Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-27 / 17. szám
.1937. február 27. KOMÁROMI LAPOK 9. /oldal. ASSZONYOKNAK. A száj- és fogápolás alapszabályai A gondosan kezeli ajkak és fogak sokkal fontosabb szerepet játszanak a szépségnél, mint a sok rafinált szépségápolószer. A vazelin a legolcsóbb és hatásosabb szer, a sérült ajkat meggyógyítja és lággyá teszi! A száraz, kicserepesedelt, összercpedezett száj nemcsak esztétikai hiba, hanem erősen idegesíti az emberi, rossz hangulatba kerül. Egyszerű cs természetes eljárás, ha reggel és este egészen vékonyan bekenjük vazelinnel. Különösen a megfázásos betegségek nyomnak bélyeget az ajkakra, amelyek azonban a vazelines kezeléssel hamar eltűnnek. Kimondottan sebes ajkak esetén igen hasznos, ha napjában többször szárítóhatású púderrel hintjük be, a szájban előforduló sérüléseket borvízzel kell öblíteni. Legalább napi kétszeri szájmosás! Naponta legalább kétszer erőteljesen keféljük le fogainkat, mert az esetleges hanyagság nagyon hamar megbosszulja magát. A kefe legyen mindenek elölt tiszta, tehát fordítsunk gondot arra, hogy a két használat közölt jól kiszáradjon. A nedves fogkefe igazi melegágy a baktériumok részére. Tegyük ki a kefét az ablakba, vagy legalábbis akasszuk a közelébe, hogy átjárhassa a levegő és napsugár. Amit a bőrnek jelent a jó szappan, ugyanaz a fog számára a jó fogkrém, vagy por. Nagyon jó fogápolószer még a néha-néha használt konyhasó, mely különösen megfázásoknál megment a további gondoktól. Férfiruha gondozása Ha azt akarja valaki, hogy az új kabát sokáig megtartsa formáját, — eleinte legalább tíz napig csak bcgombolva viselje. Akár felsőkabát, akár zakó, ezalatt az idő alatt teljesen a testhez simul, felveszi annak a formáját. A hanyagul felöltőit és nyitva viselt kabát teljesen elveszti alakját, éppúgy, mint a cipő, amelyiket nem lesznek kaptafára. Amikor a nadrág nincs használatban, tegyük présbe. Mielőtt belehelyezzük, alaposan keféljük azonban ki. A. sokáig egyfolytában hordott nadrág a térdénél kidomborodik, formátlan lesz. Ezt némiképpen rendbehozhatjuk, ha a térdkörüli részeket nedves szivaccsal bedörzsöljük, gondosan összehajtjuk és így tesszük a présbe. Az állandóan nadrágtartóba helyezett ruha sokkal tovább szép marad. Amikor a cipőt, csizmát levetjük, legyük azonnal kaptafára. Különösen fontos ez akkor, ha a cipő átázott. A kaptafán a lábbeli megtartja formáját, a bőr nem lesz ráncos, nem paltogzik. Ha hosszabb ideig nem viselünk egy cipőt, akkor tegyük egy erre a célra készített vászonzsákba. Először természetesen alaposan kitisztítjuk. A kenőcsöt soha ne hagyjuk rászáradni a cipőre tiszlílás közben, azért jobb, ha egyszerre csak az egyik felét kenjük be és azonnal puha ronggyal fényesre dörzsöljük. A ruha ne legyen bolyhos, meri az apró szálak hozzátapadnak a nedves pasztához. A nyakkendőt legcélszerűbb a szekrényajtón erre a célra elhelyezed rúdra akasztani, így legkevésbbé gyürődik. A jó minőségű nyakravaló nem szokott rojtosodni, de ha mégis előfordul, hogy a nyakkendő felülete bolyhos lesz, 'akkor helyezzük egy rövid pillanatra spirituszláng fölé, ez az apró selyemszálakat leperzseli és a nyakkendő visszanyeri eredeti simaságát. Háziasszonyoknak a halsütésről Egy híres francia szakácsmester elárulta nekünk a halsütés kulisszatitkait. Elmondta, hogy hogyan kell akár apró, akár nagy halat úgy megsütni, hogy az csemege legyen. A kishalakat megtisztítjuk, megmossuk és néhány percre tejbe teszszük, majd könnyedén megszárítjuk. Ezután lisztben megforgatjuk és meleg olaj és disznózsír keverékében1, megsütjük. A zsírból lukacsos kanállal emeljük ki és durva csomagolópapírra tesszük, hogy a felesleges zsír lecsurogjon róla. Most hintjük csak meg sóval és rögtön tálaljuk. A nagy halakkal ugyanúgy járunk el, azonban sütés előtt átszúrjuk a vastag szeleteket, hogy a zsír átjárhassa. A rántanivaló halat tisztítás után lőj ás, só és kevés bors és mintegy két kávéskanál olaj keverékébe mártjuk és száraz fehér kenyér morzsájában forgatjuk. Ez az eljárás sem költségesebb, mint a margarinben, sőt vajban való sütés, sőt olcsóbb, amennyiben többször is használhatjuk a zsírt. Csak arra vigyázzunk, hogy sütés közben annyi zsír legyen az edényben, hogy a »hal ússzon«. Vajastészta-pástétom. Leveles vajastésztát vékonyra kisodrunk és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk az egész tésztát. Most egy kisebb szaggatóval a pogácsamennyiség feléből kisebb pogácsákat szaggatunk. Az ily módon megmaradt gyűrűket rátesszük a nagy pogácsák tetejére és a gyűrűk közepét megtöltjük vajon vagy zsíron párolt, megsózott és borsozott búsvagy gombavagdalékkal (vagy velővel). A kisebb pogácsákkal letakarjuk a tölteléket és tojással óvatosan bekenve a tetejét (vigyázni kell, hogy a tojás le ne csurogjon a tészta oldalára), tepsibe rakjuk és hirtelen tűznél megsütjük. Velőslepény. 4 deci tejben simára főzünk 4 evőkanál lisztet. Ha kihűlt, elkeverjük diónyi vajjal, 5 tojás sárgájával, kis sóval és végül az 5 tojás kemény habjával. Ujjnyi vastagon tepsibe öntjük és megsütjük. Szalvétára borítva, gyorsan megtöltjük finomra vágott, zsíron megpárolt, megsózott borssal és petrezselyem zöldjével fűszerezett borjúvelővel. Még melegen összecsavarjuk a szalvéta segítségével és mikor kihűlt, ujjnyi szeletekre vágva, tojásba, morzsába mártva, zsírban kisütjük. Szardellás sült tojás. Lapos, tűzálló edényt kikenünk vajjal. Ráöntünk 4— 5 deci jó, sűrű édes tejfölt, ebbe pedig beleütünk annyi tojást, hogy mindenkire kettő jusson. A tojások szépen egymás mellett legyenek. Tetejükbe hosszúkásra vagdalt szardellaszeleteket, vajon pirított zsemlyemorzsát, darabokra tördelt 5 deka vajat és apróra vágott snittlinget szórunk. Sütőbe téve addig sütjük, míg szépen megpirul és a tojások megkeményednek. Görög bifszték. Vesepecsenye, vagy felsálszeletből készítjük. A megmosott, megtisztított húst apróra vagdaljuk, aztán 1 kiló húsra számított 2 deci párolt rizzsel, 2 tojással, kevés pirított vöröshagymával, sóval, borssal és annyi szitált zsemlyemorzsával, hogy jól összeálljon, összevegyítjük. Pogácsaalakokat formálunk belőle, morzsában megforgatjuk, bő zsírban megsütjük, barna mártással tálaljuk. Fitos Nagy felfordulásban ébredt egy reggel Fitos, a fehér selyemszőrű pincsi kutya. Morcos, idegen emberek elhordták gazdája bútorait, a puha karosszékeket s a finom szőnyegeket, amiken Fitos naphosszat lustálkodott. Nem hagytak mást a lakásban, csak egy rongyos zsákdarabot. Szörnyülködött is a Fitos, de hiába szaladgált össze-vissza a lakásban, nem talált ott egyetlen bársonypárnát se, ahová legalább leülhetne. De még a gazdája is eltűnt, ahelyett, hogy szépen megfésülte volna, ahogy máskor szokla. Méltatlankodva üli hát a rongyos zsákra s ezt gondolta magában: — Egy percig sem tűröm tovább ezt az életet, inkább világgá megyek. Nekivágott bál a világnak, ment, mendegclt, mig a hetedik határon is túl egy kerthez ért. A kéri közepén egy nagy komondor feküdt. Fitos nem sokat teketóriázott, odaszólt neki: — Ugyan mondd meg, merre telepedhetnék le én itt valahol. A komondor végignézte a jövevényt, aztán így válaszolt: — Mihez értesz, cimbora? Mert az a legfontosabb. Fitos nagyot nézett. Nem értette a komondor válaszát. Aztán a "hangja se volt valami hízelgő. — Úgy látom, nem nagyon ismered az életet — mondta a komondor, mikor Fitos csodálkozó szemébe nézed. — Látod, én itt a házat őrzöm, a kertet, meg az ólat, amiben a gazdámék malacai vannak. Ezért kapok ennivalót, meg lakást — intett a kert végén lévő háza felé. Fel is húzta az orrát Filos. — Akkor te szolga vagy! — mondta megvetéssel. — És büszkén nézed ragyogó selyemszőrére s megigazította nyakán a piros selyempántlikát. Aztán gőgösen végignézett a házőrző kutyán és otthagyta. Nemsokára egy óriási mezőre ért. Bárányok legeltek itt s egy messzi fa tövében egy fekete pulikutyát pillantod meg. — Megszólítom — gondolta magában, — hátha van valami ennivalója. — Mert a nagy vándorlásban bizony jól megéhezed. — Ugyan nem vendégelnél meg engem? — szólt a pulihoz, — régóta vándorolok és nagyon megéheztem. No, a vendégelés ugyan nem voll szokás errefelé, a kutya is, meg a gazdája is örült, ha napjában egyszer úgy-ahogy jóllakhatott. — Nekem nincs semmim, — mondta a puli azért mégis jószívűen, — beszélj a gazdámmal, hátha fölfogad léged is a szolgálatába. A »szolgálat« szóra méltatlankodni akart Fitos, de éppen nagyot kordult a gyomra az éhségtől. így hát jobbnak látta, ha tájékozódik a dolgok felől. — Aztán miféle lenne az a szolgálat? — kérdette. — Majd megmondja a gazdám — felelte a puli. De Fitosnak sehogy sem akaródzott vaktában szóbaállni egy idegen emberrel. — Hát te mi módon szolgálsz? — kérdezte újból. — őrzöm a nyájat — válaszolt a puli egyszerűen. — Aztán hogyan kell azt csinálni? — kérdezte Fitos rendületlen elszántsággal. — Csak úgy — magyarázta a puli, — ha egy birka elkószál a nyájtól, vissza kell kergetni. — Ez az egész? — kérdezte Filos. — Vagy ha jön egy zivatar — folytatta a puli nagy jóakarattal, — össze kell terelni őkel. — No, ez nem nagy tudomány! — felelte Filos. — De aztán ám, ha egy is hiányzik a nyájból — magyarázta a pidi, — Isten legyen irgalmas! Mert annál nagyobb baj nem érhet egy pulit, de még a gazdáját sem. Fitos fitymálva hallgatta a magyarázatok — Hál még ez is valami? — gondolta magában.- Szóval ez az egész! — tette hozzá hangosan. — Ez — mondta a puli. — De éppen ott szalad egy birka, mindjárt megpróbálhatod. Nem kérette magát Fitos, olyan éhes volt már, hogy — szolgálat ide, szolgálat oda, — elhúzta volna akár a Göncöl-szekerét is az égről. Csak egy baj volt: amint a kos meglátta az inci-finci kis kutyát, dühösen szembefordult vele, hogy fellökje a szarvával. S bizony, rossz vége lett volna Fitosnak, ha el nem szalad. De szaladt biz az, ahogy csak a lába bírta, erdőn, mezőn, hegyen, völgyön át, s tán még ma is szalad, ha meg nem állt. Feri megMálfa Tiindérországo! Ferkééit ott laktak az erdő szélén. Feri apja favágó volt, de már régen meghalt. Meghalt az édesanyja is. Feri tehát árva gyerek volt. Volt neki azonban egy jóságos nagyanyja, akit nagyon szeretett. Különösen azérl szerelte, mert nagyanyja mindig mesélt neki Tündérországról és még sok másról. Mikor Feri nagyobb lett, elhatározta, hogy megkeresi Tündérországot. Egy éjjel Feri bucsuzás nélkül elindul l Tündérország leié. Ment, mcndcgélt, de a keresett országot nem találta. Ahogy ballag, egyszer csak azt látja, hogy egy szikla mcllcll egy tündér áll. El sem akarta hinni. Pedig igaza volt. A tündér azt mondta Ferinek, hogy menjen utána, elvezeti Tündérországba. Feri nem is kérette magát, elindult a tündér után. Fölfelé ment egy sziklába vágott lépcsőn. Egyszer csak Feri messze megpillantotta Tündér országot. Azt hitte, hogy káprázik a szeme. A tündér Ferit a tündérkirálynő elé vezette. A tündérkirálynő így szólt Ferihez: — Tudom, hogy régen keresed ezt az országot. Akarsz-e tündér lenni? Feri nagy örömmel egyezett bele, de hamarosan elszomorodott és így szólt: — Felséges tündérkirálynőm, nekem van otthon egy jóságos nagyanyám. Nagyon sajnálom szegényt. Szeretném, ha ő is idejöhetne. A tündérkirálynő rögtön befogatott hat nyuszikát egy hintóba, beleült Ferivel együtt s repültek árkon-bokron át, meg sem álltak, amíg el nem értek a nagyanyó házához. Amikor nagyanyó meglátta Ferit, hozzárohant és össze-vissza csókolta. Feri szépen elmondotta, hogy megtalálta Tündérországot és bőgj" ő is tündér lett. — Nagymama, ügy-e, eljössz te is velem Tündérországba? — kérdezte végül. A nagymama elfogadta a meghívást. Beültek valamennyien a hintóba és elrepüllek Tündérországba. Azóta boldogan élnek mind a ketten, ha meg nem haltak. Adakozzunk a Jókai szoborra!
