Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-08-29 / 70. szám
1936. augusztus 29 »KOMAROMI LAPOK« 5 oldal. Bécsi Vásár 1936. szeptember 6—12-ig. Technikai és Mezőgazdasági vásár szeptember 13 lg. Középeurópa legnagyobb vására. 18 nemzet kiállitói és 70 ország vevői vesznek lészt a kiállításon. — Különkiállltás Britisch-India, Franciaország, Hollandia, Olasz- és Magyarország. Utazási kedvezmények a esi. és osztrák vasutakon, valamint a légiforgalomban. — Vásárigazolvány- és útlevéllel vizűm nélkül lépheti át az osztrák határt. — Felvilágosítással és vásárigazolvánnyal (a Ke 30.—) a Wiener Messe Akt. Ges. Wien VII. és a képviselet Komámo, Kereskedelmi Grémium, Masaryk u. Bafa épület, 221 szolgál. A kegyeletes szavakat a közgyűlés megindultan s állva hallgatta végig s az elhunyt világi elnök emlékét jegyzőkönyvben örökítette meg. A világi elnök megnyitó beszéde során hivatkozik Ravasz püspöknek ama megállapítására, hogy a legnagyobb veszedelem a pesszimizmusra való hajlandóság. Erre gondol, valahányszor egyházi ügyekben peszszimizmust tapasztal, amit sokszor belevisznek az egyházi életbe is, holott ez veszedelemmel járhat, mert alkalmas arra, hogy lejárassák az egyházi hatóságok tekintélyét és lehangoltságot idézzenek elő az egyházi életben. Joga van mindenkinek a tárgyilagos kritikára, de vigyázni kell, hogy az destrukcióra ne vezessen. — Egyházunkban fegyelemre és rendíthetetlen bizalomra van szükség, mert csak így boldogulunk. Rámutat a református tanítóképzőintézet létrehozására, amelynek életrehívására nagy szükség volt, hogy vallásos szellemben nevelt tanítók és kántorok kerüljenek majd iskoláink élére. Az 1868. évi XXXVIII. tc-ben gyökerezett jogunk alapján és egyházi törvényeink alapján létesítettük az intézetet, annak megerősödésére és felvirágoztatására kell törekednünk és minden nehézséget le kell küzdenünk, hogy az intézmény megmaradjon. Rendületlenül kell bíznunk állami törvényeinkben s mindent el kell követnünk, hogy törvényes jogainkat ezen a téren is érvényesítsük. A tanintézet számára minél előbb fel kell építeni a megfelelő épületet, amire az egyházmegye eddig már nagy áldozatot hozott, mely százezer koronát szavazott meg a tanítóképző javára. Elismeréssel emlékezik meg arról is, hogy az egyházmegye lelkészei és tanítói személyenként ezer koronát ajánlottak fel az intézet javára, de felkéri az egyházmegye többi funkcionáriusait is s az egész egyházmegye közönségét, hogy hozza meg áldozatát a tanítóképző számára. Nemesebb ügyet ezidőszerint bem támogathatnak a gyülekezet tagjai. A gondnok megnyitó beszédét lelkes éljenzéssel fogadta a közgyűlés, melynek szine előtt Demény Teréz és Nagy Árpád nemeshodosi tanítók letették az esküt. A tárgysorozat. Ezután rátért az egyházmegye a közgyűlés tárgysorozatára. Több közérdekű indítvány letárgyalása után foglalkozott a közgyűlés Vágó Ede aljegyző előadásában a barsi egyházmegyének az egyházfegyelem tárgyában hozott határozatával,, melyet a közgyűlés magáévá tett és kimondotta, hogy a konvent 1933. évi közgyűlésén hozott fegyelmi szabályrendeletet életbe lépteti, mely határozat a lelkészek által október utolsó vasárnapján a templomi szószékről kihirdetendő. Boross Kálmán javaslatára felkérte a közgyűlés az esperest, hogy az egyházak látogatására az egyházmegye tanácsbíráiból bizottságokat állítson össze, amelyek időbén értesítendők eme tisztüknek az E. T. I. te. 168. $ a következő §ok értelmében való elvégzésére. Soós esperes jelentése. A közgyűlés ezután Soós Károly esperes tartalmas és minden részletre kiterjedő jelentésével foglalkozott. Az esperesi jelentés, amelyet Csekes Béla főjegyző ismertetett, elismeréssel emlékezett meg az Egyetemes Egyház legnépesebb egyházmegyéjének közállapotáról, melynek lelkészei és elöljárói az elmúlt évben is hűséges kitartással végezték hivatásukat, több egyház templom és iskolák építésével, nagy áldozatokkal szolgálta az Isten országát. De fájdalmasan jelentette másrészt, hogy az elmúlt évben ismét egy kebelbeli iskolát volt kénytelen az egyház községi iskolának átengedni, mert a hívek evék óta tartó súlyos anyagi helyzete lebetetlenhé tette annak további fenntartását. Különös nyomatékkai figyelmezteti az esperes a gyülekezetek tagjait, hogy iskolákat még áldozatok árán is igyekezzenek megtartani, hogy méltó utódaik legyenek az áldozatoktól soha vissza nem riadó derék őseinek. Nagy elismeréssel emlékezik meg a jelentés a losonci lelkészképző szeminárium áldásos munkájáról és Sörös Béla teol. igazgatónak ez intézet létrehozása és felvirágoztatása körüli elévülhetetlen érdemeiről. Söröss Béla az Egyetemes Egyház valamennyi munkaterületén is rendkivül értékes munkásságot fejteit ki, odaadó, hűséges és önfeláldozó tevékenysége hálára kötelez mindannyiunkat. De hogy őt továbbra is megtarthassa az egyház, erőfeletli munkájához támogatást kell nyújtani az Egyetemes Egyháznak és ezért indítványozza az esperes, hogy írjon fel az egyházkerület útján az egyházmegye, hogy a teológiai szemináriumba legalább két rendes tanárt állítson be, akik Sörös Béla igazgatása mellett az ő munkaterhét megkönynyítenék. Elismeréssel adózik a jelentés a komáromi ref. tanítóképző intézet vezetőségének is s különösen Nagy Sándor igazgató áldozatos kitartó és lelkes munkásságáért mond köszönetét, örömmel emlékezik meg az egyházmegye lelkészi és tanítói karának a tanítóképzővel szemben megnyilvánult áldozatkészségéről és kéri az egyházak minden tagját, hogy vegyék áldozatos támogatásukba a tanítóképző intézetet. Meleg szavakkal méltatja a pozsonyi ref. egyház kebelében működő Diákmenza hivatását is, melynek segélyezésére szintén felhívja az egyházak figyelmét. örömmel jelenti az esperes az egyházmegyének, hogy a múlt évi közgyűl|és határozatához képest Kúr Géza tanácsbírónak az egyházmegye történetére vonatkozó műve már sajtó alá került s rövidesen meg fog jelenni. A művet ajánlja az egyházmegye támogatásába. A belmisszió bizottság az egyházmegye elnökségének vezetésével megkezdte működését és rendkívül jelentős összejövetelt tartott június 11-én, amikor az egyházmegye világi intelligenciáját gyűjtötte egybe. Ez az öszszejövetel biztosította az egyházat arról, hogy a világi intelligencia tagjai is készen állanak arra, hogy egyházukért munkálkodjanak. A belmiszsziói bizottság jövendő munkája elé nagy reménységgel tekinthet az egyházmegye, melyre áldás fakad az arra hivatott vezetők tömörüléséből. Megemlékezik a jelentés a május 5-én Komáromban tartott »Református Összefogás« elindításáról is, amelyet Sörös Béla teol. igazgató kezdeményezett s amelynek nagyszabású tervét a megjelent lelkészek és világiak nagy örömmel tették magukévá. Kálvin János nagy alkotásának, az Institutio megjelenésének négyszázéves évfordulója alkalmából javasolja az esperes, hogy a Reformáció napján Kálvin ez örökbecsű alkotásával foglalkozzanak az egyházak, az ünnepély programmjára nézve egy bizottságot küldött ki a közgyűlés. Meleg szeretettel emlékezett meg a jelentés Balogh Elemér püspöknek 70-ik születésnapjáról és Soós Károly esperes külön beszédben köszöntötte a mindenki által nagvrabecsült és általános szeretetnek örvendő főpásztort, aki közvetlen, szívből fakadó szavakban köszönte meg az ünneplést. < A nyugalomba vonult Kovács Alajos ig. tanító egyházmegyei tanítóképviselő ezen tisztéről lemondván, elismeréssel adózik a jelentés az ő évtizedeken át kifejtett munkálkodásáért és a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét szavaz részére. Üdvözli az esperes Iván Károly ekecsi kántortanítót működésének 25-ik évfordulója alkalmából, amelyet az egyházmegye is örömmel vesz tudomásul. Emelkedett szavakban emlékezik meg a jelentés a farkasdi gyülekezet december 1-én megtartott szép ünnepélyéről, amelyet templomának 150. éves emlékére tartott. Az ünnepélyen a püspök és az egyházmegye elnöksége vett részt, akik őszinte szavakban tolmácsolták az egyházmegye jókivánatait. A csicsói ref. hívek nagy áldozatkészséggel renoválták templomukat és az elesett hősök emlékének megörökítésére márványtáblát helyeztek el. Elismerés és köszönet érte a derék egyháznak. A kegyelet mély érzésével emlékezik meg az esperesi jelentés az egyházmegye halottairól. Elhunytak Ü t ő Károly bátorkeszi tanító, Pap Kov á c h Elemér tanácsbíró, akiknek emlékét az egyházmegye jegyzőkönyvében is megörökítette. Részvéttel adózott a gyűlés F e k e t s Sándor tanácsbírónak hitvese elhunytával ért gyászában, valamint L é n á r t Lajosné lelkész