Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-07-20 / 58. szám

1935. július 20.

»KOMÁROMI LAPOK«

3 oldal.

A Dalegyesület választmányi ülése.

A Komáromi Dalegyesület választmánya julius 12-én igen látogatott ülést tartott egyesületi helyiségében. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Fülöp Zsigmond elnök terjesztette elő az egyesület utolsó két hónapjának mozgalmas eseményeiről szóló tartalmas jelentését.

Mindenekelőtt megindító szavakkal méltatta Zsindely Ferenc nyug. törvényszéki elnöknek, a Dalegyesület köztiszteletben álló tiszteleti elnökének az egyesület felvirágoztatása körül kifejtett eredményes tevékenységét és nagy elismeréssel adózott emlékének. A választmány a megboldogolt érdemeit jegyzőkönyvébe iktatta, emlékét megörőkitette, gyászoló családjához részvétirat intézését határozta el és kegyeletes tiszteletének felállással adott kifejezést. Őszinte részvétének adott kifejezést a választmány Höltzl Gyula nyug. h. városi főszámvevő elhunyta felett is, akiben az egyesület régi buzgó tagját s a dal igaz barátját veszítette el.

Az elnöki jelentés megemlékezett a június 10-én, Pünkösdhétfőn, a kerti helyiségben szabadtéri színpadon rendezett „Martosi Gyöngyösbokrétá“-ról, mely nagy erkölcsi sikerrel zárult. Nagy közönség gyűlt egybe a népi kultúra e tőrőlmetszett, eredeti és szinpompás bemutatóján, mely a legnagyobb tetszéssel találkozott.

A választmány Osztényi Benő és Joó Endre martosi tanitóknak az előadás rendezéséért elismerő köszönettel adózott.

Az egyesület működőkara testületileg és zászló alatt jelent meg a Kath. Legényegylet 40. éves fennállásának jubileumi díszközgyűlésén, melyen a testvéregyletet a Dalegyesület elnöke üdvözölte, a működőkar pedig jeligével köszöntötte a Legényegyletet.

A Losonci Magyar Dalegylet Pünkösd vasárnap ünnepelte fennállásának 75-ik évfordulóját, amikor is a magyar dal lelkes harcosát átiratban üdvözölte az elnökség.

Meleghangú elismeréssel jelentette az elnök a Dalegyesületnek az Érsekújvárt junius 29-én rendezett magyar dalosszövetségi országos dalünnepélyén történt nagysikerű közreműködését, amellyel a működőkar ismét dicsőséget szerzett az egyesületnek. Szlovenszkó legjobb dalárdái között ezúttal is a legelsők között győzedelmesen megállotta helyét és a díszhangverseny legnehezebb, egyedülálló versenykarának, Lányi Viktor—Révfy Géza: Balatoni rege c. művének briliáns előadásával úgy a

öregasszony hozta a vacsorát és letette az alacsony asztalkára.

A déli vaslábos volt, tele megint marhapaprikással. Az ördögbe is, futott át rajtam, délben annyit ettem, jóformán rá sem tudok nézni erre a nehéz ételre.

A szüle közelebb tolta hozzám a vaslábost.

— Majd ez tán jobban ízlik. Mer ez fiatalabb állatból van.

Nekigyűrkőztem. Perc alatt kidőltem.

— Sose ettem még ilyen fölséges paprikást — mondtam. Kár, hogy nem tudok többet fogyasztani, mert nagyon összerázott a vonat.

Megvártam, amíg Zsótér bekebelezte a vaslábosban lévő irdatlan mennyiséget, aztán mentem lefeküdni. Hetek óta nem aludtam úgyszólván semmit. Pillanat alatt elnyomott az álom. Reggel ajtónyitásra riadtam föl.

Na, hát mán most föl lőhet kelni — szólt be a küszöbről Zsótér.

Fölkeltem, fölöltöztem, Zsótér fát vágott az eperfa alatt.- Ejnye bácsi — szóltam. — Nem magának való munka már ez.

