Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-04-11 / 30. szám
»KOMAROMI LAPOK« 3 oldal. 1936. április 11. senki uem is keresi. A Via Dolorosa végén a Sion-nővérek kolostora áll, innen kell déli irányban leereszkednem, hogy elérjem a Szent Sír-templomiot. Folyton lejebb hágok, a szenvedések sikátora elmarad felettem, mint egy fantom. Lejutok az örmény-negyedbe, csupa szegény lakások között megyei, alig találkozom emberrel. Most már egészen beiesteledett, csak a hold mutatja az utak Ez a nagy épület, ami mellett most elhaladok, a rendőrségi fogház. Azt mondják, állandóan tele van. Ez a »agy háztömb egyébként valamikor ‘Herodes palotája volt. Ennek a falai mögött élt Salome és a palota egyik ketrecében vétette le Jonathan próféta fejét. Most Dávid-várat súrolom, amelynek emeleti részében nagy világosság vau. Ez a citadella-szerü épület néhány év óta szállodának szolgál. A cégért meg is világítják a transzparensek: »Hotel Newyork«. Igen előkelő hely. A széles ablaktáblák mögött árnyak surrannak el, mindig megismétlődnek és mindig eltűnnek. Zenét hallok. Á, jazz! És ismét a mozgó alakok. Tehát tánc van. Danse. Azután ismét egy fal alá kerülök és a fény eltűnik. Apró ucca, egyetlen villanykörte ég és mutatja a nevet: Haret en Masara. Ez annyit jelent arabul, hogy Krisztus-ucca. Tehát erre tovább. Megint csak falak között hosszú percekig. Sehol egy ablak, sehol égy ajtó, az életnek semmi jele. Aki kószált már nappal is erre, az tudja, hogy észrevétlen nyílásokon keresztül át lehet bújni ezeken a falakon és mögöttük óriási udvarokra kerül az ember és egészen kicsi és alacsony szobákba., ■Mindenféle lépcsők kanyarodnak ezekben a két-három méter vastagságú falakban, amelyeken belül hemzsegnek az emberek. Jeruzsálemet roppant sűrűn lakják. Különösen az arabok élnek összezsúfol tan. De most így, ahogy az uccájukon megyek, egyedül vagyok. Igyekszem tehát, hogy minél előbb elérjem a Szent Sír-templomot. Itt van, magányosan áll, csupán hátul, a kis kápolnában, hallok hangokat. A katonák virrasztónak ott, akik a sírt őrzik. Mert ezt inast ki kell mondani, bármennyire is megrendüljön tőle az ember: ebben a kápolnában van eltemetve Jézus Krisztus. A valóságban, úgy, ahogy élt, minden húsával és csontjával, szép, fáradt szemével, beesett orcájával, itt porladt el a házikóban, amely a jeruzsálemi kataszteri hivatalban telekkönyvezve van, mint Jézus örök nyugvóhelye és amelynek a falához és most odaborulok a váltammal és benézek a rácsokon, tehát amelyet én láttam és tapintottam, amely benne van a világban és amely itt — minden szentsége mellett — egyszerű Ment a kút felé, hogy lemossa lábáról a sarat. Marci csak nézett utána darabig aztán elkiáltotta magát. — Juli! Az csak ment. — Juli, megállj! Egy kicsit, mintha meglassúdolt volna a lépése. Valamelyest vissza is fordította lejéi. Látta, hogy lépdel utána az ura. Most már nem volt szégyen a megállás. Marci, ahogy szemben állt a durcásarcú menyecskével és meglátta arcán a sár helyét, már-már újra elnevette magát. De érezte, hogy nem szabad most tempózni. •— Hát igazán mondtad azt az elébb? — Micsodát? — Hogy a rosseb azt is ügye ki, aki mégeccör belemén? — Hallottad. Értő szóval mondtam. — Akkor hát jó van. — Néköm jó. — Az is jó, hogy szántásra