Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-09-18 / 75. szám
.^52. oldali »KOMAROMI LAPOK« 1935. szeptember, 18 E stélyen a Újévköszöntő ünnepségek a — vulkán tetején Fogadtatás Halié Szelasszi palotájában Pénteken és tizenharmadikán nagy ünnepe volt Abesszíniának: újévet ünnepelt a császári udvar. Etióp időszámítás szerint most következik a 7428-as esztendő és bibliai Bölcs Salamon király utóda, a Császárok Császára, Juda győztes oroszlánja, a Szentháromság Ereje, röviden: Hailé Szelasszi négus palotájában már előzőleg sorozatos ünnepségeket rendeztek. Örvénylik a Makonnen-korzó. Egész szélességében vászouláblák hidalják át az úttestet. Óriási betűkkel a legutóbbi császári kijelentések: »Szabad hazánk érinthetetlen határaiért vásárra visszük csontjainkat. — öregek és ifjak, akiket hazánk pompás vize táplál, legyetek egységesek. — Még a vad és szelíd állatok is összeállnak, tömegbe zárkóznak, hogy megvédjék vackukat, ahol születtek és felnőttek; ha jön a büszke idegen, hogy legyűrje őkel, feladják torzsalkodásaikat és együtt védekeznek.« És így tovább. (Az összefogásra való buzdítás aktuális: éppen egy hete történt, hogy egy ogadeni törzsfőnököt nyílt uccán agyonvertek vérbosszúból.) Á követségi negyedben pedig lázas sietséggel hengerelik a bombabiztos fedezékek betontetejét, szövik az udvarokban a spanyol lovasok drótsövényeit. Nem külső támadás, hanem belső zavargások ellen ... MOTORBÚGÁS ÉS OROSZLÁNBOGÉS És a négus estélyt rendez a palotában. Eghziaber udvari osztályfőnök jóvoltából részlvelietlem az újévköszöntő ünnepségen. A »gibbi< modern és Ízléstelen épület, akár a montecarlói kaszinó. Fedett fölhajtója előtt reflektoros autósor. Motorbúgás és — oroszlánbőgés. A palota >:házőrző« ragadozói tombolnak ketrecükben, hörögve bömbölnek, a reflektorok és villanykürtök idegesítik a királyi vadakat. Szárnyas üvegajtó. Bíborlila futószőnyegek. Egyenruhás gárdalisztek. Kemény, vad profilok kettős sorfala. Tip-lop uniformisok. Lakkellenzős tányérsapka, ántántszíj, sok, túlsók aranypánt, zsinór és paszománt. Egészen á la Paraguay. Az epoletleket fehér páviánprém borítja. Egy kackiás tüzértiszt nagy dandy lehel, csupasz lábfejénél arany bokakarika csörren és lábkörmei kérni inpirosan ragyognak. KALANDOROK, REGÉNYIIŐSÖK Zöld-sárga-vörös lobogók az emeleti nagy díszteremben, — oroszlános címerek, lila bársony trónszék. Nyolcvan fehér újságíró jegyez. Jelenvoltak? 0, a lista kifogyhatatlan. Regénytémák tucatja. Jegyzem, ahogyan a benfentes ismerős magyarázza: — Az az ősz, délceg férfi, vörösszegélyes sammában, az Kantiba Kanna Gasau, a főváros kormányzója, — akivel beszélget, az az ország második főpapja, az Ecsegc, a császár gyóntatója (szélesvállú, köpcös emberke, mint egy rosszkedvű Buddha-szobor, rengeteg redős ruhában, aranybrokátzuhalag alatt), — ó, az ott gofta Müller, a vén svájci Landsknecht (torzonborz üstökű, gyomrotverő szakállú óriás, csiptetős evikkert visel, de csak a balszeme előtt van üveg, mosolygós, haholázós hangja idehallalszik), tüzérségi főparancsnok volt II. Menelik idejében ... Furcsa, érdekes, exotikus figurák. Kalandos életsorsok. Afrika utolsó abszolút monarchiájának fővárosában az eljövendő újesztendőt ünnepelve, talán az utolsót... Háború küszöbén, idegengyűlölet vulkánján, gigászi üzletek zavarosában, nagy tétek és nagy árak örvényében. Olajképű, filigrán kisfiú fehér, lepkeszárnyú lovaglóbricseszben. Lakkcsizma, huszáros vitézkötés a zubbonyán. Ez a 13 éves harrari herceg, Rasz Makonnen, a császár másodszülölt és kedvenc fia. Francia nevelője (őrnagyi rangban) kíséri. Suttogások á teremben. A beavatottak, a Gibbititkok ismerői pusmognak, hol a trónörökös, miért nem jött el Aszta Vuzen? A fronton van! Dehogyis, szabadságot kapott újra. ó, ó, ó! Délászén épp legutóbb volt a nagy kibékülés apa és fiú között? C, c, c... mit jelent ez, ugyan kérem, — hát Lidzs Jasszu herceg esetére nem emlékszik már... De csitt, erről aztán ne... Szikár, elegáns, hickoryfából faragott szép szál férfi: Virgin tábornok, az elcsapott svéd repülőgenerális, az etióp kiképzőtisztek főparancsnoka. Alacsony, mandulaszemű japánnal beszélget, Monsieur Sakimurával. Hogy ő kicsoda? Hát Istenem ... Egyszerű ültetvényes, — mondják és kacsintanak hozzá. (A mikádó vezérkari lisztjei sokféle szerepre alkalmasak ...) Üde, szép jelenség: fiatal, ragyogó alakú lány, arab vonásokkal, khaki egyenruhában, de ántántszíj helyett vörös sállal karcsú derekán: Voizera Csangar, az amhara honleány, aki egy egész amazon-zászlóaljat állított fel saját költségén ... Mögötte duzzadtajkú, gyapjas fejű néger típus: ez Ralin kapitány, a népszerű pilóta, a leghíresebb abeszszin hadirepülő. Elegáns egyenruhájában puhán lépked, mint egy vadmacska. Két európai kollégához csatlakozik: Babicseff őrnagy, az orosz pilóta-instruktor és Corridge kapitány, az ír repülő hallgatják a tüzesszemű népvezért, Blatingeta I let ni külügyminiszter fiát, az Ifjú Etiópok szervezőjét. Körülöttük settenkedik hallgatagon, figyelmesen egy görög úriember, aki a kémelhárítás és a posta főnöke egyszemélyijén. Felmorajlik a terem. Szenzáció!... Tagbaszakadt férfi jön fehér sammában, fekete selyempelerinnel. Ez Berru, az ex-hadügyminiszter, akit a császár tavaly júliusban Arussziba száműzött. Mi történt itt? Az udvari pletyka malma kerepelni kezd... A NÉGUS BETEG! Knickerbocker, a nagy U. S. A. reporter topog, alig várja már a négust. A francia Tharaud, akivel együtt érkezett, élénken cseveg a szemüveges Alek Taja úrral, aki ifjúsági vezér és a berlini Keleti Intézetben végzett tanulmányairól számol be éppen. Keményen összezárt ajakkal áll és hallgat Everett Audreys Colson, a négus pénzügyi tanácsadója, (ö az, aki lefoglalta minden pénzünket a bankokban.) Abebbe Ar age j rendőrfőnök Abera kultuszállamtitkárral mélyet hajol a szentéletű Abuna, az ország első főpapja felé, aki mint mozgó pogány bálványkép, vonul végig a termen, öt püspöke kíséri, groteszk és bizarr díszben, a trónszék zsámolyához. Szemközt vele a trónus másik oldalán egy püffedt arcú levántinus, Kirkisz úr, aki — hírlik, — új ajánlatot tesz ma egy karaván rakomány csempészett munícióra. Végre! Kürtszó. Az emelvényen a khakiegyenruhás gárdazenekar dobja dobban, a kétméteres néger tamburmajor buzogánya lendül, induló, ajtó tárul, jön a négus. Rudak végén legyezők hajlanak be az ajtón, vörös selyem esernyőhordó mögött sápadtan, nyugodtan, a dússzakállú, mély tekintetű, Kámea-arcélű császár. Fekete selyemköntöse zizegését hallani, akkora már a csend, amikor helyet foglal a trónszéken. Sokan tudni vélik, hogy beteg, sokat betegeskedik. Orvosai epe- és májbaj ellen kezelik. Többet mutat 40 évesnél, csak a szeme fiatal. Udvari és papi méltóságok fogják körül. Gárdalisztek újabb gyűrűje, az övékben nyitott rcvolvertáska. A belga Pollct őrnagy idegesen végigjáratja tekintetét a tömegen. A legutóbbi vasúti merénylet óta mindenki gyanús, aki él... Szálas néger az első, aki a császár elé járulhat, Danakil törzsfő, leopárdbőr kacagánnyal ébenfa vállán. Karján elefántcsont karikák jelzik a megölt ellenségek számát. Két rabszolgaleány térdelve nyújtja át a négusnak a hűbéres ajándékait. Félelem nélkül, biztosan, egyenes derékkal távoznak, karcsún, övig ruhátlanul, csak nyakukban csilingelnek selyemzsinóron a bűvhatású amulettek. A CSÁSZÁR HARCI DALA Folyik a cercle, közben a katonabanda recsegteti indulóit, tikkasztó hőség, a mai zápor ismét bágyadtabb volt, mint a tegnapi, egyre kevesebb az eső, jön a száraz évszak. (Jön a háború?) Kávét szervíroznak. Kaffai kávét, az őshazából. Ősi recept szerint: a kövön dörzsöli frissen pörkölt kávébabból kásaszerű masszát kevernek mézzel, vajjal, fűszerekkel s ezt főzik fel forró vízzel. A tömeg ketté válik, sorfal közt az erkélyre siet a négus. Odalent sokezerfőnyi tömeg. Ingyen voodot, a fűszeres, csípős nemzeti eledelt osztották ki a négus külső vendégei között. Friss insera-lepény sült szaga terjeng a levegőben. Az erkélyre lépő császárt diadalordítás, rivalgás fogadja, aztán egyre ütemesebbé válik a kiáltozás, európai fül csak valami ilyesfélét hall: »darad-ú-darad-ú . óriási ritmus lüktet a tömeg énekében. Ez a legújabb harci dal és az elejét így fordítják le nekem: Gőgös az ellenség, ordít az oroszlán, Remeg a támadó, ha böffent a nagy vad És csontok porladnak a napon, Ha lezúdul a seregünk, mint orrszarvú-bika. (És úgy suttogják, hogy a dal szerzője maga a — császár. Kétségtelen, hogy nyomtatásban a császári nyomda adta ki »Egy etióp« aláírással.) Az ünnepség végelér, a négus visz(III. folytatás.) Irigylem a komáromi szivacsokat Jól tudom azt, hogy az én kedves kiadómtól kezdve a kezdő riporterünkig mind azt hányják szememre, hogy az én cikkeimből sose hiányzik a konyhaművészet és emiatt még a figyelmes — thyvi— barátomtól is sok csipkedésben van részem. Hát nézzék el öreg fejemnek ezt. A konyhaművészetnek olyan sokat köszönhetek, hogy minket már csak az ásókapa választ el. Hogy ennyire szeretjük egymást, annak sokkal mélyebbre ható oka van. Az én gyerekkoromban még nem igen voltak kinyomtatott szakácskönyvek, a konyharecepteket másolgatták és jóidéig csak a kézzel irotl recepteket tartották jónak, a nyomtatott szakácskönyvek sokáig nem tudtak népszerűségre vergődni. így aztán a család és áldott jó édesanyáin számára én másolgattam a szakácskönyveket és a főzés titkai nem ismeretlenek előttem. Az evésről térjünk át az ivásra, amelynél — sajnos — nincsenek nagy sikereim. Kettőt sajnálok: hogy nem dohányzom és hogy nem tudok egykét pohárnál több bort inni, nem árt meg, de nem megy le a torkomon. Mennyi élvezel veszett el számomra a dohányzás és a borozás terén. Itt, Balatonfüreden, Csopak szomszédságában kétszeresen sajnáltam, hogy nekem jobb a szöllő, mint a bor. A kedélyes, adomázó, viccelő embert itt valósággal tenyerükön hordozzák, kézről kézre, azaz pincéről pincére adják. A világ legjobb borait kínálják. De hát én minden koccintásnál csaltam, mert nem vagyok borozó természet. Eszembe jutott itt sokszor a komáromi »VIZESNYOLCASOK« társasága, akik a vizes előnevük dacára víziszonyban szenvednek, — eszembe jutottak itt, a füredi és csopaki pincékben a Dózsa, Laky, Szántó, Schlaffer, Tromler, Tomanóczy, Horváth, Fehér, Pokol vendéglők isszavonul, az etetés-itatás azonban késő éjszakáig tart. A harcosok tábora vödör-számra kapja a leds-ct, a mézsört és kurjongatva köszöntik a közelgő újévet. Reggel indulnak a frontra s este inár új sereg ünnepel itt. Hogy aztán mit is hoz az új esztendő, mi lesz szeptember 23. után? _______________ G. C. E. H. SCHRENZEL : ” ~ Abesszínia, Afrika kánaánja. Abesszínián az egész világ szenté. De ezt a szenzációt nem az újságok csinálták«. A mindennapi események viharzása mögött az évezredes Nilus- Icérdés rejtőzködik s Abesszínia a »Nílus kulcsa«, melynek sorsa hatással van az egész emberiség elkövetkező évtizedeinek sorsára. Ez a könyv a világpolitika boszorkánykonyhájába vezeti az olvasót. Gyanúsan potyogó katlanáról leemeli a födőt. De csodálatos: ez a boszarkányüst olyan földön áll, amely a világon talán legvadabb, de mégis megejtőén szép,, leggazdagabb, de mégis meghatóan szegény. A világpolitika középpontjában álló, utolsó független afrikai ország csodálatos életét, meglepő szélsőségeit, tarka népéletét, sajátságos lelkivilágát vetíti az olvasó szeme elé ez a minden részében alapos, de mégis a regény izgalmasságával megírt munka. Abesszíniáról írni divat. Az olvasó pedig tájékozatlanul nézi a kéthetes »tanulmányulak<< végleten ellentmondásai!. A szerző éveket töltött Abeszsziniában, nem pillanatfelvételeket készített rólak, hanem érdekes, színes és tanulságos kulturfilmet. Elolvasni ezt a könyvet annyi, mint vele utazni, vele élni, s vele lesni be egy különös világ különösségeibe és titkaiba. A kitűnő munkád dr. Kőszegi Imre fordította és Juhász Vilmos látta el kultúrtörténeti függelékkel. A kötet most jelent meg az Athenaeum földrajzi sorozatában. Ára Ke 31.20. Kapható a SPITZER-féle könyvesboltban, Komárno— Komárom. Úti naplótöredékek. mert borivói, ha ezek itt volnának és ihatnának az isteni nektárból. Eszembe jutott a komáromi SZIVACSOK ma már levitézlett lovagi rendje, a nagy borivók, ezek tudnák csak méltányolni ezeket a jó borokat. Minden második percben koccintás és biztatás, hogy: — Doktor úr, nem is iszik! Talán nem Ízlik ez a fajta? Majd megkóstoljuk a másikat. — Dehogy nem ízlik, de én nem bírok annyit, már ez is sok. Hiszen ha szóda- vagy savanyúvizet adnának, hogy fröccsöt ihattam volna, de nem volt irgalom, itt csak tiszta bort öntenek a pohárba. Közben cigány-, zsi vány pecsenyéket készítenek mesteri — és udvari szakácsokat lepipáló — művészettel és Ízléssel. A vicceim nagyon tetszenek, ami csak nagyobb bajt hozott rám, mert a további meghívások következtek. Puszta Ígérettel nem elégedtek meg, kezet is kellett adni, hogy a másik szellőbe is elmegyek. De mit álszemérmeskedem itt. Bizony én is ittam jóízűeket és nagyokat, de nem a füredi, csopaki furminből, ezerjóból, kadarkából, bakadorból, mézédesből, hanem — a füredi szénsavas forrásból. Egyik nagy élvezete volt a napi kirándulásnak a gyógy telepre, hogy a hideg és kristálytiszta szénsavas vízből ihattam. Üdítő és kellemes. A kellemességét az is emeli, hogy Füred legszebb leányaiból válogatják ki a vizet szolgáló nőket. Ezek kezéből még a víz is jobb, mint más kezéből a bor. Fekete hajú és kék szemű, szőke hajú és fekete szemű, gödröcskés állű és arcú, mosolygós kis szépségek ezek a »vizeslányok«, ahogyan a fürediek hívják őket. Az a babona járja, hogy a vizeslányok hamarosan férjhez mennek. így aztán nagy is a tülekedés a vizeslányi állásért. Balatoni kecskekörmök.
