Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-05-16 / 40. szám
»KOMAROMI LAPOK« 3 oldal. t936. május 16. Paál Jób vasárnapi riportja: HÁROM RIPORT: amelyek közül az egyiknek semmi köze sincsen a másikhoz: Mindenkivel előfordult már, hogy beszélgetés közben átmenet nélkül az egyik témáról a másikra ugrik át. Maga se tudta: miért? Egyetlen ok: mind a két téma érdekes. Néha gondolkozom is rajta; hogyan lehetséges az, hogy öt nerccel előbb még Goethe Friederikájáról beszélgettünk. most pedig már Addis Abbébanál tartunk . . Ezen a héten ilyen kaiéidiszkopot adok riportjaimban. Trencsénieplic, 1936. május közepén. ((COPYRIGHT by Jób Paál. Utánnyomás tilos. Este az ágyban olvasom: Sanghajban meghalt a kórházban egy ember, aki halálos ágyán bevallotta, hogy Kiss Bélának hívják és rettentő bűn terheli a lelkét... Behunyom a szememet és eszembe jut életem első igazán nagy riportja. A világháború elején történt, tavasszal, a cinkotai határban az orgonák nyíltak, akárcsak most itt, a trencsénteplici parkban és én tiz napon át minden reggel vicinálison utaztam ki Cinkotára... Kiss Béla hét hordója. Az emlékeim között őrzök egy szürkefedelü könyvecskét. Multkorjában, amikor utoljára a kezemben volt, láttam, hogy a lapok már kiesnek a fedélből. Vékony vörös léniák szaladnak az oldalakon és léniákon ceruzával gyöngyszámokat irt a gazdája, aki az első lapra is odaírta finom, inkább asszonyos, mint férfias betűkkel a nevét: Kiss Béla... És mint rendes, áitatos emberhez illik, ugyancsak az eiső oldalra, a neve fölé odaírta — talán inkább: odarajzolta — ezt a két szót is: Isten nevében. A cinkotai műhelyből hoztam el magammai annakidején ezt a kis füzetet. Kiss Béla üzleti könyvét. Amibe bejegyezte, hogy mikor és mennyit adott ki cinkre, bádogra, faszénre, petróleumra, húsra, zöldségre, vicinálisra, házbérre és cipőtalpalásra, Akkurátus, rendes ember volt ez a Kiss Béla. Ott álltam a cinkotai műhelyben, amikor a pestkörnyéki vizsgálóbíró rendeletére a sarokban talált petroleumos hordókat felbontották Mindegyikből egy asszony hullája került elő. Az egvik törvényszéki orvos a cinkotai temetőben boncoíia fel a hullákat. Ingujjban dolgozott az orvos, a háta mögött ott állt a bonctani intézet szolgája és — sok volt a munka, az orvos megéhezett — keztyüs kézzel sonkászsemlyét tartott a doktor ur szája elé. Hét hulla feküdt a cinkotai temető tisztásán egy széles deszkalapon, amikor kiszedték őket a hordókból, mindszűnt már igényjogosultságom. Ez ellen azonban tiltakozom és a legközelebbi alkalommal némi neheztelés hangján így szóltam hozzá: — Elfelejtetted? — Ugyan mii kérlekalássan? — Hát azt a csekélységet kérlekalássan ... tudod, amit kértél... idestova egy esztendeje is elmúlt már. — Vagy úgy, persze-persze. No de mért nevezed csekélységnek azt a tekintélyes summát? Vagy olyan jól megy már neked, hogy nálad ez az összeg is csak csekélység? — Világért .sem, csak úgy mondtam, hogy ne lásd olyan soknak és több kedved legyen megadni. Meg-ad-ni? Kér-lek. Meg is fogom adni megállapodásunk szerint. Én, kérlek, tartom magam a megállapodáshoz. — De hiszen úgy szólt, hogy alkalmilag. — Úgy van, alkalmilag. De nemcsak amikor neked alkalmilag, hanem amikor nekem is az. Vagy mit értesz te az alatt a szó alatt, hogy alkalmilag? Nézz meg bármely magyar nyelvi szótárt és megtalálod benne, hogy alkalmilag az annyi, mintha azt mondanám, hogy amint a körülmények hozzák magukkal. És ismered te az én körülményeimet, kikérdeztél azokra vonatkozólag mielőtt ilyen barátiatlaegyiknek még emberi formája volt, de percek alatt széjjelmáltak a levegőn. Valósággal szétfoiytak Még ma is borzadok, ha visszaemlékszem: hónapokig éreztem a boncolás rémes illatát. A ruháimat, amiket viseltem ezeken a napokon, sohasem tudtam többé felvenni. ... Azóta sem voltam boncoláson. Huszonkét esztendeje van ennek és alig múlt el esztendő, hogy ne hallottam volna valamit Kiss Béláról. Egyszer azt írták a lapok, hogy a francia légióban szolgál, kegyetlen az emberekkel és ha magyar hajótöröttel kerül össze, azt megkinozza. Arról is jött hir, hogy valahol Délamerikában ismerték fel. Az ilyen hirek°t nehéz ellenőrizni. De a sanghai hir igaz. Nincs bizonyítékom rá, de úgy érzem, hogy az a szerencsétlen, összetört ember, aki a sanghai kórház szalmazsákján összetette a két kezét és mielőtt utolsót lélegzett volna azt mondta, hogy: Kiss Bélának hivnak, valóban a cinkotai rém. Meddig él egy hatvan éves ember. Délfelé, amikor a hátam már megfájdul a sok gépeléstől, magamia kapom a kabátomat és sétára megyek. A Baracska felé vezető erdei utón ilyenkor összetalálkozom régi kedves barátommal, Balassa doktorral. Tavaly megírtam róla, hogy harminc év óta orvos Trencséntepücen. Szeretem nagyon, mert nemcsak jó orvos, hanem igazi ember is. Szive van és abból a régi iskolából maradt itt, amelynek ma már alig akad hírmondója. Arról a két halottról beszélgettem el vele, akiknek halálozási hire tegnap állott az újságokban. Kiss Béla volt az egyik, Klebinder Ernő, a bécsi Sonn- und Montagszeitung főszerkesztője a másik. Szegény Klebinder — a Phönix bécsi botrányába volt belekeverve — Snsákon ciankalival megmérgezte magát. A kettő között annyiban volt összefüggés, hogy annak idején Klebinder bécsi lapjában jelent meg első külföldi riportom Kiss Béla hét hordójáról, ügy hevenyében kiszámitottuk, hogy mind a két halott hatvan esztendős lehetett. íme: a gondolattársulás. Most szó került a hatvan esztendős emberről és felvetődött a kérdés: voltaképpen mennyit is él egy hatvan éves ember? Azt mondja nekem Balassa doktor: — Egy hatvan esztendős ember életének mérlege ez: fiatalon, tudat alatt eltölt 18 évet, a hátralévő 42 év alatt, leszámítva a vasárnapokat, — 42 év alatt ez nul késedelemmel vádoltál meg? — De hiszen te jól élsz, utazgatsz, költekezel... — Ami mind rengeteg pénzbe kerül. Ezek azok a körülmények, amelyek nem hogy magukkal hoznák, hanem egyenesen lehetetlenné teszik számomra a fizetést. Elhiilve néztem rá: — Nagyon csodálom, hogy így beszélsz, annál is inkább, mert annak idején azt is Ígérted, hogy hálára leszel kötelezve. — Hálára? Mondjuk, hogy így van, bár a hála nem lehet tényezője egy készpénzkölcsön ügyletnek, de ez esetben is megszűnt .hálára való kötelezettségem, mert te a mostani viselkedéseddel arra érdemtelennek bizonyultál. Felállt s mint aki örökre végzett velem, hűvös biccentéssel magamra hagyott. Azóta is sűrűn használom az alkalmilag szót, de csak olyan esetben,, amikor szabadulni akarok egy kellemetlen embertől és megígérem, hogy majd felhívom alkalmilag, vagy tiszteletemet teszem alkalmilag, vagy beszélünk még a dologról alkalmilag és ilyen esetben biztosan tudom, hogy nem fogok telefonálni, nem teszem tiszteletemet és soha az éleiben nem fogok beszélni a dologról. haí évet tesz ki — dolgozik 10 évet, napi nyolc órát számítva átalussza élete harmadát 20 évet, ha naponta csak egy órát kártyázik 40 év alatt, kártyázik 2 évet, evésre tölt el, szerényen számítva élete során 4 évet, mosdásra, beretválkozásra, öltözködésre, fürdésre 3 évet. — Mi jut a szerelemre és az élet örömeire? Hatvan esztendő alatt még csak öt percent se. Hiszen: Hatvan esztendőből ötvenhét év olyan dolgokkal telik el, amik közül talán csak az a tizennyolc esztendő tartozik az élet örömeihez, amik fölött észrevétlenül siklunk tovább... Nyaralás fegyveres erőszakkal. A múlt héten Stubnyafürdőn jártam. A túród fensikon fekszik ez a fürdő és a hire éppen olyan jó, mint amilyen öreg a históriája. Vasárnap délben körmöcbányai urakkal ültem az asztalnál, a körmöcbányai urak évszázadok óta járnak ide, legnagyobb passziójuk a pisztránghalászat, sehol a világon nem lehet olyan hatalmas vörös pöttyös pisztrángokat fogni, mint a stubnyai patakokban. Ebéd közben meséli a körmöcbányai főlevéltéros: — Nemrégiben öreg Írásokra bukkantam. Ezek hírül adják, hogy IV. László király volt Stubnyafürdő első vendége, 1281-ben egész udvartartásával jött el ide a reumáját gyógyittatni. Százötven esztendővel későbben Zsigmond király hónapokat töltött el Stubnyafürdőn. Akkor még nem volt itt semmiféle épület és a királynak meg kellett elégednie azzal, hogy sátrakban töltse el az éjszakáját. Az első kőépületet 1495-ben emelte Stubnyán Korom Bálint, aki akkor a blatnicai vár és a Stubnyával összeépült Kisfalu ura volt. Ezt a házat — amelynek helyén a Grand Hotel áll — még húsz esztendővel ezelőtt is kőháznak nevezték. Korom Bálint szomszédja, Majthényi Mihály, aki a haji uradalom birtokosa volt, ugyancsak jogot formált Stubnyához és évtizedekig tartott az a pereskedés, amelyet a két hatalmas birtokos folytatott egymással. — Abban az időben az igazságszolgáltatásnak más módjai és utjai voltak és bizony egykori Írások elmesélik, hogy talán száz esztendeig csak az az ur nyaralhatott és fürödhetett Stubnydn, akinek erősebb volt a katonasága. Mert az történt, hogy: egy napon megjelentek Korom uram felfegyverzett jobbágyai és puskákkal kiverték onnan Majthényi Mihályt egész házanépével egyetemben. Hirtelen födelei emeltek a A test csak úgy győzi a munkát, ha van tartalékja. Ezért legyen az eledelben Ceres 100%-os tiszta növtnyzsír — ez adja meg az erejét I források fölé, megtelepedtek és addig maradtak, amig Majthényi uram erősebb katonasággal meg nem érkezett és el nem zavarta a szomszédjait. Még a két birtokos halála se zavarta meg a fegyveres erőszakkal való nyaralás középkori intézményét. Az özvegyen maradt Majthényiné második férje, Zablatánszky György trencséni főispán teremtett aztán valahogyan rendet és róla jegyzik fel Körmöcbánya krónikái, hogy megépíttette Stubnyán az első kocsmát és ezzel megindította ott a fegyver nélküli idegenforgalmat is. Valahogyan azonban nem érezte jól magát puskás jobbágyok nélkül, mert 1523-ban — két évvel a mohácsi vész előtt — készpénzért — hogy