özvegyének elhunyta alkalmából gyászoló családjának és mély szomorúsággal emlékezett meg Akucs Lajos lelkésznek, a barsi egyházmegye érdemes főjegyzőjének és Székely Benedek földbirtokosnak, a beregi egyházmegye gondnokának elhunytáról. Majd a lelkészek és tanítók körében történt változásokról, a segédlelkészek szolgálatáról és az egyházakban a hívek részéről történt adományozásokról jelentett az esperes. A közgyűlés az esperes jelentését egyhangúan tudomásul vette és az abban foglalt javaslatokat határozattá emelve, neki nagyérdemű munkálkodásáért elismerő hálás köszönetét nyilvánította. A jelentés után Soós Károly esperes fájdalmas szavakkal emlékezett meg a magyarországi református egyházat ért lesújtó veszteségről: dr. Baltazár Dezső debreceni püspök és konventi elnök haláláról. Indítványára a közgyűlés az elhunyt főpásztor halhatatlan emlékét jegyzőkönyvébe iktatta és elhatározta, hogy az egyházmegye a tiszántúli ref. egyházkerülethez és az elhunyt özvegyéhez részvéttáviratot intéz. A kegyeletes megemlékezést a közgyűlés tagjai állva hallgatták végig. Egyéb ügyek. Ezután a különböző bizottságok és egyházak jelentései és ügyei kerültek tárgyalásra, melynek során a közgyűlés örömmel vette tudomásul a kiskoszmályi árvaház eredményes működéséről szóló jelentést, az egyházmegyei számvevőszék, lelkésznyugdíj és gyámpénztári jelentéseket tudomásul vette, kimondotta, hogy a súlyos viszonyok között élő egyházak számára »Iskola-segélyalapot« létesít, a lelkészértekezlet javaslatára pedig kimondotta, hogy szükségesnek tartja a konventi ügyvivői állás megszervezését. Felír az egyházmegye aKonventhoz, hogy gondoskodjék a magyarországi ref. gyülekezetek által használt énekeskönyvnek itteni kinyomatásáról és a gyülekezetek részére való használatáról. A belmiszsziói bizottság ügyrendi szabályzatát elfogadta a közgyűlés, mely helyeslőleg tette magáévá a tanügyi bizottságnak azon határozatát, hogy az új tankönyvek'megírására pályázatot tűzzenek ki, az iskolás gyermekek láttassanak el bibliával és énekeskönyvvel és a vallástanítás ellenőrzésére nyolc körzetet állítson fel az egyházmegye. A közgyűlés az ebédidő megszakításával délután fél 5 órakor ért véget, amikor Soós Károly esperes köszönetét mondott a közgyűlés tagjainak, a tanácsbíráknak és tisztviselőknek közreműködésükért, a közgyűlés komolyságához méltó színvonalas és higgadt tárgyalásáért s Isten áldását kérve a gyülekezetekre, a közgyűlést bezárta. íwmiii iiiinnn»iMBwtiMiaiMnitniBnrm«nrTTr]i Komáromi Ház és Telektulajdonosok Egyesületének közleményei Ismeretes az Erzsébet-szigeti lakosoknak és háztulajdonosoknak a városi vízdíj elleni panasza. Tudjuk, hogy a Duna két ága menti háztulajdonosok milyen messze esnek a vízvezetéki hálózattól, olyannyira, hogy egyik másiknak 10—15 parcnyi utat kell megtennie, ha a vízvezetéki vizet rendszeresen igénybe akarj a venni. S annak dacára, hogy a vízvezeték nincs bevezetve uccájukba, mégis a város olyan mértékben terheli meg ezen tulajdonosokat is vízdíjjal, mintha a vízvezetéki hálózat a házuk előtt vonulna végig, akárcsak a belváros főuccáin. Ez mindenesetre igazságtalan és jogtalan eljárás s mikor ezen tulajdonosok kérelemmel fordultak a városhoz igazságos és méltányos megkülönböztetés végett, akkor a város részéről azzal utasíttattak el, »hogy ezen lakóknak a vízvezetéki közkútakból a vízhasználat lehetősége meg van adva«. Ezen indokolása a városnak semmiképien se állja meg a helyét, mert ha esetleg azzal indokolta volna meg, hogy az erre vonatkozó városi szabályrendelet ily irányban különbséget nem tesz s ezért nem áll módjáhan a szabályrendelettel ellentétesen cselekedni, még valahogyan csak elfogadható lenne, de az említett indokolás nagyon sántikál. Mert hiszen közismert, hogy ezen tulajdonosoknak a vízhasználat lehetőség nincs megadva. Az, hogy a főútra be van vezetve a vízvezetéki hálózat s az ettől távol eső lakók nagy távolságra kénytelenek vízért menni, ezzel még nem mondható az, hogy a vízhasználati lehetőség meg van adva. A vízhasználati lehetőség csakis akkor volna megadva, ha a vízvezetéki hálózat házaik előtt vonulna végig, úgy, hogy onnét könnyű szerrel heve-Látogassa meg a Duna vásárt Bratíslavában. § Augusztus 30-tól szeptember 6-ig.