Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-03-04 / 19. szám
1936. március 4. »KOMAROMI L'AFOKc 3. oldal. Kimerülés előtt a városi népkonyha fenntartására előirányzott alap. Komárom, március 4. A város december 15-én megnyitotta ebben az évben is a népkonyhát. Mint annak idején jelentettük, a város a népkonyha kezelését bérbe adta Dénes Emil és Hermann Gyula vállalkozóknak. Ebben a formában egy adag 1-65 Kc-ba kerül, ami általában fél liter levesből, fél liter főzelékből, vagy másnapokon húsz deka lisztből készült tésztát jelent, hetenként egyszer pedig tíz deka hús is kerül kiosztásra. A fenntartáshoz a városnak a népkonyha megnyitásához 50000 Ke állott rendelkezésére, amely összeg már annyira leapadt, hogy sürgős cselekvésre van szükség, hogy időnek előtte meg ne szűnjék a népkonyha üzeme. A népkonyha bizottság által kérelmezett gyűjtés, hosszabb hatósági nehézségek elhárítása után, most a megvalósítás stádiumába lépett. Evvel kapcsolatban Nagy Jenő kormánybiztos ezt a felhívást bocsátotta közre: »Ismeretes a tisztelt Cím előtt is az a nagy nyomor és az ennek nyomán nőtt nagy munkanélküliség, amely az egész világot sújtja samely városunkban olyan nagy méreteket öltött, hogy lakosságának egyötöde a létfenntartásának biztosítása nélkül maradt. A társadalom minden rétegének meg kell mozdulnia s minden tényezőnek össze kell fognia, hogy ezen a nyomoron enyhíteni tudjunk. A város vezetősége az önhibájukon kívül nélkülöző és éhező embertársaink támogatására, amint a múltban, az idén is felállította a népkonyhát, ahol naponta egyszer rendes, meleg ételt kapnak az arra reászorulók. Azonban a város jelenlegi súlyos gazdasági helyzete mellett a népkonyhát tisztán a saját erejéből fenntartani nem tudja. Miért is ama kérelemmel fordulok városunk közönségéhez, szíveskedjék mindenki az anyagi viszonyaihoz mérten a városi népkonyha támogatásához akár pénzbeli, akár természetbeni adományával hozzájárulni. Meg vagyok győződve arról, hogy ezen segélyakcióhoz valóban és szívesen járul hozzá mindenki, akinek ma kenyere és megélhetése van s aki tudatában van annak, hogy igen sokan vannak embertársaink között olyanok, akik még a mindennapi kenyeret is nélkülözik.« A felhívás őszintén tárja fel a helyzetet és kérése több helyen már is eredményt mutat fel. így eddig a következő nagyobb adományokat jelezték: Nagy Jenő kormánybiztos 300 Ke, N. N. dr. Alapy Gyula koszorúmegváltás címén 100 Ke, Schmidek Jenő földbirtokos 100 Ke, Lóránt István mozibérlő mozielőadás bevétele 315 Ke. A népkonyha bizottság a fentieknek ezúton is köszönetét fejezi ki adományaikért. A gyűjtés eredményét lapunkban állandóan ismertetni fogjuk. Ugyancsak a népkonyha bizottság nagyszabású szimfonikus hangversenyt iktat a propaganda és a gyűjtés céljai szolgálatába. A program egyes számai közül ki kell emelnünk Farkas Márta művésznő előadásában a Mendelsohn hegedűversenyt, W e i s z Emma művésznő előadásában játszandó zongoraversenyt. Mindkettőjüket a 12. gyalogezred szimfonikus zenekara kiséri. A végleges programot és a technikai keresztül vitelezés részleteit ma délután állítja össze a népkonyhabizottság. A hangverseny műsorát még részletesen ismertetjük, most csak a dátumát közöljük az évad kétségtelenül legkomolyabb zenei eseményének, ez március 12. Tavaszi riport a sár alól. Csavargások Gyalla határában. — március 3. Ha nincs kocsid, kénytelen vggy gyalog járni. Van azonban még egy eset, ha kerékpárra ülsz. Ezt a járművet ugyan nem a mi »kitűnő« útjainknak találták fel, de egy kis jóakarattal és nagy bátorsággal rá lehet azért ülni. Sőt mi több: el is juthatsz vele oda, ahová épp menni akarsz, csak hol te ülsz a nyeregben, hol pedig viszed a váltadon. Ez viszont a szociális munkamegosztás. HOTEL ALCRON A Vág-közuti hídon át még teli reménnyel ülsz a nyeregben. Mi ez az alig egy hete eső Kis csapadék. Nem árthat meg az az ilyen utaknak. És igazad is van. A Téglagyárig semmi újság sincs. Csak amikor átkerekezel az újvári vasút sínéin, kezdődik meg az igazi szórakozás. A traktorok olyan remek tobogánt csináltak a valamikor sima aszfaltból, hogy megirigyeli a Práter és az Angolpark vezetősége. Egy kis tengeribetegséggel