Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-05-02 / 36. szám
»KOMÁROMI LAPOK« 1936. május 2. 2 oldal. vevőszékünk, mely a költségvetés túllépését megtudná akadályozni. Megállapította, hogy az utolsó öl év alatt majdnem 5.5 milliárd volt a pénztári hiány s azt a szomorú képet nem a gazdasági válságnak, hanem a kormány rossz gazdasági politikájának kell betudni. A kormánynak a rossz gazdasági helyzethez kellett volna idomítania pénzügyi politikáját, A zárszámadás szerint az államadósság 41 milliárd korona, ami azt jelenti, hogy a köztársaság minden lakosára körülbelül 3000 korona államadósság jut. A meglevő 71 milliárd államadósság évi 2 milliárd kamatot igényel s ha tekintetbe vesszük, hogy az egy évi állami összbevétel 8 milliárd korona, arra a szomorú eredményre jutunk, hogy az állam évi bevételének egynegyed része kamatokra fizetendő. A jövedelmi adót fizetők száma alig hárommillió személy, tehát a lakosság több mint felének nincs meg a pénzügyigazgatóság által előírt 500 koronás létminimális jövedelme. Munkanélküli segély címén évenként 700 millió korona kerül kifizetésre. Beszéde során Pajor szenátor követelte, hogy a pénzügyminisztérium hivassék föl sürgősen, hogy az állami alapokról és azok jövedelméről tegyen a törvényhozásnak jelentést. A közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodás szomorú képét mutatja az állami üzemek zárszámadási eredménye. A 18 állami üzem közül 8 deficittel zárta 1934. évét s a hiány összege ezeknél körülbelül 700 millió koronát tesz ki. A zárszámadás adataiból megállapítható, hogy Szlovenszkóról 1937-ben 39 százalékkal több adót hajtottak be, mint amennyit a költségvetés előirányzott. Ezzel szemben az egész köztársaságban csak 2 százalékkal kjsebb az adóbevétel az előirányzott összegnél. A lakosság általános eladósodottsága, a kereskedelem, az ipar, általában az egész közgazdaság 40 százalékos pangása köztudomású, de ezzel szemben az adóterhek 30 százalékkal emelkedtek. Szlovenszkó gazdasági nyomorúsága sokkal nagyobb, mint a történelmi országokban s azért elitélendő a pénzügyi hatóságok olyan könyörtelensége, mely az előirányzottnál nagyobb adó behajtását redményezte s ezzel egy sereg adóalany megszűnését idézte elő. Micsura dr. helyteleníti a vegyes bíróság intézményét. Az államvédelmi javaslatok vitájá-Muki és Frici. Irta: Csathó Kálmán. Előre is bocsánatot kérek ezért az írásért, ha talán felkeltem vele a szives olvasó kíváncsiságát, anélkül, hogy végül ki tudnám elégíteni. Mert csak a rejtélyt tudom feltárni, anélkül, hogy a megoldást ismerném. Hacsak a Frici esetét nem fogadom el magyarázatnak a Mukiéra nézve is?... Dohát, hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, kezdjük az elején. Beszéljünk Mukiról! Muki klubtársam és régi cimborám. Eredetileg földbirtokos volt, de — tönkrement. Vagyona romjaival valami üzleti vállalkozásba kezdett, de belebukott. Akkor kapott valami állást, de rövidesen elbocsátották. Kétségbe volt esve. Kapkodott fűhöz-fához, járt nálam is, hogy segítsek rajta. Még akkor valamivel jobb világ volt, nagy utánjárással be tudtam protegálni egy kis szerény alkalmazásba. Azonnal Írtam neki. Pár nap múlva válaszolt, hogy köszöni, de a felajánlott exisztencia olyan nyomorúságos, hogy nem fogadhatja el, mert nem tud belőle megélni. ban felszólalt Micsura dr. cseh néppárti képviselő, felsőbírósági elnök, aki a vegyes bírósági intézményt helytelenítette. A polgári-katonai vegyes bírósági tanácsok intézménye kapcsán Micsura dr. szerint elhibázott gondolat, hogy a polgári bíró a katonai bíi-ótól valamit tanulhatna. Hiszen háború esetén katonai ruhába öltözött polgári bírók végzik a polgári bíráskodást a katonai ügyekben is és ami a szigorúságot illeti, a polgári bíróságok ma is sok esetben sokkal szigorúbb büntetéseket mérnek, mint a katonai bíróságok. Kénytelen a vegyes tanácsok ellen felszólalni, mert a polgári bíróságok lefokozását látja ebben az intézkedésben, s noha a polgári bírák példásan teljesítik kötelességüket, mintegy a katonai bírák gondnoksága alá helyezik őket. A költségvetés túllépése ellen hangzott el beszéd a szenátusban A szenátus keddi ülésén a lefoglalt birtokok utáni vagyonleadás rendezésére vonatkozó törvényjavaslattal fogmmmmmammnaammmammaamsmm Tavaszi napsugár ömlik végig a Vágparton, mely életre kelt minden álomba merült növényt, fát, bokrot, hogy magukra öltsék üde zöld ruhájukat s felvegyék virággal dús koronájukat s pompázva induljanak az uj életnek. De az állatvilág sem akar késni. A szorgalmas méh ugyancsak neki lát a munkának, hogy a megjelent első virágról élvezze a nektárt, a hangyák is nagy buzgalommal serénykednek. Az árokparton kényelmesen nyújtja el vékony hosszú testét a sikló, szinte kéjeleg a nap melegén, egy lépésre állok tőle, mikor nesztelenül siklik a bokor alá. A közeli rétről a bíbicek nagy lármával s éles kanyarral vágódnak el fejem fejett, amott a pacsirta tör függőleges irányba, dicsőítő énekével az ég felé, mig összekapva szárnyát zuhan alá, hogy ismételje hálaadását a nagy Teremtőnek. A magasban méltóságteljesen köröz két gólya s egész mellettem villámgyorsan suhan el a fecske. A közeli nádas érben, a nagy zenei tehetséggel megáldott békák kórusa hangzik fel. Zsong a levegő az élet megujultságától. Megdöbbenve állok. Hogyan? Annak a sok különböző és egyforma teremtménynek mindnek van hivatása éi biztos megélhetése a nagy mindenségben, ott nincs elégedetlenség, nincs munkanélküliség, nincs nyomor, nincs-Ezen csodálkoztam egy kicsit, mert akármilyen volt is a felajánlott állás, mégis jobban meg lehetett élni belőle, mint a semmiből. Mert akármit mond is a matematika, a semmi és ötszáz korona közt aránytalanul nagyobb a különbség, mint ötszáz és ötezer között. Eleinte haragudtam Mukira, később azonban úgy éreztem, hogy talán mégis neki volt igaza. Nem abban, hogy nem fogadta el az állást, hanem, hogy nekem jobban utána kellett volna járnom a dolognak. Muki ugyan nem jelentkezett többet, én azonban sokat gondoltam rá, de rendesen éjjel, ha nem tudtam aludni. Ilyenkor lelkifurdalásaim voltak mijatta s lelhatároztam, hogy utánanézek a dolgának, amit azonban napközben mindig elfelejtettem. Emiatt sokszor lelkifurdalásom volt, de bizony a dolog mégis csak ennyiben maradt, mert Muki nem mutatkozott, nem rágta a fülemet, mint mások, és bizony nem tettem érte semmit, sőt lassanként meg is feledkeztem róla. Ha néha eszembe jutott, hát csak sóhajtottam nagy részvéttel: »Szegény Muki, vájjon mi lett belőle? Hol nyomorog szegény?« Egyszer aztán összeakadtam vele a lallcoztak, amelyet a pártok vita nélkül első olvasásban elfogadtak. Majd Modracsek szenátor beterjesztette az 1937. évi zárszámadásokat. Ismertetésében kifogásolta az adóhátralékokat, melyek majdnem 5 milliárd koronára rúgnak. Követelte az adóigazgatás modernizálását és azt, hogy az egyes minisztériumok a nemzetgyűlés beleegyezése nélkül a jövőben ne léphessék túl költségvetésüket. A szenátus kezdeményező bizottsága a takarékossági rendszabályokról szóló törvény novellázására vonatkozó javaslattal foglalkozott, majd pedig azt a javaslatot tárgyalta, melvszerint hozzon a nemzetgyűlés törvényt, melynek értelmében az olyan polgárok elvesztik állampolgárságukat, akik a külföldön államellenes tevékenységet fejtenek ki és végül azzal a javaslallal foglalkozott a bizottság, hogy hozzanak törvényi az állami határterületekről. A javaslatot a véderő és az alkotmányjogi bizottsághoz tették át. telenség, ott ismeretlen a holnapi kenyérért való küzdelmes hajsza ? Ott mind boldog és megelégedett? Igen úgy kell hogy legyen! S hol vagyunk mi mindezektől, a teremtés koronája, az ember? Amikor nem tud hivatásának megfelelőleg elhelyezkedni, hogy célja legyen életének ! A munka van hivatva arra, hogy az ember életét értékessé tegye és nemesítse, hogy az által belekapcsolódjék a teremtés összhangjába; a mai munkanélküliség pedig az embereket kikapcsolja az iramból és maga után vonja azt a sok letört és lealacsonyult célnélküli életet. Hivatásos vándorlók. A munkanélküliségnek egyik faja a vándorlás, amely azonban lassan már hivatásnak nevezhető, mert amint mondják „uram, mennem kell“ s ezt oly meggyőződéssel, mintha ez lenne életük célja. Egyik helyről a