nem lösz telő alatt? Az is hogy hiába van a félször alatt a szép piros zsindöly? Az is, hogy fizetjük tovább az árendát Buzdiéknak? Áz is, hogy megent zsöllérségbe maradunk? Lepertyedt a menyecske szája. Elfordította a fejét. A kút leié nézett. Az úton a Kelemenék kisebbik gyereke bajlódott a síppal. Sipogott, fütyörészett a kis fűzfaszerszám. A nap meg úgy sütött, mintha aranyat szilálna a rétekre. Marci újra megszólalt: — Hát akkor mi lösz most? Enyhültén melegedett az asszony szava. hétköznapiság, olyan igaz és létező. Három sisakos katona, a világ kereszténységének megbízottjai, ülnek egy kis pádon, a most lehunyt ég alatt, beszélgetnek és valami morzsákat szemeznek a zsebükből. Ó, ez nem valami kegyelefcsértés, ha meggondoljuk, hogy hány százezredik éjszaka tart már ez a virrasztás és meddig kell még ébren lenni ahhoz, hogy e szomorú sír körül mindenki lelkiismerete felébredjen. Mert a világ alszik. Innen a Golgotha-dombról, ahol ez a Szent Sírtemplom is van, látom, hogy alszik, Elsiklok az Oroszlán-kapun át, a Kidron völgyhöz, mindenütt néma csönd. Balra kerülök és elérem a Mária-templomot. Ez félig a földbe van építve és néhány lépcső is vezet hozzá. Az egyiken egy öreg kapucinus barát ül, mert itt is sír van és ezt is őrzik. Álária! Mária! Hangosan ejtettem e félt nevet és a barát felébredt. Örült, hogy lát. Azonnal hajlandó volt velem leereszkedni a kápolnába. Két vaspántot nyit fel és bentről nyirokszag árad felénk. Egy sávon lépünk, amelyet egy olajmécses vetít ki és amely egy magas sírbolt felett függ. Leborultam és imádkoztam. A nyiiok eloszlott és egyszerre meleg lett. Mellettem olvadva rezgeti és — a barát nem vette észre — egy könnyet ejtettem a kőre, amely az Istenanyát takarja. Én tudom, hogy ejtettem ezt a könnyet. Bár kiengesztelné azokat a torzonborz embereket^ akik mint akkor, most sem értik a halk szót, a finomságot fel nem fogják, az érzékenységtől nem sírnak. Kisiettem. Hosszú kerítést láttam magam előtt és amögött sudár fákat. Ekkor már a csillagok mind feljöttek. Egy kertben voltam, évezredes olajfák alatt, amelyekhez valamikor Krisztus és apostolai támaszkodtak. Az üldöztetés elől ide menekültek és itt tanakodtak. Körmeimmel beleragadtam a fák kérgébe. Messziről vonat fütyült. A sötétedésben is kivettem, hogy szemben a Mária templomnál a kapucinus barát már újra visszafeküdt a lépcsőre, csuhájával betakaródzva és tovább alszik. Hirtelen az a gondolatom támadt, hogy nem megyek vissza a szállodába, hogy egyáltalán nem megyek vissza az emberek közé, hanem itt, ebben a kertben fogom tölteni az éjszakát. Kiválasztottam egy pázsitos helyet, amelyre dús olajbogyóágak borultak. A csillagos eget bámultam. Tisztaság, hűvösség és fényesség volt fölöttem. Nagy távolság. Egy pont voltam. És ebben az arányban kezdtem lemérni az embereket és a dolgokat, amíg el nem szenderedtem. A Getsemáne-kertben reggel, a pompás napsütésben, mint bölcs ébredtem. Husvétra kiakarta irtani a családját egy komáromi fuvaros. Börtönbe akart kerülni s óhaja teljesült. Komárom, április 11. Jancsó Ferenc, komáromi szénfuvaros igen izgága ember hírében állott s különösen családjával kezdett mindennap parázs veszekedést. A veszekedések egyre hevesebbek lettek, végül Jancsó megfenyegette családját, hogy kiirtja összes hozzátartozóit az ünnepekre s nem bánja, ha emiatt börtönbe kerül is. Fenyegetését részben tetté is változtatta: ismét hatalmas vitát rögtönzött és sorozáson levő huszesztendős fiát, amikor az hazatért, egy korsóval úgy mellbevágta, hogy a korsó a fiú mellén összetörött. A sebesültet sürgősen be kellett vinni a kórházba, mert átlói lehetett tartani, hogy elvérzik a szülei házban, besoroztatásának napján. Jancsó Ferenc óhaja teljesült mégis: azonnal beszállították a fogházba s most a húsvéti ünnepeket ott tölti. Két és félévi börtönt kapott egy bőbeszédű fiataléin* bér házasságszédelgésért. Komárom, április 11. Finta József, gyimesi illetőségű, lakás és foglalkozásnélküli fiatalember a könnyű megélhetés egyik sikeres lehetőségét választotta s felcsapott házasságszédelgőnek. Munkáját nem végezte rosszul: ügyes fellépéssel hamar jelentkezett az eredmény. Hónapokig jól élt, mint vőlegény. Először azzal kezdte, hogy Viskóvicén Molnár Árpádtól ellopta zsebóráját s miután az óralánc tekintélyt adott neki, felkerekedett s lányos házakhoz kopogtatott, mint gazdag földbirtokkal rendelkező kérő. ' Minden családnál napokig, sőt hetekig élt igen kedvező körülmények között. Közben mindig »pillanatnyi pénzzavarai« voltak s kisebb-nagyobb őszszegekkel távozott a lányos házaktól, szentül ígérve, hogy legközelebb viszszajön, lakodalmas néppel. ígéreteket is tett: »földbirtokáról« malacokat s Mi legyön? Mert azt akarom tudni, igazán mondtad-e előbb? Juli ingatta fejét. így mutatta, hogy nem igazán. El is indullak visszafelé. A menyecske hol a sarat nézte, hol az urát. Egyszerre csak nekidurálta magát, felkapta a szoknyáját és cupp, belelépett a sárba. Onnan kiáltotta megbátorodva : — De aszondom, Marci, nehogy elkezd megent a nevelést. Akkor látja csak, hogy az ura levetette a papucsot és nadrágot gatyaszárát feltűri térdig. Nem is szólhatott, már ott állt mellette a sárban. — Most csak nevethetünk? Nem szólt a menyecske. Csak elkezdte friss léptekkel a taposást. Mellette az ura. Az is csak emelgette a ragadós sárból ki-be a lábát. Ahogy összeakadt a tekintetük, egyszerre elkezdtek nevetni mindketten. Azt mondta a menyecske: Muzsikaszóra lőhetne ezt csak istenigazában járni. Az ember el is kezdte a füttyszót. A katonanótát fújta szépen, taktusra. Jó sokáig taposódtak mái*, amikor Marci kilépett a sárból. — Asztunnám, jó lesz mast. — Úgy meg van ez dagasztva, mint a kenyértészta. Juli is abbahagyta a dögönyözést Futott az egyik kannával a kútra. Mikor visszajött, nem volt rajta sár. Nedves, fehér lábszárán csillogott, a víz. Vastag sugárban öntözte az ura lábára is a vizet. Mikor az is letisztult, nekiláttak a komoly munkának. Az ember előszedte a két vályoghányót. Téglaalakú deszkaráma volt ez. Most már kézzel kellett beletúrni a sárba. Két tenyérrel mérték ki a rámába. Tapasztásszerű mozdulattal elsimították a felületéi. Úgyhogy a sár jól belemenjen a szegletekbe. Akkor óvatosan kiemelték a deszkatákolmányt. Fertályóra se telt el, már hosszú sorban sárgult a szépformájú vályog. Az ember nézte, nézte és látszott, gondolatában már rakosgatja, építgeti őket egymás mellé. Olyan ház lösz ez, hogy a gazdag Kelemen is ellakhatna benne. — El ám! Még a vicispán is. — Szegény embernek meg kiváltképp jó. Merthogy a házhely meg ingyenbe van. Földreformba adják az urak. — Adhatik. Nem az üvékék. — Merhogy most má a mienk. Megszenvedté érte... — Három év a háborúba... Meg a fogság! Az is négy esztendő. Csattogott a farámában a sár. Szaporodott a sorban a vályog. — Olyan ház lesz ebbü ... — Aszondom, Marci, kipalóztatjuk a szobát.