Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-08-22 / 68. szám

Oh ezek a ráncok!

Hogyan küzdjünk ellenük?

A férfi arcán, komolyságot, okosságot is jelenthetnek, ellenben á nő arcán öregséget és 'csúnyaságéit: Pedig ma a nő éppen úgy résztvesz az élét küzdelmeiben, mint a férfi és mégis mindent el kell követnie, hogy ezek a ráncok minél később jelenjenek meg. Pedig különösen a magyar nők arca igen alkalmas a legkisebb lesoványodás vagy betegség, gond, lelki bántalom következtében a ráncok korai fellépésére.

A magyar nőnek a kissé gömbölyű arca szinte természetes szépségokozó. Éppen ezért nem szabad neki erőszakosan lesoványodni és nem szabad teljesen átadni magát a nagy bánatnak. Minél tovább meg kell őriznie a csakis kissé kövérkés arcban elhelyezkedő nevető görbületeket, bemélyedéseket, kissé kacérosan huncutkodó jellegzetes arcgrimaszokat. Arcának ez a kis teltsége megőrzi a csúnya szarkalábaktól, a szem körüli mély fekete sávok tó! is.

A leghathatósabb a ráncok ellen rendszeres arcmasszázsokkal lehet védekezni, mert ezek a bőr anyagcserjét, a vérkeringést elősegítik, azután különböző bőrtápláló krémeknek a bedörzsölése, fényezése, arcpakkolások és pakkolások játszanak igen fontos szerepet.

Legnehezebb lehet eltüntetni az u.

n. homlokráncokat, különösen ha öröklött szépséghibáról van szó. Igen sok

nő az ezekre való hajlamot azonban nemcsak örökli, hanem saját maga szerzi meg. és pedig hogy megszokja már bakfis korában, hogy a homlokócskájál ráncolja, ami még ilyenkor nem is áll olyan rosszul és csak későbben, úgy negyven felé mutatkoznak a mély homlokbarázdákban ezen fiatalkori könnyelműségnek a csúnya következményei. Általában az legyen a szabály elsősorban serdülő lánykáknál, de későbben is a fiatal nőnél, hogy mindennemű aregrimaszt és fintort, ami bemélyedéseket szánt az arcába, gondosan kerüljön el, vagy szokjon le róla, mert amint meglazulnak a korral az arcbőr kötőszövetei, mindezeknek a nyomai, mint erős ráncok, redők maradnak meg. Ezért ajánlom fiatal nőknek, hogy mindennap legalább pár percet töltsenek tükreik előtt és gondosan tanulmányozzák arcvonásaikat, arcjátékukat, ennek öntudatos és öntudatlan mimikáját és szoktassák arcukat a simaságra, agrimasztalanságra. Ez nem jelent azonban annyit, hogy az arcuk természetes kifejezését elnyomják, hanem, hogy ennek nem indokolt és fölösleges, olykor egészen öntudatlan és igy szinte komikusán groteszk, sokszor egyenesen elcsúfító mozdulatairól leszokjanak.

Ida azonban akármilyen okból kifolyólag, legyen ez: kiállolt nagy betegség, rossz arcvizek, nem megfelelő krémek, púderok stb. használata — vagy akár előrehaladott kor, megjelentek ezek a csúnya ráncok, akkor a harcot kíméletlenül és a legnagyobb

energiával fel kell venni ellenük. Ebben a harcban a legfontosabb szerepet ,az anatómiailag helyesen alkalmazott és, rendszeres arcmasszázs tölti be. Ezen masszázsnak mindenekelőtt nem szabad abba a hibába espic, hogy az erős és súlyos kivitelével akar hatni. Mint a zongoraművésznőnek, úgy kell elismernie a jő kozmetikusnőnek az arcizmainak, idegeinek a billentyűzetét és művészettel kell ezeken játszania. S a hogyan könnyedség jellemzi a művésznő játékát és nem a billentyűk brutális, túlhangos leütése, éppen ilyen könnyedséget kell neki is alkalmaznia — mert másképpen csak még jobban meglazítja az arcbőr kötő- és izomszöveteit, aminek az eredménye azután, hogy az illető, amikor sírni akar, olyan lesz. mintha nevetni akarna és megfordítva.

Szerencsére ma már elsőrangú szakiskolák vannak, amelyekben a helyes masszírozás technikáját és művészetét aránylag rövid időn belül el lehet sajátítani.

A masszázson kívül a bőrnek a táplálásával lehet megelőzni és kitolni a ráncok képződését. Igen nagy jelentősége van ennek főleg a szem körüli finom ráncok megelőzésénél és eltüntetésénél. Akinek erre különös hajlama van, minden éjjelre jól dörzsölje be ezeket a helyeket igen nemes eredetű olajakkal és jó összetételű krémekkel. Az ilyen krémek elkészítésénél igen nagy szerep jut az édes mandulaolajnak. De nem fog ártani az egész arcbőrt is a legkisebb hajlamra a szárazságnál vagy korai

ráncok kiképződés ellen, minden éjjelre bedörzsölni ilyen speciális krémekkel. Hogy ma már az; ilyen arckrémekbe ugyancsak a hormonok és vitaminok is jelentékeny szerepet játszanak, nem is kell külön hangsúlyoznunk: i

Á táplálás mellett nagyon fontos a bőr megvédése az időjárás viszontagságaitól, a túlnedvességtől, a túlmelegtől, a túlliidegtől, a napsugarak tüzétől, a fagyos téli szellőktől — továbbá a városi levegő piszkától, kormától. Erre a védelemre nem elégséges a púder — ami maga is a bőrre inkább kiszárító, tehát ráncképző hatással van — hanem akármilyen rövid időn tartózkodunk a friss levegőn, bőrvédő krémet kell bedörzsölni a bőrbe, a púder alá. Ezen bőrvédő krémek más összetétellel bírnak, ha az az arcbőrre vagy ha az orra kerülnek és a kezekre, amennyiben ezek kivörösödésre hajlamosak. Az arcra kerülő krémek egy kis százalékában mindig kinint, az orra és a kezekre kerülők pedig ichtiolt kell, hogy tartalmazzanak.

Természetesen még mindezzel korántsincs kimerítve a ráncok elleni védekezés, de a többi már inkább a szakemberre tartozik, akinek modern és a mai tudományos haladásnak megfelelő iskolázottsága és kiképzése egy sereg rendelkezésre álló újabb technikai találmány és módszer segítségével aránylag igen rövid időn belül meg fog küzdeni a női szépségnek ezen kiáltó ellenségével.

Az óriás meg az orvos

Meseországban történt, de nem is történhetett máshol, hiszen ott él az utolsó óriás: Behemót.

Behemót olyan magas, hogyha nagyot nyújtózkodik, hál a legmagasabb ház tetejéről is könnyedén leveri a cserepet. Ezt persze csak azért mondtam, hogy elképzelhessétek, milyen magas Behemót, mert hál Meseországban nincsenek házak, ott csak hegyek vannak, mezők, erdők, ligetek.

Tágas, szellős barlang a Behemót lakása. Szolgái olyan eltévedt földi emberek, akik gyermekkorukban ha rossz bizonyítványt kaptak évvégén, meg félévben, mitsemhogy megfogadták volna: »No, jövőre tanulni fogok«, hát inkább világgá szaladtak. Most azután szolgálhatják a golyhók Behemótol.

Behemót mohából vetett ágyon alszik. Százezer meg százezer illatos rózsaszirom a párnája. Tigrisbőröket varrnak össze hánccsal a szolgaaszszonyok és az a takarója.

Reggelire megiszik az óriás száz liter kecsketejet. Ebédre megeszik egy nyárson sült ökröt, meg egy mázsa gyümölcsöt. Vacsorára elég neki tíz darab nyulacska szalonnával spékelve. Csak azért eszik ilyen keveset, mert nem akar elhízni.

Fürödni lejár Behemót a tenger partjára. Szeret úszkálni. Uszkálás közben olyan hullámokat ver a karjával, hogy az óceánjáró gőzösök úgy táncolnak a hullámok tetején, mintha mindmegannyi aprócska papírhajó lenne.

— Éhes vagyok, fékomadta teremtette, hol késtek az ebéddel, naplopó népség, — bömbölt Behemót.

A szakácsok sietve tálalták fel az ebédet. Egy négymétermázsás barnapirösra sült ökröt. Behemót olyan könnyedén fogta kezébe az egész sült ökröt, mint ti egy csirkecombocskát.

Egyszer csak szörnyű hang rázta meg a levegőt:

— Uu-uuh-uh! — üvöltött, vagyis inkább hörgött Behemót, mert az ökör egyik lapockacsontja keresztben

megakad! a torkában.

Szolgái ijedten futottak szét a világba, orvost keresni.

Behemót arca már elkékült-zöldült, mikorra az orvos előkerült, szemei akkorára dagadtak, mint egv-cgy jókora görögd i n nye.

— Hozzatok egy tűzoltó létrát, meg egy fűrészt! — parancsolta az orvos az aggódó szolgáknak.

Azok sietve hozták a tűzoltólélrát, meg a fűrészt.

— No, még ilyet, — mondotta az orvos, miközben a Behemót ajkához támasztott lűzollólétrán felsietett, a fűrésszel a kezében, — no még ilyet, azt hittem, hogy óriások már csak a mesékben vannak.

— Nincs is több, csak én, én vagyok az utolsó óriás, — hörgött Behemól.

Az orvos Behemót tágranyitott száján keresztül lemászott az óriás torkába. Darabokra fűrészelte a keresztben álló lapockacsontot és ledobálta az egyes darabokat a földre.

— Kipp-kopp, kipp-kopp, — kopogtak a földre hullott csontok.

— Mivel háláljam meg a segítségedéi? — kérdezte Behemót az orvostól, mikor az ismét napvilágra került.

— Szívesen segítettem rajtad, óriás uram, — mondta az orvos. — De most Isten áldjon, megyek utamra, várnak a betegeim.

— Ne menj el, — kérlelte az óriás az orvost, — maradj nálam udvari orvosnak, ezer gyémántkő lesz az évi fizetésed.

— Nem fogadhatom el az orvosi állást, mert a betegeim, a szegények, nagyon várnak már.

— Lánchordta, többre becsülöd beteg koldusaidat, mint Behemótot, az utolsó óriást? Megtanítlak becsületre, elbizakodott kuruzsló. Foglyom vagy s hátralévő éveidet itt kell leélned Meseországban.

Behemót felemelte az orvost és a magas szikla oldalában üresen álló sasfészekbe ültette.

— No, gyere le, ha tudsz, — csúfolódott Behemót, nagyokat nevetve.

— Ne nevess, szerencsétlen, a fűrész, amit a torkodban felejtettem,

minden pillanatban átvághatja a gégédet.

— Jaj, már érzem is a fűrészt a torkomban, — suttogott az óriás, aki már hangosan beszélni sem mert. Halálsápadt arccal emelte le az orvost a szikla tetejéről és könyörgötl neki:

— Segíts rajtam, kedves doktor, vedd ki a fűrészt a torkomból, ne hagyj nyomorultul elpusztulni.

— Még az egyszer megkönyörülök rajtad, Behemót, de haza kell szaladnom altatóért, mert csak úgy tudlak megoperálni.

— Az Isten is megáld, — hálálkodott Behemót. — Csak siess vissza, mert úgy érzem, hogy egy darabkán már cl is vágta a torkomat a fűrész.

— Sietek, persze, hogy sietek. Te csak feküdj szépen hányát, míg viszsza nem térek, akkor nem történhet semmi bajod.

Az orvos úgy elsietett, hogy a gondolat sem érhetett a nyomába, kabátjába rejtve a fűrészt.

Behemót hanyatt fekve várta viszsza, még most is várja, ha azóta fel nem kelt.

A muskátli

Uj tanítónő érkezett a faluba. A gyermekek izgatottan várták, mert már tudtak jöveteléről.

— Vájjon milyen lesz az új tanítónéni?

Már az első napokban örömmel állapították meg, hogy a tanítónéni nagyon kedves, fiatal nő, akinek mindnyájukhoz volt egy bátorító szava. Egy csapásra meghódította az öszszes gyermekszívet.

Ilike is elragadtatással mesélt az édesanyjának a tanítónéniről:

— Meglátod anyukám, hogy milyen örömmel tanulom majd a leckéket, csakhogy megháláljam a tanítónéni kedvességét.

Mindjobban megszerették és a tanítónéni is örömmel foglalkozott velük. Egyszer Ilike délután nyitott be a tanítónénihez, mert megígérte, hogy megtanítja egy újfajta kézimunkára.

Amikor Ilike benyitott hozzá, az ablaknál ült és nagyon szomorúnak látszott.

Ilike köszönt és a tanítónéni megfordult. Ahogy a kislányra nézett, könny látszott a szemében és Ilike hozzásietett:

Olyan szomorúnak látszik a lanílónéni... Nagyon sajnálom!

A lanítónéni megtörölte a szemét és rámosolygott.

— Semmi, semmi, Ilikém, csak az egyedüllét fáj annyira.

— Nincsenek rokonai a tanítónéninek? — érdeklődött.

— Teljesen árva vagyok és rokonaim sincsenek. Az intézetből, ahol nevelkedtem, most kerültem ki és így elszakadtam kedves tanárnőmtől is, aki anyai szeretettel viseltetett irántam. Látod, teljesen egyedül vagyok? Csak a li szeretetekre számíthatok, melyet igyekszem is elnyerni.

Magához vonla Ilikét és megcsókolta. Ilike majdnem sírva fakadt a meghatottságtól, hogy a tanítónéni ilyen egyedül van. Ugyan mivel vidíthatná fel magányát? Még akkor is ezen gondolkozott, amikor a lanítónéni a kézimunka öltéseit magyarázta és később anyukájának elmesélte a lanítónéni életéi, megkérdezte, hogy mivel mutathatná ki szeretetét.

— Majd gondolkozunk rajta kislányom, — felelte anyuka.

Ilikének nagyon széf) muskátlija volt, mit féltő szeretettel ápolt. Reggel, mikor öntözte, hirtelen eszébe jutott valami:

Már szaladt is anyukájához.

— Már tudom, mivel lepem meg a tanítónénit!

— Ugyan mivel, Ilikém?

— Elviszem neki a muskátlimat!

Anyukája csodálkozva nézett rá.

— És megválnál a muskátlidtól, kislányom, amit oly nagyon szerelsz?

— Szívesen megválók tőle, mert tudom, hogy ezentúl a tanítónéni fogja benne örömét lelni!

Anyukája megcsókolta.

— Jó szíved van, Ilikém!

Igv került a muskátli, Ilike féltett kincse, a tanítónénihez.