Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-08-24 / 68. szám
1935 augusztus 24. »KOMÁROMI LAPOK« 9. oldal Mártát nem értik meg. Édes Húgom. panaszos leveledet, amelyben arról keseregsz, hogy nem ért meg az urad s általában nem értenek meg az emberek. megkaptam. Hozzám fordulsz most azzal a bizakodással, hogy végre majd éji > megértelek . Hát. Mártám, én ugyan megértelek, de nem úgy. ahogy azt Te gondolod. Ezt sietve előre bocsátom, nem akarom. hogy utólag érjen csalódás. Szóval, megértelek, belátok a szívedbe, tisztán látom azokat a momentumokat, amelyek Téged ebbe a »pózba« kényszerítenek. Meri ez a hangoztatott meg-nem-értettség csupán póz a Részedről. Az igazság az. hogy Magad sem vagy tisztában Magaddal, a vágyaiddal, céljaiddal, érzéseiddel, az egész életeddel, magával az élettel. Hogy mennyire így van, semmi sem bizonyítja jobban: mini hogy nem írsz nekem egyetlen pozitív esetet, csak általánosságban beszélsz. Ez az általánosságban való panasz kétségtelenül mulatja a Magad bizonytalanságát, tétovaságodat. Már pedig, ha Magad sem tudod, hogy mit akarsz, hogyan is kívánhatod másoktól, hogy megértsenek. Előbb Magadat kell megértened, hogy aztán meg is tudd értetni a belső lényedet az emberekkel. Az emberek nem olyan rosszindulatúnk, mint Te gondolod. Az emberek csak türelmetlenebbek kicsit, ha valaki nem mutatja meg magát egyszerű, könnyen felfogható formában és akkor — étiben igazad van — hamarosan elfordulnak tőle. Igyekezzél hát önmagadal megismerni, megofgalmazni. Ha fiatal vagy is, immár abban a korban, húsz esztendőn túl, amikor ki kell világosítanod Magad előtt Önmagadat. Vedd számba, mit akarsz az életben elérni. Vess számot a képességeiddel, a körülményekkel, az adottságokkal. Vizsgáld meg, mik íi szándékaid. Tanulmányozd ki a természeted, nyugodt, vagy heves, tiirclmés, vagy lobbanékony, kitartó vagy szalmaláng. Aztán ne akarj mást, mint amit a Magad képességeivel elérhetsz. Nincsenek úgy tündérmesék, csodák, amint azt Te gondolod, de azért vannak csodák és vannak kegyelmek és rejtelmes segítségek azok részére, akik hivatottak és azt akarják, ami »bennük van«, ami a sorsuk, ami az énükben előírt végzet. Ne feszíts túl a húrt a telkeden, nehogy elpattanjon. De ne is engedd le, mert akkor hamis hangokat adsz, mint a hegedű, amelyet nem mertek tisztára hangolni. Vedd tudomásul, nem állasz egyedül s magadban a világban, része vagy az életnek, amely céllal hívott ide a csillagok alá. Fürkészd ki ezt a célt Magadban, a telkedben. Hozd Magad harmóniába a világgal. Ne az ellentéteket keresd, ne azt kutasd, ami elválaszt az emberektől, hanem éppen az ellenkezőjét, az emberekhez, a világhoz vezető utat akard meglelni. Ne azt hangoztasd, hogy Téged nem tudnak megérteni, hanem vedd tudomásul, Te nem tudod megérteni a Magad titkos küldetését, az életben való elhivatottságodat! Nem tudod felismerni a világ és a Te lelked fölséges összefüggésen. Aki magáról azt állítja, hogy őt nem értik meg, az — nagyon ritka kivétellel — önmaga nem értette meg önmagái s valóban érthetetlen, mert kapkodó, mert értetlenséggel viselkedik, lehetetlenségekre vágyik, nem ismerte fel se a maga erejét, se a világ követeléséi. Az ilyen panaszkodó éretlen lékek homályos önmagában. Szükségszerűen ő is homályosan látja a világot s ezért támad közte és az emberek között diszharmónia. Ezt pedig nem szabad engedned Magad felett elhatalmasodni. Lásd be, Mártám, nem Téged nem ért meg a világ, hanem Te vagy érthetetlen, engedd meg ebben az cselben az erős, de kétségtelenül igaz kifejezést: értelmetlen vágj’. Hogy gondolod, hogy Te, aki az Isten teremtménye vagy, hogy