mennyiért, arról nem beszélnek az annalesek — eladta a fürdőt, a forrásokat, a kőházat és a kocsmát Körmöcbánya városának, amely immáron négyszáz esztendőnél hosszabb idő óta tulajdonosa annak a fürdőnek, ahol a Wesselényi-féle összeesküvés okmányait aláírták és ahol Wesselényi Ferenc megismerte és megszerette Széchy Mária grófnőt, a murányi Vénuszt... Abban az időben, amikor— igy mondja ez el e nemes város jegyzőkönyve — fényes kíséretével Síubnyára jött el Petrus Pázmány, az ország hercegprímása ... * * * ... A stubnyai parkban szól a muzsika, a strandon szép asszonyok vesznek már napfürdőt és udvaroltatnak maguknak és olyan furcsa: egyiküknek se jut eszébe, hogy négyszáz esztendővel ezelőtt csak az nyaralhatott itt, akinek elegendő puskája és katonája volt... Minden nap hatalmas tömegek keresik fel a Budapesti Nemzetközi Vásárt. Hétfőn délig lehet Budapestre féláron utazni. (Budapesti tudósítónktól.) Zsúfolt csarnokok és pavillonok, hömpölygő emberáradatok a vásárváros széles utcáin és tágas terein. Vidám jókedv, remek hangulat. Reggeltől estig. Így van ez a vásár megnyitása óta minden áldott napon. Esténként százezernyi tömegek viszik szét a városba a vásár csodás látványosságainak hirét és ez a hir másnapra újra százezres tömegeket vonz. Soha, még megközelítően sem volt akkora sikere egyetlen vásárnak sem Külföldről és vidékről is sokkal többen jöttek, mint bármikor az előző években. A vásár területében és kiállítóinak számában ezidén a tavalyihoz képest 30°/0-ka! nőtt és immár bizonyos, hogy látogatóinak száma legalább 50°/o-kal lesz több, mint volt a múlt évben. Mi ennek a hatalmas sikernek az oka? Mindenki más és más választ ad erre a kérdésre. A legtöbben mégis a technika ama legújabb csodáit tartják ellenállhatatlan vonzóerőnek, amelyeket maga a közönség is megnézhet, kipróbálhat, kiélvezhet. A vásáron felpróbálható gázálarcokat. A tizpengös Budapest-feletti körrepülést. A pompás légelháritó ágyút, amelynek acéltestét szeretettel simogatják meg a látogatók. Az Ároád-typusu motorkocsit és a Lél-vezér nevű luxus motoroskocsit, amely az utazás technikájában és az utazás kényelmében mutat hallatlan fejlődést. Mások viszont a magyar falut tartják a legszebbnek. Csodálatos színek, még csodálatosabb formák: minden, minden, amit a magyar népművészet valaha csak megálmodott és megalkotott. Naponta ezren meg ezren vannak, akik leginkább a divatrevüre kiváncsiak, amely maradék nélkül vonultatja fel az ámuló nézők szemei előtt a legfrissebb divatot és a legremekebb divatkreációkat. Vannak viszont, akik az élelmiszer- és italkóstolók olcsóságát dicsérik elragadtatva és napestig kóstolgatják a finom falatokat s a még finomabb kortyokat. Az olcsó vásárfiák is csábítanak mindenkit: egészen uj, modern játékszerek kiváló piperecikkek, praktikus és mutatós lakásdiszitő tárgyak és rengeteg újdonság a vásár leghangosabb részén: az ujdonságterjesztők sorain. Szikrázva süt a májusi nap Budapest felett, az egész város idegen szótól hangos, bizakodás és jókedv mindenfelé és ezt a jókedvet még csak fokozza az a tudat, hogy a vásár igazolványaival a vidékiek még egyre jönnek és jöhetnek, mert május 18-án hétfő déli 12 óráig lehet féláron Budapestre érkezni. Hirdetéseket jutányos áron felvesz lapunk kiadóhivatala.
