Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-08-29 / 70. szám
6. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1936. augusztus 29. zettethetné házába bárki is, mivel pedig ez nem így van, tehát a tény az, hogy ezen tulajdonosoknak a vízhasználati lehetőség megadva nincs. Mi nem kérjük a vízvezetéki hálózatnak ezen házak elé való bevezetését, hiszen ismerve a város súlyos anyagi helyzetét, ez égbekiáltó bűn volna. De igenis, azt kérjük, hogy ezen adófizető polgároknak az igazság és méltányosság hátárai között igazság szolgáltassék, olyképcn, hogy az erre vonatkozó városi szabályrendelet akként módosíttasSék, hogy ezen lakók mérsékelt, a megállapított vízdijnak SO'V'o-át fizessék. Egyesületünk ez ügyben előterjesztést intézett a kormánybiztoshoz, s ismerve annak igazság és joghoz ragaszkodó egyéniségét, megvagyunk győződve, hogy ezen igazságos és méltányos javaslatunkat akceptálni is fogja. Bocz Béla. Tizenhatodszor nyílik meg az uj iskolai évben a komáromi Diákmenza. Komárom városának és vidékének társadalma 15 évvel ezelőtt hívta életre boldog emlékű Alapy Gyula dr. kezdeményezésére a komáromi Diákmenzát, mely az elmúlt 15 év alatt a szegénysorsú diákság igazi otthonává lett. A Diákmenza megalapítását néhai Palkovich Viktor gútai esperes-plébánosnak fejedelmi adománya tette lehetővé, de fenntartása csali úgy volt lehetséges, hogy a nemesen gondolkozó nagy példaadónak, az ifjúságot áldozatosan szerető mecénásnak sok követője akadt a városban és vidéken Saját tudósítónktól. Az utóbbi időkben sokszor esett szó a Komáromban megnyitandó szlovák gimnáziumról, amelyet a szlovák hivatalos körök s elsősorban a Slovenská Liga is sürgettek. A szlovák gimnázium ügye ezévben jutott dűlőre: szeptember elsején megnyílik Komáromban a különálló szlovák gimnázium első osztálya, miniszteri engedéllyel. Az első bsztályba felvételre jelentkezett SO csehszlovák nemzetiségű tanuló, ebből azonban csak 59 tette le a felvételi vizsgát. Az intéző körök szerették volna mindjárt a második osztályt is megnyitni, ez azonban egyelőre nem volt engedélyezve. A kérvényt azonban a második osztály megnyitása érdekében beadták a minisztériumba s szeptember végén valószínűleg a második osztályt is engedélyezik. A második osz-A bőr biológiai úton való megfiatalítása. Figyelemre méltó biológiai találmány. Az emberi bőr ugyanazon anyagokból áll, mint a köröm. Ahogyan a köröm képződik a sejt megújulásával, éppen úgy nő és megújul az emberi bőr is. Életfolyamatában állandóan leesik a bőr legfelső felülete, a szó szoros értelmében levetjük a bőrünket, amely azután titokteljes folyamattal a sejtek megszaporodása által ismét kiegészül. A bőr külső felülete valóságos páncélt alkot, amely védi a testünket. Ámbár ez a természetes védszcr sok előnnyel bír, mégis sok hátrányt és nehézséget jelent a kozmetikában, mert lehetetlenné teszi a kozmetikai krémek és folyadékok behatolását, úgy hogy ezek inkább csak a bőr külső felületén hatnak. A krémek és folyadékok ezen külső hatása természetesen 'nem elegendő, mert ezeknek hatolok kell a bőr legalsó részében is. Csak akkor, amikor sikerült ezt az életfolyamatot, a bőr leesését és újranövését siettetni, érhetjük el a megfelelő hatást. Erre a célra régi időtől fogva ként használtak, de sokáig nem sikerült olyan finom kénport kitalálni, amelyet a bőr izgatása nélkül lehetne használni. A fáradhatatlan emberi találékonyság azonban ezt az akadályt is legyőzegyaránt. E diákjóléti intézménynek 15 éves múltja mindennél jobban bizonyítja azt, hogy a társadalom szívébe fogadta a Diákmenzát amely azután szárnyai alá vette a diákságnak azt a rétegét, amely az anyagi nehézségekkel való küzdést már az iskolapadokban kénytelen megtanulni. Az 1936/37. iskolai évben 35 bentlakó növendéke lesz a Diákmenzának, akik közül csak 11 fizeti a teljes díjat, viszont 7 diák teljesen ingyenes ellátásban részesül, 17 bentlakó pedig a díj negyed-, fél, illetve kétharmadrészét fizeti. A Diákmenza 2l kosztos diákja közül hatan ingyen kapnak napi háromszori ellátást, 15 diák pedig mérsékelt kosztpénzt fizet az élelmezésért. A városi és vidéki társadalom jótéteményeinek köszönhető, hogy a Diákmenza az évek múlásával egyre jobban kiépült, úgyhogy hivatásának mind pedagógiai, mind pedig egészségügyi tekintetben teljes mértékben meg tud felelni. A Diákmenza minden új iskolai éve a társadalom jólelküségébe, áldozatkészségébe vetett bizalom jegyében kezdődik és az évi költségvetésben a bevétel rovatában ott szerepelnek a jótevők által évenkint megismételt pénzbeli adományok éppen úgy, mint a tojás, liszt, zsír, burgonya stb. stb. Erős a hitünk, hogy azok, akik 15 éven át szerető támogatásban részesítették a szegénysorsú diákság otthonát, adományaikat nem vonják meg tőle az idén sem. A legkisebb, akár pénzbeli, akár természetbeni adományt is hálás köszönettel fogad el és hírlapilag nyugtáz a Komárom, augusztus 28. tályba feltételesen 50 diák jelentkezett. Az elhelyezés kérdése nehezebb volt, egyelőre úgy oldották meg, hogy az első osztály és a tanári szoba a bencés főgimnázium épületében lesz, a második osztály a községi polgári f iúiskolában. Ez ideiglenes. Ha az új szlovák elemi iskola felépül, akkor lehetséges, hogy a szlovák gimnázium is itt kap helyet, esetleg külön új épületet emelnek a szlovák gimnáziumnak, de illetékesek véleménye szerint ez öt évnél hamarább nem lesz meg. Az igazgatói teendőkkel megbízott tanár Rimaszombatból jön, Frastia János kémia-fizika szakos tanár, aki egyelőre az új iskola egyedüli tanára lesz. Valószínűleg a többi tanároka tegyideig helyettes óraadókkal pótolják. te. Kitalálták már, hogyan kell teljesen finom kénport előállítani, amely könnyen behatol a bőrbe egészen a legalsóbb rétegekig, sietteti a sejtek kicserélődését és abnormális gyorsan sietteti a felső bőr megújulását, anélkül, hogy bármilyen izgatással is csökkentené a hatását. Hogy ezenkénpreparatum minden tekintetben finom, kellemes legyen és ne legyen feltűnő, teljesen megfelelő formában gyártják (Sulfoderm púder). Ennek a hatása valóban meglepő. Gyógyít a legkülönbözőbb bőrbetegségeknél, különösen kitűnő szer a tisztátalan arcbőrre. De gyógyítani lehet vele a bőrbetegségek egész sorát: eccema (száraz és nedves pattanások) a legelterjedtebb bőrbetegség, csípések, Acne rosacea (vörös orr), Seborrheo (a bőr hajas részének betegsége), kellemetlen pigmentációknál stb. Ez a legegyszerűbb gyógyítási mód. Tekintetre nagyon egyszerű, de nagyon hatásos is. A bőr rendszeres behintése a porral elegendő. Ezen Sulfoderm kénport minden gyógyszertáriján lehet kapni. Mindaz, amit itt a bőrről elmondtunk, szól a hajas bőrrészekre is. Az itt elért eredmények valóban meglepőek. Hajhullás, felhám képződése stb. gyorsan elmúlik ezen szer használata