Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-11-25 / 95. szám
4. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1936. november 25. A Csehszlovák Légióbank komárnoi fiókjának helyi igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztviselői kara megilletődéssel jelenti, hogy a fiókintézet felügyelőbizottságának elnöke dr. Máj er Imre apátplébános, pápai prelátus úr 1936. november 24-én hirtelen elhunyt. Emlékét kegyelettel őrizzük meg! 358 meg iránta a magyarság oszlallan tisztelete. Ma jer Imre dr. prelátus 1865. márc. 12-én született Aradon, a vértanuk városában, ahol édesatyja magasrangú mérnökkari tiszt volt. Iskoláit Komáromban végezte, hova ifjúkori szép emlékei fűzték, papi tanulmányait Esztergomban fejezte be. Még a szemináriumból ismerte Csernoch Jánost, a későbbi bíboros hercegprímást, aki esztergomi oldalkanonoki stallumából emelkedett Magyarország legelőkelőbb papi méltóságába, aki mindenkor moícg érdeklődést tanúsított Majer Imre sorsa iránt. 1888. július 8-án szentelték áldozó pappá, Garamkövesden, Esztergom-Vizivároson, Érsekújvárt káplánkodott, s 1893-ban leányvárt plébános lett, ahol az omladozó iskola helyébe saját költségén egy új modern iskolát építtetett. 1900-ban megkapja a pápai kamarásságot, 1906-ban a párkányi plébánia élére került és egyúttal igazgatója lett az esztergomvizivárosi zárdának, allot nagyszabású kulturális munkásságot végzett. A háború utáni vörös támadás idején a Párkányba bevonult kommunista csapatok Esztergomba hurcolták s ott bebörtönözték s csak nagy nehezen nyerte vissza szabadságát. Komárom város kegy urasága 1922- ben az évek óta elárvultán álló komáromi plébániára hívta meg egyhangúan, amikor Csernoch hercegprímás az Árpádházi Boldog Margitról nevezett bélai címzetes apátságot adományozta Majer Imre dr.-nak. Komáromi plébánoskodása alatt az egyházi élet fellendül, megújulnak a templomok, az iskolák, az egyesületi élet felvirágzik. Szerény vagyonát jótékony és egyházi célokra adományozza, buzgósága létrehozza a komáromi kis szemináriumot, amelynek a magyar katolikus papság impozáns hajlékot emel. Rektora lesz a Szemináriumnak, majd letelepíti a Szociális Nővérek Társaságát, melynek tagjai áldásos karitativ munkát fejtenek ki az egyházban. 1933-ban megalakítja a Katolikus Akciót, amely egyháztársadalmi téren fejt ki nagy munkásságot. 1932-ben tüntette ki a pápa a prelátusi címmel. Nagy felelősséggel járó egyházi munkája mellett készen állt a magyar társadalmi tevékenységre is, kullúrális és jótékony egyesületek ügyeinek intézésében szorgalmasan vett részt, kezdeményezése és irányítása mindenütt sikerrel járt. Az egyház kebelében működő különböző jótékony egyletek elnöke, a Legényegyletnek díszeluöke, a Szt. Ágoston Egyesületnek alapító tagja volt, a Jókai Egyesület illusztris társelnökét, a SZMKE országos igazgatótanácsának tagját veszítette el az elhunytban. A Légióbank komáromi örvendetes jelenség, hogy a magyar fűszernek, a paprikának mind nagyobb terep jut Szlovenszkón is és a szlovenszkói paprikatermelők száma évről-évre szaporodik. Ma már nemcsak a magyarok szeretik a paprikát, hanem a nyugati országok is mind több és több paprikái importálnak. Az angolországi paprikaszeretők és fogyasztók száma is igen nagy. A paprikának Angolországban való elterjedése már régebbi keletű és először Edinburg városa dicsekedett paprikával, egyenesen magyar földön termett paprikával. A dolog úgy kezdődött, hogy a pápai ref. teológiának nem egy növendéke ment ki egy-két évre az edinburgi egyetemre. Ezek a magyar teológusok egy postatiszt családnál luktak és a következő generáció is odament lakni, egymást fölváltva laktak ennél a kedves családnál. Nem egy Komáromban lakó püspöki titkár, vagy segédlelkész járt Edinburgban és ezek egyike nagyon sok kedves dolgol mondott el e sorok írójának erről a derék családról, amelynek minden tagja nagyon szerette a magyar teológusokat. Amikor ezek a magyar ifjak vakáció után visszatértek az edinburgi Archard családhoz, valami magyaroszági emfiókja felügyelőbizottsági elnökét tisztelte a megboldogultban. Az