másikra, községről-községre. Egész napi vándorlás után térnek be hozzám éjjeli szállásra s ilyenkor érdeklődöm életük sorsa iránt. A vándorokat megfigyelésem alapján a következő osztályokba lehet sorolni : * * * Közel hatvan éves férfi, jelenlegi foglalkozása vásári hajcsár. A nagy változások előtt fakitermető vállalatnál klubban. (Hogy melyikben a sok közül, amelyiknek tagja vagyok, azt nem mondom meg. A másikban.) Először clcsodálkoztam, aztán örültem nagyon. — Szervusz, Mukikám! Hogy vagy? Vállat von: — Sehogy... — Mit csinálsz mindig? — Semmit... — Hogy-hogy semmit? Hát nincs állásod? — Állás? Jó vicc... Beszéljünk inkább másról... Szerettem volna megkérdezni: — Hát miből élsz? — De valahogy kínosnak, indíszkrétnek, tolakodásnak éreztem, hogy ezt firtassam, mert ahogy szem ügyre vettem közben, láttam, hogy nagyon jó ruhája van, nem is régi és egy nagy szivar füstöl a szájában. Vájjon miből? Óvatosan puhatolódzni kezdtem másoknál. Vagyona van talán? Vagy valami keresete? Senki se tudta, azaz úgy tudta mindenki, hogy semmije sincs. Rejtély volt, hogy miből fizeti a tagdíjat, a kosztját, a szivarját, de mindezt fizette. És tudták róla azt is, hogy úgyszólván reggeltől estig a „BOHEMIA“ cipőkrém a legjobb. 92 volt alkalmazásban, jó kereset és megélhetés mellett. Világháború, orosz fogság, Szibéria, japán forradalom, csalódás a családi tűzhely boldogságában, minél távolabb a régi otthontól. Uj elhelyezkedési lehetőség nincs, igy került vándorbot a kezébe. A vándoroknak ez a fajtája a csalódottaké. * * * Aránylag fiatal férfi és nő, akiket a sors csak úgy véletlenül hozott össze s évek óta együtt rójják az országúját. Különösen faluhelyeken, mert ott könnyebb a megélhetési lehetőség. Egész kedélyes hangulatban, minden gond nélkül, a falvak lakosainak jószívűségére támaszkodva. Ezek a weekendező vándorok. * * * Javakorabeli férfi panaszkodik: „már tizedik községből jövök, de munkát nem kapni sehol, keresethez nem lehet jutni!“ Másnap reggelre csak munkát kell ajánlani, valami ürügy alatt eltűnik a szem elől s viszont nem látni, de a legelső kocsmában megtalálható a decis pálinkás üveg mellett. Ezek a dolgozni nem akarók. * * * Egész kis karaván jön szállásra, házastársak, hat apró gyerekkel. Rozoga gyerekkocsi, a kocsiban beesettszemű két kis apróság, az asszony karján a legkisebb még pólyában, keservesen sirva, a három nagyobb mezítláb, vékony kis ruha takarja vézna testüket, segitik apjuknak a vándorlás alatt a kocsit előbbre vinni s igy vándorolnak, nélkülözve, fázva, hogy éjszakára egy más helyen pihenjenek meg, az útközben összegyűjtött élelemből csillapítsák éhségüket. Ilyen vándorok a hontalanok, mert nincs község, mely elismerje illetőségüket. Csodálatos arányban emelkedik állandóan a vándorok száma s mint egy végnélküli lánc húzódik a lakott vidékeken keresztül. Hánynak esik ki kezéből a hűséges vándorbot, otthontól távol, senkitől nem ismerve, idegenben eltemetve, hogy fáradt teste végre megpihenjen a sírban. Eltűnt egy letört s cél nélküli élet. Cs. B. klubban van, tehát nincs semmi elfoglaltsága. Dohát akkor miből? Talán kártyázik? Nem, nem kártyázott. Legalább is nem úgy, hogy abból élhetett volna. Mert csak kicsiben játszott és így is rendesen vesztett, tehát ez is csak kiadást jelentett számára, nem exisztenciát. Kölcsön se kéregetett soha és rosszkedvű sem volt. Azelőtt folyton lótott-futott, izgatódott, — most valami vidám nyugalom uralkodott rajta, a megelégedés derűje. Csak olyankor vált az arca borússá, ha a megélhetés kérdésére fordult a beszéd. Gazdag rokonok tartották? Egyszer próbáltam a szót a rokonokra terelni; keserű képet vágott és azt mondta: »Na, a rokonai felől akár fel is fordulhatna az ember!« Egy nap aztán hirtelen rosszul lett a klubban. Szélhüdés érte. Beszállították a klinikára. Akkor kiderült róla még annyi, hogy volt egy kétszobás garszonlakása, a házmestemé takarított rá és rendesen fizetett. A kórházi költséget azonban a klubban kellett összeadni. Mert ő maga már eszméletlen volt, hozzátartozója pedig nem jelentkezett senki. Az országúti vándoroknak különféle fajtái vidékünkön.
