Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)

1936-04-04 / 28. szám

1986. április 4.

9 «Ulat

»KOMAROMI IJAPOKc

[

ASSZONYOKNAK.

ki-kirukkol vágj' egy feltűnő célzással, vagy pedig egy vallomással, aminek keretet a férfi becsületszó ad. Ne adjátok tovább, kérlek, tekintsd bizalmas közlésnek, vagy magánhasználatra mondom. Ilyen megkötésekkel bújik napvilágra egv-egy bizalmas ügy és terjed ugyanezen a módon tovább. Ha nem így lenne, ugyan honnan is értesülnének a világlapok munkatársai még olyan nagyfontosságú bizalmas kulisszatitkokról is, mint amilyen egy-egy államférfi tárgyalásai, utazásai mögött meghúzódik. Nő nem is merne ilyen főbenjáró titkokról nyilatkozni.

I>e térjünk vissza a nőre, minthogy ebben a pár sorban nem a férfiak pletvkaságáról, hanem a nők titoktartásáról van szó.

A női fecsegés, vagy pletyka főképpen sekélyebb vizeken virágzik. Alapmotívuma a hiúság és a féltékenység. Amikor azt közli, hogy barátnőjének hibáiról gyönyörrel értésük azért adja tovább, mert ezáltal önmagát dicséri. Amikor azt közli, hogy barátnőjénél megint cselédváltozás van, ezzel azt akarja mondani, hogy az illető nem éri úgy a csclédheVeléshez, mint ő. Amikor valakinek Ízléstelen öltözködéséi teszi szóvá, vagy nagyzolását, pazarlását, ezzel mindig azt akarja csak mondani: én nem ilyen’ vagyok. Logikátlanul az az érzése, hogy valamely hibának elítélése egyszersmind megóvja őt hasonló vádtól.

Más a motívuma fecsegésének akkor, amikor erkölcsi hibákat ád tovább. Akkor nemcsak védekezik hasonló vád ellen, nemcsak erkölcsi talapzatál növeli; ilyen esetben részvétet érez a nem bűnös; hanem az áldozat iránt, esetleg egyben bosszút is elégít ki valamikor az illetőtől szenvedett kisebb-nagyobb sérelme fejében.

Egy azonban mindenképpen bizonyos: arról, akit szeret, a nő sohasem mond rosszat, soha semmi titkát nem

1

A nő és a titoktartás

. Általános megállapítás, hogy a nő nem tud titkot, tartani. Furcsa, hogy -a nők túlnyomó része egyáltalában nem védekezik ez ellen a vád ellen. $.ém ismeri el ugyan helyességét!, de eltűri, sőt talán tudat alatt örül is neki, mert úgy veszi, a vád egyszersmind felmentést ad a .titoktartás kötelezettsége alól.' Neki büntetlenül szabad pletykálni, mintahogy kifogás nélkül púderezheti, festheti arcát, mindén héten változtathatja hajszínét, ragaszthat műszempillákat is: maskarát csinálhat magából anélkül, hogy ezért szemtől-szembe gáncs érje. Titkot sem köteles tartani, mert amint néni büntetik meg festészeti kihágásért, éppen úgy állandó kÖzkegyeléiiíben részesül a titkok kifecsegéseért.

Ebben á tekintetben törvényen kívül áll.

A látszatot azokban mégis fenn kell valahogy tartani. A látszat kedvéiért történik tehát az, hogyha egy feihi hem bír tovább magában tarjam titkol, akkor így szól a nőhöz:

— Ha megígéred becsületszavadra, bőgj' kivételesen ezt nem njöndod el senkinek, akkor elmondom... És azután jön a titok.

Azaz, akadnak bátor kivétetek, akik a titok közlése előtt így válaszolnak:

— Rendben van' adom a becsületszavamat, de nem állok jól érte, hogy megtartóm. Száz esel közül kilencvenkilencben a közlésre váró titkot mégis megtudja, mert a férfi nem állja tovább. Ki jönne a könyökén. Ilyen esetben legfeljebb azt köti ki, hogy legalább ennek, vagy annak ne mondja, de semmiesetre se árulja el, hogy a dolgot tőle hallotta.

És csodálatos, ezt a legutóbbi kérdést a nő mindig, majdnem kivétel nélkül teljesíti. Az informátort nem adja ki. Kinevezi a legautentikusabb forrásnak, előkelő helynek, legmagasabb körnek • de nein árulja cl. A nő szeret misztikus lenni.

A legtöbb nő azonban gondolkodás

nélkül odaadja a becsületszavát, mert ki veszi komolyan, lui megszegi? Az volt naiv, aki ilyesmit kért tőle. Különben is nemcsak becsületszavát, de talán lel ki üdvösségének bizonyos százalékát, a barátnője lelkiüdvösségének egészét hajlandó odaadni valamirevaló bizalmas közlésért. És az sem igaz, hogy mindjárt tovább adja. Dehogy. Játszik vele. Először is boldog; hogy tudja. Napokig megállja hallgatással, később is megállja, hogy bizonyos szituációkban csak fölényesen és rejtélyesen mosolyogjon. Sőt, jelentőségteljes magatartásával kihívta maga ellen a kíváncsiskodók 'ostromát, napestig vágy virradatig hagyja kérlelni magát. Offenzívákat ver vissza, de közben arra vigyáz, még pedig nagyon, hogy védekezésében ne legyen annyira céltudatos, kemény és erős, hógy a kíváncsiság ostroma cllanyhüljon és esetleg titkával együtt magára hagyják. Akkor ugyanis szérencsétlen, mert büszkesége akadályozza meg abban, hogy most már kéretlenül bökje ki, amit tud.

• ; i. 1 'V* t •

A női fecsegés yoltaképen nem is női fogyatkozás vagy hiba. A társadalom ptíne, á 'társadalomé, amely a nőt "még most is kevesebbre becsüli gyöngéd szavakkal bár, de kevesebbre taksálja. Áz elnyomott, megbántott öiuírzet dolgozik spliázör a hoben égyégy tiizairnás dolog továbbadásánál, hogy lássák: mégse akárki. Mindeneseire olyan személyiség, olyan érték, akire rá mertek ilyen titkol bízni, aki méltó' árrá, hogy bizalmas dolgokba beavassák.

Minél komolyabb, minél értékesebb egy nő, minél inkább egyéniség, annál titoktártóbb. A mai kor egyre nagyobb számban termeli az ilyen egyéniségekét. Irodákban, bizalmi állásokban akárhányszor egy-égy nő sokkal, de sókkal tiioktartóbbnak bizonyul, mint a férfi. A férfi nimbusza különben is annyira túlhajtott, amilyen mértékben a nő értékét kevesbítik. Bármely társas összejövetelnél a férfi

fecsegi ki. Ha nőről pletykál, akkor a megcsalt férjjel szimpatizál, ha férfiről, akkor nőtársát’ szereti. Ha mindkettőt szereti baráülag vagy rokoni kötelék alapján, némább, mint a sír. Sőt harcos védelmező. Mindazt a hatásos eszközt, amit a természet adott kezébe az ösztönszerű színjátszás terén, felhasználja: megjátszsza a valóság ellenkezőjét akár tárgyilagos meggyőzés, akár felháborodás formájában, csakhogy kimossa a hírbe került áldozatot a vád szeny7 nyéből. Még arra is hajlandó, hogy a vádat más személyre irányítsa és ha minden kötél szakad, akkor a mentőkörülményeket aknázza ki olyan hévvel, amilyen a legkiválóbb védőügyvédnek is becsületére válna.

A női titoktartásnak tehát egyetlen bizonyítéka van. a szeretet. Ez még a hivatali titkokat megőrző nőkre is vonatkozik, mert a szerétéi a no számára különösen erős érzelmi kötelezettségei jeleni. Kötelességet teljesít, amikör védőleg hallgat, vagy beszel s a kötelességteljesítés ferén a nő példaadó. A dolgozó nő nem tíidná kötelességét teljesíteni, ha nem vinne bele érzelmet munkájába. Vagy magát a munkál szereli, a hivatását, vagy a főnökét a legkorreklebb értelemben.

