Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-07-11 / 56. szám

»KOMÁROMI LAPOK« 5. oldal 1936. július 11. A csecsemő, aki a Jóisten védő karjaiba esett. Különös baleset az egyik uszályon egy gyerekkocsival. Különös, véletlen baleset történt a komáromi Dunakikötőben, a baleset azonban szerencsésen végződött. A csehszlovák hajózási társaság egyik uszályán Brabec János uszálykormá­nyos leánya a kormányos kis csecse­mőjét ringatta egy gyermekkocsiban, majd a kisöccsét a kocsival együtt a járódeszkán hagyta s ő maga dolga után látott. Nem sokkal ezután szélvihar ke­rekedett, amely megmozgatta az uszályokat s a gyermekkocsit a benne alvó kisgyermekkel együtt a Dunába sodorta. A kocsi szabályosan beleesett a Du­nába § elsüllyedt, a véletlen szerencse azonban megmentebe a kisgyermeket: a gummipárna, amelyen a cse­csemő feküdt, néhány pillanatig fenntartotta a kisgyermeket a vizen. Ez éppen elég idő volt ahhoz, hogy a közelben úszkáló Volec nevű daru­mester odaérkezzen s kimentse a két­ségbeesetten kapálózó kisgyermeket a vízből. A gyermekkocsi természetesen odaveszett, de ezt már a szülők nem bánták, akik boldogan szorították ma­gukhoz a Dunába esett csecsemőt, akit a Jóisten karja felfogott. „Tessék megbüntettetni! “ — Korszerű és időszerű komáromi elmélkedés. — sírkőraktára Koniárno, Gazda n. 23. Raktáron tart: Elsőrendű fekete svéd gránit sírköveket, valamint minden­féle márvány sírköveket is a legszebb kivitelben és leg­olcsóbb árban. A legpontosabb kiszolgálás ügy helyben mint vidéken. ^ o Ot A szerkesztőség sokat lát és sokat hall, emberi tapasztalásokban sehol sincs hiány: az emberi természet ki­teríti önmagát és zsigerekig megmutatja elevenjét alkalmas időkben, ha úgy hozza a sor. Vannak egyszerű érdeklődők, vannak panaszkodók, Írnak levelet névtelenül s névvel, vannak feltalálók s ötletgyá­rosok, panaszkodnak közintézményre s hivatalokra, magánosokra s piacra, van­nak, akik azt kérik, hogy Írjuk meg: a reggeli masirozáskor, ne fújják teljes erőből a kürtöt a trombitások, mert a polgárság még aiszik, vannak, akik a köztisztasággal bíbelődnek, (ilyenkor az összes érdekeltek s érintettek elle­nünk kerekednek föl, mintha mi tehet­nénk a panaszok okáról s a panasz­­kodck lelkiállapotáról) vannak, akiket a válság érint erőteljesen és a sajtótól várnak segítséget, vannak békések s harciasak, — pszihológusnak érdekes tanulmány ez, — de legérdekesebbek s egyáltalán nem vonzóak, akik fel­jelenteni jönnek másokat, exisztenci­­ájukban bántani, akik azt hiszik, hogy a szerkesztőség rendőri hivatal és rög­tön eleget tesz a nyomozás követel­ményeinek, büntet és sújt, igazságot szolgáltat s elitéi. Halistennek, nem sokan vannak. De még a ritka esetben való jelentkezés is fáj: az emberek nem tudnak egymás mellett békésen megmaradni, az embe­rek harcolnak egymással életre-halálra, az emberek a koncot féltik. Csendesen s körülményes bevezetés­sel lépnek be ezek, aztán rögtön a tárgyra térnek, csakhogy nem kijelentő mondattal, hanem ravaszul, megkerülve a lényeget, kérdezve: — Szabad-e ezt, meg ezt tenni, ké­rem ? ... — kérdezik. Sza’oad-e másnak a háza elé moslé­kot önteni, szabad-e galambomat el­hajtani, szabad-e a Dunán csónakázni, szabad-e a vízparton engedély nélkül gyümölcsöt árulni? Rengeteg kérdés repül szét, ha a kérdések szelencéjét kibontják. A kér­dést feladják s feleletet várnak. Mi mindig megmondjuk, hogy ezt vagy azt nem tudjuk, mi legfeljebb megírhatjuk, erről beszélgettünk, de, sajnos, véle­ményt nem formálhatunk ezekben az ügyekben s különösen nem úgy, hogy az ismeretlen vádlottakat a nyilvános­ság előtt rögtön el is Ítéljük, kiszer­kesztjük, belegázolunk a belébe, — mert a szomszédnak, vagy a feljelentő­nek úgy tetszik. — Kérem, — feleljük ilyenkor, — ez egy magánszemély panasza, az ön panaszának oka lehet konkurrencia, rossz szomszédság, álmatlanság, de ebben mi semmi esetre sem ítélkezhe­tünk. — Hát nem szerkesztik ki, kérem? Nem hajlandók kiírni? — Sajnos, nem tehetjük. Az ön vé­leménye egyoldalú lehet, a másik felet is meg kellene hallgatni, — feleljük. Megvetve mér végig. Az igazságot nem kapott ember megvetése ez. Hiába fordul tehát egy nyilvános fó­rumhoz, az nem szolgáltat neki igaz­ságot. Persze, ez az igazságszolgálta­tás a névtelenség mögül nagyon cél­szerű volna... Az embernek panasza van, az újság megírja s Ítélkezik. Egy öreg kofaasszony limonádét árul el­tikkadt fürdőzőknek, az újság „szer­kessze ki“ és Ítélkezzék, törjön exisz­­tenciára, nyújtson igazságot... Nem, kérem, ez a módszer semmi­képen sem fog vezetni megbékélésre: hiszen a panaszt követi majd az ellen­panasz s erre az átkos körforgalomra csak ráfizetni lehet. Nem lehet családi ügyeket, üzleti sérelmeket, krajcáros bánatokat nyomban az újság hasáb­jaira bízni, nem lehet személyes bosz­­szuvágyat az ólomkatonákkal kielégí­teni. Minden helyénvaló panaszt, felszó­lamlást elfogadunk s nyilvánosságra hozunk. Harcolunk, ha kell, igazság­ért s magyarságért, munkáért s meg­értésért, békéért s emberi jóságért, de nem vállalhatunk szerepet kölcsönös feljelentgetésekben, filléres versenyben s abban, hogy szabad-e a szomszéd­­asszonynak kertjéből néhány koronáért gyümölcsöt árulni s van-e iparenge­délye Pókánénak egy pohár viz „ki­mérésére ...“ Ha majd a komáromi piac átszer­vezése s teljes átformálása következik el: ott leszünk a küzdőtéren s meg­­védjük a közönség érdekeit. Ott szere­pünk lesz, komoly. Pókáné asszony, meg a többiek pe­dig csak igyekezzenek megélni. Úgyis olyan nehéz ez, ne verjük ki a silány falatot is egymás szájából! Komáromi Ház és Telektulajdonosok Egyesületének közleményei A gyúlékony anyagok el­távolítása a padlásról Legutóbbi közleményünkben felhív­tuk a háztulajdonosok figyelmét a padlások és a velük egy tető alatt levő gazdasági épületek, udvarok és kertekből a gyúlékony anyagok el­távolítása tárgyábani rendeletre. Jeleztük azt is, hogy mivel ezen rendelet hiányos, ezért az illetékes hatóságokhoz előterjesztést tettünk annak egyes pontjai, egyes részei tisz­tázása végett. Ebből kifolyólag illetékes hivatalos helyen szerzett információ alapján a következőket közöljük a háztulajdo­nosokkal : Szalma, széna, takarmány, szóval a könnyen lobbot fogó anyagok a pad­lásokon sem tarthatók s ilyenek julius végéig minden körülmény között onnan eltakaritandók. Az állattartók egy heti eleséget s alom szalmát tarthatnak a háznál s illetve hozhatnak haza a közös szérű­ről, de ezek mennyiségének állatonkint és hetenkint fél métermázsánál