által és a haj ismét erős, finom és fényes lesz. Valóban nagyon érdekes, hogy a bőrnek biológiai úton való megújításának érszázadokon át ismert elve beigazolódott tudományos munkával és valóban meglepő eredményhez vezetett. A komáromi zsidó főiskolások kabaréesfje. A zsidó hitközség Eötvös uccai kultúrházában ma este ismét szétnyílik a függöny, hogy egy felejthetetlen -estet szerezzen azoknak, akik évről-évre figyelemmel kísérik a derék egyesület kultúrmegnyilvánulá.sait. Fiatal diákok és diáklányok becsukják a corpus juris és az anatómia könyveit, hogy sok fáradságos és lelkiismeretes munka után egy estén át Tháliának áldozzanak. A kitűnő diákegyüttes segítségére jöttek a legkiválóbb komáromi műkedvelők és így az est sikere már eleve biztosítva van. A rendezőség, mint azt már a múlt számunkban jeleztük, a műsort az évad legsikerültebb kabarédarabjaiból állította össze, a lehető legjobb szereposztásban. Az eddig soha nem tapasztalt óriási érdeklődés előre veti árnyékát annak a tomboló sikernek, amely méltó jutalma lesz a rendezőség fáradhatatlan munkájának. Remélhetőleg a komáromi közönség megértőén fogja támogatni a főiskolásoknak ezt a nemes megmozdulását — annál is inkább, mert az előadás tiszta jövedelmét jótékonycélra fordítják — és szinültig megtölti a termet. • • Ötezer főnyi tömeg a nagymegyeri Sz, K. I. E. járási nagygyűlésén. Az országszerte meginduló kát. ifj. mozgalom járási nagygyűlései egyre nagyobb keretek között bontakoznak ki. Lélekemelő ünnepségben volt része f. é. aug. 23-án a komáromi járás katolikus ifjúságának is Nagymegyeren. Az ünnepség délelőtt kezdődött. A tágas nagymegyeri templom a tömegnek csak kis részét tudta befogadni s így a misét a templomon kívül kellett megtartani. A misét Halász Gyula s. lelkész, a nagyszombati teológusok segédletével celebrálta. Mise előtt Király József tanf. esperes, megszentelte a nagymegyeri leánykor művészi kivitelű zászlaját és egyben szép beszédben mutatott rá korunk leányainak magásztos hivatására. A zászlóanyai tisztséget S. Angyal Antalné úrnő töltötte be. Délután a hatalmas tömeg felvonult Nagymegyer uccáin, azután pedig megkezdődött a zárda udvarán a díszgyűlés. A zárda hatalmas udvara zsúfolásig megtelt az ifjak és felnőttek tömegével. Király József esp., járási moderator megnyitó beszédében örömmel emlékezett meg a katolikus öntudatról, amely ily hatalmas tömeget hozott össze a nagymegyeri nagygyűlésre. Rámutatott beszédében arra a harcra, melyet századunkban a keresztény gondolatnak kell megvívnia a hitetlenek vérengző táborával. Ez a harc az ifjúságé, akik nem vérrel és gyilkos háborúval fognak diadalmaskodni, hanem becsületes munkával, önképzéssel és áttörhetetten egységgel. Utána a nagymegyeri ifjúság nagy hatással adta elő: »Krisztus békéje, Krisztus országában« c. szavalókórust Falkner József teológus vezetésével. Az ünnepi beszédet Meggyest Sándor a Sz. K. I. E. főtitkára mondotta el, rámutatva arra a két nagy veszedelemre, amely az emberiség földi békéjét és boldogságát rombolja széjjel: a vallásellenes mozgalom és a materializmus. A tömeg tapssal és zúgó éljenzéssel ünnepelte az ifjúsági vezért és nagyszerű szónokot. Az elhangzott beszédek után az ifjúsági előadók és szereplők foglalták el az emelvényt és bemutatták tudásukat. A nagymegyeri ifj. énekkar bemutatta: Glória szálljon c. kánont Hercz Pál ig. tanító vezetésével, mely