Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-09-16 / 75. szám
19 36. szeptember 16. »KOMAROMI í ÁROK« 5 oldal. Biztos győzelem — csúnya játék. KFC—Pöstyéni FK 4:1 (4:0) A KFC csatársora még a négy gól ellenére sem tetszett. Kacz mesterhármasa. Nagyon gyenge a pöstyéni csapat. Komárom, szeptember 15. Második, hazai pályán lejátszott diviziós mérkőzéséi ismét sikerüli megnyernie a KFC-nek s négy pontjával biztos helyei foglalt cl magának a tabellán a középcsapatok között. A mutatóit játék ugyan nem teljesen megnyugtató a jövőre nézve, mégis bízhatunk abban, hogy ez évben gondmcnlesebb tele lesz a vezetőségnek, mert a Zsolnai SK és most a Pöstyéni FK teljesítménye után könnyen megállapíthatjuk, hogy igen nagyfokú visszaesés van a divízió minden csap dában, — nem csak a KFC-ben. A KFC a következő együttessel állt ki: Szigethy, Hadanich, Czirók. Molnár, Vitálos, Simon II, — Kacz, Csivre, László Tóth, Csukás, míg a vendégek összeállítása ez volt: Matusek, — Vrzalovsky, Malay, — Pollák, Lehota. Kutina, — Rieger, Summer, Mléoch. Kicsin, Drachovsky. A hazai csapat rögtön nagy iramban kezd és szép támadásokat vezet az ellenfél kapuja felé. A 15-ik percben László kicselez kél védőjátékost, szökteti az éppen kiugró Tóthot, aki mintegy hat méterről sarkos gólt rúg. A 20-ik percben Tóth erős lövését a kapus kiejti és a berohanó Kacz egész közelről a hálóba sodorja a labdát. 2:0. Változatos mezőnyjátékkal telik el egy negyedóra, melyben mindkét csapat fedezetsora vonja magára a figyelmet. A 36-ik percben Simon keresztlabdát ad Csivrénck. az összekötő ivaczot szökteti, aki nagyszerűen maga elé dobva a labdái hatalmas lövést küld a kapura, pontosan a felső léc alá. Matusek nem is igyekezett mertem a kapuját. 3:0. A 42-ik percben megismétlődik ugyanez a helyzet, csak most Lászlótól kapta Kacz a labdát. 4:0-val fordul a KFC a második félidőbe. Szünet után mindenki a KFC további fölényét várja. Az ok meg is van erre, mert Csukás már az első percekben kitűnő helyzetbe kerül, de a labdát élesen a kapu mellé küldi. Majd Kacz ívelt beadását László fejjel továbbítja a kapura, Matusek kiöklözi a center elé, aki mosL már a kapu fölé rúgja. Nagy helyzet volt. Ezzel az akcióval befejeződött a mérkőzés a KFC-re nézve s a vendégek veszik ál az irányítást. A 28-ik percben Molnár, majd Hadanich melleit szökik ki Drachovsky és hiába fut ki rá kétségbeesetten Szigethy, a pasty (> ni szélső a hasa alatt pontosan a bal alsó sarokba irányítja a labdái és ezzel 1:1 az eredmény. Feltűnő hibákat csinál most a KFC csatársora, elsősorban a lélek nélkül küzdő és önző Tóth és Csivre. Nem használ a KFC- nek az sem, hogy László helyébe Hadanich megy előre, egységes akciói nem képes megindítani a komáromiak támadó lánca. Az utolsó percekben még Kacznak volna reménye szépíteni az eredményen, de jó helyzetik) 1 mellé lő. A mérkőzés, amint már fentebb is említettük, nem hozott valami szép sportot. A KFC nem túlságosan megerőltetve négygólnyi előnyre tett szert az első félidőben és ez a fölénye úgy látszik sok volt már a csatársornak, mert ne!m is igyekeztek további gólszerzés elérésén. Pedig a divízió leggyengébb együttesének látszó Pöstyéni FK-val szemben rengeteg alkalma nyitóit volna az amugyis rossz gólarány megjavítására. Dicsérnünk csak a fedezetsori lehet, ebben is külön Vitúlost. Csak ennek a csupaszív játékosnak lehet köszönni azt, hogy a csapat többi játékosában is fel-felosilLan néha a lelkesedés. Molnár az első félidőben Simon II pedig a másodikban állott feladata magaslatán. Rajtuk kívül kellemes meglepetést keltett Czirók fokozatos javulása, Kacznak pedig gólratörő játéka. Szigethy bravúros kifutásaival, vonta magára a figyelmet. Hadanich közbelépései sikerültek, rúgásai azonban kevésbé. László kondíciójában mintha egy kis változást észleltünk volna. Első félideji lendületével előkészítője volt három gólnak, később azonban visszaesett. Csukásnak volt néhány szép húzása, de általában ő sem elégített ki és ismét megoldatlan maradt a balszélső probléma. Nagy csalódást okozott a két összekötő. Tóth szép kezdés után — teljesen érthetetlenül — visszaesett és sokszor még a labda ulán sem ment. Csivre pedig végig kedvetlenül mozgott és ha kezdett is valamit, addig pepecselt a labdával, amíg el nem vették tőle. A Pöstyéni FK igazolta a róla elterjedt rossz híreket. A tavalyi nagyszerű játékának még a nyomait sem lehetett felfedezni az egyidősben. Említésre méltó teljesítményt itt is csak a fedezetsor nyújtott, ebben is főleg Lehota. A közvetlen védelemben IJalay, elől pedig Drachovsky és Rieger vétette észre néha magát. Laboda bíró az első félidőt hibátlanul vezette, szünet után azonban mindkét fél hátrányára követte cl a téves Ítélkezéseket s neki lehel tulajdonítani, hogy a játék gyakran a durvaságig fajult. A mérkőzést kb. 900 főnyi közönség nézte végig. A divízió állása a negyedik forduló után. £ o c 1) >. rí *03 (fi (sj 00 k« OI o T3 N tn o a C Z ÜJ > < £ CL 1. Vas 4 3 0 1 16:8 6 2. SK Zsilina 4 2 2 0 8:4 6 3. FTC 3 1 2 0 5:1 4 4. TTS 3 2 0 1 6:2 4 5. ZTK 4 2 0 1 10:8 4 6. KFC 4 2 0 2 8:10 4 7. LAFC 3 1 1 1 5:5 3 8. Rapid 2 1 0 1 2:4 2 9. FC Vrútky 4 0 1 3 6:12 1 10. Pöstyéni FK 3 0 0 3 2:14 0 Egyetértés-Rapid—SC Tardoskeddi SC 4:2 (2:0) i. o. bajnoki. Az Egyetértés tardoskeddi kirándudulása is győzelmet hozott és ezzel már a második ellenfelét sikerült saját otthonában két vállra fektetni. Ideális fülbal] időben indul meg a játék és az Egyetértés sorozatos támadásokat vezet Tardoskedd kapuja ellen. A 7-ík percben Czám. Czirók III. Kugyelka összjáték után Kugyclka sarkos gólt lő. 1:(). Továbbra is az Egyetértés van támadásban, s a 25-ik percben Vida (Tardoskedd) a 16-oson belül kézzel üti le a labdái. A megítélt 11-c'sl Czirók védhelelleniil behelvezi (2:0). A félidő további részében mindkét csapat kiveszi részéi a támadásokból, de az eredmény nem változik. A második félidőt erős tardoskeddi támadások nyitják meg. A 10-ik percben a haza icsapal komért ér el. a kapu elé ívelt labdái Juhász kézzel üli a hálóba. A bíró nagy csodákozásra gólt Ítél. 2:1. Az Egyetértés most hatalmas tempói diktál, egymás ulán gördülnek a támadások, Medovich nagy munkában van, de a 20-ik percben Czirók lövésével szemben már lehetetlen 3:1. A 30-ik percben Czirók négyre szaporítja a gólok számát 4:1. Tardoskedd most már feladja a harcot és csak néha tud átjönni a félvonalon. A 14-ik percben kavarodás az Egyetértés kapuja előtt, melyből Tardoskedd szépít az eredményen 1:2. Újrakezdés után már vége is a mérkőzésnek. Az Egyetértés minden játékosa nagy lelkesedéssel játszotta végig az egész mérkőzést és így kiemelni külön, külön nem is lehet senkit. Tardoskedd-ből Medovich, Juhász és Vida tűnt ki. Bíró: Weisz Károly (Érsekújvár). Igyekezett objektiven bíráskodni, a lesállások megítélése azonban gyenge oldala. (Cs.) KFC 1I-ESE 11 2:2 (i:l) Második osztályú bajnoki mérkőzés Komáromban. Bíró: Hegedűs. Saját tudósítónktól. A Pöstyéni FK KFC diviziós mérkőzés előjátékaként folyt le a két ősi rivális, a KFC és ÉSE tartalékcsapatainak bajnoki küzdelme. A két »kis« vetélytárs harca a várakozáson felül nagyon szép és izgalmas játékot hozott és egy nagy adag szerencsével az ÉSE 11-nek sikerült döntetlen eredményt elérnie. A KFC 11, amely a következő összetételben állt ki: Horváth, — Weisz, Szabó, — Weintraub, Bokrossy, Simon III, Langsádl. Drózdy, Matár. Weisz, Zolczer, a mérkőzés nagy részében érezhető fölénybe karült, de a szenzációsan védő Schéda kapus a legszebb és legveszélyesebb lövéseket is ártalmatlanná tette. Az első gólt az ÉSE 11 érte el Kosik révén, de nem sokkal később Simon III szép szögletrúgásból Weintraub fejesgóllal kiegyenlít. A második félidőben általában ismét a KFC 11-é a kezdeményezés, ennek ellenére