Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-12-14 / 100. szám

1935. december R.

»KOMAKOMI LAFOKt

9. oidal

Munkakönnyités a háztartásban.

A legtöbb háziasszonynak, ha munkakönnyítésről, racionalizálásról hali, legelőbbis villamosított háztartási eszközök számtalan válfaja, melegvíztárolók, gőzfazekak, mosógépek és szárítóberendezések, egyszóval a modern technikának mindazon vívmányai jutnak eszébe, amelyek tökéletesítve és továbbfejlesztve, hovatovább terüljasztalkámmá egyszerűsítik a házimunkát.

— Igen ám — halljuk máris az ellenvetést — csakhogy mindennek van egy súlyos bökkenője. Pénzbe kerül. Mindezeknek a mesebeli, mindenttudó eszközöknek beszerzése akkora megterhelést jelent, amekkorát egyszerű polgári háztartás am úgyis szűkreszabott költségvetése még részletekben sem bír el.

Nos hát ennek az ellenvetésnek legtöbb esetben tagadhatatlanul van létjogosultsága. Csakhogy — és ezzel rátérünk mondanivalónk lényegére — van a munkamegkönnyítésnek olyan lehetősége is, ami nem kerül úgyszólván semmibe sem, kivitele kizárólag a mi belátásunktól, józan meggondolásból leszűrt elhatározásunktól függ.

Gondolt-e már például a konyhában dolgozó családanya arra, menynyi fölösleges mozdulattal, mennyire ésszerűtlen testtartással végzi házimunkáinak tetemes részét. Nyilvánvaló, hogy rengeteg fölösleges fáradozástól szabadulunk, ha konyhabútorainkat célszerűen helyezzük el, minden edényt és eszközt használat és tisztogatás után a maga állandó megszabott helyére tesz ink. Ami a helyes testtartással járó munkakönnyítést illeti, csupán a következő megfontolandó adatokra utalunk: nyugati államokban végzett háztartásmunkatechnikai vizsgálatok szerint például ülő helyzetben négyszer annyi erőt

fogyasztunk, mint fekvő helyzetben, álló helyzetben háromszor annyit, mint ülő helyzetben, hajoló helyzetben pedig tizennégyszer annyit, mint ülő helyzetben.

Nézzük mármost, hogyan hasznosítsuk ezeket a megállapításokat házimunkánk megkönnyítése céljából. Ezúttal csupán a főzés közben megejthető erőmegtakarításról szólunk. Nem akarunk túlzásba menni, nem állítjuk azt, hogy a főzés egyes mozzanatainál, pl. tűzhely körül végzett teendőknél, gyúrásnál, mosogatásnál kikapcsolható az állva végzett munka. Ám igenis megejthető a főzés előkészítésénél: zöldség, gyümölcstisztításnál, keverésnél, dagasztásnál, habverésnél stb.

Ülve végzett munkánál legelőbbis arról kell gondoskodni, hogy minden szükséges kellék kezünk ügyében legyen. Tetemes könnyebbség, ha munka közben testtartásunk egyenes, hátgerincünket széktámlán, lábunkat pedig megfelelő magasságú zsámolyon megtámaszthatjuk. Mindezeknél fontosabb talán, hogy munkahelyünk megfelelő, — könyökmagasságban legyen. Ezzel kikapcsoljuk úgy a hátgerincünket megerőltető gömyedést, mint ellenkező esetben a felsőtestünket kifárasztó karemelést. Ilyen helyes munkamódszerre kiválóan alkalmasak a ma már nálunk is kapható, le- és felsrófolható, megfelelő magasságra beállítható racionális konyhaszékek.

Ne sajnáljunk végül munkaidőnk közé pihenőperceket iktatni, amikor fekvő helyzetben testünket, izmainkat nyugalmi állapotba helyezzük. Az elmulasztott időt bőven kárpótolja felfrissült, megsokszorozódott munkaerőnk.

Heceptek.

Tiroli rántotta. Kifliburgonyát puhára főzünk, vékonyan felszeleteljük,

majd apró kockára vágott füstöltszalonna zsírján megpirítjuk. Összehabart egész tojásokat öntünk reá, pár percnyi sütés után vágott metélőhagymával meghintve, azon frissiben tálaljuk.

Sajtos töllöttburgonya. Középnagyságú porhanyós burgonyákat meghámozva, szép pirosra sütünk. Tetejüket éles késsel lemetsszük, belsejüket kivájjuk s az így nyert zúzott burgonyatömeget eldolgozzuk jócskán reszelt sajttal, vajjal, tejfellel, sóval, hogy könnyen kenhető legyen. Egy tűzálló tálat vajjal kikenünk, belerakjuk a ki vájt és a fenti keverékkel megtöltött sültburgonyákat. A felmaradt 'sajtos burgonyapépet felhígítjuk kevés tejfellel, majd hozzákeverünk 3 tojássárgát és 3 tojásfehérjéből vert kemény habot. Ezt a tömeget ráöntjük a tálba rakott burgonyára, tetejét sajttal sűrűn meghintve, sütőben megpirítjuk. Készíthetjük vagdalt sonkával is.

Túrós pudding. 7 deka vajat habosra keverünk 4 tojássárgával, majd 10 deka áttört tehéntúrót és pici sót adva hozzá, addig keverjük, míg a tömeg egészen síma lesz. Ekkor óvatosan hozzávegyítjük a 4 tojás habját. Kikent puddingformában s/4 óra hoszszat gőzöljük, kiborítva, apróra vagdalt pirított füstölt szalonnakockákkal meghintve tálaljuk.

Paradicsomos borjúcomb. 1 kgr. borjúcombot egészben jól megverünk, füstöltszalonnával megtűzdeljük, bcsózzuk, kissé megborsozzuk s puhára pároljuk egy nagy kanál zsíron, hagymával, egy szál karikára vágott sárgarépával és pár szem felaprózott gombával. Amikor a hús megpuhult, kivesszük a lábasból, s a pecsenyelében megbarnitjuk a sárgarépát kis kanál cukorral és 2 kanál finom liszttel. Majd adunk hozzá fél liter sűrű paradicsomlevet és 1 deci vörösbort. Az egészet felforraljuk, megszűrjük

s a felszeletelt hús mellé külön mártásos csészében tálaljuk.

Olasz sonka parmezánnal. Vajjal kikent tűzálló tál aljába 5 deka reszelt parmezánt és 6 deka apróra vagdalt sonkát hintünk. Erre ráütünk 6 egész tojást, melyeket meghintünk újból 5 deka parmezánnal és 6 deka sonkával. Az egészet meglocsoljuk 5—6 kanál tejfellel, megszórjuk vajdarabkákkal, majd sütőben felforraljuk.

Tordai laska. 8 tojásfehérjéből kemény habot verünk, adunk hozzá 16 deka porcukrot, 8 tojássárgát és 30 deka finom lisztet. Fél liter tejet darabka vaníliával felforralunk s evőkanállal beleszaggatjuk a tésztát (egyszerre 6—7 laskát). Ha megfőttek, tálra szedjük, így folytatva, míg a tészta tart. Ezalatt megőrölünk 20 deka diót s elvegyítjük ugyanannyi cukorral. Egy formát kikenünk vajjal, meghintjük dióval, belerakunk egy réteg kifőtt laskát, megszórjuk cukros dióval, így folytatva a rétegezést, míg a forma megtelik. Az egészet félóráig sütjük a sütőben. Külön tálaljuk mellé a következő krémet: fél liter tejet, negyed rúd vaníliát, 4 tojássárgát, 12 deka cukrot összevegyítünk, gőzben folytonos verés közben felforraljuk.

Hcringsaláta. Két teáscsészényi kis kockára vágott főtt burgonyát, félannyi hasonlóan felaprózott, hámozott nyersalmát, egy evőkanál apróra vagdalt káprit, egy finomra vagdalt nagyobbfajta ecetesuborkát, valamint

2 darab tisztított és apróra vágott tejesheringet, sót, borsot, reszelthagymát elvegyítünk vastag mayonézzel és

3 evőkanál sűrű tejszínnel. Az egészet lapos tálon magasra felhalmozzuk és kisujjnyi vastagra vágott heringszeletekkel díszítjük. A salátának nem szabad hígnak lenni, éppen ezért csak annyi mayonézt adunk hozzá, hogy az egyes alkatrészeket összetapassza.

Pocakos Eddmeg pusztulása.

Bizonyosan hallottatok már arról, hogy a Föld forog, de azt talán még se tudjátok, hogy a forgás következtében folyton kopik, veszít a nagyságából és egyszer majd, évmilliók múlva, talán csak akkora lesz, mint egy jókora futballabda... Volt idő, amikor a Föld sokkal nagyobb volt a Napnál is és abban az időben óriások is voltak itl. A hegyek-völgyek is úgy keletkeztek, hogy az óriások ideoda cuppogtak a sárban ősz idején •és a lábuk nyoma később keményre száradt. Ahol hosszabb ideig elácsorogtak, vagy éppen bírókra keltek valami mamuttal, ott bizony akkora gödrök keletkeztek, mint teszem azt a Káspi-tó.

Hej, micsoda idők voltak azok! Pocakos Eddmeg, a kitűnő óriás például tízóraira négyszázötven strucctojásból készült rántottét kebelezett be, melléje pedig három mázsa elefánt-töpörtyűt. Ezt is keveselte mindig, de orvosai nem ismerték a tréfát és szigorúan ügyeltek a diétájára. Az egyik pedig még azt is megtette, hogy mázsával mérte le Pocakos Eddmeg porcióját. No, erre aztán igazán megharagudott a jószívű óriás és amikor a veteményes kertben salátának való füveket tépett, az orvost is ott találta s szó nélkül a kötényébe dugta, aztán ecetet és olajat öntött rá, úgy kapta be. De az orvosnak is volt ám esze és mielőtt még Pocakos Eddmeg lenyelhette volna, hirtelen hebújt az óriás egyik lyukas fogába, így egyelőre megmenekült a haláltól. I)e micsoda élet volt az! Tíz évet töltött szegény orvos abban a lyukas fogban, amely melyebb és sötétebb volt. mint akármelyik sziklabörtöne

a világnak. Ezerszer is megpróbálta, hogy fölkapaszkodjék a peremére és csak a véletlennek köszönhette, hogy egy korty savanyú borral, amely sehogyse izlet Eddmegnek, a napvilágra került ő is.

P. Orció volt a neve ennek a bátor orvosnak és szenvedései történetét meg is írta: Életem legsötétebb tíz éve című munkájában.

De nemcsak ez a világhírű könyv tartotta fenn emlékezetét P. Orció doktornak, hanem főként az a mesékbe illő tett, amellyel Pocakos Eddxneggel végzett. Mert amikor nagyszerencsésen kiszabadult börtönéből, elhatározta, hogy Pocakos Eddmeget, mint a világra igen káros jelenséget, ki fogja irtani. Mert Eddmeg csakugyan nem tett egyebet, minthogy a hatalma alá tartozó kisebb embereket munkára és vadászatra kényszerítette, hogy minél több ennivaló kerülhessen az asztalára. Fölsorolni is nehéz, amennyit Pocakos Eddmeg egy napon el fogyasztott. A Csallóközben nem fér el annyi tehén és ökör, mint amennyire neki egymagának szüksége volt, ezerszámra nvilazták le a madarakat, nem is szólva a háziszámyasokról s tíz országban neki szüretelték a bort, ha vadászatra indult, úgy megéhezett, hogy harminc mammutból csináltak neki pörköltet, megfelelő mennyiségű galuskával. Ezután megevett egy nyársonsült cethalat, hat bölényt, negyven fácánt, tizenhat borjút, kétszázötven szalonkát, öt-hat vaddisznót és szarvast, s ami még adódott.

Feneketlen gyomrom van, — mondta ilyenkor elégedetten. — Csináljatok még hamarosan néhány kocsiderék túrósgancát!

— Majd kikövezem én a feneketlen gyomrodat! — gondolta P. Orció doktor és éjjel-nappal azon törte a fejét:

miképpen végezhetne ezzel a pusztító szörnnyel.

Persze, amióta kiszabadult a fogbörtönből, mindig bujkált Pocakos Eddmeg elől, mert semmi kedve nem volt újra megkóstolni a rabságot. Szelíd természetű lévén, nagyon kedvelte a méheket, nyakra-főre csinálta az új kasokat és szaporította a méhcsaládokat. Ez olyan munka volt, hogy mellette újnál újabb terveket koholhatott Pocakos Eddmeg elpusztítására.

De egy alkalommal, amikor egy elszabadult méhrajt akart befogni és javában kapaszkodott föl arra a fára, amelyre a raj letelepedett. Pocakos Eddmeg éppen arra sétáit és megismerte őt.

— Hát te még élsz? — kiáltotta az óriás. —- Pedig azt hittem, hogy már rég megettelek.

— Valami tévedés lehet a dologban, — rebegte P. Orció doktor, —• mert éppen abban fáradozom, hogy kegyelmességednek minél több mézet termeljek.

— Mézet? Mi az? —- kérdezte az óriás.

— A legfinomabb eledele a világnak! — felelte a doktor. — jövő héten szüretelek és akkor mindet elszállítom kegyelmességednek.

A válasz kedvére volt az óriásnak, kegyesen intett P. Orció doktornak.

— De aztán igazán finom legyen ám, mert csakugyan lenyellek.

Szorgos munkában töltötte el az egész hetet P. Orció doktor és embereivel sorra vette a kaptárokat, kiemelte belőlük az egész mézet és amikor a méhcsalád benne volt, beviaszkolta a kijáratot, a mézet pedig vastagon rákente magára a kaptárra. Valóságos mézbombákat gyártott így, számszerűit közel négyszázat.

— Ennyi csak elég lesz annak a feneketlen gyomornak a kikövezéséhez?

— gondolta.

Aztán óriási gonddal elszállíttatta Pocakos Eddmeg asztalára.

Az óriás éppen egy kisebb halom szarvasgombapástétomot küldött feneketlen gyomrába, amikor a mézes bombák megérkeztek.

— Nocsak, idevele, hadd lássam, finom-é a méz? — kiáltotta lelkesen.

Megfogta az elsőt és betolta a szájába. Haj, csak úgy olvadt a gyönyörűségtől. A szeme kidagadt smost már számolatlanul nyelte le a mézzel bekent kaptárakat. Még a nyála is kicsorgott az élvezettől. Amikor vagy kétszázat lenyelt sebtiben, megállt egy pillanatra:

— Na, doktor, ember vágj’ a talpadon! Ilyet nem ettem, amióta kétágú vagyok, — mondta elismerően s azzal folytatta az evést.

Hanem egyszerre különös csiklandozást érzett a gyomrában. A teste melegétől ugyanis megolvadt a viasz, mellyel P. Orció a kaptárak nyílásait betömte volt, s a méhek kiszállingóztak. Szerettek volna a vaksötét, idegen helyről a napvilágra kerülni.

— Ejnye! — mondta az óriás és a gyomrához kapott.

Ekkor már csípni kezdték a megzavarodott méhek.

— Aunya! — kiáltotta most már.

— Vizet! Vi-i-ze-et!

Persze, víz nem volt seholse, mert Pocakos Eddmeg csak bort ivott mindig. De a csiklandozás és a csípés egyre erősebbé fajult, az óriás már nem tudott megmaradni a helyén, felugrott és szaladni kezdett. A Holttengernél hasravágódott. Ez volt a veszte: ott is holt meg...

P. Orció doktor meg hazament, új kaptárakat csinált és néhány nap múlva már figyelte, mint szállingóznak haza a méhei. Mert az óriás a leikével együtt őket is kilehelte.