Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-12-05 / 98. szám
1938 december 5. »KOMAKOMI LAPOK« 3. oldal PA AL JÓB vasárnapi riportja: Zálogcédula egy királyi koronáról. A spanyol király szanálta sógorát Alfonz jótállására egy londoni bank kifizette a gavallér Zámolyszki minden adóssását. — Kiváltják a zálogházból a Burbonok ékszereit. A históriai ólublói várból tér vissza Alfonzo a spanyol trónra. hunyt nővérének leányát: Izabella infánsnőt vezette az oltárhoz, ezzel a házassággal még szorosabbá vált rokoni. köteléke a spanyol udvarhoz. Az anyja — őszhajú matróna, még ma is él — Karolina infánsnő nagynénje a spanyol királynak, Zámolyszkiék mindkét gyermekét, a fiatal Jáj Ruzsbach, 193(i. nov. végén. Véres harcok folynak Madrid birtokáért. Patakokban ömlik a vér, tankok gördülnek előre, hadi repülőgépek keringenek Hispánia fölölt, hogy szárnyaszegetten bukjanak alá az illatos völgyekbe. Franco ultimátumot küld Madrid védőinek, ezalatt pedig a Magas Tátra keleti lejtőjén, puskalövéseire a lengyel határtól — ahol Jan Kiepura most esküdött örök hűséget Eggerth Mártának - csendben, minden ceremónia nélkül felhúzták egy keleti kényelemmel berendezett villa ormára a Bourbonok lobogóját. Királyi vendégeket vár most ez a villa. XIII. Alfonzo, a spanyolok volt és leendő királya házanépével rövidesen ideköltözik és itt. Ruzsbachon úgy tudják, hogy ebből a villából indul majd vissza a trónra. Fehér pajzson három sárga liliom: ez a Burbonok cimere, ezt a címert lengette Madridban is a királyi palotán a szellő és ezt a címert hímezték ki selyemszálakból arra a zászlóra, amelyet a ruzsbachi Thermia villa zászlórúdjára húztak föl... r I EGY SZOMORÚ REGÉNY VIDÁM HAPPY ENDDEL A hiblói vár és Ruzsbach fürdő urának regénye évek óta szerepel az újságokban. jfc A várur: Zamolyszky János királyi'/ , családból származik, a Lubomirszki- ^ ek voltak az ősei. Hatalmas vagyont örökölt, igazi úr volt, romantikával és gavallériával tele, két kézzel szórta a pénzt, egész sereg autó állott a garázsaiban, az első szóra százezreket giráll barátainak és milliókat fizetett ki szemrebbenés nélkül. Nyolc évvel ezelőtt nősült, a házassága nagy feltűnést keltett: a spanyol király el-Amikor megházasodott, nagyszabásúi tervei voltak. Ha nem tör ki a spanyol forradalom, akkor ezeket a terveket játszi könnyedséggel lehetett volna megvalósítani. Mindenekelőtt restauráltatni akarta a lublói várat és sok százezres költséggel el is készíttette a restaurálás terveit. Úgy nézett volna ki a vár, mint a középkorban. Felvonós hidakon heroldok kürtszóval várták volna az érkezőt... A restaurálást csak részben hajtották végre, mindössze egy szárny készült el, ebben lakoLt sokáig Alfonzo ini'áns, a grófné fivére, aki tudvalévőén nemrégiben Zita egyik húgát vette feleségül. nte&é£: Ha valahol ízlett azen nivaló, mindig megállapíthattam, hogy ott Vitello van használatban. Nem csoda! Vitello — mely a legjobb nyersanyagokból készül és állandóan egyforma jó minőségű — minden ételi különösen jó ízűvé és könnyen emészthetővé tesz. A gyenge gyermeket jót kell etetni, a gyenge kávéhoz sok Franck-Ot kell hozzátenni. Ezért gabonakávéba valódi Franck, leginkább Karo-Franck vat& i K A T E S S E nőst és Mária Krisztinát a spanyol király tartotta keresztvíz alá és így Alfonzo egyben nagybátyja, sógora és komája a lublói vár gavallér urának. Zámolyszki valóban fejedelmi liozoä mányt kapott: tízmillió dollárt készpénzben, évi tizenötezer dollár apanázst, rengeteg műkincset és ékszert, mesés értékű birtokokat Spanyolországban. Az utóbbiak ma nem reprezentálnak értéket, hiszen a forradalom elkobozta őket és éppen ez volt az oka annak, hogy Zámolyszki János évekkel ezelőtt súlyos pénzügyi zavarok közé jutott. Terveinek egy másik részét megvalósította Zámolyszki: a birtokához tartozó Ruzsbach fürdőt valóságos földi paradicsommá alakíttatta át, itt építtette meg az első alpesi strandfürdőt tobogánnal és valósággal a sziklába robbantották bele azt a palotát, ahol a vendéglő nyert elhelyezést és ahol egyszerre kétezer ember ülhet az asztalhoz. Ezek a költekezések, amelyek normális viszonyok között talán meghozták volna gyümölcsüket, Zámolyszki anyagi összeroppanását eredményezték. Perek lavinája követte egymást, a a birtokok és egyéb jövedelmek előbb a hitelezők kezelésébe mentek át, a türelmetlen, hitelezők csődöt is kértek és a múlt év nyarán az volt a helyzet, hogy Zámolyszki János regénye elérkezett az utolsó fejezethez. A bíróság árverést rendelt el Ruzsbachra és az árverést meg is tartották... A mesékben, ahol sűrű erdők közepén élő mosolygó hercegnőkről esik szó, végül mindig megjelenik a tündérkirály, aki segít K bajbajutottakon. így történt ez most is. Akárcsak a mesében... AZ UTOLSÓ PERCBEN MEGJELENIK A TCNDÉRKIRALY Amikor a múlt év júniusában a lőcsei törvényszék kitűzte Ruzsbach fürdőre az árverést, mindenki meg volt a környéken győződve arról, hogy az árverésen ott lesz Alfonzo meghízó ttja is és nem engedi meg, hogy Ruzsbach idegen kézre kerüljön. Ez azonban nem történt meg. Valami jelentéktelen incidens miatt abban az időben Alfonzo neheztelt a sógorára és bizony Ruzsbachot annak rendje és módja szerint ellicitálták. Két késmárki mérnök vette meg 2,123.000. koronáért a földreálmodott paradicsomot, amelybe Zámolyszki legalább tízszer ennyit invesztált. A árverést nem lehetett megtámadni, mert azt szabályszerűen tartották meg, a felebbezési határidő utolsó napján azonban az állami hentek. Óvatosan kinyitotta a kaput, végigment a gangon, majd az udvaron, eltapogatódzott a színig. Itt már jobban kiismerte magát, nem esett nehezére a sötétség s megtalálta a kocsit is. Helyben volt. Darabig várt, hallgalúdzott, aztán fölemelte az ülés födelét és a szalma alól előkotorászta a zsákol. így óvakodott előre. A kamra, majd az ól mellett jutott el a hombárig. Itt keveset szöszmötölt s amikor a keze helyre talált, a zsákot hosszában lefektette a földre, a száját kibontotta, s benyúlt a <leszka alá, hogy megkeresse a szögeket. Ott volt mind a négy. Rájuk húzta a zsákot és a kampóra görbített végeket elfordítva, előkotorászta a bicskát és kitapogatta a deszka közepén a göcsöt. Az is megvolt. Most a bicska hegyét beleillesztette a göcs repedésébe, gyengén fordított rajta egyet, mire az lehullott a markába s utána lassú zizegéssel ömlött kifelé, be a zsákba a búza. Félóra sem telt, az egész sort eligazította. Éppen jókor, mert a közelben vonyítani kezdett valahol a kutya. Az üvöltő hangra sorjában ébredtek fel a házőrzők s tovább adták egymásnak a fájdalmas panaszt. Á legény gyönge neszt hallott, tagjait zsibbadt rémület járta át. Hirtelen lehajolt, nekiveselkedett, hogy felemelje a zsákot. Átnyalábolta, kötésig bírta is, ott a csípőjélre billent. Leeresztette, kifújta magát és azután újra átfogta. Most már rántotta és a széles lendület csakugyan sitté is a mázsányi súlyt egy darabig, de váratlanulmegcsúszott és a búza lepuffant a földre. Újból gyorsan s most már dühösen lehajolt, de ebben a pillanatban a hátulsó ház felől megint hallotta a zajt. Megdermedt. Érezte, hogy a melle szétszakad, a bennszorult lélekzet megfojtja. Vadul, kitágult pupillákkal, előrefeszült a sötétben, de nem látott, nem hallott semmit. Gyorsan letérdelt, aláfeszítette karját a zsáknak s húzta fölfelé, a vállára. így próbált felállni, de hol a lába, hol meg a dereka mondta fel a szolgálatot. Homlokát ellepte a verejték, hörgött és a szemei előtt kékes tűzkarikák pattantak el. Átröbogott ordítva rajta, hogy mi lesz, ha nem tudja a búzát elvinni és reggel az ismerős zsákban itt találják. Két térdre hajolt, most mái- dühöngött, belemart a zsák sarkába, aztán a terhet átölelve, felemelkedett. A térde összekoccant, úgy érezte, hogy a fejében tűz hamvad el és a forró pernye égeti az agyvelejét. A két keze elzsibbadt, de nem engedett, veszett nyögéssel a fogaival tartotta a zsákot. És a melléről felrázta a vállára. Szakadt róla a víz, amikor a sógorhoz ismét bezörgetett. Levágta a pitvarba a búzát, zsebregyűrte a pénzt és most már meg sem állt a Nemzetiig. Ott nagy örömmel fogadták s csak az első pohár bor nem ízlett. A többi mái- itatta magát. Éjfélkor ittasan, vadul tombolt, félelmetes gyönyörűség volt nézni. Hajnal felé aztán olyan szelíd boldogság öntötte el, hogy elhatározta, végigtáncolja hazáig az uccát. Ezzel az érzéssel dőlt el reggel felé. Azért, amikor az apja előkászmálódott, úgy ittasan is már talpon volt, aprította a tököt a tehénnek. Hatkor pedig beszólt, hogy siet, mert otthon akarja érni az orvost. IV. Délben azzal állított haza, hogy Pákozdi nem megy ki ti tanyára. Azzal van, hogy nincs az üszőnek semmi baja, látta a múlt héten, bizonyosan kapott valamit a szárral, azért nem eszik. Az ebédel sem akarta megvárni, indult, hogy fogjon, nem állta az apja szótlanságát. Mert János csakugyan vészjóslóan hallgatott. Ismerte a legényt, akárcsak magát, sértette és dühítette, hogy a kölyök annyi bátorsággal van, hogy minden különösebb ok nélkül magára hagyja a tanyát. De nem szólt, a tekintélyét, a méltóságát, azt a nyers, elpusztíthatatlan gőgöl óvta, amely vele szemben ott ágaskodott a fiában is és amely nem tud haszontalan és hiábavaló szóbeszéddel könyörtelenül lesújtani. Nem is szólt még akkor sem, amikor az asszon}’, feltálalva a levest, megint csak a beteg üszőre terelte a szól. Az anya buzgólkodott benne szünetlen, minden áron békíteni akart. A galambpaprikásból maga válogatta a falatokat és a tálban János elé tolta. — A bögyükben még búza vót, — mondta. — Búza? —- kérdezte egyszerre a két férfi. Hanem a két hang, az nagyon is különböző volt. Hunnan lőhet a galamb bögyibe akarta ereszteni a kezéből a villát, de nem bírta. —• Ezt ni, na... —"bíztatta az anyja és egy szárnyat tolt elébe. Erneccel forgott a szoba, olyan hidegség lepte el, hogy az ing alatt érezte testén a verejtéket. A zsák) bizonyosan lyukas volt — villant át rajta — s egy kevés búza elszóródott mialatt keresztül haladt az udvaron. S most már, valami lebírhatatlan erőtől kényszerítve, ránézett az apjára. Annak az arcáról egy tekintettel leolvasott mindent. Szó nélkül állt fel és kiment. A zablával vergődött, amikor János jött az istállóból. A büszkesége, a gőgje volt mindkettőnek halálosan felsebezve. A legénynek a szégyentől, az apjának a keserűségtől. A tűz lobbal égett bennük és ebben a veszett izzásban, amely minden emésztő tori-óságával bent tombolt a szívükben, a nehéz pillanatok, a vér, a kiomló vér vágyát korbácsolták. A legény most megfordult, indult a kamrába a subáért. János megállt, megvárta, amig kijön. — Aztán lopó tolvaj ne gyüjjön többet az én házamba! — mondta és várt. A legény megfordult, kinyúlt, a melle megfeszült s csak annyit érzett, hogy az agyát úgy verdesi a vér, mintha odabenn minden zsilip elszakadt volna. — Nem a- kendét, a magamét hordom! A hang vérig alázó és éles volt, mint az ostorcsapás. János megtántorodott. A csontjai fölött halk, majd elcsordult bizsergés olvadt el, a csípője megkönínyült és a karja hirtelen úgy megduzzadt, hogy viharrá háborodott benne a vér. És ebben a pillanatban szétvetett lábakkal, két kézre fogta a vasvillát, lesújtott. A legény megingott és egyetlen jajszó nélkül hullott a földre. V. Negyednap, amikor Szappanos tekintetes orvos úr elment, az asszony egészen megvolt nyugodva. A legénynek nem történt komolyabb baja, a hét végén akár fel is kelhet. Az asztalnál ültek. Hallgattak. A szobákban és a szívekben a kora alkonyat simogató melegsége és végtelen békessége pihent. Az asszony az ágy felé figyelt. A legény aludt. A Zsófi szeme hirtelen verdesni kezdett és egy könnycsepp végiggördült az arcán. — Szöröncse, hogy nem fébe vágta kend... — suttogott. Most János is fölvetette a tekintetét és azóta először, ő is a beteg felé fordult. Azután az asszonyra nézett. Kivette a pipát a szájából. Nagy, erős szíve verte a mellét s ez most olyan különösen jól esett. — Szöröncse... — mondta. Kint már fehér volt a föld és a magasságból újabb hópelyhek hullottak alá.
