Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-07-04 / 54. szám

1936. július 4. »KOMAROMI LAPOK« 3. oldal. Adóhátralék és adómorál. — Elmélkedés az adófizetések fölött. — Akar Ön is szép lenni? Használjon Nádasdy-féle Gyöngyvirág alva tor krémet, mely mindenkit hozzásegít a szép- Séflhez. -A májfoltokat, szeplőket, patta­násokat és mindennemű arctisztátalanságo­kat nyomtalanul eltüntet, az arcot bársonyos simává és- fiatalosan üdévé teszi. Vigyázzon a hamisításokra, csak eredeti csomagolást fogadjon el. — Egy tégely ára 8‘— Ké. Egyedüli készítője: 5 Salvátor gyógyszertár Komárno. amiről bizonyára tudomása van a szu­­déta német párt vezérének is. Tehá4 arra a feltevésre kellett jutnunk, hogy a szudéta német párt valótlanságra építette azt a tételét. Ha a párt nem ragaszkodik egy valótlansághoz, akkor jogos az a feltevés, hogy van valaki a pártban, aki azzal a kísérlettel játszik, hogy kimélyitse az ellentéteket ott, ahol mindenki az akadályok, a bizalmatlan­ság és mindannak a kiküszöbölésén fáradozik, ami veszélyezteti a szomszé­dok között a jóakaratot és a kölcsönös békét. A csehszlovákiai német kisebb­ségnek különleges erkölcsi, politikai és civilizáló küldetése van, de ez a kü­lönleges küldetése épen Csehszlová­kiában van. Jaross Andor úrnak, az iEgyesült Keresztény szocialista és Magyar Nemzeti Párt országos elnökének. Elnök Ur! Magyar Testvéri A június 21-én tartott kongresszus •után, sok járásból összejöttünk, a volt .Magyar .Nemzeti Párt járási vezetői és ■elhatároztuk, hogy az Egyesült Párt •országos elnökévé történt megválasz­tásod alkalmával ezúton is őszinte sze­­rencsekivánatainkat fejezzük ki. Kimondhatatlan büszkecéggel tölt el bennünket az a tudat, hogy a köztár­saság magyarsága benned találta meg azt a férfiút, akire az Egyesült Párt vezetését s ezzel a magyarság sorsát megnyugvással rábízhatta. Mi, akik évek óta ismerünk, ismerjük lángoló magyar lelkedet, gondolkodá­sodat, felelősségérzetedet, fáradhatatlan munkásságodat, a közös jövő feletti féltő aggódásodat és akik tudjuk, hogy épp úgy sziveden viseled a magyar földműves, mint a munkás, iparos vagy tisztviselő sorsát és magyarok között csak egy értékmérőt ismersz, még pe­dig azt, hogy ki hogyan teljesiti nem­zetével szemben kötelességét, a meg­győződés szent hitével hirdetjük, hogy a magyarság választása alkalmasabb férfiúra nem eshetett volna. Isten segítsen megkezdett utadon! Kovácsold eggyé a magyarságot, hogy teljesen átérezze sorsközösségét, hogy megértse, hogy csak testvéri szeretet­tel, egyetértéssel és megsokszorozott munkával építhetjük ki közős célunkat, a jobb magyar jövőt! Vezessen utadon az a szellem, az a magyar hit, mely eddig is kisérőd volt s meg lehetsz győződve, hogy szivvel és lélekkel nemcsak mi állunk mö­götted, akik régóta ismerünk, hanem melletted áll az Egyesült Párt egész tábora és izzó lelked felsorakoztatja melléd azokat a magyarokat is, akik ma még sorainkon kívül állanak. Indulj újabb, megsokszorozódott munkára, a magyar életért! A mi szeretetünk és bizalmunk kisér magyar testvér ! A volt Magyar Nemzeti Párt járási vezetői. Azok a súlyos vádak, melyek az adó­novella parlamenti tárgyalása alkalmá­val a pénzügyigazgatás ellen elhang­zottak, úgy az adómorál mély süllye­dését, mint az adókivetési és behajtási eljárások körül elkövetett visszaélése­ket rikító szinekkel ecsetelték. Ahelyett, hogy az adómorál hanyat­lásának okait kinyomozni és azokat •megszüntetni megkísérelték volna, azon feltevésből indulnak ki a pénzügyi ha­tóságok, hogy egyáltalában nem léte­zik oly adóköteles, aki lelkiismerete­sen beváltaná jövedelmét. Amíg az adóigazgatás a jövedelemeltitkolókkal szemben tehetetlennek mutatkozik és azok számát lényegesen apasztani nem képes, addig a tisztességes adófize­tőkkel szemben kíméletlen szigorúság­gal alkalmazza azon törvényes hatá­­rozmányokat, melyek csakis az adó­­sikkasztókra vonatkoznak. Az adómorál emeléséhez elsősorban az vezetne, ha az adóteher egyenlete­sen megosztanék és pedig nemcsak a törvény, de a gyakorlat áhal is. A kis adófizetőkben meg kell érlelnie annak a meggyőződésnek, hogy a nagy adó­fizetők különféle machinációkkal ki nem vonhatják magukat az adófizetési kötelezettség alól és nem érhetnek el adó leírásokat, amelyekből előálló hiány azután a kis adófizetőktől behajtatik. A kivetési és behajtási hatóságok önkény-kedései, törvényszegései és túl­kapásai az adóalanyokban a bizalmat­lanság érzetét váltották ki és éppen a chatósági önkénytől való félelem okozta a hamis vallomások számának szapo­rodását, sőt éppen a nagyjövedelerr­­raeb birók tartózkodnak a pontos adó­fizetéstől, mert attól félnek, hogy azt a gyanút kelthetnék, hogy a bevallottnál nagyobb jövedelmet élveznek. További következménye az önkényes kivetési eljárásnak az adóhátralékok ijesztő módon való felszaporodása. Már mégy évvel ezelőtt hét milliárdra rúgott az adóhátralék összege, amikor még csak az általános gazdasági vál­ság kezdetén voltunk, azóta pedig a krizis állandósulása és ezzel kapcso­latban az adóalanyok fizetésképtelen­ségi és megszűnési arányszámának megnövekedése bizonyára nem csök­kentette az adóhátralékot, hanem az időközben tönkrement adófizetőktől be­hajthatatlanná vált adótartozással fel­tétlenül megnövekedett. Ekként az önkényes kivetés és a legnagyobb kíméletlenséggel eszközölt adóbehajtás az államkincstárnak mér­hetetlen kárt okozott, vagyis éppen az ellenkező eredményre jutott, mint amit elérni akart. Ezenkívül a függő adó­teher a különben is beteg gazdasági életünkre is bénitólag hatolt, ami az illetékes köröket arra indította, hogy a betegség orvoslására alkalmas gyógy­módokról gondoskodjanak. Ámde sem az adóhátralékosokkal megkisérleít egyezkedések, sem a pon­tos adófizetőknek engedélyezett boni­­fikációk, sem pedig az adóeltitkolók részére kilátásba helyezett amnesztia nem bizonyultak célravezetőknek és az adónemfizetési betegség gyökerének kiirtására alkalmasaknak. Az adómorál lényege nemcsak abban áll, hogy az állampolgár át legyen hatva azon erkölcsi kötelességének tudatától, hogy az állam terheihez jö­vedelme arányában pontosan hozzá­járuljon és e végből minden jövedel­mét lelkiismeretesen bevallja, hanem az adómorál alapfeltételét képezi az is, hogy eme állampolgári kötelesség tel­jesítésének ne álljon útjában oly adó­rendszer és adókivetési eljárás, mely nem számol az adóalany teherbíró képességével és a gyakorlati életviszo­nyok követelményeivel, mert nem fér­het össze az ethikai elvekkel az, hogy valakire nagyobb teher hárittassék, mint amennyit elbir. Maga a tény, hogy a szigorúan és gyakran felháborító kíméletlenséggel foganatosított végrehajtások és árve­rések dacára oly óriási összegre fel­szaporodtak az adóhátralékok, ekla­táns tanúságot tesz amellett, hogy az adózók nagy tömege nem képes fize­tési kötelezettségének eleget tenni. Különösen a kisebb és középnagyságú jövedelmeknél mutatkozik elviselhetet­lennek az adóteher, amennyiben ez figyelemmel a sokféle állami és több­féle pótadókra csaknek 2/3.acj részét teszi a jövedelemnek. Ez vonatkozik ■főleg a középosztályhoz tartozó és első­sorban a szabad pályákon működő polgárokra, kik ha lelkiismeretesen bevallják jövedelmüket, melyet fáradt­ságos munkával, nagy regievei és esetleg kockázattal elértek, abba a kényszerhelyzetbe jutnak, hogy jöve­delmüknek csak egyharmada felett rendelkezhetnek és ebből kell fedez­niük a maguk és családjuk fenntartá­sára és a minimális kulturigények ki­elégítésére szükséges kiadásokat. Ilyen pénzügyi politika, mely nem vizsgálja nyitott szemmel a közép­­osztály viszonyait, az adózót azon di­lemma elé állítja, hogy a jövedelemből első sorban az adót fizesse-e avagy a maga és családja eletszükségleteit elé­­gitse-e ki és csak természetes, hogy Érdekes dolgokat mondott azabesz­­szin helyzetről Harrison Hubert, a Newyork Temps tudósítója, aki hét hónapot töltött az abesszin harctéren. Harrison most érkezett repülőgépen Európába. Amint kilépett a repülőgépből, ezek voltak az első szavai: — Hét hónappal ezelőtt hagytam el Belgrádot. Azóta azonban mintha hét esztendőt éltem volna át. Nagyon örü­lök, hogy visszajöttem és most már itt maradhatok ebben a szép városban. A kollégák természetesen hívek ma­radtak önmagukhoz és nyomban egész sor kérdést zúdítottak Harrisonra, aki mindjárt be is számolt abessziniai ta­pasztalatairól. Elmondotta, hogy Olaszország a há­borút befejezte ugyan, de még renge­teg nehézséggel kell megküzdenie. Az esős évszak különösen sok gondot és hajt okoz az olaszoknak, számos esetben keresztül fogja húzni a szá­mításaikat. A négus — folytatta az újságíró azért vesztette el a hábo­rút, mert a Galla törzs elárulta. A döntő ütközetben az abesszinek jól indultak ,űgy látszott, hogy az ütkö­zet az ö javukra fog eldőlni, de ami­kor a négus elindította gárdáját, a Galla törzs hátbatámadta a császár csapatai! és így következett be az abesszin hadsereg teljes összeomlása. Azután arról beszélt az angol újság­író, hogy az olaszok az afrikai hadjá­rat során nagyon kímélték saját ka­tonaságukat, a veszélyes frontokon színes csapatokat vonultattak fel. El kell ismerni, hogy a szines katonák kitünően megálltak helyüket és az olasz győzelem elsősorban az ő érde­mük. Az olaszok nemcsak katonasággal dolgoztak. A terepet nemcsak tüzér­séggel készítették elő. Bőven gurult a lira is. Abesszínia minden vidékén nagy megvesztegetések folytak. Szá­mos vezető embert megvásároltak, az abesszin katonaszökevényeket tárt ka­rokkal fogadták. A négus táborából átpártolt abesszin harcosok új ruhát, új puskát és harminc tallért kaptak. Az abesszinek olykor kihasználták a helyzetet és sokan visszaszöktek a felszereléssel együtt császárjukhoz. Sok olyan abesszin is akadt, aki az olaszok után a császárt is megzsa­rolta. * — Az olasz-abesszin háború semmi sem volt ahhoz a háborúhoz képest, amelyet haditudósítók folytattak egy­mással — mondotta. — Amikor még Djibouti-ban dolgoztam, az amerikai Associated Press riporterétől Millstől levelet kaptam, amelyben közli ve­lem, hogy Addis-Abebában nincs hely minden fenyegetés és kényszer elle­nére ösztönszerüen létfentartási köte­lességét fogja teljesíteni és nem az adót fizetni. így keletkezik az adóhát­ralék:, nem mintha az adóalany nem akarna fizetni, de mert önfentartásának veszélyeztetése nélkül arra nem képes. Ehhez járul még, hogy a kivető ha­tóságok az adóbevallomásnak elvileg nem adnak hitelt és az adóalapot minden törvényes támpont nélkül ön­kényes becslés útján a bevallottnál magasabb összegben állapítják meg, ami a megadóztatás aránytalanságát még jokozza. Ebből aztán sok panasz és fellebezés származik, melyeknek el­intézését alig lehet bevárni és ez ismét arra az igazságtalanságra vezet, hogy a még nem jogerős előző évi kivetés alapján lesz az adó behajtva és esetleg leirt összeg csak évek múlva vissza­térítve illetve beszámítva. Az adómorál szempontjából a fel­lebbezések és panaszok gyors elinté­zése a helyes pénzügyigazgatás elen­gedhetetlen kritériuma. tisztességes újságírók részére, mert az újságírók egymást csapják be, hamis híreket szervíroznak társaiknak és arra törekszenek, hogy kompromittál­ják a konkurrenciát. Addis-Abebában és Dessieben a külföldi tudósítók sok­szor 10(1 fontot is adlak azért, hogy egy másik kolléga távirati szövegét megszerezzék, vagy 100 fonttal vesz­tegelték meg a postásokat, hogy a táviratot ne küldjék el, illetve késlel­tessék a konkurrens vállalat sürgö­nyét, amelyért sokszor sok ezer ko­ronát kellett fizetni, nem is beszélve azokról a fáradságokról és költségek­ről, amelyekbe egy-egy táviratanyag megszerzése került. Sokszor a rend­őrséget vették igénybe az újságírók, hogy a konkurrencia táviratainak az elküldését megakadályozzák. * — Amig Dessiében és Kvoramban dolgoztam, sokszor együtt voltam a Négussal is. Életünk állandóan ve­szélynek volt kitéve, bombáztak ben­nünket. Sokszor megtörtént, hogy egy távirati anyagot például Dessiéből fu­tárral Adisba küldtünk, hogy ott ad­ja fel, — a konkurrens vállalat jó­val előbb közölte a szöveget, mert a futár a többi konkurrens újságírók­nak eladta és a mi táviratunk, amely­nek anyagáért életünket kockáztattuk, líz-iizenkét órás késéssel érkezett meg a rendeltetési helyére. — Két amerikai újságíró az erős addis-abebai levegő és a whisky ha­tása alatt össze is pofozkodott. Az egyik a konzuláris bíróságtól 10.000 dollár kártérítést kért egy pofonért. A konzuláris bíróság meg is ítélt 1000 dollár kártérítést az újságírónak. A rendkívül sok inkorrektség következ­tében a Reuler-iroda az adis-abebai postahivatalban két állandó detektí­vet tartott, nehogy valaki ellopja a sürgönyszövegeket. — Az első időben Dessieben 20 újságíró volt, ez a 20 újságíró mhi­­denüvé elkísérte a négust. Később az újságírók száma nyolcra apadt le és utóbb csak hárman maradtunk. Két angol újságíró és egy szovjet fotó­riporter. Hogy merre jártunk a né­gussal, azt sohasem volt szabad je­lenteni, mert a négus útját titokban kellett tartani. Az olaszoknak kitűnő kémszolgálaluk volt. Az összes titkos írások kulcsainak a birtokában vol­tak és ha a négus valamit jelentett Addis-Abebába, azt az olaszok azon­nal megtudták. Ezért tudták az olasz pilóták állandóan a négust jó helyen keresni. Az olasz pilóták állandóan keresték a Négust, aki rendszerint éjjel utazott és mi autón követtük őt. Az autó a sárban sokszor elakadt, tolnunk kelleti azokat és a kísérteties Dr. Gerényi József. Íz olasz-abessztn háború semmi sem volt a haditudósitók szenzáció-harcához képest Színes katonák és a guruló lira a hadjáratban. — Utazás a négussal. — Hogy dolgozott a sajtó? Egy belgrádi angol ujságiró etiopiai élményei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom