Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-04-29 / 35. szám
2 oldal »KOMAROMI LABOR« 1936. április 29. a katonamentesíteti Rajnaövezetnek Németország részéről újra történt katonai megszállás előidézett s az afrikai konfliktus elintézésére irányuló fokozott és sikertelen igyekezetek általánosan növellek a bizonytalanságot a nemzetközi összeköttetésekben. A világgazdasági fejlődésijén azonban ez a poétikai nyugtalanság nem okozott nagyobb zavarokat, mert az új bonyodalmak révén szükségessé vált diplomáciai tárgyalásokat látbalóau az az igyekezet vezeti, hogy békés utón találják meg a megoldást. A legutóbbi jelentések szerint a gazdasági megélénkülés terjedelme továbbra is növekszik és pedig azokban az országokban is, melyeket az eddig nem érintett. A csehszlovák köztársaságban ez a fejlődés ugyanaz volt, mint a világgazdaságé és a termelés tavaszi növekedése és a foglalkoztatottság ebben az évben sok tekintetben erősebbnek látszik, mint várták. TárcanélkQH miniszterség kell a német keresztényszocialista pártnak. ha belép a koalicióba. Megírtuk már, hogy a kormány tárgyalásokat folytat a német keresztényszocialista párttal a pártnak kormánybalépése tárgyában. A tárgyalás közvetlen befejezés előtl áll: A német keresztényszocialista párt legfontosabb követelése a teplai premontrei kanonokrend tulajdonát alkotó s a földreform törvénnyel lefoglalt Marienbadf ürdönek felszalxtdításá. A kormány állítólag hajlandó ezt a követelést teljesíteni. A német keresztényszocialista párt ezenkívül tárcanélküli minisztériumot kap. Miniszter jelölteknek Luschka dr., Mayr-Harting és Zajicsck képviselőket emlegetik. A német keresztényszocialista pártnak a kormánybalépésével az aktivista német pártoknak a többségben 22 képviselői mandátumuk, egy minisztériumuk és két tárcanélküli miniszterük lesz. Tehát a kormányban helyetfoglaló három német pártnak félannyi képviselői mandátuma lesz, mint amennyivel a szudétanémet párt rendelkezik. A Jókai Egyesület tisztújító közgyűlése. Teljes tisztikart, igazgatóságot s uj bizottságokat is választott a közgyűlés Elnök: Szijj Fér* ne dr. A Jókai Egyesület Jókai szobráért — április 28. Nagy érdeklődés mellett tartotta meg idei közgyűlését a Jókai Egyesület a Kultúrpalota képtártermében. A gyűlésen dr. Szijj Ferenc elnökölt, aki elnöki megnyitó beszédében megemlékezett arról, hogy az egyesület most lett 25 éves s ezt a jubileumot ősszel nagy ünnepség keretében fogja megütni, lehetőleg úgy, hogy ekkor már álljon a Kultúrpalota előtt Jókai szobra. Jókai szobrának felállítása alapszabályszerű kötelessége az egyesületnek, amelyet az idén akar teljesíteni. A szobor felállítását a már megtörtént anyagi felajánlások fogják lehetővé tenni: Jókai szobira nemcsak Komárom, hanem egész Szlovenszkó ügye is. Majd megemlékezett az egyesület nagy halottairól: dr. Alapy Gyuláról és Zsindely Ferencről, akiknek emlékét jegyzőkönyvben s kegyelettel örökítették meg. A működésjelentés az egyesület múlt évi munkásságát foglalta össze röviden. Az egyesület gyűjteményeinek rendezése sorozatosan folyik, jelenleg a muzeum van soron, majd a képtár s a könyvtár következik. A muzeum ügyét az országos hivatal s a járás anyagilag támogatta. »A nehézségek ellenére, — mondta az elnök, — fenn kell tartanunk az egyesületet, amelynek 25 éves története megmutatta az utat az újabb 25 évhez!« Majd dr. Hajdú Lukács terjesztette elő költői gondolatokban gazdag főtitkári jelentését. Sorra vette az egyesület által, vagy annak támogatásával rendezett előadásokat, ünnepélyeket, hangversenyeket, társas estéket, a Rákóczi-ünnepet, a Móraemlékünnepet, Jankovics Marcell dr., Mécs László, a zsigárdi gyermekszínpad, a főgimnázium ifjúsága szereplését, az egyetemi ifjúság kultúrestjét, Szvatkó Pál dr. fellépését, Emil B. Lukács előadását a járási magyar közm. testület által rendezett szlovákmagyar kultúrközlekedési esten, majd a különböző egyesületek mulatságait, a hangversenyeket, végül a Jókai szoba s a múzeum ünnepélyes megnyitását. Köszönetét szavazott a muzeum rendezőinek is. Megemlékezett az egyesület halottairól s kegycletes szavakkal parentálta el őket. »Az új 25 évben új tömegek felé kell elindulnunk ,— mondotta, — szakosztályainkban kiaknázatlan lehetőségek vannak még s ide új embereket vonunk be. Ne mondjuk, bőgj' koldus, mélység felé zuhanó városban élünk, ahol nem lehet semmit sem tenni! Be kell kapcsolni a fiatalságot s friss hangot kell megütni az egyesület életében. A fiatalság olyan hiba, amely naprólnapra úgyis kisebb lesz!« Majd kitért a Jókai szobrának ügyére, amelyet dr. Szijj Ferenc elnök intéz nagy lelkesedéssel. A lendületes főtitkári beszámoló után M a k k y Lajos pénztáros mutatta be az 1935 évi zárószámadást s az 1936-os költségvetést. A költségvetési hiányra való tekintettel az Országos Hivataltól támogatást kér az egyesület, azonkívül megkeresi a járási hivatalt is, hogy támogassa az egyesület gyűjteményeinek ügyét. A számadásokat az egyesület elfogadta. Ezekután, lejárván az elnökség mandátuma, sor került a tisztújításra. Az új tisztikar megválasztása Bart ha János korelnök vezetésével ment végbe. A tisztújító bizottság előterjesztését Vaskó Imre olvasta föl. A közgyűlés egyhangúlag választott. A következőket választották meg az egyesület tisztikarává: Elnök: Dr. Szijj Ferenc. Társelnökök: Dr. Gaál Gyula, Gidró Bonifác, Jánossy Lajos, dr. Majer Imre, Nagy Nándor. Ügyvezető elnök: Fülöp Zsigmond. Alelnökök: Dr. Aranyossy László, Fried Jenő, Galambos Zoltán, Hikisch Károly, dr. Kenessey Kálmán. Főtitkár: Szombathy Viktor. Titkár: Dr. Baranyay József. Jogtanácsos: Dr. Kállay Endre. Főjegyző: Dr. Borka Géza. Jegyzők: Kollár Lajos és Doma Ervin. Pénztáros: Makky Lajos. Ellenőrök: Argay Lajos, Ferenczy Hugó. Házgondnok: Csizy István. Elnöki tanács tagjai: Bartha János, Bartos Frigyes, Bíró Gyula, dr. Geőbel Károly, Gyalókay Miklós, Hittrich József, dr. Horváth Cézár, Ivánffy Géza, Koczor Gyula, Kocsis Károly, Kovách Tihamér, dr. Mezey János, Pethő Sándor, dr. Lestár István, dr. Soós Imre, Spitzer Béla, Telkes Mihály, Vásárhelyi Károly, Vaskó Imre, dr. Waldmann Ernő. Szakosztályok: Múzeumi szakosztály: Ein.: Sárossy Etele, titkár: Zombory György, igazgató: Szombathy Viktor, tagok: ifj. dr. Alapy Gyula, Czike Dénes, Czéh István, Feszty István, dr. Horváth Cézár, dr. Igó Aladár, Kollányi Miklós, dr. Krausz Arthur, dr. Mihola Ferenc, Nagy László, Schwartzer Károly, Sohár Ottó, Soós Ödön, dr. Nagy Vilmos. Irodalmi szakosztály: Elnök: dr. Hajdú Lukács, tagok: Banai Tóth Pál, dr. Baranyay József, Bíró Gyula, Doma Ervin, Erdőházi Hugó, Faludi Károly, Fülöp Zsigmond, Hittrich József, Romhányi Árpád, Szendrei Imre, di-. Szijj Ferenc, Szombathy Viktor, Telkes Mihály, Weisz Kornélia. Közművelődési szakosztály: Elnök: Biró Lucián, titkár: Somogyi István, tagok: Árendás József, dr. Bardocz József, dr. Deme Lajos, dr. Geöbel Károly, dr. Gerényi József, Huber János, ifj. Nagy János, Faragó István, Nagy Sándor, Szilágyi Mária, Uhereczky Géza, Vaskó Imre, Wánkay László, Zsolnay Béla. Szépművészeti szakosztály: Elnök: Harmos Károly, titkár: Nagy Barna, tagok: dr. Aranyossy Endre, Berecz Gyula, Braun Andor, Bakonyi István, Kincs Izidor, Nádor Ernő, P. Feszty Edit, Polony Béláné, Renner Imre, dr. Rohonyi Oszkár, dr. Selye Hugó, dr. Vajda Andor, Vaskó István. Zeneművészeti szakosztály: Elnök: Pataky Maurus, tilkár: Schmidt Viktor, tagok: dr. Bartha Lajosné, Bokrossy Margit, D’Élia Ferenc, dr. Göndör Ábrisné, Ivánffy Gézáné, K. Ledermayer Ilona, Krizsán József, Kiss Margit, dr. Mihola Gyula, Molecz Tivadar, Pathó Flórisj dr. Polony Béla, dr. Rohonyi Oszkárné, Teleky Miklós, Uhereczky Ottóné, Weisz Emma, Thiel Janka, Zsidek Béla. Könyviárbizottság: Elnök: dr. Baranyay József, titkár: dr. Deme Lajos, tagok: Zombory György, dr. Seidner György, Alapy Gyula dr., Schwartzer Károly, Vaskó Imre, dr. Borka Géza, Ivánfy Géza, Hajdú Lukács dr. Rendező és szervező bizottság: dr. Aranyossy Endréné, dr. Aranyossy Lászlóné, Bartos Frigyesné, özv. Csépi Dánielné, Erdős Vilmosné, dr. Kállay Endréné, K. Ledermayer Ilona, dr. Kőváry Józsefné, Papp Kovács Elemérné, dr. Rohonyi Oszkárné, S. Weszelovszky Magda, Schwartzer Károlyné, dr. Soós Imréné, dr. Szijj Fcrencné, Szombathy Viktorné, Balogh Miklós, Bindernits László, dr. Csongrády Béla, Derfinyák Gusztáv, Komlós Dezső, ifj. dr. Mohácsy János, Müller Rudolf, Nagy Sándor, Széles László, Végh Dezső. Az irodalmi és közművelődési osztály tb. kültagjai: dr. Aixinger László, Arkauer István, Darkó István, Darvas János, Forgách Géza, dr. Gömöry János, Ivossányi József, Mécs László, Noszkay Ödön, Rácz Pál, Schubert Tódor, dr. Slaud Gábor, dr. Sziklay Ferenc, dr. Szvatkó Pál, Tamás Lajos, Tichy Kálmán. Házmester: Czukál Károly. A gyűlés bizalmáért dr. Szijj Ferenc mondott köszönetét. Majd az elnök a következő indítványt terjesztette elő: A közgyűlés a Jókai Egyesület létesítése, gyűjteményeinek és könyvtárának gyarapítása és rendezése körül Akar Ön is szép lenni? Használjon Nádasdy-féle S Gyöngyvirág alvátor krémet, mely mindenkit hozzásegít a szépséghez. A májfoltokat, szeplőket, pattanásokat és mindennemű arctisztátalanságokat nyomtalanul eltüntet, az arcot bársonyos simává és fiatalosan üdévé teszi. Vigyázzon a hamisításokra, csak eredeti csomagolást fogadjon el. — Egy tégely ára 8— Ké. Egyedüli készítője: 5 Salvator gyógyszertár Komárno. és a kultúrház létesítésében, valamint az egyesület működésében hervadhatatlan érdemeket szerzett és feledhetetlen emlékű első főtitkárának és későbbi társelnökének, dr. Alapy Gyulának kegycletes emlékét azzal kívánja az egyesület további működésében és különösen az ifjúság s a jövő nemzedék szeme előtt ébrentartani, hogyr dr. Alapy Gyula nevére pályadíj-alapítványt tűz ki akkép, hogy évenként 50 Ké-t pénztárából kiutalványoz a komáromi Szt. Benedekrendi főgimnázium igazgatóságának kezéhez avval a rendeltetéssel, hogy ezen összeg évenként január 20-án, dr. Alapy Gyula halálának évfordulóján a komáromi Szt. Benedekrendi főgimnázium VIII. osztályába járó azon tanuló részére adassék ki, aki a tanári kar erre illetékes szaktanárainak megítélése szerint a legjobb stílussal megírt magyar dolgozatot adja be. A pályadíj összege első Ízben 1937. január 20-ikán lesz kiadandó. Az indítványt a közgyűlés nagy helyesléssel vette tudomásul. Több tárgyr nem lévén, a közgyűlés végétért. Teljes rendben és nyugalomban íolyt le a Komáromi Járási Ipartársulat közgyűlése. Elnöknek Czibor Gézát, helyettes elnöknek Bircsák Károlyt választották meg. Komárom, április 28. Vasárnap, április 26-án tartotta a Komáromi Járási Általános Ipartársulat évi rendes közgyűlését, amelynek különösebb érdekességét a tisztújítás képezte. Mint ismeretes, többszöri újraválasztás, a választások megsemmisítésének huzavonája, közben még kormánybiztosi rezsim után választották meg ezelőtt három évvel Koczor Gyulát, a magyar nemzeti párt elnökét az Iparlársulat élére. Az ő elnöksége alatt az Ipartársulat híven betöltötte kisiparos érdekvédelmi hivatását. Szociális téren azért még sok kívánni való maradt fenn, ennek oka azonban az, hogy az Ipartársulat Koczor Gyula minden jó törekvése dacára sem tudott a kisiparos szolidaritás alapján és a kölcsönös segítés szükségességének felismerésével valóban az egész iparosság igazi érdekvédelmi szervezetévé kifejlődni. A teljes rendben lefolyt tisztújító közgyűlés reményt nyújt arra, hogy a közel 1500 kisiparos sorsára befolyást gyakorolni hivatott Ipartársulatnak talán a jövőben sikerül megközelíteni azokat a célokat, amelyeket a kisipar- és kisiparosvédelem terén a törvény és az alapszabályok előírnak. Délelőtt 11 órakor az Ipartársulat székházának tanácstermét zsúfolásig megtöltő iparostagok jelenlétében nyitotta meg a közgyűlést Koczor Gyula elnök. Az iparhatóság képviseletében Soltész Pál közig, főbiztos jelent meg, akinek üdvözlése után Koczor Gyula rövid beszéddel vázolta a kisiparosság mai helyzetét. Őszintén megállapítja, hogy a kisiparos lerongyolódott helyzetét nemcsak külső okok idézték elő, de előidézte maga a kisiparos társadalom is. Megmagyarázhatatlan közöny, letargia fekszi meg a kisiparos lelkeket. Mindent kívülről várnak. A segítés eszközeit nem keresik saját maguk erejében. Pedig az egészséges fejlődés folyamatát csak úgy lehet biztosítani, ha a kisiparosság a maga erejét is beállítja az önmentő munkába. Reméli, hogy a körülmények megláttatják a kisiparos társadalom minden egyes tagjával, hogy az összetartás és kölcsönös segítés eszközeivel tudnak maguknak jobb sorsot biztosítani. A lelkes helyesléssel fogadott megnyitó után Soltész Pál közig, főbiztos köszönetét fejezte ki az elnök üdvözlő szavaiért és kijelentette, hogy ő is azon a véleményen van, hogy a kisiparos társadalom érdekvédelmét ellátni hivatott Ipartársulat feladatának csak abban az esetben fog tudni megfelelni, ha a társulat minden tagját áthatja a közös és a törvények szellemében is jogos érdekvédelem gondolata. Az Ipartársulat tíz esztendeje alakult meg s az elmúlt évek sor án átal aiku 1 ásó kon, kr í zi sek ön m en,t át. A hatóság támogatásrakész közreműködése és a társulat vezetőinek munkája biztosítja az Ipartársulat jövőjét. Ehhez azonban a tagok egymást megértő munkájára s a közérdeket szem előtt tartó irányításra van szükség. Maga a választási aktus