Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-20 / 15. szám
1937 február 20. KOMÁROMI LAPOK 3. oldal. nehezebb, mint a száraz, ezért olcsóbb is lehet. Tehát nemcsak sulyátvesszüktekintetbe, hanem fütőerejét is. Hasonlóan értékelik a gabonakávét is. Nem azt veszik, figyelembe, hogy fél kilogram a súlya, hanem azt, hogy hány hibamentes magot dolgoztak fel e V2 Móra. A Perola rozskávé esetében 22.000 gondosan feldolgozott mag ad V2 kg-ot. Tiltakozó távirat Hodzsa dr. miniszterelnökhöz A szlovák néppárt a napokban Privigyén népgyűlést tartott, amelyen Szivák és Turcsek képviselők élesen bírálták a belpolitikai helyzetet. A népgyűlésen elhatározták, hogy táviratot intéznek Hodzsa miniszterelnökhöz, amelyben megállapítják, hogy a szlovák kérdés megoldása egyáltalában nem haladt előre annak ellenére, hogy a miniszterelnök szlovák. SPORT, VERSEMY, CIRKUSZ: Borka Géza dr. előadása, a Jókai Egyesület vitaestjén Legközelebbi kedden: ifj. Mohácsy János dr.: A kisebbségi társadalom kialakulása Igen érdekes előadásnak s ntáhakövetkező vitának volt színhelye a Jókai Egyesület képtárterme kedden este. A házi-vitaestek során Borka Géza dr. adott elő a mai sportéletről s a sportszenvedély kinövéseiről. »Sport, verseny, cirkusz:«, volt a vita címe s a sportbarátok éppúgy felkészültek erre a vitára, mint a rekordőrület ellenségei. Már a kezdetnél látszott, hogy nagy s lendületes vitára van kilátás. Az előadó bevezetőül kijelentette, hogy egyáltalán nem ellensége asportjnáík s a róla szóló ilyetén híresztelések tévesek. Axiómája: »Aki a sportnak ellensége, az józan ember nem lehet!« A sport az egyénre s a társadalomra nézve is jótétemény, a társadalmat homogénné, az egyént testileg, lelkileg edzettebbé teszi. Majd a sport filozófiájáról beszélt, a mozgásösztönről, mint az egyik életösztönről. Azonban csak azt nevezi igazi sportnak, amelyet mindenki űz, — a fotballtorna nézője nem tekinthető sportembernek, legfeljebb egy szenvedély levezetőjének. Áldásos volna a tömegsport művelése, minél szélesebb arányokban, hogy a nemzjßt s a faj zöme egészséges legyen. A mozgás ösztönét kísérj egy újabb ösztön, a vetélkedés ösztöne. Ez az emberiség haladásának rugója. A verseny célja a rekord. A verseny hasznai: népszerűsíti a sportot, fokeres, a közönségnek pedig az idegizgalom jut ki. Sport-e a bíróverés? — kérdezte az előadó, majd kitért a különféle sportújságok szerepére is. Majd összefoglalva az előadottakat, mégegyszer kifejtette, hogy a szépen űzött testgyakorlásnak nagy híve s az önmagáért való sportot mindenkinek ajánlja, csupán az esztelen rekordőrület ellen emel szót. A vita során Romhányi Árpád védelmezte meg a sportversenyeket, majd hozzászólt Harmos Károly, ifj. dr. Mohácsig János, Lóránt Mihály is. Élénk s parázs vita fejlődött ki, látszott, hogy a kérdés mindenkit erősen érdekel. A vita élénksége annak a bizonyítéka, hogy e vitaestek régen hiányoztak májT, s a Jókai Egyesület szerencsés kézzel fogta meg a vitaestek rendezésének kérdését. Jíoit anyuka mosásnapon is játszik velem!“ Mert mióta Rádión van nálunk használatban, anyukénak nCrn kell előzetesen mosnia is. A beáztatott ruhát csupán 15 percig kell Rádión oldatban főznie. Ez az egész munka! Rádión nagyon kíméletesen mos. Alig tart lU óráig s a ruha máris hófehér... amellett a legjobban kímélődik is. kozza az egyéni s a kollektív öntudatot, a nemzetek közötti közeledést előmozdítja. A verseny kárai: meghamisítja a sport igazi lényegét. A verseny másért megy s nem »az ép testben ép lélek« eszméjéért. A verseny kizárja a tömegsport művelését. A verseny már nem tisztán sport. A rekordra való törekvés ártalmas a versenyző szervezetére is, azonkívül a néző sem lesz ezáltal edzettebb. Az ifjúság sportoljon a szép testért s az egészségért. A rekordőrület aztán különféle látványossággá fajul, mint például a boxverseny, birkózóverseny, ahol húszezer ember nézi kettőnek véres küzdelmét. S itt csak a manager Jövő kedden, 23-án ifj. dr. Mohácsi] János vezeti be a megbeszélést: »Kisebbségi társadalmunk kialakulása« címen. A rákövetkező kedden, március 2-án Romhányi Árpád fg. tanár ad elő: »Természettudományos nevelésünk és műveltségűnk« címen. Majd Bíró Lucián fg. tanár fogja megtartani rákövetkező héten előadását: »Nem tudunk magyarul/« címmel. Maira! 9 Jilai nim\ A református egyház presbitériumának alakuló ülése Komárom, február 19. A komáromi református egyház presbitériuma az egyházi törvények értelmében február 17-én, szerdán délután tartotta alakuló ütését a Kollégium tanácstermében, a presbitérium tagjainak nagy érdeklődése mellett. Galambos Zoltán ref. lelkész-elnök megnyitó imája után előterjesztette az egyháznak január 10-én Soós Imre dr. presbiter, egyházmegyei tanácsbíró elnökletével megtartott választó közgyűléséről felvett jegyzőkönyvét, amelynek határozata szerint az egyház főgondnokává Fülöp Zsigmond népbanki igazgató, algondnokává Páti Nagy Sándor gazda, rendes presbitereivé pedig Bartha János, Vásárhelyi Károly, Tóth Lőrinc, Füssy Kálmán, Kelemen Ferenc, Mézes Sándor, Mórocz László, Vörös Béla, Németh Dezső dr. és Sörös István egyhangúan megválasztottak. Ezenkívül még 31 pótpresbitert választott a közgyűlés. Midőn bejelentette, hogy a megválasztott gondnokok és új presbiterek az esküt a templomban letették, egyben nagy örömének adott kifejezést, hogy az egyház közönsége újra a kipróbált vezetőket állította az egyház élére s az egyház érdemes tagjai! választotta meg az egyház kormányzó tanácsába, akiknek ismert buzgósága és egyházhűsége, eddigi odaadó munkálkodása elismert biztosítéka az egyház ügyeinek eredményes vezetésére nézve. Szívből üdvözölte a megválasztott elöljárókat, akiknek munkájára Isten áldását kérte. Az üdvözlésre Fülöp Zsigmond főgondnok válaszolt, aki köszönetét mondott az ismételten megnyilatkozott bizalomért, amelyet kitüntetésnek vesz, de tudatában van a kötelességeknek is, amelyek azzal reá hárulnak. Minden törekvése oda fog irányulni, hogy az egyház ügyeinek vezetésében elöljárói szolgálatát a gyülekezet javára s az Isten dicsőségére teljesítse, melyben számít a hasonló szellemtől áthatott fájdalmaknál, fejfájásnál és meghűlésnél. Bízzék „Tógáiban“! Egyszeri kísérlet meggyőzi. Sok orvosi jótállás. Minden gyógyszertárban kapható Ki 12’— es 2'-to árban. tak megérkezni. Az asszony is csakcsak kinézett és mindannyiszor csalódottan ment vissza az elkészített ebédhez. Mert már az is készen volt. — Most se gyünnek még? — állt ki negyedszer is az uccára és erősen nézett arrafelé, ahonnan jönni kellett volna már a vendégeknek. — Még nem! — válaszolta Badóki kedvetlenül. Múlt az idő. Elmúlt már tizenkettő, el fél egy is, de a várt vendégek csak nem akartak megérkezni. Végre úgy egy óra után, amikor . már testük-lelkük elúnta a várakozást, állt meg a kocsi a kapuelőtt. Lacika vette észre. — Itt vannak a Kálmánkáék! — ordította be a konyhaajtón az anyjáéknak. Ideje volt. Az ebéd is készen volt, meg azután az eső is elkezdett szemeregni. Mire kifogták a lovakat és a kocsit a szin alá behúzták, akkorra pedig igazán rájött. — Csakhogy itt vannak sógorom! — mondta Badóki most már nyugodtan, mert félt, hogy a vendégek már el sem jönnek. ' Bent a szokásos köszöntgetés, kézfogás, csók után az asztalhoz ültek. Bogyó Gyuri a feleségével, meg a Kálmánkával. Evés közben aztán szobakor ült minden. Az egésség szolgálás, a gyerekek, a lévai nagyyásár, sorba minden, amit csak tudtak. Mikor aztán előkerült a bor is, hát akkor már nóta is lett. A sógor hozta magával. A rádióból tanulta, Pestről. Azt kínozta, a gyerekek meg hallgatták csillogó szemekkel. — Ha legények leszünk, mink is fogunk dalóni a Kálmánkával! — állította Laci. Odakint pedig csak úgy szakadt az eső. Mintha csakugyan őket várta volna, úgy rájött. Mondta is Bogyó: — Ha nem sietünk, hát megázunk. Az ablakon keresztül néztek ki az udvarra, ahol hömpölygőit a mocskos esővíz. — Majd eláll! — vigasztalta Bodóki az asszonyokat, akik azon jajgattak, hogy talán el sem mehetnek megnézni a táncot. ők meg inkább ittak és tovább beszélgettek a sógorral. Az asszonyok unni kezdték az ülést, átmentek g másik szobába, csak úgy szokásból is, meg hát dicsekedésből is megnézni az ágyterítőket, az új asztalt, a csipkefirhangokat s miegymást. Laci Kálmánkával odakint a fal alatt lesték, hogy elálljon az eső. Azonban, nemhogy elállt volna, hanem még jobban zuhogott. Az asszonyok már oda voltak egészen, hogy semmit sem láthatnak a táncból, búcsúból... Mégis, úgy estefelé valamit csillapodni kezdett. Esernyők alatt mentek szétnézni az asszonyok és a gyerekek. Azonban haza is jöttek nemsokára, mivel teljesen elmosta az eső a búcsút. A táncolok, a füstös sötét ivószobában szorongtak. Mégcsak közelükbe se juthattak s- így hazaballagtak inkább. Otthon Badóki a sógorral igen jól érezte magát. A gyerekek is hozzáfogtak a poharakhoz, s mikor az asszonyok megérkeztek, ők is daloltak már. Majd a két gyerek 'egymásután tűnt el. Bent az asszony előszedte az urát, hogy mért nem vigyáz a gyerekekre.... Ezek sápadtan, kóválygó fejjel kerültek elő. — Mit emlegetnének meg akkor? — mondta Badóki a sógornak. — Nem igaz, sógor? Aztán csendesen, tolvajmódra lopakodott rájuk az este. A vendégek készülődni kezdtek. —; Hová mennének sógorom ilyen időben? — mondta Badóki belebámulva az esős alkonyatba. — Maraggyanak! Majd elmennek, ha eláll! A sógor vissza szedelődzött hát az asztal mellé. — Vacsoráim is kell... — marasztalta az asszony is. Újra hozzáfogtak hát az evésnek. Előkerült a déli maradék, meg a hideg kisütött lúdhús iis. Az idő gyorsan repült, kilenc óra is elmúlt. Az eső pedig esett tovább rendületlenül. — Itt hálnak! — mondta Badóki a sopánkodó, készülődő vendégeknek. — Elmennek reggel... Hát bizony ott is költött nekik maradni. Mire ki virradt, az eső még mindég nem akart elállni. A vendégek megadták magukat sorsuknak. — Jöjjenek früstökölni, — hívta be az asszony az eresz alatt mérgelődő vendégeket. — Majd csak eláll már... Eljött a dél is. Az eső pedig könyörtelenül esett tovább. Csak úgy szakadt. Az ég szomorú, egyforma színű volt, remény sem volt rá, hogy elálljon. Elfogyott a hús, a süteményből is csak egy-két darabka volt már. A háziasszony mérgelődött. Ugyanígy Badóki, az ura. — Felzabálják ezek a dögök az egész lóherémet... — sopánkodott az istállóajtóban, szemeivel az eget kémlelve. Délután csak még fokozódott a boszszúságuk az idő miatt. Egész délután csak az eget nézték valamennyien. — Mi lesz velünk? — mondta Bogyó a feleségének. Maguk is érezték, hogy ami sok, az már csakugyan sok. Csak a gyerekek nem törődtek az idővel. Úgy estefelé már a sógor csakugyan nem bánta, ha esik is, menni akart. Badóki marasztalta, de csak szóval... Belülről pedig azt .gondolta, hogy ezt már régen is megtehették volna... A sógorék hát még maradtak. Újra alkonyodul kezdett, amikor Badóki felesége fejésközben az ott foglalatoskodó urának mondja: — Még lebeszéli őket! Már régen odahaza lehetnének... Má nincs mit ennyi se. Nincs egy falat kalács, egy pohár bor, egy csont... — Majd csak eláll... — béltítette az asszonyt. Még a másik éjjel is ott kellett hálni a vendégeknek. Ennek csak a gyerek örült, de az apja már nem. — Isten, hát volt valamikor vendéged?!— tört ki belőle kedden hajnalban, amikor kiment a márkáknak vetni. Az eső még akkor is azonmód szakadt. És nemis mutatott hajlandóságot arra, hogy elálljon. Zuhogott kegyetlenül a harmadnaposeső...
