Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-25 / 8. szám
8 oldal. »KOMAROMI LAPOS« 19356. január 25. »SPORT • Hírek a KFC-ból. — Saját tudósítónktól. — A KFC választmánya igen nagy érdeklődés mellett tarlotl ülést csütörtökön este az Otthon kávéház külön helyiségében. A napirend legfontosabb tárgyát a klub anyagi viszonyainak rendezése képezte. A választmány dr. Kállay díszelnök alapos részletességgel kidolgozott szanálási tervét magáévá tette s annak megvalósítására a legrövidebb idő alatt megteszi a szükséges lépéseket. Az 1936. évi rendes közgyűlés időpontjában még nem döntött a választmány. Ennek megállapítását egy hattagú bizottságra ruházta át, amelynek dr. Kállay, ing. Gyalókay, Vörös Béla, Braun Andor, Weisz Pál és Weisz Sándor a tagjai. Ugyancsak ez a bizottság ejti meg a jelölést az új tisztikarra. Kimondta a választmány, hogy ez évben is megrendezi a hagyományos KFC-bált, és pedig farsang utolsó napján, húshagyó kedden (február hó 25-én). A bál a tavalyitól eltérően jelmezes lesz. A diviziós bajnokság megkezdése előtt két barátságos mérkőzést fog játszani a csapat, az ÉSE-vel. Az első február 9-én, vagy 16-án Komáromban lesz. Drózdy átigazolása folytán aNagy- Hiegyeri SC és a KFC között hosz-' szú ideje húzódó vitás ügy a napokban végleg elintézést nyert a kerület előtt. A KFC lemondott az ősszel a KFC 11 javára írt két pontról s belement abba, hogy mindkét bajnoki mérkőzés Nagymegyeren kerüljön a tavasszal lejátszásra. A Nagymegyeri SC viszont eltekintett a KFC kombinált csapatának vendégjátékától és a pénzbeli követelésétől. Most vasárnap a KFC játékosaiból alakult két csapat fog mérkőzni a ráckerti pályán, jövő vasárnap, február 2-án azonban ellenféllel, a magyar-komáromi KFC-vel játszik edzőmérkőzést. Most már bizonyos, hogy a tavaszi csapatot a szigoruau előirt takarékossági intézkedések miatt csupán csak egy játékossal szándékozik megerősíteni a vezetőség. Ennek a játékosnak a személye még ismeretlen (lehet még Róth Is, de lehet egy magyar vidéki válogatott ember). ÉSE—KFC Az ÉSE asztaltenisz csapata vasárnap ad revansot a KFC-nek az Újvárban elszenvedett 5:4-es vereségért, így most már nemcsak a fotballban, hanem a ping-pongban is tradícióvá fejlődik ki a két város közti versengés. Ez a verseny lesz hivatva eldönteni a két város ping-pong hegemóniáját, eddig ugyanis minden alkalommal sikerült a KFC-nek legyőzni az ÉSE-t, de a múlt vasárnapi vereség azt mutatja, hogy az ÉSE csapata nagy javuláson ment keresztül és nem szabad előre elkönyvelnünk a KFC győzelmét. A komáromi sportközönségnek minden tekintetben jó csemege lesz ez a mérkőzés, amely már csak azért is érdekesnek ígérkezik, mert az ellenfél a két örök rivális: az ÉSE és a KFC Kérjük az összes érdeklődőket, hogy megjelenésükkel is támogassák ezt a szép sportot, amely érthetetlen okokból Komáromban nagyon el van hanyagolva, de különösen kérjük a KFC vezetőségét, amely eddig a pingpongot semmivel sem támogatta, hogy megjelenésével is emelje ennek az izgalmas mérkőzésnek a nívóját. A verseny a gimnázium tornatermében, délután 2 órakor kezdődik. Belépti díj nincs, de szives adományokat köszönettel fogad a KFC asztaltenisz szakosztálya. A Dunaváros A. C. holnap, január 26-án délután 3 órakor a Slavia kávéház külön termében tartja ez évi rendes közgyűlését. Az Egyetértés Rapid S. C. és a Dunaváros már hosszabb idő óta foglalkoznak az összeolvadás kérdésével. A fúzió már állitólag csak a tavaszi bajnokság befejezésével fog megvalósulni, amikor a két egyesület a Törekvés S. C. nevet fogja felvenni. A pöstyéni „Spadafora“ vivóegylet jubiláris akadémiájánák nagy napjai — szombat és vasárnap ! Megemlékeztünk már arról, hogy szombaton és vasárnap nagy esemény színhelye lesz a pöstyéni Royal Nagyszálló díszterme, mert nem kevesebbről van szó, minthogy ezen a két napon rendezi a Pöstyéni „Spadafora“ Vivóegylet ötéves fennállása alkalmából jubiláris akadémiáját, amely nagy reprezentációs bállal egybeköttetett. Minden jel arra mutat, hogy a résztvevők száma nagyon nagy s igy alkalmunk lesz igazán magas szinvonalu akadémiát látnunk. Hiszen nevek, mint Elek Csibi Európa bajnoknője, Varga Ilus Ausztria bajnoknője, Tóth Vera Szlovenszkő bajnoknője, Kabos, Európa bajnoka, Rajcsányi, Magyarország bajnoka, Jungmann, a Csehszlovák Vivószövetség kapitánya és volt Olympia bajnok, Benedikt kapitány, Szlovenszkó bajnoka és más neves vivők jelentése minden tekintetben biztosítja az akadémia magas színvonalát. Súlyos autógázolási szerencsétlenség a gyaliai országúton. — január 24. Az ógyallai országúinak az a szakasza, amely a komáromi Vághidtól kezdődik, sok autószerencsétlenségnek tanúja: legtöbb gázolási és összeütközési eset itt történik, különös véletlen folytán. Pénteken délben az országúton ballagott Lapos Béla, nyolcesztendős második elemi iskolás várföldi fiú, mig mögötte jött a nagyszombati cukorgyár egy nagy teherautója. A gyerek az ut közepén ment s hogy az autó le ne fröcskölje, hirtelen átfutott a kocsiút szélére, pontosan az autó előtt. Az átfutás szerencsétlenül sikerült: a kerekek elkapták a gyereket s Lapos Béla lába eltörött. Fején és karján is megsérült. Azonnal bevitték a kórházba, ahol első segítségben részesítették. A rendőrség s a csendőrség megindította a nyomozást: kit terhel ebben az ügyben a felelősség. Hangos Mozi Zsákbamacska Szilágyi Lajos és Eisemann Mihály világhírű operettje Magda Schneider és Wol! Albach Retty A Zsákbamacska színpadi sikere után a filmváltozat hoz uj diadalt a Budapestről startoló magyar operettnek. Szilágyi Lajos ötletes librettója és Eisemann Mihály fülbemászó muzsikája maradék nélkül érvényesül a filmen s hogy a siker teljes legyen, a primadonna szerepét, Ferenczy Ida magyar lányt: Schneider Magda alakítja, aki úgy járja cigányzenére a csárdást, hogy a kezünk akaratlanul tapsra verődik össze. Méltó partnere a fiatal, daliás Wolf Albach-Retty. Eszünkbe jut, hogy Magda Schneidert és Wolf Albach-Rettyt Mesél a bécsi erdő cimü operettben láttuk utoljára együtt. A közös siker uj állomása a Zsákbamacska, melyet szombat és vasárnap mutat be a Modern mozi. Pótfilm Fox hangos híradó. Paganini Lehár Ferenc diadalmas operettje, Petrovits Iván, Eliza Illiard, Rudolf Klein-Rogge, Maria Beling, Theo Lingen és Adele Sandrock Méltó keretben, monumentális kiállításban hoztak filmre a nagy Lehároperettet: Paganinit (Csókos asszony). A Lehár muzsika legszebb gyöngyei peregnek : Senkit se szeretek úgy mint Nyilttér. E rovatban közöltekért nem vállal felelősséget sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak a küldöttségeknek, ismerősöknek, jóbarátoknak, — kik a bennünket ért mélységes gyászunkban felmérhetetlen fájdalmunkat részvétükkel, együttérzésükkel enyhítették, — sajgó szivünk őszinte, hálás köszönetét fejezzük ki. őzv. dr. Alapy Gyuíáné és dr. Alapv Gyula Nagybecsű biztosított tagjaink és képviselő uraink figyelmébe! Ezennel tisztelettel értesítjük, hogy Pataky József úr — Kemárno, voll képviselőnk, intézetünk szolgálatában már nincsen. Kérjük azért, hogy nevezettel intézetünk részére semminemű tárgyalásokba ne bocsátkozzanak, miután Pataky József úr nem jogosult a Karpatia részére biztosításokat kötni, sem díjakat beszedni és egyáltalán részünkre bármilyen ügyet elintézni. Helyi képviselő urainkat már a saját érdekükben is arra kérjük, hogy erről a körzetükbe tartozó feleinket szintén értesíteni szíveskedjenek. Minden héten szerdán a nagymegyeri és minden csütörtökön a komáromi Földműves Kölcsönös Pénztárban tisztviselőnk az összes biztosítási ügyeket elintézi. Teljes liszíeletfel: „KARPATIA“ Gazdák és szövetkezetek biztosító 27 intézete r. t. Bratislava Od vl. komisára m, Komárna. — Komárno város kormánybiztosától. C. 1339/936. 25 Vyhláska. Hirdetmény. Dáva sa na verejnű známosf, ze 90 denná kontumácia psov od 15. jan. aí do 15. apríla 1936 sa nariadlla. Obyvalel’stvo upozornujeme na to, ze besnota je aj pre l’udí nákazlivá a nebezpecná choroba, preto pohryznulé osoby májú sa kazdopádne a ihnecT prihlásit’ u vrchnosti, aby sa pofrebné opatrenia zaveas mohly previest’. Nariadujeme, aby psi boly cez 90 dní priviazaní, alebo v uzavretom dvore drzaní. po uliciach sa musia viest’ na Snóre a treba psov opatrit’ náhubníkom. Vol’ne pobiehajúci, ako aj na besnotu podozrelí psi a kocky budú vyhubené. Zvieratá podozrivé na nákazu, d’alej kúsaví psi, — ktorí osoby pohryzli — budú k pozorovaniu podrobení, Pocas pozorovania lakychto psov zabyt’ |e prísne zakázané. V pádé, te by sa pocas pozorovania besnota ustálila, má sa ihned’ oznámit’ úradnému zverolekárovl ako aj vrchnosti a zviera sa má zavret’. Kló sa proli horeuvedenym opatrenia previní bude prísne potrestany. Komárno, dna 21. januára 1936. Közhirré tesszük, hogy Komárnoban 1936. január 15-től április 15-ig 90 napos ebzárlat rendeltetik el. Figyelmeztetjük a lakosságot arra, hogy a veszettség emberekre nézve is ragályos, veszedelmes betegség, ennélfogva a megmart egyének minden esetben jelentkezzenek a hatóságoknál, hogy kellő intézkedés történjék. Elrendeljük, hogy az ebek 90napig megkötve, vagy zárt udvarban tartassanak, utcán pedig szájkosárral és pórázon vezettessenek. Szabadon csavargó kutyák, valamint veszettségre gyanús kutyák, macskák kiirtatnak. Fertőzésgyanus állatok, továbbá harapós ebek, — amelyek személyeket megmarfak, — megfigyelés alá kerülnek. A megfigyelés ideje alatt azokat megölni szigorúan tilos. — Hogyha a megfigyelés tartama alatt az állaton veszettség jele mutatkozik, úgy az azonnal lezárandó, a hatóságnak és a hatósági állatorvosnak pedig bejelentendő. Aki a fenli rendelkezések ellen vél, szigorú büntetésben részesül, Komárno, 1936. január 21. Tomaschek za ved. nolára. Téged .. . Szerelem a mennyország a földön ... Szemedben olvasom .. .Amit gondolok, amit érzek ... Paganini virtuóz játékában felolvadnak a dalok és szivünkbe varázsolják a földi mennyországot. Visszaálmodjuk a napóleoni időket, amikor Paganini a hegedüvirtuóz és szivrabló lovag uralkodó udvarokból elűzve és üldözve vándorszínészek között bujdosik... A címszerepben Petrovits Iván hódítóbb és fiatalabb, m nt valaha. A többi szereplőt elég felsorolnunk: Eliza Illiard, Maria Beling, Rudolf Klein-Rogge, Theo Lingen és Adele Sandrock. Paganini, Lehár Ferenc diadalmas operettje hétfő és kedden lesz a Modern mozi filmeseménye. Nagy vládny komisár. Zuzu Josephine Baker, Mecséry Lia és Jeane Gabin Josephine Baker, a világhírű táncfenomén életéről és művészetéről szól a pazar kiállítású revüoperett, melyet szerdán mutat be a Modern mozi. A ragyogó film fénypontja Josephine Baker táncattrakciója, mellyel az igényes Párist meghódította. Hálás szerephez jut még Mecséry Lia, a neves pesti táncosnő, aki lokálok parkettjéről került a filmhez. Műsor-torlódás miatt a nagyszerű slágerfilmet szerdán, csak egy napig játsza a Modern mozi, ezért ajánlatos jegyekről elővételben gondoskodni.