utóbbi időkben igen igénybe vette az egyház vezetése. A nagy egyház vezetésével fölmerülő tengernyi ügy elintézésének gondja teljesen az ő vállaira nehezedett, egyetlen káplán állott rendelkezésére, holott máskor hárman segédkeztek. A sok munka igen kifárasztotta a hetvenegy éves lelkipásztort, akinek éppen ennek következtében bekövetkezett váratlan halála végtelen szomorúsággal tölti el híveinek seregét és tisztelőit. Utolsó perceiben betegágyát lelkésztársai és az irgalmas nővérek állták körül. Az egyház ügyeinek intézését Lestár István dr. szemináriumi igazgató vette át. A kegyeletes részvét városszerte megnyilvánult a megboldogult iránt: a Szt, András templomra, a Városházára, a Bencés-rend székházára, a kát. és községi iskolákra, a Legényegylet székházára, a Kaszinó homlokzatára, a Jókai Egyesület kulturházára, a Légióbank helyiségére kitűzték a gyászlobogót. Temetése november 27-én, pénteken, délelőtt 9 órakor a Szt. András templomban végbemenő gyászszertartás után megy végbe. A nemesszívű, áldozatos lelkű prelátus apálplébánosnak emlékét híven megőrzi a komáromi kát. társadalmon kívül az egész magyarság, mely hű fiát veszítette el benne, akinek neve tisztelt és áldott marad mindenkoron! * \ A komáromi róm. kai. autonom hitközség a következő gyászjelentést adta ki: »Aki Énbenncm hiszen, ha meghal is élni fog.« Ján. 11. 25. A komáromi róm. katolikus autonom egyházközség, valamint, az összes katolikus intézmények és egyesületek mélyen megrendült lélekkel, de Isten szent akaratában alázattal megnyugodva jelentik, hogy szeretett lelkipásztoruk és érdemes vezetőjük dr. Majer Imre, Komárom város plébánosa, pápai prelátus, bélai c. apát, szemiráriumi rektor, stb. f. hó 24-én, este félhét órakor életének 72-ik, áldozópapságának 49-ik évében rövid szenvedés és haldoklók szentségének felvétele után nemes telkét visszaadta Terem lő Urának. Felejthetetlen nagy 1 látottunkat f. hó 27-én, pénteken délelőtt 9 órakor kezdődő gyászszentmise után a Szent András-templomból kisérjük utolsó útjára. Élete végéig az Crnak szolgált, nyerje ei Tőle jutalmát. Komárom^ 1936. november 25. Requiescat in pace! léket, specialitást vittek a család tagjainak. Az öreg Archard rendesen szegedi paprikát kapott eredeti csomagolásban. A magyar ifjak azt hitték, hogy az öreg fogyasztja is a paprikát és az ottlakó magyar ifjak között már hagyományos szokássá vált, egyik elmondta a másiknak, hogy az öregnek szegedi paprikát vittek. A valóság az volt, hogy a jó öreg szépen eltette a paprika csomagokat a kedves emlékei közé. Ezek a csomagok már egy félszekrényt elfoglaltak, amikor az öreg Archard rászánta magát és elkezdte használni ezt a magyar fűszert és az angol gyomornak is nagyon ízlett a magyar paprika. Nemcsak nagyon megkedvelte az öreg úr a magyar paprikát, hanem ismerőseinek, barátainak melegen ajánlotta. A paprikaszeretők száma egyre nőtt, Archard bácsi egyre, másra ajándékozta a paprikát az ismerősöknek és végre is elfogyott a készlet, de nem estek kétségbe, hozattak egyenesen Szegedről és ez ment mindaddig, amíg a világháború meg nem akasztotta, de most megint föllendült a paprikafogyasztás. A szlovenszkói paprikatermelést is az lendítette fel, hogy a paprikabarátok száma egyre nő, különösen amióta egy magyar tudós kimutatta, hogy a paprikában nagyon fontos jelentőségű vitamin van, mind többen és többen fogyasztják a paprikát. A szlovenszkói paprikatermelés már olyan nagyarányú, hogy az itteni fogyasztást már pótolni tudja. Természetesen a paprikatemeléssel vele jár a paprikamalomipar fejlesztése is és egyre-másra létesülnek új paprikamalmok. Az érsekujvári malmokon kivül Udvardon, Nagysurányban, Oroszkán és legutóbb Alsójattán létesült új paprikamalom. A komáromiakban úgylátszik, nincs élelmesség, bár sokan termelnek itt paprikát, de paprikamalom létesítésére még senki se gondolt, pedig nem volna rossz üzlet. Mi BEM. — A komáromi kullúrkoalíció«. A komáromi kulíúrkoalícióról szóló multheti cikkünkkel kapcsolatban kiegészítöleg azt közöljük, hogy a koalíció nem szellemi téren történt, hanem a rendezési idők egybehangolásáról