Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)

1935-05-04 / 36. szám

1935. május 4. »KOMAROMI LAPOK« 9. oldal i ASSZONYOKNAK. egyéb előtt, két deci narancslevet inni Törüld meg... íFtalal anyáknak.) . Zakatolva robog előre a gyorsvo­nat. Ödakünn ifjú Tavasz ékesíti a világok Virágzó őszibarackfák rózsa­színű foltjai nevetnek be a tágas me­zőről. Sombokrok fehér virágcsíkja díszíti a zöldölő árokmentét. Odabent is tavaszi viduiás. Üde •gyermekhang csilingelőse feledteti az egyhangú zakatolás unalmát. Nyitva van az ajtó! - állapítja meg a rózsaszingalléros, bársonyru­­liás szöszke szeladon. A folyosó ablaka is nyitva van, a kocsi ablakát is lebocsátották. Hatal­mas légvonal, kínozza az utasok fü­lét.- Be lebet ezt az ajtót csukni? — kérdezősködik a négyéves kis vitéz meg nem csappant türelemmel. Majd mikor nem válaszolnak neki, törhe­tetlen energiával, jelenti ki: Mert akkor én becsukom! Persze meg sem ludja mozdítani. Az ajtó azonban, természetesen, a két szemben lévő ablak miatt még sem marad nyitva, mire a fiúcskát az édesanyja kiviszi a folyosóra és ki­­hajoltatja az ablakon. A vonat roha­násától fokozott erejű csípős tavaszi szél borzolja a kis fiúcska szőke für­teil, üli-veri tágranyilt szcmecskéjét. Háromnegyed órai istenkísértő »él­vezel után a fiúcska visszaszállílta­­tik a kocsiba, pontosabban az apja ölébe. A mama, frissen mázolt arcából szigorúan nézi a papa napsütötte ar­cát és a gyermeknevelés körül tény­kedő mozdulatait, d maga tetőtől tal­pig új. A kalapja sikkes, a cipője sarka 12 cm-es,, blúza, pántlikája, keztyűje új, új, új. Odasúg, inkább odasziszeg a szemközt ülő apunak: Törüld meg az orrát! Apu engedelmeskedik, szépen meg­térüli a mindjobban elbágyadó fiúcs­ka csillogó orrát. Pár porc múlva újabb, türelmet­len utasítás: — Törüld meg az orrát! És apu törülget, lörülget, míg a kis fiú olyan álomba nem merül, mint Toldi Miklós, kiről tudjuk, hogy az álomméz édességén édes nyál csordult ki a szája szélén . .. És a vonat rázott és zakatolt... Egyszerre megállt, a család célhoz ért. A fiúcskát gyors mozdulattal talp­raállították. - Alomittasabb az egész gyerek Madách Adámjánál, amikor kilépett a kunyhójából. Egyszerre: bumm! csupp! előáll a katasztrófa és a padlón lében úsz­káló rizskásaszemek könnyítik meg a diagnózist. Ebbe a kettős élménybe kapcsolva szerelnék két jó tanácsot közkinccsé tenni. Az egyik: A gyereknek nem kell niegtörülni az orrát. A gyermeket meg kell rá tanítani, hogy fújja ki az orrát. És ez nem is olyan ne­héz feladat, amilyennek látszik. Az anya befogja a. zsebkendővel a gyermek fél orrnyílását és biztatja: — Fújd, kedvesem, fújd! És az fújja, fújja boldogan és hő­siesen. Ez a kis fiúcska is. aki vál­lalkozott arra, hogy a nehéz vonal­ajtót becsukná, tudom, gyorsan meg­tanulta volna az orrkifújás művésze­tét, és aki egyszer megtanulta, an­nak nem csillog-villog az orra, és anyunak nem kell aput sziszegve biz­tatnia: Törüld meg...