Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-08-15 / 66. szám

1936. augusztus 15.

»KOMÁROMI LAPOKc

9. oldal.

ASSZONYOKNAK.

A szép járás.

Ma, amikor a női szépség fogalma elválaszthatatlan a szép alak fogalmától, amikor szinte épp oly lényeges a láb, a kéz szépsége, a test helyes tartása, mint az arc vonásai; malmikor szépnek nevezzük azt a nőt, akinek arányosan kisportolt, jómozgású és harmonikus testét csak kevéssé szabályos arc koronázza; de fordítva, nem bocsátjuk meg a legtündéribb szépségnek sem rossz tartását, lomha mozgását; ma, a női szépség fogalmával elválaszthatatlan a szép járás fogalma.

A járás épp oly kifejező, akár az arc: fáradságot, sunyi félénkséget, jókedélyt, rendetlenséget, temperamentumot és intelligenciát, erős és gyenge jellemet olvashatunk ki belőle. Tanuljunk meg szépen járni, azért is, mert az energia, amit a szép járás elsajátítására fordítunk, jellemünket is meg fogja edzeni.

Tízparancsolatba foglalva nyújtjuk át a szép járás iskoláját, amelyet úgy sajátíthatunk el legkönnyebben, ha rendszeresen és céltudatosan gyakoroljuk. Progresszíve. Ne fárasszuk agyon magunkat háromórás meneteléssel, ha egész hetünket mozgás nélkül töltöttük. Járjunk negyedórát, naponta, minden nap, vagy napról-napra kevéssel többet. Járjunk magunkban és gyorsan, lehetőleg reggel, mert akkor frissebb a levegő. De ha fogyni szeretnénk, úgy biztos gyógyszer a félórai séta étkezés után. Ne beszéljünk útközben, ne ücsörögjünk kirakatok előtt és kerüljük a népes helyeket, ahol lépéseink egyenletes ütemét akadályozzák a szembejövők.

Óránként számított négy-öt kilométeres sebesség a legmegfelelőbb.

S végül könnyű étkezés, ha utána

sétálni akarunk.

Ennyi általánosságban. És ime a tízparancsolat:

Magasraemelt, könnyedén hátraszegzett fővel járj és figyelj a légzésedre. Orron át szívd be a levegőt és szájon át leheld ki.

Hátadat egyenesen tartsd, karjaidat könnyedén behajtva. Ne aggasd magad túlontúl tele csomagokkal. Könynyen fogható retikült és bő, kényelmes kesztyűt viselj.

Könnyű ruházatot. Kötött ruha, háromnegyedes, laza kabát a legmegfelelőbb. Nem ajánlatos a vízhatlan és egyúttal légelzáró szövet, a nehéz szőrme. Ne öltözz túlkönnyen, de inkább, mint túlmelegen. Könnyű, rugalmas haskötő ajánlatos, amelyet hazatérés után levetsz és helyét testeden alkohollal dörzsöld be.

Hosszú lépésekkel járj, inkább megfeszített lábbal.

Haskötőre erősített, hosszú harisnyakötőt viselj, a világért sem kerek gumiszalagot, amely akadályozza a vérkeringést.

Alacsony, széles sarok, fűzött cipő. A teljesen sarkatlan cipő fárasztja azt, aki nincs hozzászokva.

A lábheggyel érintsd elsőnek a földet. Ez fejleszti a lábszár izmait, játékot ad a bokának és azt karcsúvá, hajlékonnyá varázsolja.

Ha gyenge a bokád, pólyázd be. Kétszer csavard a pólyát a lábfej köré és onnan vezesd a bokára. Szakboltban, külön e célra készült bokapólyát vásárolj. És ha járás után fájdalmat éreznél bokádban, talpadban, fordulj orthopéd orvoshoz, vagy legalább is szakcipészhez, készíttess betétet cipődbe és az előíráshoz híven állandóan, szégyenkezés nélkül viseld.

Nem túl vékony cémaharisnya legajánlatosabb. Ha csak teheted, még vadászzoknit is húzz fölibe. A vékony harisnyában könnyen feltörik a láb és hólyagok képződnek rajta.

Séta után a legjobb negyedórára lepihenni. Utána letussolod magad és egész testedet hatvanfokos alkohollal dörzsölöd le. Ha lábadban megerőltetést érzel, tegyél rá nedves borogatást. Jólesik séta után kis időre úgy helyezkedni el, hogy a láb magasabbra kerüljön, mint a test.

És végül, ha minden tízparancsolat ellenére túlerőlteted magad, fürödj meg langyos vízben, amelyben egy kiló kősót oldottál fel. Utána szakszerű masszázs, félgramm aszpirin és nyugodt alvás.

Másnap frissen, jókedvűen ébredsz.

Házi betegápolás.

Minden nőnek, de különösen a családanyának nagyon sokirányú képzettséget kell szereznie, hogy szeretteinek mindenben segítségére lehessen. Legyen jó háziasszony, értsen a gyermek testi és lelki életének ápolásához s ha a sors úgy hozza, hogy a család valamelyik tagja megbetegszik, ügyesen töltse be a betegápoló szererepét is.

Ha látjuk, hogy a családban valaki gyengélkedik, azonnal meg kell mérni hőmérsékletét és ha láz mutatkozik vagy a betegség bármi más jelét vennénk észre, mint étvágytalanság, fejfájás stb., azonnal orvost kell hívni, hogy a nagyobb bajt megelőzzük. Félreértések elkerülése végett az orvos rendelkezéseit pontosan megfigyeljük és legjobb rögtön feljegyezni. Azt is tudni kell, hogy az orvosságot étkezés előtt vagy után adjuk-e be. A kanalas orvosságot sötét és hűvös helyen tartsuk (nyáron pincében vagy hideg vízben).

Fontos a beteg elhelyezése. Lehetőleg világos, napfényes, csendes szobában legyen az ágy, ez hat a kedélyre és gyorsítja a gyógyulást. Napjában többször szellőztessünk léghuzat nélkül s a beteget takarjuk be.

Étkezés előtt a beteg és ápoló is mosson kezet. A beteget mindig csak az orvos által engedélyezett étellel, itallal kínáljuk. A tálalás legyen Ízléses és kis mennyiségű. A beteg a tele tányérra még ránézni sem szeret, ha étvágytalan. Evés után langyos vízzel való száj öblítés és az ágy megigazítása el ne maradjon. Azután szellőztetünk s utána a csendre ügyeljünk, hogy a beteg pihenjen.

A hőmérőzésről táblázatot készítsünk. A beteget kérdéseinkkel ne zavarjuk, de észrevételeinket jegyezzük fel, hogy az orvossal közölni tudjuk.

Vizes borogatáshoz ritkaszövésű anyagot használjunk (lehetőleg régit, amelyik puha) ezek sok vizet szívnak magukba és kellemesen simulnak a testhez. Jól átgőzölődik a test, ha a vizes ruhára vastag frottír törölközőt és kívül vízhatlan billrotvásznat teszünk. Borogatáshoz sohase használjunk nagyon hideg vizet. A beteg nyugalmára nagy gondot fordítsunk, csendes, zajtalan járás, az ajtók ne nyikorogjanak, nyáron a legyeket és szúnyogokat is irtani kell. A beteggel semmit ne közöljünk, ami felizgatná.

Igen nehéz feladat a beteg gyermek ápolása, különösen a kicsinyeké. Itt csak úgy érhetünk el eredményt, ha óráról-órára a leglelkiismeretesebben követj ük az orvos utasításai t. Nagyobb gyermekeknél erélyes és következetes szigorra is van szükség. Sok betegség azért súlyosbodik, mert sok szülő engedékeny az étkezés vagy más téren.

Miért szomorú a fűzfa

Valahol messze, ki tudja merre, egy vén folyó omló partján öreg fűzfa álldogált. Éppen tavaszodott, fenn a hegyeken olvadt a hó, mikor a fűzfa egy reggel arra ébredt, hogy megáradt a vén folyó, elöntötte derékig a sárga víz.

— Jaj, mit tegyek — sopánkodott, de mert fának teremtette a jó Isten, szegény menekülni nem tudott. Nemsokára egy vörösbundás róka úszott melléje.

— Ments meg engem öreg fűzfa, nyújtsd felém egy ágadat — könyörgött a vörös róka.

A jó fűzfa megsajnálta és a róka fenn is termett iziben. Alig telepedett le a róka, két kis fogolymadarat sodort arra a víz árja. A jó fűzfa megsajnálta őket is, feléjük nyújtotta ágait, a két fogoly felröppent rá és boldogan elhelyezkedett. De annál nagyobb lett ja (rémületük, amikor a vörös rókát a fa másik oldalán megpillantották. Ekkor megszólalt az öreg fűzfa:

— Én mentettem meg az életeteket, fogadjátok hát meg, hogy kibékültök a kedvemért s bárki menekül még az ágaim közé, békén hagyjátok örökké.

Mit volt mit tenni, a róka beleegyezett s a két fogoly igen boldog lett:

— Nem lesz többé ellenségünk a róka — kiáltozták és hálából ők is megfogadták, hogy bárki menekül még a fűzfára, mi leszünk annak a legjobb barátai és ebben a percben fáradt bogarak érkeztek az egyik szürke barkára. Nedves volt a szárnyuk, igen fáztak, alig álltak meg a lábukon. Hej, de mégis számyrakeltek volna ismét, ha az öreg fűzfa el nem mondja:

— Ne féljetek, kis bogarak, a jó foglyok nem bántanak, megfogadták nékem.

Na; lett nagy öröm erre. A kis botarak mingyárt ciripelni, zümmögni ezdtek. A két fogoly is boldogan nótára gyújtott:

— Kurukk, kurukk, gir rik, gir

rik...

Csak a róka pödörgette ravaszul a bajúszát.

— Hála Istennek, itt békét teremtettem — örvendezett a fűzfa és nem vette észre, hogy a vén folyó apadni kezd, már itt-ott előtűnt a barna föld s a parti fű, melegen sütött a nap is az égen. A kis bogarak egy-kettőre megszáradtak, a foglyok megéheztek, de mozdulni nem mertek. A folyó ismét régi medrében futott tova. Csend volt, csak a róka mosolygott az orra alatt ravaszul.

Egyszerre csak a tavaszi szél megrázta a boldog fűzfát, erre a kis bogarak a levegőbe lendültek, a két éhes fogoly pedig utánuk, de éppen jókor, mert a ravasz róka éppen feléjük ugrott, mondván:

— Vége már a bajnak, vége hát a barátságnak is.

Szegény bogarak ijedten menekültek a foglyok elől, de a foglyok is vigyázva repültek, mert lenn a földön feléjük nyújtott nyakkal loholt utánuk a róka.

Azóta az öreg fűzfa búsan lógatja ágait a vén folyóba s szomorúan azt suttogja:

— Ha vége van a bajnak, vége van a barátságnak is.

Lompos és Vasfog.

A két jóbarát együtt sétált az erdőben. Nem volt ebben semmi különös, megszokták már a fák ép úgy, mint a madarak, hogy amióta Lompos kimentette Vasfogat egy veremből, mindig együtt lássák őket.

Most is éppen arról beszélgettek, hogy soha nem hagyják el egymást.

— Jóbarátok leszünk, míg a világ, világ lesz — mondta meghatva Vasfog.

— Arany a szíved — válaszolta Lompos s a meghatottság könnyeit törölgette pislogó szeméből.

Ebben a pillanatban megzörreat egy bokor az erdei út szélén.

— őz — kiáltotta egyszerre a két farkas.

Ezután Vasfog így szólt barátjához:

— Vigasztalhatatlan vagyok, hogy egyedül fogom megenni ezt az őzet, de hát az éhség nagy úr — mondotta és olyan szívhezszólóan sóhajtott, hogy a falevelek is megremegtek.

— Sajnos, én már három napja nem ettem, — sóhajtott vissza Lompos s már szájában érezte a finom őzpecsenye ízét.

— Én már négy napja nem ettem — siránkozott Vasfog. — Hidd el, nagyobb boldogság nem érhetne engem, minthogy neked adhatnám ezt az őzet, dehát mit tegyek? — És lehajtotta fejét, szomorúan, mert a féktelen éhséggel még az ő nagy hálája is tehetetlen volt.

Lompos alig hallgatott oda, legfőbb gondja volt, hogyan kaparintsa meg magának illendő módon az egész lakomát?

Megvakarta fület övét s ájtatoskodva forgatni kezdte a szemét:

— Ő, Vasfog koma, ha még csak magamról volna szó! De van egy szegény nagybátyám, szegényebb a templom egerénél is. Róla is gondoskodnom kell. — És törölgetni kezdte a szemét.

— Bizony, én se magamért beszélek— kapott Lompos a jó ötleten.— Nekem meg szegény nagyanyám, nagyapám, nagynéném van, akikről gondoskodnom kell — mondta és hangosan felzokogott.

Lompos úgy látta, hogy így sose vergődnek zöldágra. »Ideje, hogy megfogjam az őzet« — gondolta magában.

— Isten veled — mondta Vasfognak bánatosan, — vigasztalhatatlan leszek a síromig, hogy megfosztlak e lakomától — mondta s már szaladt is a bokor felé.

Vasfog látta, hogy ennek a fele se tréfa, de tudta azt is, hogy Lompos erősebb nála. Ezért hát könyörgésre fogta a dolgot:

— Legalább a felét add nekem pajtás — mondta és elkapta a szaladó Lompos hátsó lábát.

Lompos e tiszteletlen rántás következtében megütötte magát s méltatlankodva fordult hátra:

— Ne legyen Lompos a nevem, ha egy falatot is megérdemelsz — mondta mérgesen —, de hogy lásd, kivel van dolgod s milyen jó szívem van, neked adom az egyik fülét.

S már újból nekiiramodott volna, de Vasfog még idejében elkapta a farkát.

— Tudom, hogy arany a szíved Lompos koma, add nekem legalább a két combját is — mondta s jó erősen fogai közé szorította pajtása farkát.

De már erre olyan méregbejött Lompos, hogy a fogát vicsorgatta:

— Ereszd el a farkamat! — kiáltotta. — Még te akarsz két combját! Te semmirekellő!

— Mit, hogy én semmirekellő! — vicsorgott vissza Vasfog mindenre elszántan.

— Egy szemernyit se kapsz most már! — villogott Lompos szeme.

— Még, hogy te nem adsz nekem?!

— kiáltozott Vasfog. — Hát kié az őz? Az egyém, vagy a tiéd?

— Az enyém! szikrázta Lompos.

— Az enyém! — kiáltozta Vasfog.

— Nem igaz! Én láttam meg előbb!

— mondta Lompos és nagy fogait pajtására vicsorította.

De Vasfog se hagyta magát:

— Te láttad meg? Te éhenkórász!

— kiáltotta s nekiment Lomposnak.

Lett ebből akkora veszekedés, verekedés, hogy a madarak összesereglettek a fákon s nem győzték nevetni a két barátot.

Ezalatt a megrémült őzike a hetedik határon is túl volt már s boldogan itta iá patak hűs, friss vizét.

A két farkas meg tán ma is verekszik még.

Ilyen gyászos véget ért Lompos és. Vasfog barátsága