volt abban szó. Minden komáromi kultúregyesület a maga szellemében s a maga világnézetében tart előadást, szükséges azonban, hogy az előadások időrendben egymást ne zavarják. S ha ezt sikerül keresztülvinni, legalábbis hetvenötszázalékosan: ez már nagy nyeresége lesz a komáromi kulturéletnek. A legközelebbi megbeszélést december közepén hívjuk össze, kérjük, a rendező egyesületek addigra állítsák össze működésük programmját. Meg kell vallani őszintén: a rendezések tekintetében is nehéz az összhangot megteremteni s minden egyesületnek számítani kell arra, hogy bizonyos mértékben honorálja a másik rendező egyesület igényeit. A karácsonyi, húsvéti, pünkösdi ünnepeket kivettük a megbeszélésekből: ez ünnepek alatt több egyesület is kíván rendezni egyszerre. Ugyanez szól a Szilveszter-estre is. Ajánlatos volna azonban, ha a farsang alatt egy este csakis egy táncrendezés lenne. (Jókai Egyesület.) — Farkas Mária hegedűhangversenye a rádióban. Farkas Márta, a kiváló magyar hegedüművésznő, Hubay Jenő lehetséges tanítványa, akit a közönség a magyar hegedűirodalom legjobb szlovenszkói interpretálorának ismer, Bach, Ravel, Drigo és Zsolt Nándor szerzeményeivel lép a csehszlovákiai magyar rádió mikrofonja elé. Farkas Márta hangversenyét szerdán, november 25-én 18 óra 15 perces kezdettel tartja a pozsonyi és besztercebányai állomások hullámhosszán. A zongorakiséretet Macudzinski R. látja el. — Elkobozták a Barázdát. A komáromi rendőrség az államügyészség utasítására az Egyesült Pártok komáromi lapja, a »Barázda« legutóbbi számát elkobozta. A lap részletesen közölte az Egyesült Párt vasárnap Komáromban megtartott helyi szervezeti alakuló gyűlését az elmondott beszédekkel. Az ügyészség Jaross Andor és Esterházy János beszédében talált kifogásolt részeket. Az Egyesült Párt második kiadást adott ki az elkobzott számból. — Az Egyetértés Munkásdalárda vezetősége értesíti a működőkar tagjait, hogy Krausz Mór karnagy súlyos betegsége miatt elmaradt énekóráját pénteken, november 27-én, helyettes vezetésével okvetlen megtartja. Felkéri a vezetőség az összes tagokat, hogy az énekórán pontosan jelenjenek meg. — A múzeum gyarapodása. Hajdú Ágoston úr a Jókai Egyesület múzeumát érdekes üveg-porzóedénnyel s háborús emlékkel gazdagította. — Érsekkéty községben, építkezések közben, kőkorszakbeli edényeket találtak, amelyeket Jónás József igazgató úr a múzeumnak beszolgáltatott. A múzeum ezúton köszöni meg az értékes ajándékokat. — Szülői Szövetség ülése. A községi népiskola Szülői Szövetsége november 26-án, csütörtökön d u 5 órakor öszejövetelt tart, melyen Pethő Sándor igazgató az iskola és a család egymásrautaltságáról tart előadást. Ezen ülésre minden szülőt ezúton is meghív a Szülői Szövetség Elnöksége. — Kuiturest Jókán. J6ka község Karitasz egylete kiválóan sikerült kulturestet rendezett több vendég résztvevővel. Lohner Józsefné énekszámokkal, a dalárda Lohner József karnagy irányításával, dalokkal szerepelt. Dr. Borka Gézáikét előadása volt műsoron, a magyar dalról beszélt és utiélményeit mondta el vonzó módon. Mihola Gyuszi, zeneszerző magyar nótákat énekelt s játszott nagy sikerrel. A közönség minden szereplőt lelkesen ünnepelt. — Siesta szanatórium Budapest, 1. Ráth György u. 5. a főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb- Röntgen. Kémiai és mikroskopiai laboratórium. Elektrocardiograph (szivvizsgálój, Krogh féle aíapanyagcsere vizsgáló készülék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógyintézet. Orvosilag vezetett villanyüzemü konyha. Elsőrendű ellátás. 9700 négyszögöles park. Olcsó árak I — Elfoglak egy elszökött elítéltet. A pozsonyi kerületi bíróság már egy éve, múlt év decemberében elítélte Dávid István 29 éves nagylégi lakost. Az elitéit felebbezett és amikor az összes fórumok meghozták a marasztaló ítéletet, megszökött és nem találták sehol. A bíróság köröző levelet adott ki és ennek alapján Érsekújváron elfogták és átadták a bíróságnak. A szlovenszkói paprikatermelés nagy elterjedése. Egyre-másra létesülnek az új paprikamalmok. Hogyan terjedt el Angliában a magyar paprika?