után a nagygyűlés harmadik szónoka Folkner József teológus a »Sajtó fonfontossága« címen tartott előadásában ismertette a sajtó nagy építő és romboló erejét. Rámutatott az egyházellenes, a közönbös és a kát. sajtóra. Ezután beszélt az ifjakhoz Csápai Akar Ön is szép lenni? Használjon Nádasdy-féle Gyöngyvirág alvátor krémet, mely mindenkit hozzásegít a szépséghez. A májfoltokat, szeplőket, pattanásokat és mindennemű arctisztátalanságokat nyomtalanul eltüntet, az arcot bársonyos simává és fiatalosan üdévé teszi. Vigyázzon a hamisításokra, csak eredeti csomagolást fogadjon el. — Egy tégely ára 8— Kő. Egyedüli készítője: 5 Salvátor gyógyszertár Komárno. József ekecsi ifjú. Pállá Franciska kolozsnémai leány pedig leánytársaihoz szólt. Az ekecsi ifjúság szavalókórusa és énekkara Kossányi István tanító vezetésével szintén sikert aratott. Nagy tetszéssel fogadta a közönség a nagymegyeri ifjúság szép népviseletében leadott »Aratási jelenetét« és sokat mulatott a »Vén leányok táncláza« c. vígjátékon. Nagyon szép volt Mészáros József ekecsi plébános beszéde az ifjakhoz. Kitűnő hasonlatai, meggyőző szavai a lelkesedés tüzét gyújtották fel a lelkekben. A feledhetetlen délután programmját Halász Gyula káplán zárószavai fejezték be. Szavaiban megemlékezett a nagymegyeri esp. plébánosról, MOrczy Józsefről, aki az ünnepély előkészítését megkezdte, de a nagy munkát betegsége nem engedte befejezni és üdülésre volt kénytelen elmenni. A tömeg hatalmas tapsviharral fejezte ki lelkesedését és háláját szeretett lelkipásztora iránt. Az ünnepség közönsége hálásan emlékezik meg arról a fáradságos és nehéz munkáról, amit a rendezőség végzett. A felvonulást, a műsorok és azoknak összeállítását és pontos rendezését Halász Gyula káplán, Pirovits Teréz, Suszter József tanítók és Folkner József teológus végezték. II. Gy. Eg v komáromi soífőr karambolja a pozsonyi országúton. Összeütközött és felborult egy jegyespárt szállító autó. Majdnem végzetes autószerencsétlenség játszódott le vasárnap délután a Komárom-Pozsony közötti csallóközi országúton. Lencse János komáromi soffőr egy jegyespárt vitt autóján Pozsony felé. A nyílt úton felfokozta a kocsi iramát és nem vette észre, hogy a tanyi kanyarnál az utat keresztező kolozsnémai országidról egy csehországi autó fordul be. Az utolsó pillanatban arra már nem volt ideje, hogy a kocsiját lefékezze és így az a befordult, sokkal kisebb sebességgel haladó másik kocsiba belefutott. . A pillanatok alatt lejátszódó események során hálisten emberéletben nem esett kár. Sőt Lencse egyik utasát, — a vőlegényt — kivéve senki meg sem sérült, míg az két térdén szenvedett súlyosabb sérüléseket. Ezzel szemben a komáromi taxis kocsija majdnem teljesen összetörött, mig a másik kocsi, amelyben a Néma körül arany után kutatók ültek, csak a karosszériáján sérült meg. A megindított vizsgálat megállapította, hogy a karambol előidézését a melléklítról beforduló csehországi rendszámú kocsi okozta, mert mindenkor a főútvonal a szabad és a mellékútról bekanyarodó kocsinak kell vigyáznia arra, hogy nem jön-e a fő országúton vele szemben kocsi. így minden valószinűség szerint a komáromi taxis meg fogja kapni a több mint ötezer koronát kitevő kár megtérítését. Diákmenza igazgatósága, Szeptember elsején megnyílik Komáromban a szlovák gimnázium első osztálya s valószinüleg még szeptemberben a második osztály is. ISI