Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-10-10 / 82. szám

1936. október 10. »KOMAROMI LAPOK« 9. oldat A férjhezmenés művészete. Irta: Fehér Artur. A férfi hiúságát táplálni kell. ön­érzetét erősíteni. Ha meg akarja ma­gát értetni, okvetlen meg kell őt érte­ni, s.a kellő pillanatban megfogni a — megértéssel. A férfi nem szereti, lia a nő az ő »sajátos individuális belső életének ismeretlen mélységeivel tisz­tában van. Egy esetleges leleplezés sértené hiúságát s a férjhezmenés amúgy is nehéz művészetét még ne­hezebbé tenné. Minden férfi súlyt he­lyez arra, hogy úgy mondjam »ma­gányos embernek« tartsák. Ugyan­csak rá kell hagyni, hogy szentimen­tális hajlamai vannak. Némely férfi viszont a cinizmus drótsövényével kö­rülhálózva szokta magát mutogatni. Itt sem szabad felülni, hölgyeim, mert a cinizmus mögött gyakran gyöngéd és érzékeny szív is rejtűzhetik. Álta­lában mindig vele kell nevelni, és sírni, akármilyen szamárságot mond is. Hagyjuk magunkat tőle politikai­lag felvilágosítani. Azonban igyekez­zünk elveinek jó dühösen ellentmon­dani, hogy viszont annál diadalma­sabban bebizonyíthassa igazát. Ez is hatásos fogás. Legyünk elragadőakés kedvesek minden barátjával és isme­rősével szemben. Ha nagy társaság­ban vagyunk vele, igyekezzünk min­denkit elbájolni s aztán a társaságot valami ürüggyel egy pillanatra ott­hagyni. hogy alkalmat adjunk né­hány ilyen megjegyzésre: »jaj de bá­jos«, »igazán elragadó teremtés , »en­nivaló«. Ez tetszeni fog neki. Cél­szerűnek vélem, ha útmutatásul né­hány példával szolgálok a férjhez­menés nehéz művészetéhez. Irány­elvül azt a felfogást méltózlassék szem elölt tartani, hölgyeim, hogy a férfiakkal mindig, mint »hivatásuk hősével bánjunk. Színészek: Színészt szeretni vesze­delmes. A nő specifikus hiúsága nem talál kellő értékelést a színész túlzott hiúságánál fogva. Egy nő csak olyan­formán szerethet egy színészt, mint ahogyan egy férfi szerelhet egy szép nőt. Egyszóval a színészi hivatás nőies«. A bizonytalanság érzése gyakran nagyzási hóbortba kergeti a színészt, csakúgy, mint a szép nőt. Mindkettő sikerei időhöz kötöttek és mulandók. Moissi, Zacconi, Basser­­mánn — lecsepülendő. Minél jobban tiltakozik ellene, vagy felháborodik, annál jobban — lecsepülendő. Csór­­tos... klasszikus ripacs. Törzs remek. Természetesen csak akkor, ha vélet­lenül nem éppen velük állunk szem­ben. A kollégák — irigyek. A di­rektorok — gengszterek. A kritiku­sok — paralitikusak. El kell nekik hinni, hogy soha egy lapot se vesz­nek a 'kezükbe a premier után. A kritikák egyáltalában nem érdeklik őket, előleget nem szoktak kérni so­ha ,sth. stl). Szerepeikben okvetlen meg kell őket nézni s a nagy drá­mai kitöréseknél előnyös, ha hango­san felzokogunk. Különösen, ha ko­mikus az illető. Ha lehetséges és nem kerül különösebb megerőltetésünkbe — jól kell főzni tudni. Mérsékletesen tápláljuk a színészt, hölgyeim, mert hajlamosak az elhízásra, az elpolgá­­riasodásra. Ha bohém, hagyni kell. Egyáltalában — hagyni kell. Festők: Légy a modellje. Mindegy, akár szép, akár csúnya vagy, meg kell vele értetni, hogy egy ihletett művész minden emberi lényen talál valamit a Kozmosz titkaiból, szépsé­geiből, mely csakis az ő művészi ke­zén keresztül juthat létjogosultságá­hoz. Az ülés után bágyadtan kelj föl, hogy ő viszont felhevülve leülhessen. De semmi esetre sem szabad hódítási törekvéseidéi mutatni, elárulni, mert ez a férfi ellenállását hívja ki elle­ned, mely különben is az általános szabályok közé lartozik. Muzsikusok: Ne mondd, hogy jó hallásod van, ha nincs, mert azt úgyis észreveszi. Nem muzikális nők óvakodjanak a muzsikusoktól, mert az ilyenekből rendszerint disszonan­ciák keletkeznek. Ha együtt mentek valami hangversenyre, mindig azt di­csérd. ami neki is tetszik. Hogy sem­mit cl ne hibázz, támaszd hátra a fe­jedéi, hunyd le a szemeidet, mely lehet a legmagasabb zenei élvezet ki­fejezője. de viszont lehet az unalomé is. Ha véletlenül lejátssza neked leg­újabb szerzeményét, mindegy, hogy tetszik-e neked, avagy nem tetszik, úgy dicsérd azt, mint dicsérnéd ma­gának Verdinek a Pillangó kisasz­­,szunyát. Ja, pardon, most jut eszem­be, hogy a Pillangó kisasszonyt nem is Verdi, hanem Puccini szerezte. De viszont biztos-e, kérem, hogy az ille­tő komponista a »saját« darabját ma­ga szerezte? írók: Olvastass föl magadnak. De el ne aludj. Inkább meg vagy hatva, semhogy szóhoz tudnál jutni, mert itt a szavak eltörpülnek. Ajánlkozz önként a kézirat lemásolására. De ne javíts rajta semmit. Mikor átadod, ne találj szavakat a hála kifejezésére, hogy te voltál a kiválasztott, az iste­nek kegyeltje, kinek ez a szerencse jutott. Tanulj meg néhány magasz­tos mondatot az írásaiból és citáld neki naponta kétszáznegyvenhétszer. Különösen vonatkozik ez költőkre. Higyj fanatikusan újabb és újabb ki­adásokban. így okvetlen meglesz az esélyed, hogy a Múzsa kegyeibe fo­gad. Szerkesztők: Ha maguk is írnak, okvetlen mint írók kezelendők. Saj­nálni kell őket, hogy nem írhatnak egyéni ízlésük és akaratuk szerint, mert tudni kell, hölgyeim, hogy minden szerkesztő másképpen ír — mint ahogy szeretne. A cikkeket az utolsó pillanatban kell bevinni a szer­kesztőségbe, hogy alkalmat adjunk az — együttőlvasásra. Orvosok: Semmi esetre se légy a paciense, mert ez kölcsönösen meg­nehezítené a helyzetet. A rendelőben az orvos: orvos akar maradni. Ádám és Hüti elvetendők. Grosz és Korányi szintén. Pólya enyhén gúnyolandó. Ellenben Szily és Bársony tanárok az egekig magasztalandók. annál is in­kább. mert ezek már régen meghal­tak. No legyük magunkat nevetsé­gessé Orvosi kifejezések használatá­val. Ellenben rettenetesen sajnál­kozz, hogy ő milyen fáradt és ki­merült a rendelés után. hololl bizto­san meg vagy róla győződve, hogy alig lézengtek páran a rendelőben. Hangsúlyozötíáü tudtára kell adni, hogy ő még mindig gyakorló orvos; holott tudományos tevékenységre van hivatva. Hetenként kétszer okvetlen szonátázni kell velük, mert az orvo­sok java része azt hiszi magáról, hogy egy született Vecsey Ferenc. Ügyvédek: Erősen hangsúlyozni, hogy irodalomra vannak predeszti­nálva. Drámáikat vagy regényeiket okvetlen fel kell olvastatni velük. Vé­dőbeszédeihez melegen kell gratulál­ni. Kívánj sok szerencsét a többnyire meg nem jelent, — de egészen biz­tosan létező — irodalmi munkáihoz. Színigazgatói hajlamaikat ápolni kell. Vezérigazgatók, elnökök, direktorok és nagytőkések: Az első találkozásnál nem szabad elfelejteni, hogy »anyád mosónő volt cs apád hadirokkant«. Szeretnek sajnálkozni, sőt mi több, önmagukat sajnáltatok Pénzügyi ál­lamtitkárságra, pénzügyminiszterség­re predesztinálták. Minden harmadik napon fel kell hívni őket telefonon s felmagasztalni azt a gigantikus küz­delmei, mellyel az alacsony sorból ily magas pozícióig küzdöttek fel ma­gukat. Tanácsos, ha helyettük mégy a templomba imádkozni, ha üzleti ügyei nagyon elfoglalják, mert mindig el­foglalják. Retikülödben legyen apró­pénz, hogy alkalomadtán így szól­hass neki: »majd én kölcsön adok magának néhány fillért, szegény em­ber«. Ez nagyon fog neki tetszeni. Vagy látja, milyen spórolós vagyok én, édes«, olvadni fog. Engedd, hogy fölfedezzen benned valami tehetséget a művészi pályára. Ez gyönge olda­luk a vezérigazgatóknak. Nehogy, az ég szerelmére, ellenkezz velük. Ál­talában »veszendő; léleknek mutasd magadat, mert valamennyien szíve­sen sietnek a tizennyolcéves árva lel­kek megmentésére. Állami hivatalnokok, tanárok és egyéb közalkalmazottak: Egyetlen he­lyes metódus, ha hangsúlyozod, hogy az előléptetésük terén igazságtalanság történt. Ezek a receptek persze egyéni ötle­tekkel is füszerezendők. Tulipán Demeter meséje A két kis pajtás kint játszott az erdőben. Apróka házat építettek, az­tán kertel kerítettek köréje kicsi gallyakból, kerítést készítenek a föld­be dugdosoll tacskókkal. Nagyon szép kis ház volt. És mert még maradt a gallyból, szép kicsi létrát is készí­tetlek, mert úgy gondolták, hogy va­lami kis manó talál majd a házban lakni, hát felmászhasson a háztetőre és megigazíthassa a mohatetőt, ha elromlik. Mikor aztán estére járt az idő, ha­zafelé indullak. De aiig mentek vagy tíz lépésnyire, mikor halk hangot hallottak és egy ici-pici kis manót lát­tak maguk előtt. — Kérem szépen, — mondta mennyiért adnák bérbe ezt a szép kis házat? A kél kispajtás egy pillanatra meg­hökkent. De aztán letérdeltek a fűbe a kis manó mellé és csodálkozva kér­dezték: Ki vagy te? — Tulipán Demeter, — felelte a kis manó s szépen meghajtotta ma­gát. — Nemrég érkeztem ebhe az erdőbe, most keresek lakást. Ha meg­engednélek, hogy abban a kis ház­ban lakjak, amit az élőbb építettetek, meghálálnám jóságtokat. — Nagyon szívesen megengedjük — felelték. — Hurcolkodj csak be nyugodtan, kedves Tulipán Demeter s erezd jól magad benne. — Mennyi tesz a házbér? — kér­dezte Tulipán Demeter. — Nem kérünk semmit, nekünk csak mulatság volt, hogy felépítetük. Tulipán Demeter szépen megkö­szönte kedvességüket és jókedvűen, egy lábon ugrálva indult tovább, a kis ház felé. De óh, milyen lxtrza­­lom! Mire odaért, elkeseredve látta, hogy a kis házat már bedöntötte egy jókora béka, mely ál akart rajta ág­ra n i. de éppen a tetejébe pottyant. Kvak, kvak. brekeke, Ne haragudj törpike brekegte a béka. Tudom, hogy kárt okoztam, Mit csináljak, mit tegyek? Hol vegyek lakást neked? A végén még Tulipán Demeter saj­nálta meg a békát, olyan keserve­sen kvarlyogott. Nem haj, nem baj, béka bácsi, Nem kelt azért sírdogálni. Majd találok én lakást, Ha nem ezt valami mást. Lám a létra finom, ép, Lesz lakás mindjárt elég! Azzal vállára vette a kis létrát és tovább