« Amely anya nem sajnálja a fárad­ságok annak gyönyörű, tisztaarcú gyermekei lesznek, míg a törüld meg faj Iából valók az iskolában, nemcsak az elemiben, de a gimná­ziumban. sőt a hivatalban vagy a pékműhelyben s az orvosi rendelő­ben is csillogni fognak és megtérülés­re várnak. Másik tanácsom: Ha a gyermek a vonaton elalszik, világért sem szabad talpraállítani, felrázni álmából, ha­nem, akinek az ölében elaludt, az vigyázva, hogy fel ne ébredjen a ki­csi, karolja át és úgy alva vigye le a vonatról, akár a kocsiig, akár egé­szen hazáig. Akkor nem keveredik fel a (gyomra és nem fordít sem Schil­lert, sem Kotzebucí. Ellenben tovább alszik árvácskájában és angyalokkal álmodik. Ypszilon. Narancs-fogyókúra. A fogyasztó-kúráknál mindig az volt a baj, hogy az, aki vele élt, elvont étkezéséből minden tápanyagot és ezzel helyrehozhatatlan, veszedelmes következményekkel járó betegségek­nek tette ki magát. A narancskúra, ez az amerikai rendszerű soványíló­kúra veszélytelen már azért is, mert annak, aki fogyni akar, csak oly gyü­mölcsöt kell fogyasztania, melynek rendkívül nagy vitamintartalma van. Táplálkozhatik bármivel, amit azelőtt fogyasztott, sőt, lia ételekben elvoná­sokkal él, akkor a fogyókúrája nem teljes s így a narancsfogyókúra ha­tása elvesz. Igen alkalmas a fogyó­kúrának ez a neme például, ha fel­fúvódott s a rendesnél megállapít­hatóan nagyobb a has, gyomor, vagy ha egyes testrészek láthatóan elhízná­nak. Minthogy ez igen enyhe beosz­tású fogyókúra, bárki használhatja, mert igen nagy anyagcserét segít elő és vitamint visz a szervezetbe, ami­re nagy szükségünk van. A fogyókúra alatt nagyon fontos az alábbi rend­szer szerinti étkezések betartása. Négy , hétig, pontosan huszonnyolc napig ezt az étrendet kell betartani: Seggelire: Éhgyomorra, minden pohárból. Utána mozgás, fürdés, mos­dás, öltözködés, alkalmi munkálkodás reggeli előtt félóráig, például asztal­terítés reggelihez, munka, esetleg rö­vid'séta, gyermekeket iskolába kísér­ni, vagy tízperces torna. Ezután reg­geli, mint rendesen tea tejjel, vagy kávé, vaj, sütemény, dzsem, esetleg egy széleiké sonka vagy hideg sült, hat-nyolc deka. Tízórára: két deci narancslé. Ebédhez, mely áll: két deci leves­ből, egy tojásételből, vagy valami zöldségfelfujtból, 10—12 deka sültből és 25 deka zöldfőzelékből, salátából, 10 deka tésztából, sült fölfujtből, vagy puddingból, két deci narancslé vagy narancssaláta cukor nélkül, 8—10 de­ka kenyér pirítva. Uzsonna: Tea, vagy kávé helyett: két deci narancslé. Vacsora: 10—12 dk. sült vagy son­ka, vagy egyéb húsétel, 15 deka fő­zelékkel, 5 deka sajt, vagy 10 deka sülttészta, vagy tejben rizs, vagy tej­ben dara. Utána lefekvés előtt két deci narancslé. Ezekből az ételekből elhagyni sem­mit sem szabad, mert így nincs a narancs nedvének mit feldolgoznia a szervezetben. Ezzel az étrendi beosztással és a narancskúra betartásával igen szép eredményeket lehet elérni. Radikális fogyókúra narancslével teljesen ugyanaz, mint a paradicso­mos fogyókúra. Olt éppen úgy bclar­­tandók az étrendi előírások teljesen, ennek dacára sikerül még húsz kiló­val is lehet fogyni. Hízni lehet a lcg­­csekélyebbtől: üléstől, kora délután­tól késő estig tartó bridgeléstől. A fogyókúra teljes ideje alatt csak pi­rított kenyeret együnk, minden étke­zéshez 8—10 dekát. Bolha vitéz. Élt a falu végén valamikor régen egy nagyerejű kovács s volt