Hát... — eresztette lábhoz a fejszét — fűrészelni az könnyebb. Azt majd végezze maga.

Olyan természetesnek tartotta ezt a reggeli testgyakorlást, hogy nem mertem még mosolyogni sem.

Fogtam a fűrészt és nekiálltam a munkának. Jó két órát dolgoztam, nem éreztem már se a karomat, se a lábamat, se a derekamat, akkor kiszólt a szüle á pitvarból.

nagyközönség, mint a zenei közvélemény legnagyobb elismerését vívta ki. A díszhangversenyen a működőkar következő tagjai vettek részt: Schmidt Viktor karnagy vezénylete mellett Almássy Gyula, Bindernics László, Blahó Lajos. Bloch Imre, Bohon Nándor, Brandeisz József, Derzs Béla, Donay Viktor, Fehér József, Fülöp Zsigmond, Gold Benő, Goldring Samu, Goldstein Ernő, Grosz József, Hajdú Ágoston, Hodossy Károly, Huber János, Jankovits István, dr. Kathona Tibor, Katona Rudolf, Kaubek Emil, dr. Kállay Endre, Kálnay Jenő, Király Dezső, Király Károly, Kollár Lajos, Kovách Tihamér, Kovács Károly, Kreska Károly, Laky Nándor, Langschádl János, Lichtblau Ernő, Mórocz Péter, ifj. Nagy János, Pathó Flóris, Riszdorfer László, ifj Rózsa Pál, Sörös István, Szily György, Teleky Miklós, Telkes Mihály, Tóth Imre, Tóth József, Uhereczky István, Volánszky Sándor, Weiner Aladár, ifj. Wojtowitz Richárd és Zsolnay Béla. A választmány az elnök indítványára úgy a működőkar derék tagjainak, mint a kar kitűnő vezérének: Schmidt Viktor karnagynak sikerdus működéséért legmelegebb elismerését és köszönetét fejezte ki.

Örömmel jelentette az elnök, hogy az egyesületi élet élénkebb ütemet vett, különösen az ifjabb tagok keresik fel a Daíegyesület gyönyörű kerti helyiségét nagyobb számban, hogy ott

MOST PEDIG MERRE?

A csónakból körülnéztem, mert valamiféle orientációra volt szükségem, hogy tudjam merre igazítani a csónakunkat. Egy óra lehetett éjfélután s még teljesen sötét volt. A tenger elég jól viselkedett velünk szemben s lágyan ringatta csónakunkat. A távoli partból, a nagy sötétség miatt nem lehetett semmit sem kivenni, ámbár ösztönösen sejtettem, hogy nem lehet tőlünk nagyon messze. A messzeségben, egy helyen a meimybolt mintha gyengén meg lett volna világítva,' mindjárt tudtam, hogy az Konstantinápoly éjjeli kivilágításának a fényéből származik s abba az irányba kormányoztam.

Lőhet gyünni.

Nem tagadom, megéheztem. A hajnali levegő, a kétórai fűrészelés megpezsdülte bennem a vért.

Amikor beléptem a pitvarba, hirtelen megtántorodtam. A kis asztalon megint a vaslábos feküdt, vérvörös marhapaprikás gőzölgőit benne.

— Mi ez? — szalad! ki a számon önkéntelenül.

A vénasszony eltörölte kötőjével a zsámlikat.

— Fölöstök lelkűm. Merthogy ténnap olyan keveset övött.

Nyeltem egyet és nekiültem friistökölni. Na megáijatok, mérgelődtem magamban, majd leszoktatlak én benneteket erről az örökös húsevésről. Szentül meg voltam győződve, ravaszkodnak velem. Meg akarják utáltatni az ételt, hogy minél kevesebbet egyem. Vészes evésbe kezdtem. Csurgóit rólam a veríték, alig tudtam lélegzetet venni, amikor a villát leteltem, de a lábas alján nem maradt még egybürgedarabka sem.

A szüle boldog megelégedéssel figyelte az ádáz küzdelmet, amellyel a vénemberrel együtt a kél kilónyi marhapaprikást eltüntettük.

— Mán most délig majdcsak fog a pennája, — mondta kedvesen, bizonyos elismeréssel.

Mit részletezzem: délben megint marliapaprikás vári. Hétig bírtam, akkor szóltam a jegyzőnek, csináljon valamit, mert ha tovább is marhapaprikást eszem még reggelire is, nemsokára bőgök és fel ökle lem az egész községet.

szórakozást találjanak.

A választmány az elnök jelentését egyhangúan tudomásul vette s örömmel értesült arról is, hogy a Dalosszövetség legközelebbi dalosünnepélyét Kassán fogja tartani, amelyen a Komáromi Dalegyesület is meg fog jelenni.

Kovách Tihamér ügyv. elnök a Dalegyesület pénzügyeiről tett jelentést, amelyből örömmel és megnyugvással állapította meg a választmány, hogy a Dalegyesület anyagi helyzete rendszeres, lelkiismeretes, céltudatos és pontos irányítás mellett a teljes rendezettség stádiumába került. A választmány meleg köszönetét fejezte ki ezért a népszerű ügyvezető elnöknek. Vörös Béla pénztáros jelentését, mely a pénztár kiegyensúlyozott voltáról nyújtott képet, szintén köszönettel vette tudomásul a választmány. Az űj házirendre vonatkozó szabályzat elkészítésével a választmány az elnökséget és a helyettes háznagyot bízta meg.

A választmány két tekintélyes tagja alapitó tagul való felvételét kérte, amit a választmány nagy köszönettel teljesített is, kivülök három rendes tagot vett fel még a választmány, k Dalegyesületbe az utóbbi hetekben három uj alapitó tag lépett be, amit örvendetesen lehet feljegyezni, mert ez dicséretes áldozatkészségről és példás ragaszkodásról tesz bizonyságot.

Félórái evezés után a csónak orrától kicsit jobbra villanást figyeltem meg, mely aztán szabályszerű intervallumokban ismétlődött — egy világítótorony ... Nosza, mindjárt nekiirányítottam a csónakot s ez mindjárt uj lelket is öntött belénk.

Embereim megfeszített izmokkal eveztek, hogy minél előbb elérhessük a partot, mert a tenger, mely mostanáig elég csendes volt, nyugtalankodni kezdett s ide-oda dobálta gyönge csónakunkat.

FELBUKANNAK A SZIKLAK.

Nem tudom, mennyi ideig evezhettünk már így a világítótorony felé, de egyszerre úgy nekiütköztünk va-A jegyző megvakarta a fejét.

— Nézd pajtás, jó, hogy szóltál, legalább megkönnyebbítetted a helyzetemet. Tegnap írtam apádnak. Nem neked való pálya ez.

Elvörösödtem:

— Miért?

— Hát... — kereste a szavakat. — A tegnapi jelentés is...

Közbevágtam:

— Bocsánat, stílust nem tanulok senkitől.

Lenyelte a sértést. Csupán az ádámcsutkája vonaglott bele.

— Mikor akarsz utazni?

— Az első vonattal.

— Szóval holnap reggel. Mert estére lakodalomba megyünk.

Fejembe vágtam a kalapomat, meg sem álltam hazáig. Délben megettem a magam részét a marhapaprikásból, délután csomagoltam. Zsótérék nem szóltak semmit. Úgy látszik, tudtak mindent. A szüle kiáltott később:

— Möhetünk!

Nem ellenkeztem. Teljék kedvük. Valami Mucsi nevű legény esküdöd aznap, annak a lakodalmára mentünk.

Természetesen marhapaprikással várlak bennünket. Túl estem mindenen, egyáltalán nem érdekelt már a dolog. Éjfél jóval elmúlt, amikor fölkerekedtünk és megindultunk hazafelé. Zsótér dülöngézett. Kicsit fölöntött a garatra. Baj nélkül hazajutottunk, Sietve bújtam a dunyha alá. Aludtam már, amikor irtózatos földrengés riasztott föl álmomból.

— Anyák és háziasszonyok mindig gondoljanak írre és gyermekeiknek lehetőleg gyakran adjanak Oetker-puddingot. Ezzel a gyermekeknek jót tesznek és maguknak lelkes köszönetét biztosítanak.

Az Oeiker-pudding űj tálalási módja

a háziasszonyoknál rendkívül lelkes tetszést aratott. Kérje, a színes illusztrált pudding-prospektust ingyen és bérmentve: t

Dr. A. OETKER, 5 R N O.

lanti keménynek, hogy a csónak viszszaugrott s én majd leperdültem kényelmetlen helyemről. Amint jobban kinyitottuk a szemeinket, láttuk, hogy egy óriási szikla áll előttünk, mely meredeken kiállolt a tengerből. — »No, fiúk, — mondom — ahol ilyen sziklák vannak, ott már nem lehet messze az igazi part...« Óvatosan kikerültük a sziklát — nemsokára egy másodikat, harmadikat — egy egész csomót s egész labirinthuson kellett keresztül vergődnünk, mig végre egy csendes kis öblöcskébe jutottunk csónakunkkal, hol hálát adva a jó Istennek, biztos partra léphetüntk. Azottaníázottan és rongyosan, de megvoltunk mentve!... Nem messze tőlünk fehérlett a sötétben a világítótorony fehér, karcsú teste, mely minket szerencsésen ide vezényelt.

EGYEDÜL A BUJDOSÓK

KÖZÜL.

Egyedül voltunk a parton s találgattuk, vájjon merre is lehetnek a többiek?... Nem hallatszott semmi nesz, csak a tenger mély morajlása a parton. Amint kissé kipihentük magunkat, elindultunk mind a négyen terepszemlére. Egy helyen magasabb volt a part, s ott megálltunk figyelni ... Mivel nem hallottunk semmit, bizonyos időközökben, tenyerünkből tölcsért csinálva a tenger felé kiáltottunk: »Nádor ahoi...« s hozzá a szolgálati angol sípommal, mely na— Mi az? — kiáltottam.

Az ajtóban, lámpával a kezében Zsótér állott. Szeme vérben forgott.

—■ Hun az asszony? — hörögte.

Azt hittem megőrült.

— Kit keres? — meredtem rá, mintha nem jól értettem volna.

— Hun az asszony? — üvöltött és előre lépve lerántotta rólam a dunyhát.

Most már értettem, nagyon is értettem és megfagyott bennem a vér.

— Dehát bácsi!...-— ugrottam ki az ágyból. — Az istenért, jöjjön velem. A néni biztosan ott van a másik szobában.

Ellökött magától. Jobb kezében megvillant a fejsze.

— Hej!... — lódult neki, hogy fölemelje a gyilkos szerszámot és lesújtson vele.

Elkaptam a karját és teljes erőmből hanyatt löktem. A falnak zuhant, elvágódott és ott maradt fekve a földön. A szüle rohant elő.

— Jaj, jaj! — sírt, amikor megpillantotta az emberét. — Jaj, galambom, hogy elfelejlöttem mögmondani. Mindig ilyen, ha bort iszik. Úgy félt ez engöm, akár a tigris a párját. Oszt jobb, ha mönekül a gyakornok úr, mer megöl mindkettőnket, ha magához tér.

Hát... Menekültem. Még pedig ész nélkül. Hogy sírt szegény anyám, amikor másnap beállítottam. Apám mosolygott, nem tudtam miért.

így vesztein el örökre a közigazgatás számára.

Szulyovszky Sándor:

Hajótörésem a „Nádor“ gőzössel

a Marmara tengeren.

— Érdekes visszaemlékezés egy tengeri hajóút tragikus végére. —