Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-07-27 / 60. szám
6. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1935. julius 27. elhangzott vallomásokat, elsősorban Bíró Rózsiét, de nagyon fontos Kellner szabónak a vallomása is. Krajcsovics a hosszú és izgalmas szembesítések után sem látszik megtörtnek, annak ellenére sem, hogy testileg nagyon legyengült. A Krajcsovics ügy komáromi fejezetének vizsgálata a mai szombati kihallgatásokkal véget ér. * MIT MOND KRAJCSOVICS ÜGYVÉDJE A NYOMOZÁS EDDIGI ADATAIRÓL? Munkatársunknak alkalma volt beszélgetni dr. B u g á r Milos ügyvéddel, Krajcsovics védőjével, aki szintén Komáromban tartózkodik, figyelemmel kísérve az események s a kihallgatások menetét. Dr. Bugár érdekes, pszihopatikus esetnek minősíti a Krajcsovics-ügyet és nincsen meggyőződve a főrendőr bűnösségéről. — Ami a Fend Rózsi meggyilkolási ügyét illeti, — mondotta többek között a védőügyvéd, — ebben az ügyben csak a talált tárgyak szerepelnek bizonyítékként, ez azonban nem elég. Krajcsovics elvégre találhatta is őket az uccán, vagy valahol másutt s magával hozta, — hiszen köztudomású, hogy kleploniániás volt. Lehet, hogy már a lakásán voltak a bőröndök s a fogasok, amikor oda beköltözött. Ez azonban védelemnek, megvallom, gyönge, mert Krajcsovics emlékezőtehetsége könnyen kudarcot szokott vallani. A tanuk közül senki sem volt, aki felismerte volna a tárgyakat. A koffer elrongyolódott lucnlkoffer. A fogasok tucatfogasok s a rajtuk levő R. betű nem mond semmit. Ha nem találják meg a Fend Rózsi hulláját: nem lehet bizonyítani, hogy ő volt a gyilkos. Kérdés még az is, hogyan gyilkolt, hogyan tüntette el, — s ha gyilkolt, az nem történt vérrel s nem Krajcsovics lakásán. Hiszen ki volt téve annak, hogy valaki látni fogja. Egyszóval a Fencl-ügy igen homályos. — Ami a komáromi gyilkosságot illeti, — folytatta dr. Bugár — az már kissé homályos. Speciális ügy, komoly probléma. Itt már erősebbek az indiciumok. Ennél az ügynél igen fontos az alibi bizonyítása. A tanuk eltérően, zavarosan és nem egészen pontosan visszaemlékezve vallanak. Időt és helyet pontosan ki kell nyomozni. Minden momentumot meg kell vizsgálni. A védelem szempontjából legfontosabb az, hogy hot tartózkodott, mit csinált Krajcsovics a kritikus időpontban: éjjel 12—1 óra között. Tudjuk, hogy ekkor történt a gyilkosság, azt is tudjuk, hogy benn történt az udvarban s hogy a helyszínnel ismerős ember tehette, hogy erős embernek kellett lennie, mert egy csapással végezni kellett az áldozattal. Hiszen tele volt akkortájban a ház s az ily rosszhírű házra a rendőrség is erősen ügyelni szokott. Fontos az is, milyen indokkal csinálta a gyilkosságot! Krajcsovics és Szobolovszkyné közöLt a fiú-anya szeretet volt meg. A gyilkosságnak egy félóra alatt kelleti lejátszódni. A tanuk azonban nem emlékeznek pontosan az időre, s egyáltalában: a tanuk vallomása zavaros és sokszor eltérő. Például az öreg Szobolovszky azt sem tudja, mennyi pénz volt a feleségénél: először 2000 koronát mondott, ma már 10.009-nél tart; talán azt gondolja, hogy kártérítést kap? Sajnos, az esel után a legfölülclesebb nyomozást vezették. Ha . akkor alaposabban nyomoznak, meg kellett volna találni a gyilkost. Körül kellett volna fogni a házat, megmérni a távolságokat, megnézni, milyen volt az időjárás, — nem pedig engedni, hogy a kiváncsiak megrohanják az udvart. A balta is rövidebb, a zsebkendőn se lehet elindulni. A tanúvallomások kuszák, nem fedik egymást, még abban is kételkedem, hogy véres ruháját egy rendőr az ablakon át bedobta volna... Krajcsovics — ez is érdekes — azt állítja, hogy a »könnyebb női körök« őt nem is Krajcsovicsnak, hanem Lukacsovicsnak nevezték. Mindenesetre jó színész, szimulálni nagyszerűen tud, érdekes pszihopatikus eset. Kár, hogy az ügynek roppant gyors a folyamata, túlságosan sebesen nyomoznak. Ha Krajcsovicsot egy félévig gyötrődni hagyták volna, akkor talán vallomást tenne, ha valóban ő a gyilkos... Ez a védőügyvéd véleménye a Krajcsovics ügyről. Megtörtént