Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)

1935-06-26 / 51. szám

2. oldal »KOMÁROMI LAPOK* 1935. junius 26 A szanációs segély fedezetét új adóval biztosítják. Komárom, június 25. Még a régi törvényhozás juttatta tető alá az önkormányzati testületek, vagyis a járások, városok és közsé­gek szanálására vonatkozó törvényja­vaslatot. A törvény kimondotta, hogy az autonóm joggal biró közületeket szanációs segélyben részesítik, ameny­­nyiben azoknak erre való igényét in­­dokoltnak találják. Ahhoz azonban, hogy szanációs segélyt kapjon vala­mely önkormányzati joggal biró tes­tület, az is szükséges, hogy a segélvt­­kérő község vagy város a törvény­ben biztosított módokat teljes mér­tékben kiaknázza, ami annyit jelent, hogy pld. a szanálási segélyre jogot formáló község a községi pótadónak legmagasabb mérvét, tehát a 359 szá­zalékos pótadót is kivesse és behajt­sa, mert csak akkor tarthat igényt a segélyre, ha ezt a fedezeti módot is kimerítette. Az eladósodott községek és váro­sok, amelyeknek kategóriájába tar­tozik úgyszólván a köztársaság vala­mennyi önkormányzati testületé, már évek óta a legmagasabb százalékban vetették ki adófizetőikre a pótadót, mert már az államsegélyre való jo­gosultság is ehhez a feltételhez volt szabva s mert csakis így juthattak néhány százezer koronás államsegély­hez. A szanációs segélyre jogosultak­nak is meg kell előbb kísérelniük a legmagasabb százalékú pótadót s ha ennek dacára sem képesek gazdasági leromlottságukból szabadulni, intéz­hetnek a belügyminisztériumhoz ké­relmet a segély kiutalása iránt. De kérdés, vájjon honorálni fogják-e ké­relmüket? Ugyanis egy félhivatalos közlés szé­riái a pénzügyminisztérium mindösz­­sze 32 millió koronát irányzott elő erre a szanációs segélyre, amely 1936 január 1-én lenne esedékes, ami igen csekély összeg, ha figyelembe vesz­­szük, hogy az önkormányzati testü­letek, melyek segélyre szorulnak, több mint két milliárd adóssággal vannak terhelve. Hogy erre a horribilis ösz­­szegre miként fogják a 32 milliót el­oszlani, azl egyelőre bajos volna meg­mondani, különösen ha tudjuk, hogy még ez a 32 millió sincsen meg, erre is még fedezetet kell keresnie a pénz­ügyminiszternek. Most egy híradás arról szól, hogy Trapl pénzügymi­niszter szeretne, ha az új parlament gondoskodnék már most a fedezet­ről, azonban a parlamentnek nem igen van kedve az ilyen népszerűtlen cselekedetekhez, különösen, ha ezt a fedezetet újabb adókból gondolják előteremteni. A pénzügyminiszter ugyanis már a tavasszal kijelentette, hogy a szaná­ciós segélyre pénze nincsen és ha a kormány ki akarja az önkormányzati joggal bíró testületeket a bajból rán­tani, azt csakis új adók kivetésévet teheti meg. A fennálló óriási adóter­hek mellé még újabb adókat kivetni, éppen nem olyan dolog, hogy nyom­ban a választások után tegye meg a képviselőház, amelynek tagjai a kor­teskedés idejében minden jót és szé­pet ígértek a választóknak. Semmi­képen sem kellemes a parlamenti mű­ködést azzal kezdeni, hogy új adóval szaporítsák az eddigi súlyos közter­heket, amelyek már oly sok exisz­­tenciát semmisítettek meg! De a ke­serű pilulát ezúttal le kell nyelni, bármilyen nehezére esik majd a lör­­vényliozóknak. S lia most nem is fogják megcselekedni, majd megfog­ják a nyári szünet után, mert ez el­kerülhetetlen. Legfeljebb csak az a kérdés még, hogy milyen címen ve­tik ki az új adót. Erről még gondol­kozzék a pénzügyminiszter, lesz neki elég ideje a nyári szünet alalt. De hogy végeredményben milyen haszna lesz ebből az eladósodott vá­rosoknak és községeknek, az még a jövő titka s tekintve a tervbevett32 milliót, alig szabad vérmes remé­nyekkel áltatni magukat a segélyre rászorultaknak. kiírva, hogy mikor nem szabad a Nádor uccába bemenni. A tilalmat jelző piros karika is olyan magasan van, hogy ha egy soffőr lelkiismerete­sen maga elé néz az uccán, soha eb­ben az életben nem találkozik pillan­tása a magasban libegő, kifakult pi­ros karikával. Ha aztán áthágja a tilalmat, a rend­őr csak a túlsó sarkon figyelmezteti. Azl kellene tehát megtenni, — s ez a legegyszerűbb, hogy a Klapka téren minden időben látható irányjelzőt tenni az autósoknak. A hídon, Baross Június 29-én és 30-án nagy esemé­nye lesz a kisebbségi magyarságnak: a Csehszlovákiai Magyar Dalosszö­­vetség ekkor rendezi meg Érsekújvá­rod Ili. országos dalosünnepét, melyen találkozót adnak egymásnak Szloven­­szkó magyar falvainak és városainak dalosai. A nevezetes ünnepség már június 28-án kezdődik, a távolabbi énekkarok fogadtatásával és a tiszteletükre, vala­mint dr. Gilier János, a Dalosszövet­­ség elnökének és dr. Holota János ér­­sekujvári városbiró tiszteletére rende­zendő szerenáddal. Este ismerkedés lesz az Arany Oroszlánban. Másnap, Péter-Pál napján 8 órakor istentiszteietek lesznek a különböző felekezetek templomaiban, majd dísz­közgyűlés lesz az Arany Oroszlán nagytermében, ahol a 15—50 éve mű­ködő dalosokat a Szövetség oklevéllel és éremmel tűnteti ki. Délután főpróba lesz, majd este a sporttelepen gyüle­keznek az énekkarok, s innen a kato­nai iovardába vonulnak, ahol fél nyolc órakor veszi kezdetét a díszhangver­seny Ennek első száma az összes énekkarok, mintegy 1200 dalosa által közösen előadandó Kuruc dalegyveleg ucca sarkán, Klapka téren, minden forgalmas ponton kitenni a tilalmi táblát s azt, hogy melyik út merre vezet. Mert ilyen útjelző tábla sincsen. S ekkor aztán nem cikázhatnak az autók végig a Nádor uccán azzal a céllal, hogy jóindulatú gyalogosoknak gorombaságokat kiáltsanak le a kor­mánykerék mellől. S a stokliolmi ko­csi is azonnal eltalálja: Becsbe, Pest­re, Pozsonyba, vagy Pöstyénbe mer­re vezet az úl! lesz, melyet Riszner Ede losonci kar­nagy, a Dalosszövetség országos kar­igazgatója fog vezényelni Ezután az egyes énekkarok előadják szabadonvá­­lasztott önálló énekszámaikat, közben két kisebb összkar is sorra kerül, me­lyeket a régebbi dalárdák kb 400 tagja ad elő. A kis összkarokat Simkó Gusz­táv, kassai karnagy, a Dalosszövetség orsz. ügyvezető karigazgatója vezényli. A hatalmas műsort ugyancsak az ösz­­szes énekkarok nagy összkara zárja be, előadván Delly Szabó Géza Eredeti magyar dalok című dalegyvelegét, Riszner Ede vezetése mellett. Vasárnap, junius 30-án évi rendes közgyűlését tartja meg a Dalosszövet­ség, az Arany Oroszlánban. A Dalosünnep iránt országszerte pá­ratlanul nagy érdeklődés mutatkozik, s azért ajánlatos, ha a díszhangversenyen résztvenni óhajtó vidéki közönség mi­előbb biztositja belépőjegyét. Jelent­kezni lehet az érsekujvári rendezőség elnökénél: Szabó Kálmán bankigazga­tónál, Érsekújvár, Duna Bank. E címre küldendők a Dalosszövetség céljaira szánt önkéntes adományok is. Jegyelő­vétel az egyes résztvevő énekkarok vezetőségeinél is eszközölhető. Egy magyar származású férfi és egy holland nő csontvázát találták meg az ócskavasként eladott Mauretania leforrasztott légkamrájában. A luxusgőzös leszerelése során szörnyű felfedezésre jutottak. — 1921- ben követték el a titokzatos bűntényt. — A Scotland Yard detektivjei fáradoznak a titok megfejtésén. Magyar Dalosok találkozója Érsekújvárott. Egy fekete Chrysler-autó — számát is tudjuk, — vasárnap este háromnegyed tízkor a Klapka-térről jövet befordult a Nádor-uccába. Szem­ben az autóval sétált egy öttagú tár­saság s mivel tudták, — noha csak gyalogjárók voltak, — hogy ebben az órában még nem szabad a Nádor uccát járműnek zavarni a sétálók miatt, egyikük barátságosan felemelte a karját, s intett az autónak, hogy az ucca még le van zárva, vissza kell fordulnia. A soffőr nem reagált. Továbbrobo­gott s abban a pillanatban, amikor a társaság mellé ért, minden szó, vagy fényjelzés nélkül, csendben és rava­szul hirtelen egyet fordított a kor­mánykeréken. Ha a társaság a leg­utolsó pillanatban félre nem ugrik, az autó két emberi elüt. így is hor­zsolt a sárhányó kettőt. Ugylátszik, az autó mégis tudta a helyzetet, mert a Szentháromság szobor háta mögött csavaros kanyarodókkal rögtön be tu­dóit menni a Centrál-szálló mellé. A társaság felelte bosszankodott: jót akart s majdnem elgázolták. Mire a társaság a Kultúrpalota elé ért, a Chrysler-kocsi soffőrje már mögöttük sietett, gyalog s megjegyzéssel illette a társaságot. Megfigyelte, kik voltak a lársaság tagjai. Ezután különös dolgok történtek. A kocsi várt este tizig. Akkor újból be­szaladt a Nádor-uccára s igyekezett úgy végigrohanni a Klapka-tér felé, hogy súrolja a társaságot. Valamit ordított is. Csúnya lehetett, de csak ennyit értettek belőle: — Titel A többit elnyelte a rohanás. Majd a következő pillanatban újra vissza­jött s újra végigrohant a Nádor uc­cán, ezúttal már végig. A társaság nem tudott megszabadulni attól az érzéstől, hogy a soffőr dühös a sétáló társaságra s most az alkalmat kere­si, hogy »súrolja« őket. Ha nem is akarta elütni, de kellemetlenkedni kí­vánt. Mintha kereste volna a társasá­got. Aztán eltűnt. Lehet, hogy komáro­mi kocsi volt, lehet, hogy vidéki. Ebből kél tapasztalat vonható le. Az egyik, hogy ne tégy szívességet senkinek kéretlenül, s különösen sof­­főr-emberbe ne avatkozz bele, ha ti­los úton akar menni, még akkor se avatkozz, ha el akar ütni. Tűrd nyu­godtan súroló sárhányóját, tűrd, hogy rád kiabáljon, tűrd szeszélyességeit, mert — mint Kayserling megmondta — most a soffőr-nemzedék van ural­mon. Ha sikongat melletted, vagy aszúk uccákon száguld, vedd úgy, mint egy kor jelenséget, amelyben le vagy alul. Gyalogos vagy, — amaz meg bak­ról beszél veled. A mentőautó újab­ban, — dicséretére legyen mondva, — myugodtabb vérmérséklettel sza­ladgál. De vannak autók, amelyek hajnali ötkor országúti szirénával sikongatnak s hirtelen úgy lepnek rád, mintha tűz volna valahol. Eze­ket a sikongatásokat, udvariatlan ro­hanásokat s velük együtt a biciklisek vad elkázását küszöböljük ki végre! Néhány feleslegesen sikongó autó rendszámát bekükllék szerkesztősé­günkbe. * Ez az előbb említett autó ismer­hette Komárom uccáit, de vannak idegen autók, amelyek nem ismerő­sek az uccák s a tilalmi idők bonyo­lult rendszerével. Mindenki meggyő­ződhetik maga arról, hogy az idegen autós vajmi nehezen igazodhatik ki időben és térben, ha lelkiismeretesen megnézi a Klapka tér és a Nádor ucca sarkán, a felleges magassá­gokban már elkopott s naptól, esőtől kifakult tilalmi táblaregényt. Maga­san, apró és homályos betűkkel van Londoni jelentés szerint Rosthy vá­ros kikötőparancsnoksága néhány nappal ezelőtt arra kérte a londoni Scotland Yardot, hogy küldje le egy­két emberét Rosthyba, ahol egy rej­télyes és szinte megfejthetetlen bűn­ténnyel állnak szemben. Ez a bűntény a nemrégen ócska­vasként eladott Mauretania nevű egykor világhírű luxusgőzös fe­délzetén történt — valószínűleg 10—15 évvel ezelőtt, bizonyos körülmények folytán azon­ban csak most fedezték fel, még pe­dig a véletlen közrejátszásával. A kiöregedett Mauretaniát az a vál­lalkozó, aki ócskavasként megvásá­rolta, Rosthy kikötőjébe irányította, ahol nemrégen kezdték meg a hatal­mas hajó leszereléséi. A leszerelési munkálatok során az egyik munkás szörnyű felfedezést telt és fölfedezése nyomán indult meg most a nyomo­zás, hogy fényt derítsen arra a tra­gédiára, amely a luxusgőzös egyik óceáni útja alkalmával játszódhatott le. Velőtrázó segélykiáltás. Néhány nappal ezelőtt a hajó le­szerelésén fáradozó munkások elju­tottak az egyensúlyozás céljait szol­gáló légkamrákig. Ezek a légkamrák a hajó belsejében a középvonal men­tén szoktak állni, azok nyílásai több­nyire le vannak forrasztva és ezeket a légkamrákat soha semmiféle célra nem használják. A Mauretaniárf is leforrasztott légkamrák voltak. A ré­gi hajók alkatrészeit többnyire beol­vasztják, így az acélból készült lég­kamrákat is be szokták olvasztani anélkül, hogy azokat felnyitnák, most azonban egész véletlenül az történt meg, hogy a légkamrák leforrasztott nyílásait kifeszítették. Az egyik mun­kás behatolt egy ilyen légkamra bel­sejébe, de a következő pillanatban társai velőtrázó sikoltást hallottak. Néhányan az elszántabbak közül tár­suk segítségére siettek, behatoltak a légkamrába, ahol a munkást két csontváz között eszméletlenül találták. A véletlen fölfedezés megdöbbentőkig hatott. A villamos kézilámpa világá­nál két csontváz feküdt a légkamra egyik sarkában, a padlón szétgurult igazgyöngyszemek hevertek, azonkí­vül egy zsebkés és egy régi típusú vadnyugati rendszerű revolver, ame­lyet az 50—90-es években használtak azok a kivándorlók, akik az újvilág­ban akartak szerencsét próbálni. Epv férfi és egy nő csontváza. A londoni detektívek teljes felké­szültséggel utaztak le Rosthyba. Ma­gukkal vittek több kiváló bűnügyi szakértőt is, köztük egv orvosszak­értőt, aki megvizsgálta a csontváza­kat és megállapította, hogy a légkamra foglyai egy férfi és egy nő voltak, akik valószínűleg tíz-tizenöt éve, hogy meghaltak. A további nyomozás során mcgálla­­pították, hogy a férfi és a nő titok­zatos bűntény áldozatai, akiket eddig még ismeretlen okból élve zártak be. a légkamrába, amelynek fedelét ismét leforrasztotlák. Kétségtelenül megál­lapították, hogy a légkamra foglyai zsebkéssel próbálták eltávolítani a forrasz­tási. hogy ilyen módon kiszaba­dulhassanak börtönükből, a zsebkés pengéje azonban nem bol­dogult a forrasztáshoz használt anyag keménységével. A légkamra foglyai szörnyű kínok között hallhattak meg. Ezt bizonyítja az, hogy a nő halálkínjában letépte nyaká­ról az igazgyöngysorál és a gyöngyszemek szerteszét gurullak a padlón.

Next

/
Oldalképek
Tartalom