Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-12-23 / 103. szám
1936. december 23. »KOMAROMI LAPOK* 9 oldal. Kivágták a komáromi nagy fát Egy nevezetességgel szegényebbek lettünk. A jó öreg Komárom városának nem egy nevezetessége van, amelyeknek híre túllépte a város szűk határát és messze földön ismertek. Ilyen a komáromi Kőszűz, a több, mint kétszázéves Komáromi Kalendárium, a pipázó emberek kedvence, a komáromi pipaszár, a komáromi tulipános láda és még sok más. Ilyen, messze földön ismert komáromi nevezetesség volt a komáromi nagy fa, amely már századokon keresztül dacolt a széllel, viharral és az idők egyéb viszontagságaival, de azért — bár eléggé megtépázva, megkopva — állt rendületlenül. Állt egészen mostanáig, amikor kimondták rá a halálos ítéletet és kivágták, mi komáromiak pedig szegényebbek tettünk egy nevezetességgel, egy ritkasággal. Ez a hatalmas fa a komáromi Erzsébet szigetnek Almás felé néző felében állott a hajógyár telkén. Közben azonban a fának már kétharmadrésze elszáradt és a gyárnak szüksége volt arra a helyre, ahol a fa állt és elhatározták, hogy kivágják. A műemlékek bizottsága a történelmi nevezetességű fáért erős harcot vívott és nem akarta megengedni a híres fa kivágását, de sajnos, ebben a küzdelemben nem a műemlékek bizottsága győzött és végtére is a gyárnak megadták az engedélyt, hogy a fát kivágathatja. Szegény munkanélküli emberek kapták meg a kivágási munkát és a munka fejében a kivágott fa az övéké lett. Ennek a kivágott komáromi nagy fának már egész kis irodalma támadt, sokszor írtak már róla és azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha fölemlítünk néhány ilyen megemlékezést erről az öreg, nagy fáról. így többek között a Földmivelésügyi Értesítő 1893-ik évfolyamában: Zs. M. betűk alá rejtőző szerző »Faóriások« címmel felsorol egy csomó nagy fát és ezek közölt a komáromi nagy fáról is tesz említést. A cikkíró adatai a komáromi nagy fáról nem egy helyen tévesek. így például azt írja, hogy a komáromi nagy fa tölgyfa és hogy ezt a nagy fát Komárom vármegye föl is vette a címerébe. Mind a két megjegyzés téves, mert a komáromi nagy fa nem tölgy volt és se Komárom vármegye, se Komárom városa címerében nem szerepel ez a nagy fa. Ez a fa — írja a cikkíró — a város melletti szigeten áll és törzse olyan méretű, hogy csak több ember összefogódzva tudja törzsét átölelni. A fa -óriási méreteiről fogalmat nyújthat az, hogy amikor egy hatalmas vihar néhány ágát letörte, a letörött ágakból nem kevesebb, mint 24 öl fa került ki. A vén óriási fa azonban ennek a viharnak a rombolását észre se vette és tenyészik, pompázik tovább. Négy évvel később megint írnak a komáromi nagy fáról. A Természettudományi Közlöny 1897. évfolyamában cikk jelent meg Lengyel Bálint tollából: »Hazánk néhány nevezetesebb nagy fája« címmel. Ebben a cikkben megemlékezik a komáromi nagy fáról is. Az erre vonatkozó adatokat a cikkíró Geőczv Saroltától, az akkori idők neves írónőjétől kapta. Geőcze Sarolta akkor ugyanis Komáromban lakott, mint a komáromi polgári leányiskola igazgatónője. Geőcze Sarolta közli a szerzővel, hogy a komáromi Erzsébet sziget keleti orrán van egy óriási fa, de ez nem tölgyfa, mint előzőleg írták, hanem nyárfa, amelyet a nép szurkos nyárfának nevez. A Természettudományi Közlöny képben is bemutatja a komáromi nagy fát. Hat évvel később újra írnak a komáromi óriási fáról. 1903-ban jelenik meg Hanusz István főreáliskolai igazgató kiváló munkája: »A fák birodalma« címmel, amelynek »A nyárfa« c. fejezete megemlékszik a mi nagy fánkról is. Fölemlíti Hanusz, hogy a komáromi nagy fa törzse a földtől GO cm. magasságban 14 cm. hijján 8 méter vastag és 8 méter magasságban kezd elágazni, koronája dús, de aránylag nem nagyon terebélyes, mert lombozatának átmérője csak 15 méter és pár cm. Kérge csaknem egész csupasz, ép, kőkemény és repedezetten. Vastagsága ott a legnagyobb, ahol elágazik. Magassága körülbelül 40 méter. Korát ezelőtt negyven, ötven évvel 300 esztendőre becsülték. Szóval most a fa kivágásakor közel négyszáz éves volt. E nagy fa a II. József császár ellenes aktusnak is tanúja volt. E fa alatt égették el Csejthey István szolgabíró elnöklete alatt kiküldött bizottság előtt II. József földmérési rendeletét és aktáját még az elégetést kimondó megyegyűlés alatt. Klapka fájának is nevezte a nép a komáromi nagy fát, mert a néphagyomány szerint Klapka György tábornok, Komárom hős védője 1849- ben e nagy fa ágai között tartogatta elrejtve a fontos iratokat és alatta sokat tartózkodott. Ez volt Klapkának a kedvenc helye. Ami az iratok elrejtését illeti, semmi valószínűség nincs a dologban, mert az ágazat és a lomb sohase volt olyan sűrű, hogy ott papírokat lehetett volna rejtegetni. Ami a másik néphitet illeti, hogy Klapka szívesen tartózkodott a fa alatt, már inkább hihető, mert hiszen a régiek nagyon szerették a természetet és valószínűleg gyűléseket és öszszejöveteleket is tartottak ott. Hiszen alig van régi, nevezetes fa, amely alatt ne gyűltek volna össze ünnepélyes alkalmakkor. így például a bajmóci nagy fa alatt még országgyűlést is tartottak. Szívesen is pihentek nagy, történeti alakok a terebélyes nagy fák alatt. így például Mátyás király nagyon haragudott, amikor megtudta, hogy Csallóközben kivágták a madi nagy hársfát, amely alatt örömmel pihent meg és Buda és Bécs közötti útjában nem egyszer megállt e kedvenc fája alatt és ott ebédelt meg. Ha nem is igaz, hogy Klapka olt rejtegette iratait, azért mégis érdekes, hogy a nép fantáziáját mennyire foglalkoztatta ez a nagy fa. Amint már élőbb említettem, a komáromi nagy fát egyes téves állításokkal szemben se Komárom megye, se Komárom város nem vette föl a címerébe, de egy másik komáromi nevezetesség, a valamikor messze földön híres Komáromi Kalendárium borítékán sietett képét leközölni és már több, mint száz éve, hogy a népszerű naptár kék borítékán látni lehet ezt a nagy fát. A komáromi nagy fa különben kapf Özv. Szalay Jánosné és leánya fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy a legjobb férj és apa Szalay János vegytisztító életének 53. évében folyó hó 21-én visszaadta nemes lelkét teremtőjének. Drága halottunkat folyó hó 23-án délután V*4 órakor helyeztük örök nyugalomra a róm. kath. temetőben. O O Emléke örökké élni fog! A Városi Takarékpénztár, Bratislava, komárnói fiók igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztviselő kara fájdalommal jelenti, hogy Szalay János úr 1936 december 21-én hosszú szenvedés után elhunyt. A megboldogult hosszú ideig mint helyettes igazgatósági tag működött intézetünknél és a takarékossági eszméért dolgozott, amiért emlékezetünkben örökre megőrizzük. Komárno, 1936 december 23-án csolatba jutott a magyar kultúrával, a komáromi szinészeltel is és száz évvel ezelőtt 1829-ben e nagy fa alatt állílotta föl Komlóssy Ferenc színigazgató fedetlen arénáját és ennek a nagy fának árnyékában játszott a színtársulat. Most pedig búcsúzunk tőled öreg fa! Végtelen szomorúság tölti el lelkünket, hogy a favágó fejszéje halálos sebet ejtett rajtad, sőt kidöntött. Nagy szegénységünkben egy régi nevezetességgel lettünk szegényebbek és maholnap a rohanó kor elfelejteti az emberekkel ennek a nagy fának még az emlékét is. Dr. Baranyay József. Hatvanezer kilométert gyalogolt a világ világ körül ecsetjével és palettájával egy fiatal pesti festőművész. Kalandos út után tért vissza Magyarországra egy fiatal festőművész, aki 6 éven keresztül rótta az országutak porát, utazott szekéren, vonaton, hajón és poggyászával, amely mindössze néhány ecsetből és festőpalettából állott, beutazta a fél világot. 1930-ban határozta el Reltner Károly festőművész, hogy világkörüli útra indul. A fiatal festő képeivel gyakran szerepelt a fővárosi tárlatokon és mesterei, kritikusai nagy jövőt jósoltak neki. Reltner Károly ambícióit azonban nem elégítette ki a művészi pálya nyugodt, egyenletes tempója, a talán évekig tartó munka és küzdelem, amíg hírnévre tesz szert, elhatározta, hogy valóra váltja ifjúkori álmait és beutazza a világot. 1930-ban foglalkoztatta a közvéleményt a kalandos út, amelyre az egyes kilométerkőtől indult el Reltner Károly. Pénzt nem vitt magával, podgyászában legszükségesebb ruhaneműin kívül festéktubusai, palettája, ecsetje, egy-két vászon és kartonlap volt. Barátai, ismerősei mosolyogtak a merész vállalkozás felett, mindenki azt hitte, hogy néhány hónap múlva elcsüggedten és fáradtan fog visszatérni elhagyott pesti műtermébe a fiatal festő. Azóta hat esztendő telt él és Reltner Károly bebizonyította, hogy van ereje felvenni a harcot a megpróbáltatásokkal. még idegen környezetben, távoli világrészekben is. Mert a hat esztendő alatt három világrészt úgyszólván teljesen bejárt és 60 ezer kilométert tett meg, sokszor szekéren, még többször gyalog. Volt úgy is, hogy kazánfűtőnek állott be, ereje végső megfeszítésével végezte a nehéz munkát, csakhogy folytathassa útját. Reltner Károly megfordult Olasz, Francia, Spanyol, Lengyelországban, Hollandiában, Svéd, Lelt, Finn és Észtországban, Szicíliában, Albániában, Palesztinában, Marokkóban, Tripoliszban, Tuniszban, Perzsiában, Indiában, Kurdisztánban. Közben hat nyelvet megtanult, megizmosodott és néhány pengő is volt a zsebében, amikor néhány nappal ezelőtt átlépte a magyar határt. Kalandos útja során gyakran találkozott magyarokkal. Mindenütt szívesen fogadták a külföldön élő magyarok, ő is örült a magyar szónak, de fájdalmas élménye volt az ázsiai városokban, ahol itt is, ott is találkozott olyan fiatal leányokkal, akik leánykereskedő áldozataiként kerültek oda. Nehéz napjai voltak Reltner Károly nak Afrikában, ahol az arabok elfogták, mert azt hitték: megszökött idegenlégionista. A francia katonai hatóságok jutalmat adnak azoknak az araboknak, akik megszökött légionistákat fognak el és az arabok a vérdíj reményében megkötözve szállították be a legközelebbi francia katonai hatóságra a magyar festőt. Itt azután kiderült, hogy sohasem volt tagja az idegenlégiónak és szabadon engedték. Útközben fényképezőgépet vásárolt és emiatt a fényképezőgép miatt gyűlt meg a baja Indiában, ahol az angol katonai hatóságok kémelháritó osztályának emberei letartóztatták, mert azt hitték, hogy kémkedik és azért van szüksége a fényképfelvételekre. Kétheti fogság után bocsátották csak szabadon Rcllnert, aki tisztázta magát és kártérítést is kapott az ártatlanul elszenvedett kétheti fogságért. Hat év lilán nagyon vágyódott már Magyarország, Budapest után, beszélni akart a régi ismerősökkel és meg: akarja írni emlékiratait a hatvanezer kilométeres útról. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok mélyen tisztelt vevőimnek „Delicatess“ Somorjai János Komárno, Klapka tér 9.