Nincs titoktártóbb a nőnél, ha megtisztel valakit 'becsülésével, szendéiével, vagy lía szereti hivatását. Egyiket sem árulja el. Csák szerelmes ne legyen. A szerelem felborítja lelki egyensúlyát, általában jobban, mint a férfiét, hiszen a szerelem legfőbb életréndelfélésének elemi ereje. Ekkor kerül konfliktusokba s nagyon komoly, értékes egyéniségnek kell már lennie, hógy csalódás esetén, ne tegye mindannak, még jóérzése ellenére is az ellenkezőjét, amit eddig.

Az is igaz, hogy ilyenkor a megkárosított, kifecsegett emberen kívül mindenki felemeli őt, ami éppen olyan túlzott álláspont, mint az az áll tás, hogy a nő pletvkább a férfinél.

\

Piró és Giro.

A virágállványon bánatukban lehajtották leveleikét a virágok.

— Bizony, bizony sóhajtoztak — mióta ez a kis fekete kutya a házhoz került, velünk már nem is törődnek.

A kanári madár is sóhajtott egyel:

— Biztosan herceg ez a Piró, azért olyan nagy úr, hogy mindenki csak vele törődik.

Gondolataiból váratlan esemény riasztotta fel. Nvilt az ajtó és legnagyobb meglepetésére Giro lépett be a szobába.

Ciró épj) olyan kis fekete kutya volt, mint Piró, nagyon hasonlítottak egymásra, dohát ez nem csoda, hiszen testvérek voltak. Együtt tanultak sznlatígáiiii és ugatni egy nagy udvarban, míg egyszer csak Pírót elvitték a Városba. Azóta itt él, mostani gazdájánál.

Hej, de meg is örültek egymásnak, olyanokat vakkanlottak, hógy a kanári madár, meg a virágok nem győztek méltatlankodni.

Ciró végignézett Piró fényes szőrén s azt mondta:

— Ejnye, de nagy úr lettél, tán még kefélhetnek is?

Piró legyintett.

— Hadd csak, ez egész mulatságos:

De Ciró amint a maga kissé csatakos szőrére nézett, egyszerre dölvfössé vált.

— Még majd selyem pojáca lesz belőled! ■ — mondotta.

Piró úgy örült Cirónak s olvad boldog volt általában, hogy eszébe se jutott megsértődni. De CirÖban már benne volt á kötekedő vágy sígy folytatta:

— Talán még szolgálsz is kéllábon a gazdádnak?'

— Nem, nem! — tiltakozott szaporán Piró, de megszeppent, mert bár most még nem kívántak tőle semmi ilyest, ki tudja, mii rejt a jövendő.

Aztán mennyi csontod van elásva? — kérdezte Ciró.

Piró csak hümgetett; ez már igazán fájó pont volt.

Nohál, majd meglátod, ha egyszer kijössz hozzám, hogy nekem mennyi van. — Aztán, hogy jobban szétnézett a szobában, csodálkozva mondta:

— Dohát hol lehel itt ásni?

Piró szive elszorult.

— Hát nem nagyon — dadogta szégyenkezve, mert sok hiábavaló bajlódására gondolt a szőnyeggel. Bizony kicsit megnyúlt az orra s a kanári boldogan súgta a virágoknak:

— No lám, nem olyan nagy legény már ökegyelme!

Ciró látva óriási fölényéi, tovább dicsekedett:

Aztán látnád’Iidérc nagyanyánkat! Micsoda nagy "csontot eszik az.’ Olyan nagyot, mint te vagy. Bizony. Még én se tudom a számba venni se. akkora.

Erre már a Piró képe is földerült:

— Hogy mosdatott engem a nagyanyánk! Mégis csak engem szereteti legjobban! — kiáltott örömmel.

— (), te beképzelt, —. dörmögle Ciró, — engem még most is mosdat.

— Te anyámasszony katonája! — ugrott föl Piró. És még le beszélsz nekem óriási csontról, még te fitymálod az én gazdám szobáját!

Összeveszett a.kél kis kutya.

— Hát van neked ilyen labdád? Hát van neked ilyen guruló diód? Van neked ilyen szqp párnád?,— kiáltotta Piró.

Ki tudja, mi lett volna a dolog.

vége, ha nem jönnek Ciroért, hogy elvezessék.

De mikor Piró azt látta, hogy el akarják vinni a testvérkéjét, régi jó barátját, egyszerre meglágyult a haragja. Arra gondolt, hiszen igaza van Cirónak, szép dolog az a csontclásás, kerítés ugratás, meg a Lidérc nagymama óriás csontja, de széf) dolog a díványon heverés, a tabdagurílás, a szőnyegen való hancúrozás is. Ezért odadörzsölte a bozontos fekete fejét Ciróhoz s azt mondta:

— Ki-ki a maga házalóját szeresse.

Ettől kezdve sose veszekedett a két kutya, ha meglátogatták egymást.

Mese Piroskáról.

Olyan jó dolga volt Piroskának, mint egy mesebeli hercegnőnek. Még fel sem kell reggel az ágyból, máris ott volt a finom haboskávé olyan fehér, foszlós kaláccsal, hogy Bergengócia királya is megirigyelhette volna;’A szék karján frissen Vasalt fodros ruha várta. És csak át kellett sétálnia a másik szobába, ahol rend és tisztaság fogadta, itt várták játékai is, amiket este szétszórva hagyott a szoba közepén, de most mindegyik a helyén volt, tisztán leporolva. Alig játszott egy keveset, máris újból megterült az asztal. Habfehér abroszon hófehér tányér ragyögojtjt s a csillogó poharakon vígan táncolt a napsugár.

Piroska mindezen csöppet sem csodál,kpzott. így volt ez diindíg, mióta emlékezni tudott és Bergéngőcia királya sem csodálkozott volna jobban', ha egy seprőt adták Vohlä ;t kezébe.' hógy söpörje ki az udvarát, mint ő álméikodott,. mikor égj- reggel édesanyja így szólt hozzá:

— 1 örölgesd le szépen az asztali, székeket, mindent — és egy portörlőt adott a kézébe.

A csodálkozástól szólni sem tudott Piroska.

Idestova nagy lány leszel már, illik, hogy te is dolgozz valamit folytatta édesanyja, aztán mintha ki sem fordult volna a világ sarkaiból, otthagyta őt s eltűnt az ajtó mögött.

Sose látott még ilyet Piroska. A székeket por lepte be s mikor durcásan ráült az egyikre, piszkos lelt a ruhája a sok portól. Sírva ment aa édesanyjához, de az így szólt:

— Ideje, hogy ellörölgesd az edényeket.

— Ha összedől a világ, akkor se csinálom ezt. gondolta Piroska.

Tán azt hiszed, magától tesz olyan szép, ragyogó? - kérdezte tőle • édesanyja, de ő nem válaszolt.

Hej. megváltozott ettől kezdve az élet. Piroska iáikor felébredt, se kávé. se kalács. Csak ült az. ágyban nekikeseredve, de biába várt.

— Még felöltözni se tudok— .zokogta. Mikor jól kisírta magát, kiment a konyhába, hogy tüzel rak. de bizony nem tudott. Elővett egy csészét, hogy legalább tejet ihasson, de a csésze piszkos volt.

— Aki a munkát nem szereti, a tisztaságot nem érdemli kacagtak a porszemek s vígan visszatáncoltak a bútorokra.

. A seprő kiszaladt a kezéből, a víz kiloccsant a lavórból, minden, minden összeesküdött Piroska ellen.

Piroska most már igazán nem tudta, h<)''á.,h gyen s ki tudja, mi 1 övién! volna vele, lía nein jön haza édesanyja.