ballagott., Hamarosan kiért az erdőből és egy szép kertbe jutott. Itt gyönyörű tulipánok álltak sorba. Kitűnő lakás lett volna akármelyik, de kissé magas volt a száruk. Ha­nem hiszen azért volt ott a létra! Tulipán Demeter nekitámaszlolta a virág szárának s következő pillanat­ban már he is bujt egy gyönyörű sárga tulipán puha szirmai közé. — Finom lakás gondolta magá­ban elégedetten és egész éjjel aludt, mint a bunda. Reggel a két kis pajtás kiment sé­tálni a kertbe. — Nini. a mi kis létránk! Honnan kerül ide? Most kidugta a fejét kényelmesen lakásából Tulipán Demeter. Én hoztam, jó reggelt kívánok! Hat te itt vagy? Nem érezted jól magad a házban? Jól éreztem volna, de egy öreg béka úr éppen a közepébe ugrott s szétdült az egész. Azért jöttem ide éjszakára. — Gyerünk, mondták - építsük fel újra a kis házat, erősebben. Tenyerébe vette egyikük Tulipán Demetert és azonnal elindultak. Az öreg béka még mindig ott kesergett a ház romjai közölt. Óvatosan meg­fogták, továbbiették, aztán nekiálltak az építésnek. Estére újra állt már a ház. Tulipán Demeter beköltözött s az öreg béka elégedetten kvartyogta a küszöb elölt: Kvarty. kvarty, örülök nagyon, Hogyan, ki sem mondhatom. Felépült a kis ház újra, Átugrani vajh' ki tudja? Erre aztán hazamentek vacsorázni és Tulipán Demeter is aludni ment szép új házába. Jó volt ugyan a tuli­pán kelyhében is, de reggel kicsit hideg volt a harmat. Ha elmentek az erdőbe, talán ti is meglátjátok a házat. Azt nem tu­dom, találkoztok-e Tulipán Demeter­rel, de béka úrral egészen biztosan, különösen, ha a ló partjára is elnéz­tek. Miből lettek a virágok. A földön már közeledett a tavasz. A napocska kisütött egy-egy félórára és aranyos fénnyel árasztotta cl az egész földet. Jó meleg szellő fujdo­­jgált, kizöldell a fű, rügyeztek a fák. Már vakítóan ragyogott ez a hatal­mas'égitest. Még egy simítás, —gon­dolta elégedetten és a munka kész. Gyors mozdulattal fogott hozzá a be­fejezéshez. Ez tett a baj. Meglökte a napot és zuhant lefelé a földre. Szörnyen megijedt szegény kis an­gyalka. — Jaj, mi lesz most. mit szól majd ehhez a jó Isten! — Keserves sírás­ra fakadt. Ezt már a jó Isten is megelégelte. Ne sírj már, szólt rá, — in­kát)!) vigyáztál volna jobban. Majd elintézem valahogy a dolgot. Előve­szem a lartaléknapot, le meg gyere, hozd rendbe. Boldog volt a kis angyal, mikor az uj Nap fent ragyogott fényesen az égen. De hirtelen elszomorodott és újra elkezdett keservesen sírni. Meglátja ezt a jó Isten és megkérdi, hogy mi baja van megint. — Azon bánkódom, hogy mi lett azzal a szegény Napocskával, amit én ügyetlenül leejtettem... Elmosolyodott erre az Ur, odave­zette a kis angyalt egy felhő pere­mére és lemulatott a nagy távcsövön a földre. — Látod azt a nagy sárga foltot, olt, meg ott? Odahullotlak a Nap összetört darabjai. És ahova leestek, ott virág nőtt. sok-sok szép virág. Aranyos kankalin, bóbitás pitypang, sárgatestű margaréta, ezerszínű tá­nyérrózsa. Egész mezőségeket bebo­rít ez a szép sárgaság. Ez lett belőle. És az angyalka újra síid. De most már örömében. Meri látta, hogy a föl­dön vidám gyerekek csapata liancu­­rozik a sok sárga virágban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom