Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-12-19 / 102. szám

2. oldal. »KOMAROMI LAPOK« 1936,. december 19. i rttfE&V* -5 Hl 1151 “i i&BBt£ias&§&ia2saxä ntTi1 fiuárii sem, hogy a mi vidékeinken a föld­reform semmiképpen sem váltotta be a belterjesebb és célszerűbb gazdál­kodáshoz fűzött reményeket. Nem új földreformra van lehál szükség, amely a régi szerinl bonyolódnék le, ha­nem az eddigi földreform revidiálá­­sára és megjavítására. A gazdasági életben a tervgazdál­kodást a kormány nagyon megsze­rette és most állítólag olyan tervei vannak, hogy az ipar terén is akar ilyet rendszeresíteni. Ez elé is aggo­dalommal tekintünk, mert nagyon jól tudjuk, hogy olyan befolyásos körök, amelyek közvetve hozzáférhetnek a hatalmi eszközökhöz, az ilyen terv­gazdálkodásokat egyoldalúan valósíl­­tatják meg és így annak előnyei nem igazságosan oszlanak meg. Vesztesek csak a kisebbségek lehetnek. A párt­­feloszlalási törvény hatályát ismét meghosszabbította a kormány és egy­re hírlik, hogy a parlament elé kí­vánja terjeszteni a párlregisztrációs törvényt. A magyar iskolák, a ma­gyar kulturális intézmények kérdé­sében stagnálás van. A törvényho­zóink részéről elhangzott és adatok­kal igazolt panaszok és sérelmek or­voslása még egyre késik. Ugyanez áll a nyelvi sérelmekről, pedig maga I lodzsa miniszterelnök kijelentette, hogy az ilyen természetű sérelmek egy tollvonással orvosolhatók. Ez a tollvonás azonban még mindig nem történt meg. Meglehetős hangosak voltak a par­lament mostani vitái folyamán a ma­gyar aktivisták, hangjuk erőssége azonban nem pótolhatja meggyőző­désük erejét és hiába fáradoznak és erősködnek, a magyar tömegek so­hasem fogják bennük látni a ma­gyarság hivatott képviselőit. Az ő ma­gyarkodásuk eredményeiből igazán nem kérünk még karácsonyi ajándé­kot sem, mert nekünk nem kegyek és adományok kellenek, hanem az, ami a törvény és jog szerint megillet. Bízunk abban, hogy megjönnek az idők, amikor ilyen karácsonyt ünne­pelhetünk. A képviselőház megkezdte karácsonyi szünetét. A képviselőhöz csütörtökön tartotta utolsó ülését a karácsonyi szünet előtt. A vasúti törvény feletti vita befejezése után gyors egymásutánban előterjesz­tették a reformnak a bűnvádi per­­rendtartás novellájára s a magyar, jugoszláv, német, osztrák és belga luxemburgi gazdasági egyezmények­re vonatkozó jelentéseket. Majd a mentelmi bizotság jatvaslatait tár­gyalták s miután a képviselőház egy­másután mind a két olvasásba meg­szavazta a vasúti törvényt, a polgári perrendtartási novellát és az előter­jesztett kereskedelm iszerződéseket, a mentelmi ügyek előtevrjeszlése ulán az elnök este hat óra után felolvasta a képviselőház idei működéséről szó­ló statisztikát, majd boldog karácso­nyi ünnepeket kivan a képviselőknek, az ülést berekesztette. A legközelebbi ülést minden valószínűség szerint ja­nuár második felében fogják írásban összehívni. Meghosszabbították a pártfeloszlatási törvényt. A képviselőház kedd délután tar­tott ülésén legelsősorban a pártfel­oszlatási törvény hatályának meg­hosszabbítására vonatkozó javaslat került napirendre. A képviselőház mindkét olvasásban, minden vita nél­kül megszavazta a javaslatot és egy évre, 1938 január 1-ig meg­hosszabbította a pártfeloszlatási törvény hatályát. Ugyancsak elfogadta a képviselőház a törvényhozói illetmények csök­kentésének féléves meghosszabbí­tásáról szóló törvényjavaslatot is. Saját hadtestparancsnok­ságuk területén szolgálja­nak a katonák. A hadtestparancsnokságok szerve­zéséről szóló képviselőházi határozat fölött tartott vitát a szenátus véd­erő bizottsága, melynek ülésén F ü s s y Kálmán egységes párti szenátor fel­szólalt és beszédében követelte, hogy a hadkötelesek születési, illetve illető­ségi községükhöz legközelebb fekvő helyőrségben teljesítsék tényleges ka­tonai szolgálatukat. Mindenesetre ve­zérelvként kellene elfogadni, hogy a hadköteles saját hadtestparancs­noksága területén tegyen eleget tényleges katonai szolgálati kö­telességének. A magyarajkú hadkötelesek nagyon jól beváltak valamennyi fegyvernem­nél, tehát az az esetleges érv sem áll, hogy a magyar fiúk csak gyalog­sághoz, csak tüzérséghez vagy vala­mely más fegyvernemhez oszthatók be. A délszlovenszkói magyar fiúk Északcsehországba s a szudétanémet fiúk Délszlovenszkóra való helyezése mellett semmiféle érv nem szól, elle­ne számtalan. A szülőföldtől távoli helyőrségekbe való helyezés nem szol­gálja sem a hadsereg, sem az állam, sem a katona érdekeit. Tisztogatást követel a cseh nemzeti szocialista párt a határmentén alkalmazott vasutasok között. A képviselőházban letárgyalták a vasúti törvényjavaslatot, amelynél fel­szólalt Polivka cseh nemzeti szocia­lista képviselő, aki egyebek között azt fejtegette, hogy a határvidéki vasútállomásokra nem helyezhetők olyan vasuta­sok, akiknek gyermekei Magyar­­országon hivatalnokok, sőt a ma­gyar hadsereg tagjai. A megbíz­hatóság szempontjából tisztoga­tást kell végezni egyes hivatal­noki helyeken. A mézmadarat követve Irta: Káinok! Bedő Béla. Ecambó, a bandzsa és kövérkés fe­kete skinner-em (az angol skinner kifejezési használom, mert valaho­gyan szebben hangzik, mint a magyar nyúzó), mindig mondla, hogy nem származik semmi jó abból, ha az em­ber a mezmadár csalogató hangját követi. Méhek és mézzel teli odvas fa helyett rendesen halálos veszede­lemmel találkozik az ember; legalább is az ő családjában ez így van. Lant, az öregápját, a tiszteletreméltó Hilim­­bájót is egy fias oroszlán vackához csalta. Az oroszlán azután el is in­tézte az öregurat végkép. Nem fájt már soha többé mézre a foga. Az1 apját is, a hetedhét országban legyőz­hetetlen harcosnak ismert Hoj bánit is legyőzte a mézmadár: egy pápasze­mes kígyóhoz vezette a hőst és a kígyó mérge erősebbnek bizonyult a hősnél, őt magát pedig, a [nagytudású és műveltségéről nevezetes Ecambót úgy elvezette egyszer a rengetegben, hogy eltévedt és ha sót szállító és véletlenül jó indulatú négerek rá nem akadnak, hát okvetlenül ott veszett volna. Ez járt az eszemben, amikor egy szép, mosolygós reggelen, régi jó szo­kásomhoz híven, egész egyedül cser­késztem a bozótban az öreg mordály­­lyal a kezemben és hirtelen felhang­zott az indicator, a mézmadár hívó szava. Tekintettel arra, hogy semmi néven nevezendő rokonságban nem állottam az Ecambó híres családjá­val, úgy számítottam, hogy nyugod­tan követhetem, annyival is inkább, mert még eddig soha semmiféle halá­los veszedelembe nem csalt, hanem igenis számtalan illatos bődön mézzel gazdagítod. És ha a méz már itt Európában sem valami megvetendő dolog, úgy Afrikában százszorosán nem az. Vígan követtem hát az in­dikátort, amint bokorról bokorra, cse­­nevész fáról csenevész fára röppen­ve vezetgetett. Néha egész közeire, öt-hat lépésre várt be ez a rigó­nagyságú kedves kis madár és az apró, gombostűfejnagyságú szemecs­­kéi úgy csillogtak a napfényben, mint valami fekete kis gyémántok. Már több mint kétórája voltam a nyomá­ban; már régen az erdőben voltunk és a méheknek, illetve a méznek még mindig semmi nyoma. Kezdtem in­dulatba jönni és mind sűrűbben és sűrűbben emlegetni azt a dicsősége­sen uralkodott V. Ferdinánd nevű urat, amikor egyszerre egy széles és nyilvánvalóan igen sűrűn járt elefánt­­csapásra akadok. Ez felvillanyozott, különösen, amikor a madárka egész otthonos biztonsággal a csapás men­tén kezdett röpdösni. Már nem lehet messze a kaplárfa, mondom magam­ban és aztán elefántcsapás... sohasem lehessen tudni... És tényleg, sohasem lehet tudni, mert mire idáig értem a reflexióimban, kiesett alólam a vi­lág feneke. A szó legszorosabb ér­telmében. Egy délceg és mégis bájteli lépésemre beszakad alattam a talaj A szépség minden nőnek legdrágább kincse Akar Ön szép lenni? Használjon Nádasdy-féle S Gyöngyvirág alvátor krémet, mely mindenkit hozzásegít a szép­séghez. A májfoltokat, szeplőket, patta­násokat és mindennemű arctisztátalanságo­­kat nyomtalanul eltüntet, az arcot bársonyos simává és fiatalosan üdévé teszi. Vigyázzoa a hamisításokra, csak eredeti csomagolást fogadjon el. — Egy tégely ára 8'— KC. Mr. Ph. NEUWELT, Salvátor gyógyszertár Komárno. Póstai redeléseknél a portó külön felszámítva 87 Ha az állomásfőnök nem díszítette föl az állomását a román király uta­zásakor — mert állítólag nem volt külön utasítása —, akkor ez a mi államunkkal szemben tiszteletlenség. Kéri, hogy a vasútállomásokat és a megállókat a nép és nem a mágná­sok szükséglete szerint állapítsák meg, mint a régi Magyarország idején. Cso­dálkozik a szónok, hogy takarékossági okokból a költségvetésből eltűnt az állomások feldíszítésére szolgáló ösz­­szeg. Knöchel szudétanémet párti kép­viselő véleménye szerint a vasutügyi minisztérium az új törvény alapján abszolút auto­nóm hivatallá válik, mely fölött semmi fölfolyamodási fo­kozat nincs és önhatalmúlag hatá­rozhat majd saját ügyeiben. Vissza­utasítja a képviselő az állampolgá­roknak megbízható és megbízhatat­lan csoportra való osztását. — Vennék 50—70, esetleg 100 hold szántóföldet a Csallóközben, vagy az ógyallai járásban Komárno városhoz közelebb fekvő vidéken. írásbeli, vagy szóbeli ajánlatokat kérek a Komáromi Lapok kiadóhivatalához eljuttatni. és éktelen recsegés, ropogás közben irtózatos ütést érzek. Mintha az egész testem egyszerre tört volna izzé-porrá és azután többé nem érzek semmit... legalább jó ideig. Amikor magamhoz lértem ájulásom­ból, első dolgom volt végigtapogat­ni magamat, hogy vájjon mi minde­gem is törött el iszonyú esésemben. Hála legyen a Mindenhatónak érte, — semmim. Csak minden tagom sajgóit rémségesen és fejem úgy zúgott, hogy stílszerű maradjak — mint a méhkas rajzáskor. Az öreg mordály is teljes épségben feküdt mellettem, csak a diófa agyában éreztem egv pár jó mély horpadást, amikor a csövek szájától az agytalpáig gondosan végig­tapogattam, amit esés közben szer­zett. Ezer szerencse, — én reám néz­ve legalább — hogy nem a fejem ütő­dön oda, ahova a fegyverem agya, mert ebben az esetben egészen bizto­san kiloccsant volna az én agyam. Brrr... Azután szép lassan cigarettára gyújtottam és a fellobbanó gyufa láng­jánál körülnéztem a börtönömben, mert az bizony majdnem egészen sö­tét volt, csak egészen messze-messze a magasban szűrődött be egy kis vilá­gosság azon a félmétemyi hasadékon keresztül, ott, ahol én a dicsőséges és felettébb rohamos bevonulásomat tar­tottam. Bizony nem volt valami ké­nyelmes és barátságos lakosztály, de tágas, az volt: lehetett vagy tizenöt­­tizenhat méter hosszú, fél olyan szé­les és olyan mély, mint aminő hosszú. A közepén 7— és ez igen rontotta a hangulatot — egy pocakosemberde­­réknyi vastag nyárs meredezelt vagy öt-hal méternyire a mennyezet felé. A mennyezet falevéllel beborított vé­kony galysor volt és a lehántott nyárs olyan hegyesen meredezett, mint egy baka szuronya. A falakat ferdén ás­ták, úgy, hogy a tető jóval keske­nyebb volt, mint a gödör alja; úgy­hogy az állat, amelyik ebbe a gödör­be beleesik, ha véletlenül nem is nyársalja fel magát, a saját erejéből soha ki ne kászmolódhassék. Nem kellett sok ravaszság hozzá, hogy ki­találjam, a Congo törpe emberevő négereinek, a baambák egy elefánt­vermébe estem. Dicséretemre legyen mondva, hogy erre azonnal rájöttem, még a vizsgálódás elölt, hogy úgy mondjam, még zuhanás közben. Ilyen világos fejem volt nekem akkoriban. Ugyan ez a világos fejem állapította meg azonnal, hogy innen ugyan a magam emberségéből soha ki nem kerülök élve, — azután meg igazán bajos lesz — és, hogy ezek a baam­bák nem is olyan bambák, mint aho­gyan az ember a nevük ulán gon­dolná. A helyzet, hogy úgy mondjam, te­hát igazán nem volt valami rózsás. Mit tehet az ember az efféle helyzet­ben egyáltalában? Vár! Egyebet úgy sem igen tehet okosobbat. Én is azt tettem. Vártam a sötétség beállását, hogy majd akkor azután a zsebem­ben lévő három rakéta elsejét a zu­hanásom által a tetőben támadt résen keresztül az öreg mordályom bal cső-

Next

/
Oldalképek
Tartalom