Téged, akit az Isten ebbe a világba teremtett, éppen Te lennél az egyetlen, akit nem lehetne ebbe a csodálatos harmóniába illeszteni. Törd meg a gőgöd, hajolj több s igazabb alázattal az élet felé, hívd fel a szívedben a szeretelet és a megértést s akkor, ha majd rendezed Magad belül s ha Magad rendezve vagy, nem leszel érthetetlen, mindenki szeretettel fordul Hozzád s nem támad diszharmónia Közied és az emberek között. Mindent összefoglalva, nem Téged nem érlenek meg az emberek, hanem Te nem éried meg Magad, az embereket, a célokat, a világot, az életet. Ne szenvelegj ebben az érlhetellenségben, keress Magadhoz s az emberekhez utat, amit, hogj’ elérj, szivemből kivánom Neked, akii ériékes valakinek tartok, tehetségesnek, jósorsra érdemesnek. Magaddal való küzködésedhez az Isten kegyelmét kéri • igaz barátsággal Zsófi. RECEPTEK. Káposzta egészben, haséval töltve. Egy jó nagy fej káposztát a torzsájánál kivágunk, hogy jókora üreg maradjon benne, azután sósvízben kifőzzük és nagyon finom haséval megtöltve. lapos tűzálló edényre úgy borítjuk le, bőgj» a nyílás lefelé legj’en. Most 3, tejföllel és kevés liszttel elkevert tojást öntünk rá, betesszük a sütőbe és tejföllel öntözgetve sötétsárgára sütjük. A hasé töltése két apróra vágott sült sertéskarajból, vajon párolt kevés lisztből és söldpetrezselyemből, egy tejbeáztatott és áttört zsemlyéből, egy-két tojásból, megfelelő sóból készítjük. Mindezt jól öszszekeverjük s kevés hús- vagy csontlében addig forraljuk, míg a leve elfő. Sárgarépasalála. A megtisztított sárgarépát finom, hosszúkás metéltre vágjuk és sós vízben megfőzzük. A vizet leszűrjük róla, hideg vízzel leöntjük, újra leszűrjük, aztán salátástálba téve, megsózzuk, megborsozzuk és ecettel (esetleg citrommal), olajjal rendes saláta módjára készítjük el. Turóputlding. 20 deka vajat babosra keverünk 20 deka cukorral, összevegyítjük 25 deka áttört túróval, 1 kanál liszttel, 10 tojás sárgájával, kevés vaníliával és reszelt citromhéjjal, 15 deka hámozott, őrölt mandulával és végül a 10 tojás keményre vert habjával jól összekeverjük, aztán kivajazol! szalvétába öntve és összekötözve, tejben 1—B/i óráig főzzük. Tejsodóval tálaljuk. Természetesen főzhetjük kikent puddingformában a rendes módon, forró vízben is. A nagyapó aranysubája. Eszegette nagyapó Éppen az ebédet, Mikor egjr kis madár az Ablakára tévedt. Kipí-kopi, kopogott Nagyapóra menten:- Adj nekem is, apókéra,» Olj-an régen ettem! Kiragyog ám nagyapó Arca pirossága — Csiszeg-csiszog, ballagdál Nyomban a szobába. Két marékkai morzsácskát Szór az ablakába: Egyél te is, ne éhezz, Isién madárkája! Karosszékben szunyókált Nagyapó utána — Uramfia, hál egyszer Mit mutat az álma! Csipi-csupi madarak, Mind-mind odaszálltak — Üveges szép határral Háza elé álltak! Szabadkozik nagyapó, De csak ráncigálják — Igazítnak alája Puha selyempárnát... Viszik is már, repítik Üveges határon! Tiszántúl és Dunántúl, Hetedhét haláron! Amul-bámul nagyapó: Még ilyet se látott! Aranyból és ezüstből Raknak itt palánkot! Tyüh, ez meg a fiastyúk! Hát ennek a királynak Gyémánt a csibéje! Nap süt a szemébe! Káprázik tán a szeme? Vagy a szellő vágja? Pislogva lúd nézni csak A fura királyra ... Bezzeg annak nevet ám, Mosolyog az arca, S aranyszőrű subáját Nagyapóra adja. Poroszkál már nagyapó, Megy a falujába — Meg sem érzi, hogjr a hó Hullong a nyomába! Meg-megdobban a szíve, De mégsem az éget — Aranj’szőrű suba ad Égi melegséget! Hej, kipirul nagyapó! Most már tudja, érzi: Az a király mért adott Aranysuhát néki! Aki fázik, didereg, Mind-mind alá bújhat: Arauvszőrű sobálól Mind melegre gvulhat! Van is néki örömé, Akkora országa S annyi népe, ahányat Beföd a subája! Ügyel is rá nagyapó, Mint a kél szemére, Ügy maradjon valahogy Tavaszig a népe! Hej, de most a karosszék Megroppan alatta S madár csőre megint csak Roppan az ablakra ... Csodálkozik nagyapó — Még ilyet se látott! S kidörzsölte szeméből Azt a cudar álmot! Cirmos, az egerek királya Cirmos a pince lépcsőjén üldögélt, ásítozva sütkérezett a napon. Nagyon unatkozott. Hiába volt hét határban híres egérfogó, mégsem volt elégedett. Hatalmas rokonaira gondolt, a büszke párducra, a félelmetes leopárdra, de mindenekfölölt az oroszlánra, az állatok királyára: ha csak kinyitja a száját — gondolta —, megreng a föld körülötte s megrémülnek az összes állatok. Megvetéssel gondolt most az egerekre, akik őt rettegték. — Miijen parányi férgek ezek még hozzám képest is, dicső rokonaimmal még nem is említhetem egy napon, — mondta magában. Csak az kelteit, hogy Cirmos egyet moccanjon, már rémiilel fogta el a pincében az egereket. Most is, aliánjan voltak, annyifelé szaladlak ijedtükben. Cirmos pedig odafönn, a pincelépcsőn, nem győzött sápítozni. — Ha én is olyan hatalmas lehelnék, mint ők! — sóhajtotta bánatosan. — Vagy, iia én királj' lehelnék ! A legkisebb egér, aki még nem volt tisztában Cirmos félelmetes mivoltával, olyan közel merészkedett a csukott pinceajtóhoz, hogy meghallotta Cirmos sóhajtását. Szaladt is a többiekhez, hogy elujságolja, mit hallott. — Cirmos király szerelne lenni, — mesélte egyiknek is, másiknak is. Amint az öreg egerek ezt meghallották, nagy gondolkozóba kezdtek. Mert régóta sínylették már Cirmos fogát, karmát és életük minden pillanatban veszélyben forgott. — Válasszuk meg őt királyunknak, — mondta a legöregebb hosszas gondolkozás után. — Akkor talán békében hagy bennünket. Nagy sürgés-forgás kezdődőit most cl az egerek között. Nem tudták, hogyan hajtsák végre tervüket. Senki sem akart arra vállalkozni, hogy a rettegett Cirmossal közölje királlyá való megválasztását. Végül a legöregebb egér volt a legokosabb s így szólt a vitatkozókhoz: — Bízzátok rám az. ügyel, én elintézem, ha engedelmeskedtek nekem. — Engedelmeskedünk! — zúgták egyszerre az egerek. Ekkor a bölcs egér kiválasztott tizenkét egeret. — Ti fogjátok vinni Cirmos lakásába, a padlásra, a tejet... Másik tizenkettőhöz így szólt: — Ti ki lesitek, mikor nincs Cirmos a padláson s mikor kalandozik el legmesszebbre. A harmadik tizenkettőt megbízta, kerítsenek cgv zászlót — s a többit bízzák rá. Mikor a tizenkét egér azt jelentette, hogy Cirmosnak se híre, se hamva, a másik tizenkét egér kihozta á kamrából a tejeslábast s felvitte a padlásra. Az öreg, bölcs egér pedig, mikor a harmadik tizenkét egér meghozta a zászlót, ezt írta rá: — Az egerek királyának mindennap egy lábas tejet adnak hűséges alattvalói ! No, el is bámult Cirmos, mikor este a padlásra ment. Ennyi tejel még tán nem is látott! Hát még, mikor elolvasta, ami a zászlóra volt írva! Mikor az egész lábas tejet megitta, úgy érezte, csakugyan király s elégedettem nyújtózott végig az egyik sarokban. Cirmos büszke volt királyságára s akkora dölyffel járt, kelt, ami egy oroszlántól is sok leli volna. Ki tudja, meddig tartott volna ez az állapot, ha egyik alkalommal Cirmos olt nincs a padláson, mikor a hűséges alattvalók a lejadót hozták. Amint meglátta a tizenkét, lábast cipelő kis egeret, menten elfelejtette a királyságát segy vágya voll csak: egérpecsenyét enni. Végük is lelt volna a kis egereknek, ha ijedtükben einem ejtik a tejeslábast ... Kiömlött a sok tej, elgurult a lábas, neki a szaladó Cirmosnak. Azóta se jutott eszükbe az egereknek, hogy macskát tegyenek meg királyuknak.