a felvétel a Diákmenzára. A Diákmenza intéző bizottsága f. hó 24-én nagyjelentőségű ülést tartott. Ekkor vette fel a bizottság az uj növendékeket az 1935/3i>ik iskolai évre és töltötte be egyúttal a különféle kedvezményes helyeket is. Az eddig jelentkezett diákok közül 29-et vett fel a bizottság bentlakásra és 14 diák pedig mint bejáró növendék nyer majd élelmezést a Diákmenzán. Az elmúlt év zárószámadásaiből kitűnt, hogy Komárom városának és vidékének társadalma áldozatkész pártfogással állott e diákjóléti intézmény mellett és az év folyamán 21.009 Ke adományban részesítette a Diákmenzát, így volt lehetséges, hogy 10 diák nyert ingyenes ellátást a Diákmenzán, 20 pedig több-kevesebb kedvezményt élvezett. A Diákmenza igazgatóságához befutott kérvények legnagyobb része tele volt kedvezményért, ingyenes ellátásért folyamodó sorokkal, nem egy pedig egyenesen attól teszi függővé tanulmányainak folytatását, hogy vájjon megkapja-e ismét az eddig élvezett ingyenes ellátást. Ilyen körülmények között nehéz volt a különféle kérelmeknek eleget nem tenni. így történt, hogy a bizottság a jövő évre 11 diákot vett fel ingyenes ellátásra és 25- nek pedig különféle kedvezményt biztosított. A Diákmenza-bizottság a rászoruló, szorgalmas, jőviseletü diákok megsegítését a jövőben is csak úgy folytathatja, ha a város és vidék megértő szivü közönsége pártfogását ezután sem vonja meg az immár fennállásának 15-ik évébe lépő diákszociális intézménytől. Szomorú szivvel emlékezett meg a gyűlés arról, hogy az idei év folyamán Panghy özséb ny. bencés főiskolai tanár elhalálozásával elveszítette egyik legnagyobb jótevőjét, aki azóta, hogy Komáromban töltötte a nyugalom éveit, minden esztendőben 5000 Ké-t adományozott a Palkovich-Diákmenzának. A hálás diákok szivében élni fog emlékezete. Vendéglősök és kirándulók figyelmébe! J. SATRAPA húskonzervek úgymint: dobozos konserv-virstlik, pástétomok és gulyás konservek gyári lerakata füszerkereskedőnél Komárom. Naponta friss pasterizált teavaj. 206 rumi....... immiwp"1— A város szervezeti szabályrendelete. Komárom, július 25. Közel nyolc éve annak, hogy a város képviselőtestülete a város szervezeti szabályrendeletét megállapította, azonban mégsem került ez az ügy eddig a teljes megvalósulás stádiumába. A szabályrendeletet fölterjesztette a város a járási hivatalhoz, ahol hosszú éveken át valamelyik előadó asztalfiókjában feküdt, míg végre sok sürgetésre vagy két évvel ezelőtt viszszakerült a városhoz. A város képviselőtestülete a járási hivatal által eszközölt néhány módosítást nem fogadhatta el s azoknak megváltoztatását kérte a felsőbb hatóságnál, mely akként intézkedett, hogy a szervezeti szabályrendeletet a város és a járási hivatal el őzei es együttes szóbeli megtárgyalás után készítse el, mely után a város közgyűlése szabályszerűen egybehívott közgyűlésén állapítsa meg végérvényesen. A kölcsönös szóbeli tárgyalások hónapok óta folytak s végül teljes egészében összeállították a szabályzatot, amelyet a tanács rendelkezésére sokszorosítottak és megküldötték a tanács tagjainak. Legközelebb tárgyalás alá kerül a szabályrendelet, melyre már régóta nagy szüksége van a városnak. A szabályrendelet javaslata Igen terjedelmes és felöleli mindama rendelkezéseket, amelyek a város kormányzatához szükségeseknek mutatkoznak. A 85 szakaszból álló tervezet magában foglalja a község joghatóságára, az igazgatás szervezetére, a községi képviselőtestületre, a községi tanácsra, a különböző bizottságokra, azoknak hatáskörére és feladataira vonatkozó rendelkezéseket. Szabályozza a városbíró és helyetteseinek teendőit, hatáskörét, ezeknek, valamint a tanács és képviselőtestület tagjainak felelősségét. A községi hivatalnokokról külön rendelkezések találhatók a tervezetben. A városbíró hivatala a következő ügyosztályokra oszlik: közigazgatási osztály a mellérendelt rendőri alosztállyal együtt, gazdasági osztály, műszaki osztály, számvevőségi osztály és a pénztárból, s valamennyi ügyosztályhoz beosztott kezelő- és szolgaszemélyzetből. A közigazgatási osztálynál a következő tisztviselői állások vannak rendszeresítve: 1. községi titkár (jogvégzett, aki a városbíró megbízásából valamennyi ügyosztályra felügyel), 2. közigazgatási előadó, 3. állatorvos, 4. iktató, 5. kiadó, 6. irattáros, 7. négy kezelő, 8. négy leíró, 9. egy házmester, 10. két hivatalszolga, 11. hat kézbesítő. A gazdasági osztály élén a városi kamarás áll, akinek a városgazda a szaktisztviselője. Ezen osztálynál a következő állások vannak: a gazdasági .hivatal vezetője: a városi kamrás, munkafelügyelő szerződésés viszonyban, főkertész, 2 mezőőr, gyepmester, 2 városi dajka, 8 városi tűzoltó. Ide tartoznak a város képviselőtestülete által fölfogadott kocsisok és gazdasági munkások. A műszaki osztály élén a képviselőtestület által megválasztott okleveles mérnök áll, az osztály alkalmazottai: építési rajzoló, főgépész és kezelő szerződéses viszonyban. Ide tartoznak a városi üzemekhez a képviselőtestület által esetről-eselre felfogadott gépészek, gépápolók, fűtők s egyéb szak- és segédmunkások. Az 52. §.' a számvevőség felosztásáról szól, amely a következő: háztartási számvevőség, adóügyosztály, pénztár. A számvevőségnél levő alkalmazottakszámvevőségi főnök (főszámvevő), főszámvevő helyettes, 2 számtiszt, adóügyi főtitkár, adóügyi titkár, gyakornok, 2 végrehajtó, 2 becsüs, pénztáros, ellenőr, vigalmiadóellenőr és helypénzszedő, fogyasztási adó ellenőr, 3 vámszedő. Bőven foglalkozik a szabályrendelet a számvevőség feladataival, a számvevőségi rendtartással, a számvevőségi segédszolgálattai (53—67. §§.), valamint a pénztári szolgálattal (68—76. §§.). Majd az állatorvos, a községi gyám, a szülésznő, a városi ügyész leendőit határozza meg a szabályrendelet s végül a tisztviselők és alkalmazottak szolgálati viszonyairól rendelkezik a 85 szakaszból átló tervezet. A szervezeti szabályzat megalkotása rendkívül nagy fontossággal bir a város kormányzatáigk mikénti vezetésére nézve, amelyet eddig nélkülözött a vábos, holott enélkül szinte elképzelhetetlen a helyes adminisztrálás. Ennek hiányában sok dolog elintézése nem úgy történt a városnál, mint ahogyan kellett volna s egész bizonyos, hogy ha a városnak már évekkel előbb meg lett volna a szervezeti szabályzata, a mostani súlyos helyzetbe nem került volna. Ezért a felelősség azokra hárul, akik ennek a szabályrendeletnek megvalósítását nemtörődömségükkel elodázták. Reméljük azonban, hogy most már mihamarább tető alá hozza képviselőtestület a szabályrendeletet, amelyben a város közigazgatása, pénzügyi kezelése és gazdasági kormányozása világos rendelkezésekkel van megállapítva. — Felhívás az ipari vagy kereskedői pályára lépni szándékozó tanulóifjúsághoz. A 259. sz. ipartörvény a tanonciskolákba való felvételt akként szabályozza, hogy a szerződést kötött tanulók közül minden tanévben csak azok vehetők fel a tanonciskolák egyes osztályaiba, kik legkésőbb október hó végéig kötötték meg tanoncszerződéseiket. A később szerződők már azon tanévben nem vehetők fel, csak a következő tanév elején. Ebből az a hátrány származhatik, hogy az október hó után szerződött, de nem iskolázható tanoncok egy tanévet elveszítenek, tanoncidejükkel párhuzamosan nem fejezhetik be tanonciskolái tanulmányaikat s így a felszabadulásuk alkalmával nem jutnak tanonciskolái végbizonyítványaikhoz, ami a fenti ipartörvény értelmében az önálló iparjog szerzésének egyik kelléke. Ezért ezúton is felhívjuk az ipari vagy kereskedői pályákra lépni szándékozók figyelmét, hogy tanoncszerződéseiket július, augusztus vagy szeptember hóban, de legkésőbb október hó végéig kössék meg, hogy a következő tanévben a tanonciskolába felvehetők legyenek. A felügyelőbizottság nevében: Csizmazia György felügyelőbizottsági elnök Telkes Mihály tanonciskolái igazgató’ ADDOMETER eredeti sí m eri fajai sw,ámmíé^ép Összead, kivon. Egyszerű kezelés, soha el nem romló szerkezet! Pontos, megbízható! Kíméli az agyat 1 Ara 380—Ke. Kapható a SPITZER-íéle könyvesboltban Komárno—Komárom, Masaryk (Nádor) utca 29.