megint a vendégek jutnak vezetéshez Dragun szép lövése nyomán. Elkeseredetten harcol most a KEC 11 a kiegyenlítő gólért és sorozatos támadás illán sikerül is Drózdvnak Schéda kapujába juttatni a labdát. A KFC 11 minden egyes játékosa tudása legjavát igyekezett adni. A csapat szerencsétlensége, hogy az érsekujváriak kapuját Sctiéda szerencsével, de határozott tehetséggel védte. Egyénileg mégis Weisz. Bokrossy. Weintraub. Simon III. Langsádl és Drózdy játéka érdemel dicséretei. Az ÉSE 11 joggal nyerte el a közönség tetszését. Technikailag jól előkészített együttes, melyből különösen Schéda kapus, a balhátvéd és a fedezelsor emelkedett ki. Hegedűs bíró kifogástalanul vezette. a példásan fair mérkőzést. tVii lesz vasárnap ? Divízióban: Losonc: KFC—LAFC, bíró Dielz. Pozsony: Vas—ZTK. Fülek: Trencscni TS FTC. Zsolna: Rapid—SK Zsilina. Pöstyén: Ruttkai FC ZTK. Első osztályban: Komárom. Lévai TE E.-Rapid SC. Farkasd: Tornóci A FK FarkasdUcgvedi SC. Ipolyság: Párkányi TE IEC. Érsekújvár: Zsclizi SC ÉSE. Laláiba: Tardoskeddi SE—LSE. Második osztályban: Komárom: Nemesócsai SKE -KMTE. Nagymcgyer: KFC 11 NSC. Érsekújvár: Dunaváros -ÉSE 11. Köbölkút: Lillái SE KAG. Diviziós eredmények: Rapid Vas 2:0 (L0). A divízió élén álló Vas veresége meglepetésszámba Mindenfels bútort, lakberendezési tárgyakat, gyermekkocsit stb. modern. ízléses és jókivitelüt, most vehet olcsón az uj bútorüzletben Komáméban, Masaryk u. 22. 251 ______________________ Akar ön is szép lenni? Használjon Nádasdy-féle Gyöngyvirág öalvátor krémet, mely mindenkit hozzásegít a szépséghez. A májfoltolcat, szeplőket, pattanásokat és mindennemű arctlsztátalanságokat nyomtalanul eltüntet, az arcot bársonyos simává és fiatalosan üdévé teszi. Vigyázzon a hamisításokra, csak eredeti csomagolást fogadjon el. — Egy tégely ára 8— KC. Egyedüli készítője: 5 Salvátor gyógyszertár Komárno. megy'. - Füleld TC-ZTK 1:1 (1:0). — Trencséni TS—LAFC 1:0 (0:0). A mérkőzés végén tclllcg inzultálták a losonci játékosokat Treu csen ben. FC Vrátky—SK Zsilina 1:2 (1:0). Rutlká saját otthonában kainál ki. Hangos Mozi A VÉR ÉS SZELLEM FORRADALMA 1914—1936. Világháború, forradalmak és ellenofrradalniak! Korunk legaktuálisabb filmriportázsa a nagy hangos film szerdán és csütörtökön a Modern mozi műsorán. Röviden érinti a világháború véres csatáit, majd felvázolja a forradalmi eseményekéi mindenütt a világon. Csehszlovákia alapítói: Masaryk, Benes és Stefanik. Hosszan tárgyalja a Szovjet uniót, Lenin és Stalin vezetésével, a proletár forradalom és gazdasági építés nagy művével. Látjuk a weimári Németországot, ahol Hin- Hdenburg tábornok Hitlert uralomra segíti, miután Hugenberg iparmágnással szövetkezeit. Az olasz fasizmuson és az. osztrák változásokon kívül a szemünk előtt lejátszódik utolsó kél évtizedünk minden jelentős eseménye. A nagy filmriporlázs iránt rendkívül érdeklődés nyilvánul meg. HELYET AZ ÖREGEKNEK Vége rossz, minden jó! Vidám budapesti filmoperett. Irta: Lengyel Menyhért. — Zeneszerző: Brodszky Miklós. Szőke Szakáll, Bársony Rózsi, Verebes Ernő, Hal may Tibor, Király Káló. Erdélyi (Miéi és Dénes György. A vidám filmoperelt Budapesten készüli a legjobb magyar színészekkel. Péntektől kezdve lesz a Modern mozi filmeseménye. Iparostanonciskola Felügyelőbizottságától Komárnoban. 188/936. fb. sz. Pályázat. Az iparostanonciskola felügyelőbizottsága pályázatot hirdet egy női fodrász- és parókakészitőipari előadói állásra. Iskolai előképzettséget és szakképzettséget igazoló iratokkal kellően felszerelt kérvények a fenti ipariskola igazgatóságához küldendők legkésőbb szeptember hó 22-éíg. Komárno, 1936. szept 15. Telkes Mihály Nagy Jenő igazgató. kormánybiztos, 214 felügyelőbizottsági elnök. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelő«. Lapkiadó: özv. Spitzer Béláné. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdái* iában. Komárom. 1