annak egy mákszemnyi csepp fia. Alig múlt egy hetes a gyerek, szétrúgta a iar­­kacihás dunyhái s kiugrott a rengető bölcsőből. Elrikkantotta magát: Megéheztem anyámasszony, né­kem aztán enni adjon. No, futott szaporán az anyja, élel­tel. itallal, de biz annak nem kellelt sem a "tej, sem a cibereleves. Csak azt leste, mikor üti-veri a vasat a nagy. nehéz pöröllyel az apja. Mel­léje szökött gyorsan s ahogy szállt, pattogott a sercegő szikra, azon mi­­in utában bekapkodta őkel. Akár a le­veli béka a legyet. Mikor aztán jól­lakott a tüzes eledellel, visszamászott a faragott bölcsőbe s aludt, mint a bunda. «. Lett is belőle esztendőre olyan erős legény, hogy a legkeményebb vasat is úgy megropogtatta, mint más ember gyereke az édes árpacukrot. Egy szép napon aztán odaállott az apja elé:- Hallja-e kigyelmed, kovácsoljon nékem egy hosszú vasdorongot s a többit bízza rám. Nekifogott izibe a kovács s áldott nap verte, püfölte a vasat. Végre el­készült vele. A legény meg ezalatt jóllakott a pattogó szikrával, majd megmarkolta a szép, cifra lándzsát s elindult vele szerencsét próbálni. Tetszett neki módfelett a fegyver. Igen ám, de gúnya is kéne hozzá» - töprengett magában. Honnan, hon­nan nem, előkutatott egy fürgekezű szabót s megkérte, hogy varrjon né­ki bolhabőrből egy takaros gúnyát.- Megvarrom én örömest, öcsém, csak hozzávaló legyen, csapott a markába a szabó s jól nevetett a furcsa kívánságon. Csupán egy nap hiányzott a száz­ból, jött is már vissza a fiú, hátán cgv kövér zsák, bolhával. No, men­ten megnyúzta, kiszabta s olyan fáin­­ios vitézi köntöst varrt belőlük, hogy látva maradt a kis legény szája. Ma­gára öltötte nagy örömmel s kényc­­sen-begyesen kikanyarodott a nyár­fasoros útra. Men!, mcndegélt a fiú, csapdosta ugyancsak a talpát. Egyszer csak megpillant egy cifratornyos kastélyt. Nosza, marokra kapta a lándzsát s kezdte véle döngetni a fényes ara­nyos aj lói. Te valaki, hallod-c, váradat ki­nyitod-e? Jöjj ki vélem liíre-hóra, cserebotra, fejszefokra, botpálcára, vaslándzsára! Ha ki nem jössz fél­órára, pokolba menj vacsorára! - ordította torkaszakadtából. Mész bizony te magad! rik­kantott egy mérges hang bévülről s elébe ugrott egy öles bajszú harcos. — Hát te, öcsém, ki fia, bogara vágy? kérdezte nagy kacagva tőle.- Úri személyemre úgy nézz. hogy én vagyok Bolha vitéz! vágta ki a mellét büszkén a legény s azzal már emelte is viadalra a lándzsái. Neki­­ugrolt, mint a macska a nagy. toho­nya embernek s olyan egy-kettőre elbánt vele, hogy az csak tátogatta a száját. Azzal megtörülte izzadt üs­tökét s útnak fordította megint a csizmáját. Délebédre érkezett a király váro­sába. Meg sem állt a gyémánt palo­táig s kezdte annak is verni, öklözni a tündöklő kapuját. Durák király hallod-e, jó vité­zed vagyon-e? Küldd ki vélem hire­­hóra, cserebolra, fejszefokra, botpál­cára,' vaslándzsára s ha nem küldöd hamarjába, pokolba menj vacsorára!