ezt is meg lehet úszni, még szerencse, hogy Zöldálláson bemehetsz egy kis szíverősítőre az »Alcron Hotelbe«. Nagy belükkel messze hirdeti az útszéli tábla. Csak amikor közvetlenül alája érsz, látod meg, hogy egész apró betűieket ott áll ez is: Praha. Több meglepetés igazán nincs erre. Egy tehéncsordán csak fél óra alatt tudsz keresztülvergődni, ez csali természetes. SÁROS AZ UCCÁTOK... Már látszik Gyalla. Hamarosan meg is tudod, mit jelent ez neked. Az aszfaltos óiból egyszerre sártenger lesz. Lehetetlen továbbmenni. Föl kerül a kerékpárod a hátadra és közben dicsérheted a magyar falu szépségét. Van rá épp elég időd, még bokán felül belésüppedve a ragacsba, átverekeded magad a napos oldalra. Nem mintha a tavaszi nap jóleső melegét keresném, az ugyan most is a felhők mögött bujkál, hanem mert célnál vagyok. Meg is állítok egy urambátyámat és érdeklődöm, hol lakik akit keresek. — Tíz perc alatt odaérhet. Mindjárt az intői út elején van a háza, — kapom a választ. Jobbnak láttam kerékpáromat egy kocsmába betenni és gyalog nekilátni a továbbiaknak. Igazam is volt. Gyalog jó 20 perc alatt el is értem a most már véglegesnek hitt célomhoz, míg autóval legfeljebb a nyárra értem volna oda, hacsak szégyenszemre ökröket nem fogattam volna elébe, hogy áthúzzon a tengelyig érő sáron. AHOL NEM ISMERIK A BEZÁRT AJTÓT Nem épp barátságosan fogad a ház kutyája. Már jó húsz lépésről megugat. A kerítés egy hasadékán kiugorva teljes haraggal fut felém. Már épp valami karó után akarok nézni, amikor enyhül haragja és barátságosan ugrik a nyakamba, hogy otthagyja sáros mancsainak névjegyét. Aztán bekísér a házba. Tárva, nyitva a kapuja. Az ajtó sincs becsukva. Beköszönök. Semmi felelet. Bemerészkedem. Tiszta, rendes szoba. Ott a gerendán a biblia. Két bicikli is áll a falnak támasztva. Csak itthon kell, hogy valaki legyen. Kinézek a kis kertbe. Ott sincs senki. A kutya barátságosan kisérget. Benézek az istállóba. Két boci harapdálja ott a szénát. Sehol egy lélek se. Közben a kiséretem szaporodik. Két cirmos is beáll szemlélőnek, de a Pajtás — ilyen barátságos komondort csak így hívhatnak — hamarosan elzavarja őket. Igaza is van, mert amig várok így, vele szórakozom. Idomított rendőrkutyákat megszégyenítő könnyedséggel ugorja át az eldobott kő után a jó másfélméteres palánkot. De a gazda csak nem akar megérkezni. Végre egy ember megy az úton. Ő tőle tudom meg, hogy kint lesz a szőlőben. Nincs messze innen. Ott mindjárt a kiserdő alatt. Meg is találom. Nagyon barátságo-Ä test edzésére és erősödésére sósborszesz san fogad és egészen meg van ütközve azon, hogy én megütköztem nyitott portáján. — Becsületes ember vagyok én, hát hogy vinnének el onnan valamit, így vót nyitva az mindég, még se veszett el egy garas sem. No meg ott van a kutyám is. Az megőrzi a portékámat. Ebben aztán megegyeztünk. MILYEN LESZ A TERMÉS? Ha az ember tavasszal tanyai emberrel beszél, ezt a kérdést igazán nem hagyhatja el. Nem írja ugyan elő a spanyol etikett, de legalább is olyan sértés nem föl tenni, mint városon, ha az ember nem kérdezi meg az elmaradhatatlan »hogy van«-t. A különbség csak annyi: itt érdemben felelnek is rá. — Jó volt már ez a kis eső — próbálóm ezzel elhitetni, hogy értek ám én a gazdasághoz. — No meg, hogy eltűnt a fagy. — inkább az kéne. Hogy a fene ezt a sok esőt. Az legalább meghúzná a vizet a födekrű. Hiszen kirohad az őszi. Meg mán dógozni se lehet tüle. Gondoltain, jobb lesz másra fordítani a szót, mert még egészen elárulom tudatlanságomat. Magyar ember volt, hát csakis politikára terelődhetett a szó. A SÁRGA VESZEDELEM GYALLAI SZEMMEL NÉZVE — Hát tudja doktor úr (pedig nem volt kalap a fejemen), óvastam én azt a jappán dógot a lapbul. Rendes nip lehet a. Azon veszekszenek, hogy háborúba akarnak menni. Oszt az urak nem akarják ükét engedni. Pedig elpucolnák ám rendesen a muszkát. Hiszen még arra is telik nekik, hogy cgymásközött veszekedjenek. Igazán nem tudtam mit felelni erre. Hogy a földhöz jobban értenek a falun, mint mi a városon, az természetes. De hogy a külpolitikában is túltegyenek rajtunk, azt már nem bírtam elviselni. Hirtelen eszembejutott, hogy mennem kell, hisz hamarosan rámborul a sötétség. Kölcsönösen megállapodva abban, hogy adjon szebb időt az Úristen, indultam neki a sártengernek. Tisztább fejű emberrel régen nem beszéltem — gondoltam róla. De vájjon ő mint vélekedett felőlem ... — bor -m A nagyközönség panaszkönyve. Lehetetlenül sáros az ut az állomásra. Kaptuk az alábbi panaszos levelet, melyet mint közérdekűt, teljes terjedelmében közlünk le: Tekintetes Szerkesztőség! Komáromban lakó ember vagyok, de a munkahelyem Aranyos, ahova naponta vonattal utazom ki. így mindennap egyszer megyek és jövök az állomásról. Természetesen gyalog. Télvíz idején és nyáron még csali megjárja, de ilyenkor tavasszal lehetetlen sáros az út. Már csak a legvége, a Vasutucca. Ameddig a város területe tart, szépen kikövezett út vezet. De a kincstár területén nyakig sár van. Egyáltalán nem túlzás ez. Az alföld szívében fekvő tanyai út sem lehet ennél sávosabb. \ fordulóig a gyalogút sincs kövezve. Az egyenes útdarabon még úgy egy héttel ezelőtt látszott a kövezés, de most már bokán felüli sár lepi el. Az autóbusz és a bérkocsik, tekintettel u rossz útra, ide, a gyalog járóra hajtanak fel és hamarosan behordják sárral. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem respektálják a gyalogosok jogait és akkor is fölhajtanak, ha valaki megy az úton. Közvetlenül, alig egy-két centi helyet hagyva a járókelőknek, hajtanak el mellettük és természetes az, hogy egészen a a nyakukig lefröcskölik őket sárral. Ha már az államkincstár nem hajtríndó évek hosszú sora óta ezen a helyzeten javítani és azt az alig 200 méteres útszakaszt, lm nem is kikövezni, de legalább is salakkal felszórni és lehengerelni, akkor a városnak lenne kötelessége ezt polgárai érdekében megtenni. No és az idegen. Aki egyszer ezen az úton ment be Komáromba, az, azt hiszem, többé akkor kívánja újra látni Komáromot, amikor a hátaközepét. Hiába van a város igazán szépen aszfaltozva, kikövezve, amíg az állomásra vezető út ilyen sáros lesz. Komáromot csak a »sáros« epiteton ornansszal fogják illetni. Levelem szives közlését előre is köszönve maradok olvasójuk Egy mindennap utazó polgár. Komáromban 50 évvel ezelőtt: Egy körülményes vezércikk-mondat: „Az irodalom és művészet, művelődés a társadalom által, nemzetiség és hazafiság, közszellem megteremtése s más jelszavak csak részben maradtak meg olyanokul, részben újakkal erösbödtek, melyek között, egyik legkiválóbb a hatás, melyet a társadalomra gyakorolnia kell“. Egy napihir: „Hol volt, hol nem volt, de kellett lenni egy városi temetkezési alapnak, mert különben hogy lenne betáblázott követelése? Itt van rá a dokumentum, ez a törvényszéki végzés, mellyel a temetkezési alap képviseletében a polgármester idéztetik meg tárgyalásra. Es történék ez alapon alapos keresése az alapnak. Az egész városháza talpon volt; de mindhiába ! Semmiféle temetkezési alapnak nyomára jönni nem lehetett. Végre a város érdemes fiskálisa elszántan állít be a sorrendi tárgyalásra, hogy majd hasból fogja felszámítani a követelést. Gondosan betűzi a telekkönyvet, bámul, csodálkozik, de azon ugyan a várost illető egyéb követelést nem talál, mint amely a teutónok ékes nyelvén „Städtischer Leih-Fond“ javára van intabulálva. Ezt a kölcsön-alapot műferditette el temetkezési alapként a tősgyökeres magyarságát ezzel is kimutató magyar biró.“ Kossovits József egyházi karnagy és a dalárda karmestere egyszerre öt zeneszerzeményt adott ki e címeken: „Az első hó“ rezgő polka, Krausz Reginának ajánlva, „A lugasban“ polkamazur, „A társaskörben“ keringő, „Csók és üdvözlet“ polka-mazur, Grósz Sándornak ajánlva, „A központi kávéházban“ polka-mazur, Puhr Károlynak, a Központi kávéház tulajdonosának ajánlva. 25 évvel ezelőtt: A komárom-keszegfalu-gútai szabványos nyomtávú, gőzüzemű helyi vasútvonalra a kereskedelmi miniszter az előmunkálati engedélyt Tuba János takarékpénztári igazgató részére megadta egy év tartamára. Az első komoly lépés ezzel megtörtént. Lőrinczy Györgyöt, az irót melegen ünnepelték, irói működésének harmincéves fordulója alkalmából. A Jókai Egyesület alakítására megtörténtek az előkészületek. Kuriózumképen emlitjük meg, hogy a Komáromi Lapok egy átlagos, márciusi számában 90 hirdetés volt 1911- ben.