- A konyhában mög sparherd lösz, nem kemönoe. — Ősszel meg fehérre bevakolta!juk a házelejit. De csak akkor, ha szépen megleröm a kukorica a Buzdiék felesfődjén. Meg, ha jó ára lösz a kukoricának ... Akar Ön is szép lenni? Használjon Nádasdy-féle Gyöngyvirág alváfor krémet, mely mindenkit hozzásegít a szépséghez. A májfoltokat, szeplöket, pattanásokat és mindennemű arcttsztátalanságokat nyomtalanul eltüntet, az arcot bársonyos simává és fiatalosan üdévé teszi. Vigyázzon a hamisításokra, csak eredeti csomagolást fogadjon el. — Egy tégely ára 8— Ké. Egyedüli készítője: 5 Salvátor gyógyszertár Komárno. más háziállatokat ígért jő házasságközvetítés fejében. Legutoljára Ebeden tűnt föl, ahol V. G.-t akarta elvenni, 25 hold földet ígért hozományul a lángnak. Az ígéret fejében aranyláncot és pénzt csalt ki, majd eltűnt. Mivel több csendőrőrs nyomozta már útjait, elfogták s beszállították a komáromi fogházba. A tárgyaláson részleges beismerésben volt. Mivel kiderült, hogy rovottmultú: két és félévi börtönre Ítélték. Az államügyész az ítéletben megnyugodott, a terhelt fellebbezett. — Szív- és érbetegségekben szenvedők a Siesta Sanatorium (Budapest, I., Ráth György u. 5.) szivállomásán megtalálják mindazon különleges felszereléseket és berendezéseket, melyek a betegségek felismeréséhez és eredményes gyógyításához az orvostudomány mai felfogása szerint elengedhetetlenül szükségesek. A legtökéletesebb „cambridgei“ elektrokardiograph, legújabb typusu és legnagyobb teljesítményű Röntgen diagnostikus és therápiás készülékek. A szív munkabírásának megállapítása. Szénsavas és oxygén fürdők. Különleges diéták. Fekvő és pihenő kúrák. Fedett napozó 9700 négyszögöles parkban. Rendelés bejáró betegeknek is. Tájékoztatást az Igazgatóság nyújt! Frissen járt a kezük. A nap meg csak szárogatta a csillogó vályogot. Mintha csak siettetni akarná munkájukat. Marci felegyenesedett a guggolásból. — Majd kiszakad a derekam. — Nékem meg az orcám viszketi. — Azon segíthetsz. — Úgy ám, ha bemaszitolom a képemet. És mutatta kezét, melyen dudorosan vastagodott a sár. Az ember odaült a kifaragott gerendára. — Majd kiszakad a derekam. Nem panaszosan mondta ezt. Éppen csak úgy odavetette. Juli lesimította egy kis fadarabbal kezéről a sarat. Ö is odaült a gerendára. A nagy tavaszi kékség úgy nyílott fölöttük, mint az álombéli virág. A szederfáról gyors surranással két fecske röppent el. Odaszálltak az egyik nedves vályogra. Szinte egyszerre mártották meg csőrüket a puha sárban. És már szálltak is odább. Le nem vették róluk a szemüket. Nyílegyenesen repült a két madár és eltűnt a Kelemenék házának eresze alatt. Marci felállt a gerendáról. Arrafelé bökött fejével, amerre a fecskék eltűntek. Csöndes hangon mondta: — Rakik a fészkel. — Rakik ám. A két fecske csivogva szállt visszafelé. De ők már nem figyeltek rájuk. Nekihajoltak a munkának. Csattogott a rámában, a sár, szaporodtak a vályogrendek. ____