- kiáltotta a legény. Kivágódott nagy dördüléssel egy­szeribe a nehéz gyémántajtó s elő­­ugrolt tizenkét vasba mártotí vitéz. Csak ennyien vagytok? filv­­njálla őket a fiú s nekik ugrott azon percben. Kezdődött ott olyan parázs viadal, hogy csak úgy zengett, szikrá­zott belé a tenger acélfegyver. De hamarosan végzett velük a legény. Mikor aztán a tizenkettedik is meg­halt, megijedt ám szörnyen az öreg Durák király. Elébecsoszogott a hős Bolha vitéznek s úgy kérte a pardont ősz, öreg fejének. Majd a bátor vi­tézt várába fogadta s minden ellen­ségét véle páholtatja. Kiragyognak az égen a csillagok... Lankadtan hajtották le fejüket a virágok. Egész nap forrón sütötte őket a nap és most várták, bogy a kertész vizet locsoljon rájuk. Fiatal, csillogó szemű ember volt a kertész. Kis bajuszkája volt neki, iz­mos karja és piros arca. Mikor lo­csolt, két nagy kanna vizet is hozott egyszerre. Ezért szerették őt nagyon a virá­gok. Tudták, hogy nem sajnálja tő­lük a vizel. Mert a jó hűvös vizecske épp annyi a virágnak, mint a szabad­ság a madárnak. Vagy mint a fütty a kertésznek, mikor esténkinl fútyö­­részve locsolgatja a virágokat. De most nem jött a kertész. Afüty­­tyc nem hallatszott. Pedig a virágok majd elepedlek a vízért. Nem jön, nem jön! lógatták le bágyadt, fáradt fejecskéjüket. Később pedig, mikor egy madár csi­pogva röppent el fölöttük, összesúg­tak örömükben: — Ab, jön már, fütyül már a ker­tész! De csakhamar lehajtották a fejü­ket ismét, mert nem a "kertész volt. És még sokáig nem jött a kertész. Pedig lám ni, a nap is lefelé csúszik már az égen. Innen-onnan este lesz már, j>or szállong a levegőben s a virágok hiába sóhajtoznak víz után. A nagy, széles kertre is csend borul A kapuban őrtálló két jegenye, mint a felkiáltó jel, úgy nyúlik a magasba. Meg se moccannak. Tán még a le­velük se mozdul. — Istenkém. — sóhajtják a virágok, meddig hagysz még itt szomjazni bennünket? Ekkor közéjük settenkedik a szel­lő s ahogy eloson köztük lábujjhe­gyen, meg-megsímogatja egyik-másik virágot. — Majd én szólok mingyárt a ker­tésznek, csak várjatok! De hiába kutat fel a fürge szellő­minden zeg-zúgot, nem látja sehol a kertészt. Nincs, nincs. Mintha a föld nyelte volna el. Ekkor még próbál valamit a szellő. Halkan, hogy a suhogása se hallik, belibben a kertészház nyitott abla­kán, amit egészen eltakarnak szem elől a futórózsa kúszó indái s oda­bent, a szobában keresi meg a ker­tészt. Hamarosan rá is akad. Ott fekszik a díványon és mélyen, csön­desen szuszogva — alszik. Bizonyára öl is álomba ringatta a forróság, ami tikkasztó volt már reggel óta. Most a szellő odamegy szépen hoz­zá. végighúzza hűvös ujját az arcán, mire a kertész kinyitja nyomban a szemét. — Jaj, már este van — ugrik hir­telen talpra — és még a virágokat se locsoltam meg! Azzal veszi hamar mind a kél kan­nát a kezébe, odamegy velük a víz­csaphoz s mikor teli eresztette jó hű­vös vízzel mindkettőt, fütyörészve el­indul. A szellő sugdossa a virágok fülébe: —• Jön már! Jön már.! Ne búsulja­tok. A virágok remegnek ekkor az öröm­től. Nagyot, mélyet lélckzenek s a fejüket boldogan hajtják a permetező vízcsöppek alá. Aztán, ahogy egyre szebben, egyre vidámabban fütvülget a kertész, szétárad a levegőben a vi­rágok illata is ... ... És nemsokára kiragyognak az­­égen a csillagok. Úgy, mint az Isten szemei. Hogy vigyázzanak a virá­gokra.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom