Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)

1936-06-27 / 52. szám

1936. június 27. »KOMAROMI LAPOK« 5. oldal Komáromi Ház és Telektulajdonosok Egyesületének közleményei Anyagtorlódás miatt a XIV. évi köz­gyűlésről lapunk legközelebbi számában fogunk beszámolni. A komáromi Duna első áldozata: belefult egy fiirdőző a Kisdunába. A tavaszi sok esőzés miatt aránylag későn kezdődött az idei iürdőszezon s igy a Dunán föltétlenül bekövetkező szerencsétlenségek kezdeti ideje is ki­tolódott. A Duna Komáromnál minden évben megköveteli a maga áldozatait. Az első áldozat Németh Gábor 30 éves Erzsébet szigeti lakos, aki házuk előtt a Kisdunában fürdött. Szivgörcsöt ka­pott s belefult a téli kikötő mozdulatlan vizébe. Holttestét csak három óra múlva találták meg. A rendőrség szigorú fel­hívást bocsátott ki, amely szerint tilos a fürdés a meg nem engedett „szabad helyeken“. Az ez ellen vétőket a rend­őrség megbünteti. A rendőrség köze­gei ellenőrző utakat tartanak a Duna­­parton. A községi polgári fiúiskola szülői szövetségének évzáró közgyűlése. Vasárnap tartolta a községi polgári fiúiskola Szülői-szövetsége évzáró köz­gyűlését az intézet nagy könyvtárter­mében, az érdeklődők száma százon felül volt. Denk Károly elnök nyitotta meg a közgyűlést, meleg szavakkal üd­vözölvén a szép számban megjelent szülőket, a Szövetséget megalakító Bíró Gyula igazgatót és a teljes szám­ban megjelent tanári kart. Majd az igazgató ismertette a mai összejövetel célját és felkérte Bakonyi István ta­nárt titkári jelentésének megtételére. Ezek szerint az igazgatónak a szö­vetség létesítése érdekében kifejtett kezdeményező lépéseit úgy az iskola tanári kara, valamint a szülők is meg­értéssel és szeretettel fogadták, őt munkájában mindenkor támogatták és így sikerült közös erővel elérni azt, hogy rövid idő alatt szép eredményt könyvelhet el a községi polgári fiúis­kola Szülői-szövetsége. A Szülői-szövetség alakuló közgyű­lését 1936. január 26-án tartotta, me­lyen megválasztotta a vezetőségét és a választmányt, majd Bíró Gyula igaz­gató a család és az iskola egymáshoz való viszonyáról tartott előadást. A választmány február 9-én tartotta első gyűlését, amelyen az igazgató ismer­tette a gyermekdemokrácia fogalmát és hogy mi történt az iskolában a gyer­mekek szociális és egészségügyi gon­dozása terén. A választmány második ülése március 8-án volt, melyen el­határozták, hogy a Szülői^szövetség tá­mogatni fogja a bábszínház létesíté­sét és annak villanyvilágítással való berendezését elősegíti. Ez sikerült is, mert az elnök és az igazgató kérésé­re a város kormánybiztosa, Nagy Jenő, a villanybekapcsolás költségeit a vá­ros terhére engedélyezte. A második közgyűlés március 29-én volt, ezen Zsolnai Béla tanár »A cse­lekvő iskola« címen tartott pedagó­giai értekezést. Április 5-én a Szülők-szövetségének bevonásával műsoros délutánt tartot­tak az intézet növendékei. Június 12, 13 és 14-én tartotta az ifjúság Bábszinház-elöadását sok el­ismerést és tapsot aratva Bakonyi Ist­ván tanár vezetése mellett készített bábszínházzal és az általa fordított és betanított darab előadásával. Ezek előadása után a titkár a pénz­tár állapotát ismerteti és indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy a torna­­ünnepély győzteseinek a pénztár ter­hére díjakat oszt ki. A titkári és pénztári jelentés után Szelepcsényi Gyula tanár lépett az előadói asztalhoz és általános érdek­lődés mellett tartotta meg előadását a gyermeknevelésről. Kifejtette a neve­lés fogalmát, annak irányait és esz­közeit, tanácsokat adva a szülőknek, hogy így azoknak segítségükre le­gyen legdrágább kincsük, gyermekük nevelésének az irányításánál. Az előadást nagy tetszés fogadta. Majd bejelentette a Szövetség a po­zsonyi Munkaszövetséghez való csatla­kozási szándékát. Ezek után az elnök tisztviselő tár­sai és a választmány nevében lemon­dott tisztségükről és felkérte Bíró Gyu­la igazgatót, hogy a jövő tanév elején is alakítsa meg a Szülők-szövetségét, melynek üdvös és hasznos munkálko­dásáról mindnyájan meggyőződtek. Az igazgató afeletti örömének adott kifejezést, hogy végre a magyar szülők is megértik a kor hívó szavát, felis­merik a gyermeknevelés fontosságát, kezdik megbecsülni saját bajukat és ennek fenntartása érdekében gyerme­keik helyes nevelésével teljesítik faji kötelességeiket, így tehát készséggel Ígéri meg, hogy a Szülői-szövetséget a jövő tanév elején is megalakítja és Méri a szép számban megjelent szülő­ket, hogy ezen munkájában legyenek szívesek őt a jövő tanévben támogat­ni. Az elnök köszönetét mondott az igaz­gatónak, a tanári karnak, a szülők­nek és felkérte a jelenlevőket, hogy fá­radjanak ki az iskola udvarára, ahol megkezdődött a tornaünnepély. Petróleum és földgáz után kutatnak a Csallóközben. Négy mérnök, megfelelő segédlettel végzi kutatásait naponta az Eötvös-féle készülék segítségével. Saját tudósítónktól. Komárom, — június 27 Néhány nap óta érdekes kutatások színhelye a Csallóköz. Az European Gas and Electric Company, amelynek Bécsben van egyik nagy központja s amely Európa sok részén kutat föld­gáz és kőolaj után, a csehszlovák kor­mánytól koncessziót szerzett petróleum és földgáz utáni kutatásra Délszlo­­venszkón A kutatás területe a Csalló­köz Pozsonytól, beleszámítva a Kisal­földet az Érsekújvár—Madar—Duna­­mocs közötti vonalon. Három mérnök, egy szak-mechanikus és négy munkás jár három Eötvös-féle ingával, amelyet a berlini Ascania-művek gyártottak s Komáromtól kiindulva Pozsony felé naponta kilenc mérést eszközöl Csalló­köz területén. Jelenleg Nagymegyer körül járnak. Az inga természetesen nem azt mutatja, hol van valóban petróleum, hanem csak azt hol véle­ményezhető a fúrás és hol nem. Ameny­­nyiben a kutatások eredménnyel ke-A gimnázium zeneka­rának hangversenye. Noha a komáromi bencés gimná­ziumnak nem elsőrendű nevelési fel­adata a tanulók zenei nevelése, mégis sokkal többet tesz etekintetben, mint bármely más gimnázium s ez nagyon elismer ésreméltó pedagógiai célkitű­zés. Megismertetni a fiatalságot a ze­nével, hozzászoktatni őket a zenekar kollektivumához, a nyilvános szerep­léshez, megszerettetni velük a zenét, beavatni őket a melódiák, ritmusok, harmóniák titkaiba: olyan feladat, amelyet büszkén tűzhet mindig zász­lójára a komáromi főgimnázium. S e célkitűzésében következetes, lelkiis­meretes. A zenekar élén s a [zenei ne­velés posztján a népszerű s tehetsé­ges Krizsán József zenetanár áll, aki lelkesen végzi a gimnáziumi zene­kar vezetésének teendőit s minden évben, évzárás idején bemutatja a ha­ladást. Nem könnyű dolog ifjúsági zenekart vezetni, a tanulók sok irány­ban vannak foglalkoztatva, sokan kö­zülök kezdők még a zene terén s hogy mégis ilyen szép, komoly eredményt ért el a zenekar, az a jó irányítás és a lelkiismeretes munka érdeme. Szer­dán folyt le a gimnáziumi hangver­seny, szépszámú hallgatóság előtt, a Jókai Egyesület kultúrházának nagy­termében. örömmel vettük észre, hogy a tavalyihoz képest nagy hala­dás észlelhető, a zenekarban sokkal több lendület volt, mint tavaly, szé­pen tudták kifejezésre juttatni az egyes zenedarabok lelkét. Összhang, átérzés, erő volt a játékban. A műsor a következő volt: 1. Ezred-induló. A. Juzsek. 2. The Gondolier. W. H. Powell. 3. Serenade espana. O. Mét­­ra. 4. Sonáta, hegedűszóló. Accolay. Előadta Árendás József, zongorán ki­sérte Körűinek Antal. 5. Traumideal, Valse. J. Fucsik. 6. III. Notturno (sze­relmes álom) Liszt Ferenc. A vezér­­motivumot szavalja Rohonyi Vera. 7. Rondo alia turca. W. A. Mozart. 8. A pásztor. H. Rhul. Harmoniumnál Pataki Maurus tanár. 9. Solvejgs­­dal. Hegedűszóló, Grieg. Weisz Edith hegedűszólója, zongorán kísérte Kacz Jenő. 10. Serenade argentine. O. Köp­­ping. 11. Valse. Brahms. Árendás Jó­zsef hegedűszólója, kísérte a zenekar. csegtetnek s erre úgy látszik, bizonyos mértékben van kilátás, akkor ugyanez a társaság petróleum próbafúrást is eszközöl. Egyelőre a geológiai helyzet megállapítását végzi a három Eötvös­­féle gép s a társaság mérnökei augusz­tus közepéig maradnak Délszloven­­szkón. Ugyanez a társaság kutatott Észak­­svédországban, Délszerb iában, Alsó- Ausztriában, a Magyar Alföldön, Dél- Amerikában is, mindenütt a zseniális magyar tudós, báró Eötvös Lóránt gépével. A napokban megérkezett egy prágai mérnök is, akit a kormány ta­nulmányi célból küldött a petróleum­kutatókhoz, hogy a petróleumkutató el­járásokat elsajátítva, az állam saját kutatóterületein is méréseket végezzen. A kutató mérnökök osztrák nemzeti­ségűek. Munkájuk a hatóság támoga­tásával folyik. A kis kirendeltség iro­dája Komáromban van. 12. Valamikor régen. Valse. Dr. Szijj Ferenc. 13. Amerikai Fantázia (a né­ger álma). Myddleton. Külön ki kell emelni Árendás József két szép hegedűszólóját, me­lyet komoly művészettel játszott, úgy­szintén Weisz Edit szép hegedűjá­tékát, Pataki Maurus tanár har­­móniumszólóját, Kominek Antal s Kacz Jenő zongorakíséretét. Elisme­réssel kell megemlékeznünk Szijj Ferenc »Valamikor régen« című mű­vészi valse-ának érzésteljes interpre­tálásáról. A zenekart Krizsán Jó­zsef vezette lendületesen, szívvel-lé­­lekkel. (szv.) Ami a szlovenszkói magyar gyermek anyanyelvén való oktatását illeti, ar­­ranézve a pedagógia egyik legkitűnőbb elméjének, Komenskynek tanulmá­nyára hivatkozunk. Komensky hirdet­te, hogy az oktatás csak akkor lehet eredményes, ha a gyermeket azon a nyelven tanítják meg a tudományos ismeretekre, amely az anyanyelve, amelyen keresztül legjobban ki tud­ja fejezni magát. Minden szülő bűnt követ el gyermeke ellen, ha nem ma­gyar iskolába adja magyarnak szüle­tett gyermekét. Erre kötelez a hagyo­mány, erre kultúránk, erre a magyar­ság egész jövője s a kisebbségi sors. Ha a törvények egyszer megengedik azt, hogy kisebbségi nyelvű oktatás le­hessen, akkor ezt ki kell használni a legszélsőkig: ne is habozz, magyar szülő, magyar testvér, hanem írasd magyar iskolába gyermekedet, oda való! — Siesta szanatórium Budapest, I. Ráth György u. 5. a főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag leg­tökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szü­lészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikroskopiai labo­ratórium. Elektrocardiograph (szivvizs­­gáló), Krogh féle alapanyagcsere vizs­gáló készülék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógyintézet. Orvosilag ve­zetett villanyüzemü konyha. Elsőrendű ellátás. 9700 négyszögöles park. Olcsó árak! Akar Ön is szép lenni? Használjon Nádasdy-féle S Gyöngyvirág alvátor krémet, mely mindenkit hozzásegít a szép­séghez. A májfoltokat, szépiákét, patta­násokat és mindennemű arctlsztátalanságo­­kat nyomtalanul eltüntet, az arcot bársonyos simává és fiatalosan üdévé teszi. Vigyázzon a hamisításokra, csak eredeti csomagolást fogadjon el. — Egy tégely ára 8‘— Ki. Egyedüli készítője: 5 Salvátor gyógyszertár Komárno. HÍREK — A komáromi nagy földrengés évfordulója. Ezelőtt 173 évvel, 1763- ban szörnyű földrengés pusztította Komárom városát. A jelzett évben, junius 28-án, kevéssel öt óra után reggel, — amint azt az egykorú kró­nikás megirta, — a föld megrázkód­tatása oly nagy volt, hogy a tetőkről a cserepeket és a városban több ké­ményt levert és mindkét várőrségben megrongálta a házakat. Tizenöt perc múlva megismétlődött a földrengés, amely két percig tartott és igen nagy pusztítást vitt végbe. A város vala­mennyi templomát romba döntötte, a vár épületeit halomra omlasztotta, a Dunához és a Vág folyóhoz közel fekvő területeken megnyilt a föld és kénköves kigőzölgés tört ki a földből. Hajléktalanná vált a város lakossága, amely a szabadba menekült, mert ret­tegve gondolt a földrengés megismét­lődésére, amely junius 29-én és 30-án több Ízben megújult. Mérhetetlen anyagi kárt okozott a pusztító vesze­delem, mely több emberéletet is köve­telt. Ennek a szomorú napnak emlékét nagy bünbánattal ülik meg a helybeli keresztény egyházak, amelyek körme­nettel és ájtatos istentisztelettel emlé­keznek meg a megpróbáltatások ide­jéről és mélyen megalázva fohászkod­nak az Istenhez, hogy hasonló vesze­delmeket hárítson el e város és lakossága felől. — A Dalosszövetség közgyűlése A Csehszlovákiai Magyar Dalosszövet­ség junius 29-én, Péter és Pál napján, délután 3 órakor tartja Rozsnyón évi rendes közgyűlését az ottani Kath. Le­gényegylet helyiségében. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Elnöki megnyitó. 2. A múlt közgyűlés jegyzőkönyvének fel­olvasása és hitelesítése. 3. A közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítői kijelölése. 4. Az évi jelentés beterjesztése. 5. Pénz­táros jelentése az 1935. évi számadás­ról. 6. Az ellenőrök jelentése. 7. Költ­ségvetés az 1936. évre. 8. Alapszabály­­módosítás. 9. A választmány javaslatai­nak beterjesztése. 10. Egyéb javaslatok. 11. Elnöki zárszó. A közgyűlést meg­előzően délelőtt 10 órakor ugyancsak a rozsnyói Kath. Legényegylet helyisé­gében nagy választmányi ülést tartanak, amelyen a közgyűlést készítik elő. A nagyválasztmány ülésén a tisztviselők jelentésein kivül napirendre kerül a karnagyi tanfolyamról, az ügyviteli sza­bályzatról, a jeligepályázatról ésaz 1937. évi országos dalosünnepély előkészíté­séről szóló jelentések is. — Magyar gyermek magyar is­kolába való! Aki szereti édesanya­­nyelvét, az csak magyar, iskolába irathatja be gyermekét! — A Palkovich-Diákmenza kö­szöneté. Junius havában a következő adományokat kaptuk: N. N. Komárom 5 kg. sertéshús, Schwartz Lipót Komá­rom 5 kg. nullás liszt, 5 kg. dara, Du­dás Kálmánná Hetény 50 drb. tojás és 1 kg. vaj, Finta László Komárom 20 Ké. — A szives adományokat hálásan köszöni a Diákmenza igazgatósága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom