Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-08-10 / 64. szám

X Lapunk mai száma a jövő heti teljesRAdió-műsort tartalmazza Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 88 Ki, félévre 40 Ki, negyed-A lapította: TUBA JANOS. Relel ős főszerkesztős GAAL GYULA tlr. Szerkesztős BÁRÁNY AY JÓZSEF dr. évre 20 K5. — Külföldön 120 Kő. Egyesszám ára 1 korona. Rőmunkatársaks ALAPY GYULA dr. és FÜLöE ZSIGMOND. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Masaryk-u. 29. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton POLITIKAI SZEMLE Hívei guik. Komárom, augusztus 9. Senki sem tudná megmondani, hogy mikor veszi kezdetét a parlamenti munka, de a koalíció sajtója már is­merted azokat a feladatokaf, ame­lyek megoldását a törvényhozásnak el kell végeznie. A kormányhoz leg­közelebb álló orgánumok szerint leg­­elsősorban a gazdasági élet fellendí­tése fogja képezni legfőbb gondját a kormánynak, amely aligha lesz abban a helyzetben, hogy ebben a tekintet­ben ne legyen kénytelen igénybe ven­ni minden rendelkezésére álló esz­közt. Tagadhatatlan, hogy a kor­mánynak gazdasági téren lesz leg­több intézkednivalója, mert dacára a sokféle rendelkezésnek, amely az utóbbi időkben napvilágot látott, a helyzet nem javult, sőt még enyhü­lésről sem lehel beszélni. Az a gaz­dasági politika, amely az önellátás elvén alapul és a tervgazdálkodást állítja a gazdasági program tengelyé­be, eddig még nem bizonyult ered­ményesnek, ellenben újabb nehézsé­geket okozott úgy a termelők, mint a kereskedelem számára, holott e két tényezőnek harmonikus együttműkö­dése biztosíthatja csak a gazdasági élet biztos vérkeringését. Az 1938. évi költségvetés összeálli fásánál nagy figyelmet kell fordíta­ni az állam helyzetére és szigorúan számot kell vetni mindazokkal a té­nyezőkkel, amelyek a köztársaság gazdasági életére befolyással vannak s amelyeknek figyelmen kívül hagyá­sa könnyen felbillenthcd az állami gazdálkodás egyensúlyát. Számos nagy horderejű kérdés válik valóra a költ­ségvetés rubrikáin keresztül, de ép­pen úgy szállhat füstbe számtalan közhasznú terv, ha a költségvetést megfelelő bázis nélkül állítják össze. Az állami költségvetés a kormányzás legfőbb alapja, nélküle megbénul minden, a kormány tehetetlenségre van kárhoztatva, ezért nagy körülte­kintéssel és előrelátó gondossággal kell a költségvetést megállapítani. Olyan kérdések, amelyek elől nem lehet kitérni, kell hogy megoldást ta­láljanak az állam budgetjében, vi­szont azok a szükségletek, amelyek inproduktiv s az állam gazdasági éle­tében semmiféle szerepet nem játszó intézmények kielégítésére irányul­nak, csak a legminimálisabb mérték­ben veheiők fel. A költségvetés összeállítása sok ne­hézséggel találkozik és a pénzügy­minisztériumnak valóban súlyos fel­adattal kell megküzdenie a különböző tárcák követelései folytán. Nem kis feladatot jelent a kormány számára a tisztviselők és nyugdíjasok követe­lése, amely a mai igen súlyos helyze­tükben nagyon is megszívlelendő vol­na. A köztisztviselők azt kívánják a Komárom, augusztus 9. Nehezen alakul ki az egységfront a kommunisták és a szociáldemokra­ták között. A pozsonyi kommunista párt a cseh­szlovák szociáldemokrata párt pozso­nyi kerületi választmánya elé azt a javaslatot terjesztette, hogy lépjenek egységfrontba. A kommunisták azt tervezték, hogy augusztus 8-án nagy manifesztációs gyűlést tartanak a fa­sizmus és a háború ellen és a béke melleit. A pozsonyi csehszlovák szo­ciáldemokrata párt kerületi választ­mánya II szóval egy ellenében elfo­gadta a kommunisták javaslatát és a közös tüntetés mellett foglallak állást. A szociáldemokrata párt országos vá­lasztmánya azonban elitélte a pozso­nyi kerület eljárását és arra az állás­pontra helyezkedett, hogy a kommu­nista párt pozsonyi körzetének javas­latával érdemlegesen addig nem fog­­lalkozhatik, amíg a párt prágai köz­ponti vezetőségétől nem kapnak meg­felelő utasításokat. A kommunisták ezt úgy értelme­zik, hogy a szociáldemokrata párt or­szágos vezetősége megakarja hiúsí­tani a baloldaliak egységfrontjának megalapítását. Állítólag már a rend­őrség is érdeklődött az ügy iránt és a csehszlovák szociáldemokrata párt pozsonyi kerületének kilenc tagját, akik a kommunistákkal való egység­front azonnali megteremtését javasol­ták, kihallgatta és a kérdéses ülésről jegyzőkönyvet is vett föl. Igen figyelemreméltó az a nagy ak­tivitás, amelyet a kommunisták az utóbbi hetekben kifejtenek, annyival is inkább, mert Prágában is élénk tanácskozások folynak a kulisszák mögött arról, hogy a kommunisták a szociáldemokratákkal, sőt a cseh nemzeti szocialistákkal is egységfront­ba lépjenek. Hodzsa: Gazdasági téren lehet tár­gyalni Magyarországgal, politikai kér­désekről nem. Hodzsa Milán földmivelésügyi mi­niszter nyilatkozatot adott a La Stam­­pa című olasz lapnak az időszerű politikai és gazdasági kérdésekről. kormánytól, hogy a jövő évben lérjen vissza a kormány a régi fizetési rend­szerre, vagyis a tisztviselők kapják meg havi fizetésüket minden hó első napján, szünlessék be a levonásokat, hogy a tisztviselők és alkalmazottak valamiképen kikerüljenek abból a kritikus helyzetből, amely az eladó­sodás és hitelromlás állapotába so­dorta őket. Egész bizonyos, hogy az államnak is érdeke az, hogy tisztvi­selői és alkalmazottai anyagi gondok nélkül végezzék munkájukat, mert csak így válhatnak működésükkel hasznára a köztársaságnak. Beszélt Szlovenszkó autonómiájának ügyéről és leszögezte, hogy pártja decentralizálást kíván Szlovenszkó­­nak és a decentralizálás már meg is kezdődött. A német—csehszlovák egyezmény tervéről a földmivelés­­ügyi miniszter kijelentette, hogy az ilyen egyezmény bizalmi kérdés s a német ajánlattal szemben bizalmat­lan, mert nézete szerint az ajánlat a kisálltául egységes frontjának át­törését célozta. Véleménye szerint Középeurópában semlegesíteni kell úgy Berlin, mint Moszkva befolyását. A mezőgazdaság helyzetének általá­nos ismertetése után rátért Hodzsa a magyar kérdésre és kijelentette, hogy gazdasági téren szívesen tárgyal Ma­gyarországgal, de politikai tárgyalá­sokat kizártnak tart. A középeurópai egyezmény kérdésében elfoglalt állás­pontja szerint a középeurópai álla­mok gabonafeleslegét a nyugateuró­pai államoknak kellene átvenniök, kü­lönben nem lesz béke Középeurópá­ban. Angliára ezen a téren az a hi­vatás vár, hogy középeurópai búzát importáljon s cserébe olyan iparcik­keket adjon, amelyeket Középeuró­pában nem gyártanak. A szlovenszkói munkanélküliek statisztikája. A köztársaság egész területén nyil­vántartott munkanélküliek száma jú­lius hó végén 566.522 volt, vagyis a június havi kimutatáshoz viszonyítva 39.434-el kevesebb. Szlovenszkó 73 já­rási munkaközvetítő hivatala július 31-én 58.712 munkanélkülit tartott nyilván. A júniusi kimutatásban kö­zölt adatokkal szemben ez a szám 15.496-at kisebb, tehát a munkanélkü­liek száma júliusban 20.7 százalékkal apadt. A részletes kimutatásból a kö­vetkező adatokat közölhetjük: A mun­kanélküliek száma volt Pozsonyban 6258 (júniusban 6765), Besztercebá­nyán 1262 (1148), Selmecbányán 682 (984), Garamberzence 2358 (2471), Csa­­ca 1359 (1587), Galgóc 154 (263), Ko­márom 1644 (2295), Kassa 2352 (2560), Körmöcbánya 945 (1098), Kisucaúj­­hely 1028 (1105), Léva 272 (697), Lő­cse 257 (319), Liptószentmiklós 1780 (2541), Losonc 3273 (3521), Malacka 1859 (2110), Nagymihály 854 (943), Nyitra 896 (1583), Vágujhely 627 (1244) Érsekújvár 2110 (2370), Párkány 652 (761), Pöstyén 228 (431), Poprád 214 (425), Vágbeszterce 1541 (2085), Privi­­gye 956 (1347), Nagyrőce 1171 (1362), Rimaszombat 980 (1044), Rozsnyó 972 (1006), Rózsahegy 1607 (2073), Szered 173 (303), Vágsellye 279 (982), Somorja 12 (15), Nagytapolcsány 984 (1503), Trencsén 509 (605), Nagyszombat 621 (1144), Turócszenlmárton 667 (801), Nagybiccse 2934 (3086), Aranyosmarót 617 (851), Zólyom 1611 (2071), Zsolna 2136 (2364). A munkanélküliek nyilván tartásai­nak összehasonlításából meg lehet ál­lapítani, hogy az idényszerű javulás júliusban éri el a tetőpontját s ezért a munkanélküliség enyhülésére eb­ben az eszlendőben már nem lehet számítani. Kramár dr. emlékiratait írja. Egyik cseh lap szerint Kramár dr. most szülőfalujában nyaral és hoz­záfogott memoárjainak megírásához. Három évig súlyos betegségben síny­lődött az agg politikus, de egészségi állapota az utóbbi időben annyira ja­vult, hogy az őszi politikai kampány­ban nagy energiával akar résztvenni, Kramár dr. emlékiratai állítólag a szenzáció erejével fognak halni, mert sok olyan kérdést kíván megvi­lágítani, amit sokan nem mernek még csak érinteni sem. így Kramár dr, memoárjainak egyik legérdekesebb része lesz az a tanulmány, melyben a nacionalizmus ez egyik legexpo­náltabb képviselője visszatérve egy 1888-ban megjelent cikkére, a meg­valósult csehszlovák köztársaság po­litikai és gazdasági hátrányaira fog rámutatni. Politikai körökben érde­kes leleplezéseket várnak a memo­ároktól. Az árpa és a zab bevásárlási árjegyzéke. — augusztus 9. A hivatalos lap szerdai száma kö­zölte a 68 ktf-os fajsúlyú árpa és az 50 kg-os fajsúlyú zab bevásárlási árai­nak jegyzékét. A szlovenszkói es kár­pátaljai paritásos árak közül az aláb­biakat ismertetjük: Igen súlyos helyzetbe jutottak a nyugdíjasok közül azok, akik még eddig nem nyerték el az egyenjogú­sítást. A közigazgatás regi munkásai­ról van szó, akik hosszú évek óta várnak arra, hogy nyugdíjukat a régi állami tisztviselők nyugdíjával egy­forma mértékben szolgáltassák ki. Évről-évre halaszlgatják ennek a jo­gos kívánságnak teljesítését, pedig még az emberi érzés is azt diktálja, hogy végre ezek a szerencsétlenek, akik igazán önhibájukon kívül ke­rültek sanyarú helyzetükbe, hozzájut­hassanak az őket megillető járandó­ságokhoz. A kormánynak nem szabad tovább is a halasztgalás kényelmes álláspontját követni, a jövő évi költ­ségvetésben meg kell találni számuk­ra a fedezetet, amely nem olyan je­lentékeny összeg, hogy a több milli­árdos költségvetés egyensúlyát meg­ingatná. Az az állam, amely a de­mokrácia jegyében született és an­nak elveit igyekszik megvalósítani, nem lehet tovább is mostoha atyja azoknak a szerencsétleneknek, akik hosszú, becsületes munka után csa­ládjukkal együtt nyomorúságban síny­lődnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom