Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-10-10 / 82. szám
2 .oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1936. október 10. Ma a népszövetség csonka intézmény. Németország és Japán kívül állanak rajta, az Északamerikai Unió szintén nem tagja és legfeljebb megfigyelőként szerepel Genfben. Olaszország is csak — mondhatjuk — féllábbal van benne a népszövetségben, amelynek harmóniája látszólagos és csak úgy biztosítható, hogy kitérnek a súlyosabb problémákban való döntés elől. Mintha Genfben is attól tartanának, hogy minden újabb rend és rendezés csak újabb rendellenséget és zavarokat okozna. Pedig a fejlődő korral haladni kell. az életben merev szabályokkal semmi gúzsba nem köthető, végzetét senki el nem kerülheti és éppen az államférfim bölcsességnek a feladata az. hogy ez a végzet ne járjon katasztrofálisan romboló következményekkel. Ma már nem egyes kisebb vagy nagyobb államoknak léte és boldogulása forog kockán, hanem a mai forgalagos világban az egész európai civilizáció és kultúra az a nagy tét, amelyet nem szabad kockára tennie senkinek, aki felelősséget érez és felelősséget hajlandó vállalni a fejleményekért. A demokráciának is lényegéhez tartozik a fejlődés és haladás követelményeivel való számítás és így a mai demokratikus nemzetközi rendszer sem térhet ki mereven olyan újabb törekvések elől, amelyek célja a be nem vált vagy elavult rendelkezések félrelételévcl és a hibák kijavításával az emberiség békés fejlődésének biztosítása. Saját készítményü princess fűzőt, csípőszorítót, melltartót, haskötőt (orvosi rendeletre) mérték után készítek. Finom kivitel! Olcsó árak! 305 Pollák Juliska utóda Koraárno, Masaryk u. 17. Esterházy János fejtette ki az egyesült pártok álláspontját a devalvációs vitában. — október 9. A képviselőház csütörtöki ülésén Esterházy János nemzetgy. képviselő fejtette ki az egyesült országos keresztényszocialista és magyar nemzeti párt álláspontját a korona leértékelése tárgyában. Mindenekelőtt rámutatott arra, hogy a csehszlovák koronának 1922-ben történt stabilizálásánál 17.5-ben állapították meg a korona aranytartalmának értékét, amely akkor sokkal kisebb volt. A magyarokat, akik azt akkor megállapították, államfelforgatóknak nevezték, de 1934-ben végre be kellett látnia a kormánynak, hogy szükség volt a korona első devalválására. Ekkor azonban félmunkát végezlek s ezért kell most újra leértékelni a pénzt. Ez semmi esetre sem olyan politika, amely a kormány iránt növelné a bizalmat. Majd foglalkozik a kormányban mutatkozó véleménykülönbségekkel, ami azt mutatja, hogy a kormányban nincs meg az egység. Ez kitűnik abból, hogy Hodzsa dr. miniszterelnök szeptember 27-én a francia frank devalválásával kapcsolatban kijelentette, hogy ő már régen figyeli a nemzetközi valuláris eseményeket és tudta azt, hogy ennek be kell következnie és nem lepte meg őt a francia kormány cselekedete. De azt is kijelentette a miniszterelnök, hogy a csehszlovák kormánynak nincsen szüksége arra, hogy a francia frank devalválása folytán valamelyes különleges intézkedéseket vezessen be. Pár nap múlva azonban homlokegyenest ellenkezője történt annak, amit mondott. De sokkal furcsább az, hogy Kalfus dr. pénzügyminiszter tegnap azt mondta, hogy öt meglepte az, hogy a külföldön ilyen valutáris intézkedések történtek. A pénzügyminiszter a leértékelés szükségességét a munkanélküliséggel is kapcsolatba hozta. Erre nézve Esterházy követelte, hogy az állam szállítsa le a koronát mélyebbre és hozzon be olyan szociális intézkedéseket, amelyekkel az általános munkanélküliséget eredményesen csökkenthetik. Az újabb felhatalmazási javaslatot nem szavazza meg, mert a kormány iránt bizalmatlan, s kijelenti, hogy a felhatalmazások idejében csinálhat a kormány demokratikus diktatúrát, de csak nélkülünk és a mi bizalmunk nélkül. A devalválás mértékére nézve nem egészen tiszta a kép, mert a leszállítás tervbevett 16 százaléka a miniszterelnök kijelentése szerint csak vis major esetében nem lesz nagyobb. A szónok hajlandó volna megszavazni a javaslatot, ha biztos volna abban, hogy a törvényjavaslat az általános munkanélküliséget és a szociális bajokat megszüntetné. Mivel azonban úgy látja, hogy az inotézkedés csak ideig-óráig tart, nem szavazhatja meg a törvényjavaslatot, mert úgy kellett volna azt letárgyalni, hogy előzőleg biztosították volna, hogy az általános drágulás be ne következzék, hogy ne drágul-1937 január 1-től újra a hónap első napján kapják fizetésüket a közalkalmazottak. A közalkalmazottak szervezeti munkaközösségének elnökségét szerdán fogadta Hodzsa dr. miniszterelnök, aki a küldöttség előtt megerősítette a kormánynak ama határozatát, mely szerint a közalkalmazottak fizetésének folyósítási napját 1937 január í-vel újra a hónap első napjára teszik. A miniszterelnök azután megállapította, hogy a politikai miniszterek Akar Ön szép lenni? Használjon Nádasdy-féle Gyöngyvirág alvátor krémet, mely mindenkit hozzásegít a szépséghez. A májfoltokat, szeplőket, pattanásokat és mindennemű arctisztátalanságokat nyomtalanul eltüntet, az arcot bársonyos simává és fiatalosan üdévé teszi. Vigyázzon a hamisításokra, csak eredeti csomagolást fogadjon el. — Egy tégely ára 8— Ké. Mr. Ph. NEUWELT, Salvátor gyógyszertár Komárno. Póstai redeléseknél a portó külön felszámítva ____________________________________K7 fon a munkás kenyere, hogy csökkenjen a munkanélküliség s csak azután lett volna szabad hozzányúlni a korona aranyértékének leszállításához. Végül tiltakozott Esterházy a Slovenská Ligának a szovjet mellett való kassai tüntetése ellen, amely a lelkek lerombolására vezet. A javaslatot, mivel bizalmatlan a kormány ellen, az egyesült párt nem fogadta el. kollégiuma szeptember elején, amikor a kormány megkezdte munkáját, határozatot hozott arról a követelésről, hogy 1937-ben enyhítsék a fizetéslevonásokat. A kormánynak ezt a pozitív álláspontját a miniszterelnöknek a jövő évi költségvetésről szóló expozéja fogja tartalmazni. A miniszterelnök újabb ígéretének beváltását türelmetlenül várják a közalkalmazottak, akik remélik, hogy végre el fog érkezni az az idő, midőn fizetésüket a hónap első napján és levonások nélkül megkapják. A nagy bosszú. Irta: Bibó Lajos. Ranald Tihamér még nem jutott odáig, hogy az élet mélyebb értelméről és igazibb arcáról gondolkozzék. Lelki fejlődésében még nem jutott el idáig. Nem is juthatott. Ranald Tihamér négy középiskolát végzett s miután egy külvárosi üzletben elsajátította a szalagárusítás titkait, nemesebb ambícióktól és rejtett nagyravágyástól ösztökélve, egy szép napon búcsút mondott a jószagú pántlikának, kopott pultnak és ügynöki állást vállalt. Uj foglalkozása révén -egyszerre kiemelkedett abból a homályos és szürke ismeretlenségből, amelyben eddig élt és rövid két év alatt elsajátította mindazt a könynyed előzékenységet, hanyag mozgékonyságot és öntudatos méltóságot, amelyet díszes pozíciója megkövetelt. Ranald Tihamér egy nagy gyár képviseletében piperecikkekben utazott, egész visszafojtott lelkesültségében és nemes büszkeségében azzal a fölszín alatt bujkáló tudattal, hogy majdan, mint hatalmas és irigyelt piperegyáros, a saját roppant hálózatú vállalkozását igazgatja. Ebben az állapotban állott meg a felesége, az akkor még húszeszlendős, kissé vékonyka, de szelídarcú Molnár Hedvig előtt. — Hédiké, szeretem magát. Legyen a feleségem. A lány elpirult, a szülők ünnepélyes komolysággal összedugták a fejüket, s hat hét múlva megtörtént az esküvő. Ranald Tihamér ifjú férjhez és becsvágyó férfiúhoz méltóan az eddiginél is lüktetőbb buzgalommal vetette magát az üzletre és ügynöki fáradhatatlanságát, sokszor vakmerő találékonyságát mámorító sikerek koronázták. Szappant, rizsport, ajkpirosítól és illatos kenőcsöt senki nem adott el nála többet. Tihamér tehát egy este komoly, elhatározó, döntő megbeszélésre ült össze feleségével. — A bolt kitűnő, forgalmas helyen van, — mondotta a diskurzus végén az asszonynak. — Öt év múlva gazdag emberek vagyunk. Hedvig asszony, aki hitvesi minőségében is madársovány és vérszegény maradt és arca is megőrizte bágyadt, félénk kifejezését, kezét a mellére szorította, hogy megcsöndesítse szíve heves dobogását. — Oh, ha az Isten megengedné, — sóhajtotta gyámoltalan reménykedéssel. Nem állapítható meg pontosan, az isteni pártfogásban, vagy Tihamér üzleti lángelméjében volt-e a hiba, a bolt redőnyét azonban két év múlva le kellett húzni s Tihamér kénytelen volt visszaszegődni a gyárhoz, hogy újból mint ügynök járja a vidéket és a megrendelőket. Álmaikat persze azért nem adták föl s minél inkább múltak az évek és halványultak a lehetőségek, lelkűkben annál inkább növekedett, színesedett és fájóbb gyönyörré változott a vágy a majdani gazdagság és fényes élet után. így történt, hogy Tihamér nem vette észre, hogy megöregedett. Azon a napon, amikor minden eddiginél nagyobb erővel és szenvedélyesebb gyötrelemmel fölsajdult benne a fájdalom, hogy végre maga alá gyűrje az életet, az Opera előtt haladt el. Látta a tündöklő fényt, a súlyos gazdagságot, a zsibbasztó forgalmat, s ebben a pillanatban rádöbbent tűnő élete kietlen nyomorúságára. Haja kihullott, háta meggörbült, benseje megdohosodolt. Hóna alatt kopott táska, a fanyarillatú mintakollekcióval. Most már tudta, vége. Élete beteljesedett. Nincs tovább. Szédülten, csaknem gutaütötten támolygott haza. Megdöbbent, amikor a feleségére pillantott. Alig ismert rá a sovány, májfoltos bőrű, szenvedő arcú asszonyra. Ez volna az ő felesége? Az a haló vány, szelídtekintetű törékeny fiatal lány, akinek ő megkérte a kezét? Mikor is látta idoljára? Harminc évvel ezelőtt? Hát azóta nem látta, nem vette észre, azóta most néz rá először? Rekedten mondta: — A vacsorámat. Az asszony^ az ösztöne mélyén megérezte, hogy valami alattomos, szörnyű veszedelem leselkedik be rájuk a sötétségből. Odament Tihamérhoz. Lehajolt hozzá és csókot lehelt a homlokára. — Fáradt vagy, ugy-e? — simogatta meg remegő, várakozó gyengédséggel. Tihamér nem szólt. Másnap korán kelt, egész nap lótott-futott, akkor este rohant az operához. A lámpák már égtek, a transzparensek világítottak, autó-autó után kanyarodott föl a bejárathoz. Tihamér a ragyogó arcokat, a csillogó szemeket, a káprázatos estélyiruhákat nézte, s minden érzékét megfeszítette, féreg-élete egyszerre föllázadt, vad mohóságával lélekzette magába a feléje áramló tündöklés kábító illatát. Heteken át állt minden este a kőoroszlán előtt, heteken át növelte magában a titkos, lobogó, csaknem sorvasztó kéjt okozó kísértést, akkor a negyedik, vagy ötödik héten este a frakkját kérte. — A frakkomat! Az asszony értetlenül, megrebbenve tekintett rá. — A frakkodat? Hová készülsz? Tihamér reszketett. — Ne fecsegj, hanem készíts ki mindent. Igazgatósági bankettre megyek. r , . Az asszony lélek nélkül, gepiesen engedelmeskedett. Lassú, tétova mozdulattal tette ki a cipőt, inget, ruhát, közben folyton Tihamért figyelte. — Bankettre mégy? Most délután tudtad meg, hogy menned kell? — szólalt meg, amikor Tihamér ledobta a kabátját az egyik székre. — Este szólt Krammer, amikor leszámoltunk. Egyszerre rezzentek meg. A leszámolás szó most hidegen, fenyegetően és idegenül hangzott. Az asszony halkan, visszafojtott lélekzettel kérdezte: — Leszámoltál? De hiszen nem szombaton, hanem hétfőn szoktál leszámolni ! Tihamér szembefordult vele. A félelem, a türelmetlenség hirtelen dühével csattant fel: — Talán azt hiszed, hogy sikkasztottam? Mit faggatsz, mért nézel úgy rám, mintha loptam volna? Az asszony csak állt. Dermedten, valami szörnyű előérzettől megbénítva. Nem tudott még szólni sem. Tihamér, amikor felöltözött, az ajtóból szólt vissza: — Majd jövök. Mire leért az uccára, egész teste kitűzésedéit. Hát máma, végre kipótolja mindazt, amit idáig elmulasztott. Ma, húsz éves kora óta először, találkozni fog önmagával, ma elégtételt vesz az életen, ma bosszút áll a végzeten, amiért harminc éven át bekötötte a szemét, hogy végül is