többet kitenni nem szabad. Ezek azonban csakis az istállóban, pajtában vagy más hasonló helyen tarthatók, mely helyiségeknek padlása letapasztva, cementezve, téglázva van, padlásokon azonban nem tarthatók. Ládák, deszkák, gerendák s általá­ban fanemü anyag a padláson nem tartható, ezek vagy a pincében vagy az udvar és kert végében rakandók össze az épülettől jó távolságnyira. Bútorok, amennyire csak lehetséges a lakásokban helyezendők el s a köny­­nyen gyúlékony szövettel béleltek pe­dig feltétlenül leviendők a padlásokról, a másként el nem helyezhető bútorok pedig csakis szétosztva, nem pedig egy tömegbe összezsufoltan tarthatók a padláson, úgy azonban, hogy a pad­lás könnyen áttekinthető legyen. Természetesen minden egyes eset külön-külön az adott viszonyok sze­rint bírálandó meg, a fő mottó min­denesetre az, hogy a könnyen lobbot fogó gyúlékony anyagok az emlitett helyekről feltétlenül eltávolitandó. Minthogy ezen rendelkezésnek vég­rehajtásáért a háztulajdonosok a fele­lősek lakóikkal szemben is, ennélfogva felhívjuk a háztulajdonosokat, hogy ezen rendelet szigorú betartását ma­guk lakóiktól is követeljék, mert csakis igy kerülhetik el a törvény büntetését. Ezenkívül még figyelmeztetjük a háztulatdonosokat, hogy az udvaron egy hordó vizet és egy szekér homo­kot készletben tartsanak. A légi védelem és védekezési hoz­zájárulás tárgyában ugyancsak felhív­juk a háztulajdonosok figyelmét, hogy az erre vonatkozó szervezési munkálat immár városunkban is folyamatban van, kívánatos, sőt feltétlenül szüksé­ges, hogy ebbe a háztulajdonosok is egyenkint bekapcsolódjanak. Tehát a háztulajdonosok jelentkezzenek erre nézve a városházán s esetleg egye­sületünk is szívesen áll segítségére a háztulajdonosoknak. Bocz Béla. A közönség köréből. Ami a Komáromba ér­kező idegent fogadja. Hozzák végre rendbe az állomás­ról a városba vezető utakat és azok környékét. Komárom, julius 10. Ha az idegen Komáromba megérke­zik, vagy egy komáromi honpolgár jön vissza szülővárosába, olyan por fogadja, amely máshol talán csak uralkodóknak jut ki. Komárom az állomás felől — sajnos — verhetetlenül elviszi a babért a kisalföldi poros falvak elől, úgy for­mára, mint egyéb (por, szemét, köve­zetlen utak stb.) jellemvonásaira való tekintettel. Mindenhol szépíteni akarjuk a várost, csupán ott, azon a részén hanyagoljuk el, ahol az érkező idegen első benyo­másait nyeri a városról. Itt van mind­járt a Kisér, a Tehénállástér és a Mező ucca kérdése. Nem lehetne ezen vala­hogy segíteni ? A város az országos és járási hiva­taltól 150 ezer korona segélyt kapott utépitésre. Horribile dictu! — azokat az uccákat kezdték kicsinosítani, amelyek ráértek volna még egy-két esztendőt várni. A Tehénállástér és a Mező ucca (főleg ez utóbbi) „szépsége“ arra ösz­tökéli az idegent, hogy forduljon vissza. (No, és a Keresztucca és a Temető­­sor? — Szerk.) Mert nem lehet azt mondani, hogy mindenki a Gazda uccán jön az állo­másról a városba. Sőt. Nagyon is so­kan vannak azok, akik a Mező uccán keresztül jönnek. És ami por, piszok (csatorna hiányában sokszor nem a legkellemesebb illatok) fogadja erre a vándort, az nem állít ki jó bizonyít­ványt a város felől. Mert hiába szép belül, az almát se veszik meg, ha kí­vül rothadt. Most kellene ezen segíteni a város­­szépitészetnek. Most itt a pénz, a se­gély, hozzák végre valahára már rendbe az állomásról a városba vezető utakat és azok környékét. Egy Gazda ucca még nem csinál nyarat!... (d.) Egyirányú közlekedést kérünk! Csak a közelmúlt napokban történt egy kisebbméretü autókarambol váro­sunkban, amikor csak az autók sérültek meg és a benne ülőknek nem lett semmi baja. Megállapíthatjuk, hogy igazán Isten csodája, hogy nem sűrűbben fordulnak elő autó-összeütközések, pedig mind­ennek igen könnyen elejét lehetne venni. Hatóságaink elrendelhetnék, hogy a Magyar uccába csakis a Király püspök ucca sarkán, a Szikvizgyárral szemben szabadjon behajtani, mig a Gazda uc­­cából jövő autók hajtsanak a Deák Ferenc uccán át a Kórház uccába és igy jöhetnek ki a Vármegye uccára. Behajtást a Nádor uccából a Kishíd uccán Slovenská bankánál engedjenek meg, mig az Eötvös uccából a Hajnal uccán át lehessen a Nádor uccába be­hajtani. A Jókai uccából csakis a Nádasdy patika mellett lehessen behajtani a Városház uccára, mig a Széchenyi és Thaly Kálmán uccán át lenne a be­hajtás a Kossuth térre. Ezek a város legveszedelmesebb sar­kai és ha ezeket kikapcsoljuk a két­irányú közlekedésből, igen sok bajt előznénk meg. Természetes, hogy egyelőre csak autóközlekedésre vonatkozna ezen ren­delkezés. Meg kell jelölni az ucca-sarkokon nemzetközi autójellel: „behajtás tilos“ és este villanylámpával szokásos mó­don jelezni a tilalmat. Oly csekélységbe kerül e berendez­kedés, hogy bizonyára megéri, hacsak egyetlen karambolt előzünk meg vele. Rendeljék el ezt hatóságaink, mielőtt baj lesz! Spectator. Paál Jób Írja; Rövid beszélgetésem Weiikow világutazóval. Egy napbarnitotta arcú fiatalember körüljárja a nyári kávéház széles terra­­szát, minden asztalra cédulát tesz le. Ezen a nyomtatott cédulán rajta van a fotográfiája és a következő — több nyelven — lenyomtatott szöveg: Világutazó vagyok és ezidőszerint Nyugateurópába utazom. Minthogy pillanatnyi pénzzavarban szenve­dek, tisztelettel kérek egy kis tá­mogatást. W. Weiikow Bulgáriából. Imponált nekem ez az ember, aki nyomtatásban adja, hogy „pillanatnyilag pénzzavarba“ jutott. Amikor visszajön, hogy összeszedje a cédulákat és a „kis támogatást“ megkérdezem tőle: — Mióta van utón? Így felel: öt év óta. — És mikor nyomtatta ezeket a cédulákat? — Még otthon, Bulgá­riában. ... Furcsa ... W. Welikov ur már öt évvel ezelőtt előre tudta, hogy 1936. júliusában „pillanatnyilag“ pénzzavarba fog jutni... Egyébként ezen nem is igen lehet csodálkozni, hiszen ki nem tudja ma, hogy 1938. júliusában éppen úgy nem lesz pénze, mint 1940. októ­berében ... Az emberek ezt éppen csak hogy nem adják nyomtatásban és W. Weiikow ur — mint úttörő ezen a té­ren — igazán megérdemli a „kis tá­mogatást“. — És hova megy? — Bécsbe. — És onnan? — Tovább... Az egyik kezével a pénzt csörgette a zsebében, úgy vettem ki: most számolja össze, mit is keresett. A cédulkái kissé szürkék voltak már és ázottak, mint eső után a veréb, meglátszott, hogy sok asztalon megfordultak már. Valamit akartam még Weiikow úrtól kérdezni, de a bulgár szó nélkül ott hagyott. Mintha azt mondta volna: nem en­gedem magam kikérdezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom