. április 3. Jókai, a komáromi fehércipó, cigánypecsenye, „Pontyugrás" cigány és egyebek (Folytatás. Édesatyám azonnal intézkedett. Levágatta a frissling malacot, elhivatta a legjobb molnárcsuszát készíteni tudó molnár mestert. — De aztán — mondotta tréfásan a molnárnak — a tejfelnek olyannak kell lenni, ha felfordítom a bögrét, a tejfel ne follyon ki belőle. Aprószemű, ki nem préselt töpörtyűt majd én készíttetek a csuszára. Másnap reggel, mikor a vendégek megérkeztek, Jókaival az élén, — a pecsenye illatát már a kapuban megérezték. Ragyogó napsütéses nap volt, az udvari folyosón terítettek a vendégek számára. — Van-e jó boruk, vendéglős úr? — kérdezte Jókai. — A bor magát fogja megdicsérni — felelte édesapám. — No mert — folytatta Jókai — magunkkal is viszünk ám az estéli kirándulásra. Közben Tuba János elhozatla a szintén komáromi specialitást, a Pontyugrás cigányt és zenekarát, bogy a vendégeket szórakoztassa, míg a pecsenye elkészül. A Pontyugrás cigány vöröshajú és vörös szakállú volt. Erősen csontos, inkább tatár kifejezésű arccal. Nagybőgős volt, de azért ő volt a bandának a feje. Olyan különös tehetsége volt — amellett, hogy nem volt jobb nagybőgős nálánál Komáromban —, hogy lefeküdt hanyatt a földre és akkor felpeckelte magát a levegőbe, mint egy ponty, mikor kiugrik a hálóból — és talpra esett. Ezt a cirkuszban sem tudták jobban csinálni az akrobaták. Ezért kapta a Pontyugrás elnevezést. Ponty ugrás bandája belekezdett a jó magyar nótákba. Felszolgálták az 5 éves jó pusztaválni bort. Pusztavám Mór közelében fekszik, szintén jó boráról ismeretes. A jó bor mellett és zene mellett a hangulat kezdett élénkebb lenni. 10 órára elkészült a friss cigánypecsenye. Most mindenkit ez érdekelt csupán s kezdetben csak az evőeszközök zenéjét lehetett hallani. Nem győzték dicsérni a finom pecsenyét. Mikor feltálalták a jó esipedett molnár csuszát, nyakon öntve jól tejfellel és meghintve tepertővel, felköszöntők hangzottak, éltetve Jókait, és dicsérve az eszmét, mely emlékesetessé teszi a csakugyan hires komáromi fehér cipót és cigánypecsenyét — melyekből nem lehet eleget élvezni — s melyeknek íze a szájban marad bosszú időn át. Jókai kezdetben — míg az étkezés tartott, csak halkan beszélgetett néha — a közvetlen szomszédaival, de azután, mikor elhordták a tányérokat, élénkülni kezdett s azután már csak jóformán az ő szavát lehetett hallani. Olyan lebilincselő volt előadása sűrűn átszőve az ő szelíd humorával, hogy siri csendben hallgatták őt, mint valami prédikátort. A cigány is csak akkor mert muzsikálni, ha ráparancsoltak. Jókait nem lehet hűen ábrázolni sem képben, sem szoborban. Mikor beszélni kezdett az ő érces, átható s mégis dallamos hangján, arca egészen átváltozott, mintha mesék világába ringatna bennünket, mindenki majdnem \iszszafojtotta lélegzetét, mert az ő beszédjével mintha egy álomvilág elevenedett volna meg. A varázs, mely az ő egyéniségéből kiáradott, olyan lenyűgöző volt, hogy környezete mindenről megfeledkezett — csak őt látta a költőt — és abba a világba képzelte magát, amit ő feltárt előtte. Valamint, hogy egy Jókai regényt nem lehet letenni, míg végig nem olvastuk; még nagyobb élvezet volt'a költőt magát hallgatni, s azt kívánta mindenki, hogy bár sohase lenne vége az ő, senkitől mástól nem hallott elbájoló előadásának. Sok érdekes komáromi történetet regélt ő ekkor, ifjabb korából, mik nincsenek a könyveiben megírva. Kár, hogy akkor nem volt még rádió, mi megtudta volna örökíteni ezeket a történeteket. Jókai egyetemes tudása oly bő volt, és olyan tárháza a történeteknek, hogy reggel 9 órától délután 5 óráig, míg ott voltak nálunk, úgyszólván mindig ő szórakoztatta az egész társaságot szebbnél-szebb mesékkel és történetekkel. Harmadik gimnazista voltam ekkor. Már olvastam több Jókai regényt, de azt is titokban, többnyire éjjel, míg a többiek aludtak, oda lopódzkodlam az éjjeli mécseshez és olvastam, míg szemeim bírták. Persze a lecke tanulás szenvedte meg ezt. Szerencsém volt, mikor Jókai nálunk volt. Azt hiszem vasárnap volt. Iskolai szünet. Mikor meghallottam, hogy Jókai másnap hozzánk jön, többé nem volt nyugtom. Már korán reggel felkeltem, ünneplő ruhát vettem fel és vártam a nagy leseményt. Attól a perctől kezdve, hogy Jókai társaságával megérkezett, egy percre sem bírtam onnan elmozdulni. Mikor beszélni kezdett Jókai, mint a hipnotizált, egyre őt néztem, amint karcsú, szikár alakjából ömlöttek a varázslatos szavak. Tündérvilágban képzeltem magam. Nem kellett most olvasni a regényeket. Hiszen itt volt ő maga az élő valóság, az élő regénytár. A varázstól nem tudtam megszabadulni, úgy, hogy még ebédelni is elfeledkeztem. Édesapám mégis sokalta, hogy mért nem nézek a könyveim után. Jókai meghallotta, észrevett, és kérdezte apámtól: — Talán a vendéglős úrnak a fia? — Igen — válaszolt apám. — Diák? — Igen. — Jöjj ide kis fiam! — szólt hozzám Jókai Odamentem, magához vont, két kezét a fejemre tette, mintha megáldana és ezeket mondotta, mit sohasem felejtek el: Tanuljál fiam szorgalmasan, hogy hasznos polgára lehess a hazának. Szeresd a hazádat, s ha a haza hívni fog, mindig kész legyél a hazáért meghozni még a legnagyobb áldozatot is. Boldog voltam, csaknem sírtam örömömben. Akkor nem volt nálamnól büszkébb ifjú városunkban. Jókai, a világhírű Jókai, az élő, magyar írók legnagyobbika, beszélt velem az igénytelen kis diákkal. Addig is bámultam, tiszteltem Jókait, de e jelenet óta tiszteletem óriásivá nőtt, s ezt a liszteletet mind a mai napig is megtartottam. Szép idők voltak!... Hová tűntek el? A rohanó kor lassankint elhalványít minden reménységet az emberiség életéből, s nem marad meg más, mint a kenyérért való küzdelem], s |az a néhány virág, ami képviseli a szívekből lassan kihaló szereidet... Délután 5 óra volt. Kocsik jöttek, hogy elvigyék Jókait és egész társaságát Harcsásra, ahol meg volt már rendelve a hires komáromi halászlé, melyet a halpaprikásáról nevezetes komáromi halászmester, Czilling bácsi fog főzni, bográcsokban, s mely abban különbözik a szegedi halászlétől, hogy a szegedi halászlé az édes szegedi paprikától nem elég erős, míg a komáromi halászlevet egy kevés csípős paprika zamatosabbá és borcsúsztatóbbá fesz. Meg is érkezett Harcsásra a díszes társaság. Kivitték magukkal a Pontyugrás cigányt is, tőlünk a megfelelő mennyiségű jó bort, tányérokat stb. A jóféle halászlé csakhamar elkészült. Asztalok, székek, azok nem voltak, de ott volt a jó zöld buja pázsit. Rómaiaknak sem volt székük. Hát csak a régi rómaiak módjára helyezkedtek el. Lectulus gyanánt szolgált a puha fűpárna s Lectisterniumnak a lakoma. Már csaknem tálalni akarták a párolgó halászlevet, mikor valaki azt kérdezte: hát mivel együnk? Hol veszünk kanalakat? Bizony erről megfeledkezett mindenki. Csak Jókai nem jött zavarba, ő tudta, mit fog csinálni. Közel volt a Duna, az vet ki magából elég kagylót, úgynevezett békateknőt, melynek nagysága éppen megfelel egy kanálnak. Felvett egy kagylót, zsebkésével levágott egy darab fűzfavesszőt, — fűzfa volt ott elég — az egyik végén beh,ásította s a hasadék beszorította a kagylót, s kész volt a kanál, mely ugyan nem volt olyan, mint egy ezüst szerviz, de a célnak megfelelt, jóízűen el lehetett vele fogyasztani a jó párolgó halászlevet. A többiek is így csináltak, s meg volt oldva a gordiusi csomó, mert míg kanalakért be küldtek volna volna a városba, a halászlé már nem is halászlé lett volna, hanem talán halkocsonya. A halászlé jó volt, s a bor is jó volt és víg hangulatban töltötték az estét — meg nem feledkezve a Pontyugrás cigányról és bandájáról sem, kik szintén kaptak részt a jóból, — míg el nem érkezett az indulás ideje. Ekkor az egész társaságot csónakosok elszállították a Duna túlsó oldalára, Almásfüzitőre, a budapesti vonathoz, magukkal vivén egy szépen eltöltött nap emlékét, a fűzfenyelű kagyló kanalat, továbbá azt a kellemes tudatot, amit a jó cigánypecsenye és fehércipó felejthetetlen íze hagyott maga után, meg hogy Komárom is van olyan híres város, mint akár Kecskemét. Ez Jpkai komáromi ittlétének hiteles története a komáromi gazdasági kiállítás idejéből, amit mint fül- és szemtanú Komárom számára megőriztem, s most a Jókai szobor-pályázat alkalmával időszerűnek tartom felidézni. W. N. Alakítsuk meg a magyar gyermeknyaraltatási és gyermekvédő egyesületei! Komárom, április 2. A gyermek a társadalom jövő ígérete, amely azonban csak akkor válhatik beteljesedéssé, ha biztosítjuk részére mindazon feltételeket, amelyek az életviszonyokat kedvezőbbé és megfelelővé teszik számára. Minden nemzet, mely szereti a saját faját, fennmaradásának zálogát abban látja, ha erős és életképes nemzedék következik a meglevő generáció után és ezért minden áldozatra kész, hogy gyermeke egészségének megóvását, fejlődésének helyes irányban való előbbrevitelét biztosítsa. A köztársaság valamennyi nemzete megtette már erre a szükséges lépéseket és számos virágzó intézmény tanúskodik arról, hogy a gyermek védelmet nyer a reá leselkedő betegségek ellen. Az ország minden részéből felhangzó kívánságnak akarnak a magyarság vezetői eleget lenni akkor, amidőn életre kívánják hívni a magyar gyermekvédő és gyermeknyaraltatási egyesületet. Ennek az emberbaráti intézménynek megalakítására különösen ösztönöz az a tény, hogy nekünk, magyaroknak nincsen karitatív és emberbaráti tevékenységgel foglalkozó országos egyesületünk és éppen ezért a magyar gyermekek, különösen a munkanélküli magyar munkások gyermekei, elszomorítóan mellőzve vannak a más nemzetiségű gyermekekkel szemben. Az országos egyesület megalakítására már megtették a szükséges előkészületeket s az alakuló közgyűlést folyó évi április hó 5-én, hétfőn délelőtt fél 11 órakor tartják Ersekujvárt a városháza nagytermében. Az alakuló közgyűlésre az előkészítő bizottság meghívókat küldött szét s arra kéri a nemesirányú mozgalom minden megértő barátját, hogy a magyar gyermeknyaralási és gyermekvédő egyesület megalakításában minél számosabban vegyenek részt. A bizottság Jaross Andorné vezetése mellett teljesen előkészítette a megalakulás formaságait, úgy hogy a hétfői közgyűlésen már a nemes emberbarátok megalakíthatják az országos szervet. A magyar lelkiismeret és a humánus érzés parancsolja, hogy ezen nemes irányú, szociális intézmény létrehozásában mindannyian közreműködjünk. Értesítés Igen tisztelt Tagjaink és nagyérdemű Vevőközönségünk tudomására hozzuk, hogy Társulatunk átvette a Szociális Testvérek LITURGIA könyv-, papir- és kegytárgykereskedését s igy saját kiadványainkon: tankönyveinken, egyházi nyomtatványainkon, imakönyveinken stb, kívül Társulatunknál megrendelhetők mindazok a tárgyak: — templomi felszerelések, egyházi műintézeti iparcikkek, kegytárgyak stb, — amelyeket a Liturgia is árusított. Komárom és környékén megrendelhetők ezen cikkek és áruk az „UNIÓ" (azelőtt SPITZER cég) nyomda- és könyvkiadó szövetkezetnél Széni Ágoston TárSUlaiGalánta
