Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)

1935-01-23 / 7. szám

» Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 80 KS, félévre 40 Ke, negyed­évre 20 Ké. — Külföldön 120 Ké. Fgyesszám ára 1 korona. Alapította: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAAL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Főmunkatársak: ALAPY GYULA dr. és FÜLÖP ZSIGMOND. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Masaryk-u. 20. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton Harmincezer ember viz nélkül A komáromi városi vízművek megint felmondták a szolgálatot A város vezetőségének intézkedései-Komárom, - január 22 Minden választás előtt megújul — természetesen a kormánykoa­lícióban — a fontolgatás : mi lenne jobb, milyenek a pártok kilátásai? A felelet mindig egy és ugyanaz: a koalíció jól bevált és a koalíciót fenn kell tartani. Természetesen ez csak a koalíció véleménye, melynek mindenkor kisebb vagy nagyobb többsége van. Az, Hogy a kormány partjai örökké élni akarnak, érthető és természetes a maguk szempont­jából. Hiszen elég jól meg van vetve a íejükalja, mert igaz a köz­mondás, hogy aki a tűzhöz közel van, az jobban is melegszik A koalícióban mindig a megegyezés volt fontos, tudniillik a pártok megegyezése, ami egy percig sem azonosítható az általános közér­dekkel. Ez a megegyezés az államnak igen sokszor nagy kárára van, mert a pártok megegyezéséből olyan törvények születnek, ame­lyek nem fedik a közérdeket. Hogy ez nem a kákán való csomókere­sés, azt bizonyítja a törvénytár­nak hihetetlen mennyiségű novel­lája, sokszor a törvényen még a nyomdafesték sem szárad meg és már a novellálására kell gondolni. Minden államban a törvényelőké­­szités a kormány szakminisztériu.L mait illeti, amelyek a törvények előkészítési munkálataiba belevon­ják az érdekképviseleteket is, te­hát jogászokat, gazdákat, keres­kedőket és iparosokat. Hogy csak egyetlen példát említsünk, az ipar­törvény elkészült és rövidesen no­velláim kellett, de ez nem volt elég, most újabb novellája van készülőben. Mindezt meg lehetne takaritani, ha a törvényelőkészi­­tésbe a szakembereket is bele­vonnák, ami nem történik meg, mert a törvényeket a koalíció tár­gyalja, akár ért hozzá, akár nem és amit egyszer a koalíció elfo­gadott, azon módosítás már a parlamenti tárgyaláskor sem tör­ténhetik. A koalíciós kormányzás­nak tehát a legfontosabb műkö­dése ellen súlyos kritikát lehet alkalmazni. A koalició törvényeket alkot, amelyeket egymás közt intéz el. így például a gazdamoratóriumot két ízben meghosszabbították, mi­vel azonban harmadszor már nem lehet meghosszabbitani anélkül, hogy ezzel a jogrend ne szenved­ne, a gazdaadósságók konverzió­ját készítette elő a földmivelés­­ügyi miniszter. Igen ám, de ehhez nem kapU meg a koalició hozzá­járulását vagyis a szocialista pár­tok ellene foglalnak állást mind­addig, — míg valamely formában nem kárpótolják őket. A gazda­— január 22. Ha nem tudnánk s nem szenvednénk napok óta a kétségbeejtő vízhiányt Komáromban, a címről azt lehetne hinni, hogy egy szikkadt sivatag küldi vészjelentését a gyarmati fővárosba. Sajnos, nekünk van részünk ebben a vízhiányban s nem a délafrikai tör­zseknek, nekünk, télviz idején, akkor, amikor kutak, folyók befagytak, amikor a téli hidegtől amúgy is elkedvetlene­dett városi lakosság lelkére csak bosz­­szuság-tápláló olajként hat a hir, hogy a vízművek körül komoly bajok vannak. Hétfőn reggel meg­szűnt a vízszolgáltatás Komá­romban s mikor e sorokat ír­juk, még bizonytalan, mi­kor lesz víz a két folyó által ha­tárolt Komárom vezetékeiben. A vízhiány két várost érint: a magyar­komáromiak hasonlóképen megszenve­dik a komáromi vízművek rozzantságát s komolyan felvetjük a kérdést, itt, a nyilvánosság előtt: ki s mi a felelős azért, hogy a város meglévő értékei a rom­lásba mennek, elsikkadnak? Ha a vizvezetéki művekben csak most állott volna be hiba, nem vetnénk fel e súlyos kérdést, mivel azonban majd­nem minden negyedévben beállnak a zavarok, a város közönsége s adófizető polgársága nevében határozottan tiltakoznunk kell az ellen a mód ellen, ahogy a város ér­tékei tönkremennek. Vizdijről, keserves adófillérekröl van szó, egészség, tűzbiztonság forog koc­kán, hogyan történhet meg tehát, hogy állandóan tengelyek törjenek, szivaty­­tyuk romoljanak, kutak duguljanak be s piszkos vizet kapjon a két Komárom lakossága akkor, amikor a város egyik legjelentősebb jövedelmi forrása a viz­vezetéki viz? Két gépünk van, az egyiket állandóan javítják, a másik pedig állandóan eltörik. Ez már nem tréfa, itt életről van szó s egészségről: a kórház éppenugy nem kap vizet, mint ahogy a szekeresgazda állatállománya sem, a magánháztartá­sok, fürdők, üzemek, nyomdagépek, adósságok rendezése halaszthat­­lan szükséglet, tehát közérdek. De a szocialista pártok nem a közérdeket nézik, hanem a maguk előnyét és hozzájárulásukat esz­­komptálják valamely alakban. Az ilyen kormányzati egyen­súly-tornák a közre nézve kárté­konyak, de ez mitsem használ, mert a jelszó ki van adva, hogy a koalició szükséges és csak az tud eredményesen kormányozni. Ahol a demokráciának a parla­­mentárizmus váltógazdaságán ala­puló tevékenységét látja a választó közönség, mint például Angliában, pit ismeretlen fogalom az ilyen nem a nyilvánosság, hanem a po­litika kulisszái mögött létrejövő megegyezés, ott a parlament a tüzoltóberendzések vizvezetéki csövei­ben napok óta levegő hörög, itt mu­lasztás történik, felelőtlen mulasztás, amire nem fizethet rá harmincezer ember. Ha már a tüdőbeteg pavilion építésénél nem jártak el kellő elő­vigyázatossággal, ha vágóhidat nem építettünk föl, ha belekeveredtünk az adósságok hínárjába, akkor legalább a jövedelmet jelentő bevételi forrásokra ügyeljünk, mint például a vízvezetékre. Elsősorban a kutak, viz­­telepi gépek rendbehozatala szükséges, minden áron s minél hamarább, ez le­gyen a legfőbb gond, azután le lehet szedetni az uccatábiák számjait a vas­lapokról. Rekkenő hőségben éppen­ugy felmondja a szolgálatot a gép, mint téli fagyban: ez mutatja azt, hogy sokkal komolyabbak a bajok, mintsem sejtenők. Gyökeres javításra van szük­ség, erre a célra pénzt kell előteremteni s meg kell nyug­tatni a közvéleményt, hogy a város gondoskodik is adófize­tőitől. Mindkét gép üzembeállítását követel­jük, itt életről-halálról, tűzről, egészség­ről, munkáról s tisztaságról van szó. A vizmizéria oka. Ismeretes, hogy a város még 1933- ban pályázat utján hirdette meg a víz­műtelep gépeinek javítását s azt az Ipovitz-gépjavitó műhely nyerte el. 1934 nyarára el is készült az egyik hajtógép javítása: a gázmotoré. Azóta a város vizét a gázmotoros szivattyú szolgáltatja. A másik gépet, a Diesel­motort októberben adták javítani s a cég néhány finomabb alkatrész javítá­sát egy brünni gyárra bizta. A Diesel-motor még ma sem kész. A gépek általában kopottak, elhasznál­tak: 19'4 óta reparaturában nem volt részük, ennélfogva aztán nem csoda, ha szakadatlanul romlanak és teljesítő­képességük küszöbét sem érték el. A két gép nemcsak felváltva romlik, hanem megtörténik, hogy egyidóben használhatat­lan mindkét motor. Nagy baj, hogy a gépjavítások döntő tényező, nem pedig öt vagy nyolc politikai párt. Azt is mond­hatják erre, hogy tessék ennél jobbat ajánlani. A felelet nem ne­héz erre az ellenvetésre; vissza a parlamentárizmushoz, kormányoz­zon a jobboldal és ha a kormány­zat nem megfelelő, váltsa fel a baloldal. Győzzön a jobb, de ez a győzelem a parlament előtt vív­ható csak ki. Ezért tehát ne üljön fel senki annak a választás előtti nagyhan­gú megállapításnak, hogy a koa­líciónak létre kell jönnie, mert kormányozni parlamentáris alapon, pártszövetség nélkül is lehet. De a koalíciónak még egy szépség­hibája is van, az, hogy nem dol­gozik a kisebbségekkel. Mert ne nem készültek el idejében s hogy nincsen soha tartalék­motor. Hétfőn állott be a legújabb üzemzavar a motorban. Eleinte azt hitték, hogy csak a dugattyú csapszeg lazult meg, később kiderült, hogy a motor főten­gelye is eltörött. Délután állapították meg a tengelytörést, amelynek uj ten­gellyel való kicserélése hosszabb időbe kerül. Ezért a város vezetősége, hogy mielőbb helyreállítsa az üze­met, akként határozott, hogy a Diesel-motor tengelyét átszerelteti a gázmotorra s ezért Csizmazia György városbiró elrendelte a gépek szétszedését. A munkát hétfőn délután megkezdték és a városbiró személyes felügyelete mellett kettős beosztásban a vizmű és a központi műhely alkal­mazottai végzik. A két tengely kicse­rélése néhány napi időt vesz igénybe s viz előreláthatólag csak pén­teken, jó esetben csütörtökön lesz. Éjjel-nappal dolgoznak a gép helyre­­hozatalán. Kedden reggel a javításokat végző brünni gyár egyik mérnöke Ko­máromba érkezett s megtekintette a viztelepen a gépeket. A város vezető­ségének a tengely átszerelésére irányuló tervét helyesnek találta, mert a jelen körülmények között ezzel lehet leghamarább üzembe helyezni a vízmüvet. A város vezetőségének szükségintézkedései. A város vezetősége hétfőn délután és kedden intézkedett arról, hogy a vízellátás a körülményekhez képest kielégítő legyen. A lakosság részére rendelkezésre bocsátotta a gőzfürdő kútját, valamint megkérte a szikvizgyá­­rats a Fleischmann-féle jéggyárat is, hogy azok is termeljenek vizet. A Délszlovenszkói Villamosművek is termelnek naponta 480 köbméter vizet; igy az iható vizmennyiségtermelés na­ponta kb. 7—803 köbmétert tesz ki. Átirt a kikötőfelügyelőséghez, hogy a kikötőben engedélyezze a vizhordást, a a városi építészeti hivatal a Vágdunán, léket vágott és alkalmas lejárót állított fel, hogy a Vág vizéhez is hozzájuthas­son a lakosság. Felkérte továbbá azo­kat a háztulajdonosokat, akik még kut­­tal rendelkeznek, hogy a hozzájuk for­dulóknak szolgáltassanak ki vizet. Üzembe helyezte a város összes öntö­zőkocsijait, az öntözőau*ót, azok visz­nek házról-házra vizet Különösen a kórház, az iskolák, a közintézmények, a szállodák vízellátására ügyelnek. A város vezetősége ezúton is figyel­üljön fel sen' i annak, hogy a kormányban képviselve vannak a német agrár és szocialista pártok, ezek ott nem a német kisebbsé­get, hanem a maguk agrár és szoedem érdekeiket képviselik. A koalició már nehezen végzi élet­funkcióit, kimarad a lélekzete, te­hát következik a választás a kora tavaszi időben, amihez már két­ség nem fér. Ezt az időt fel kell használni és alaposan meg kell vizsgálni a koalició működését, hogy bizhatik-e abban a vákszló vagy nem és ebben az esetben olyan pártok mellé kell állania, amelyek nem voltak ber.n a koa­lícióban, hanem munkájukkal a koalícióval szemben a jogos köz­érdeket képviseltek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom