Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)
1935-03-23 / 24. szám
1935. március 23. >KOMÁROMI LAPOK« 9. oldal ASSZONYOKNAK. Beosztás. Vannak emberek, akik pénzzel s idővel, az élei e kél drága kincsével, csodálatos ügyességgel tudnak bánni. Tudomány ez. vagy inkább művészet. Kétségtelen, bogy születésünkkel hozóit zsenialitás is kell hozzá. Különös képesség. Érzék. I)e önfegyelemmel s tudatos célratartással nevelnünk is kell magunkat erre az élettudományra. A beosztás művészetére. Szerelem a beosztással élni tudó embereket, mert nagy öntudat van bennük, az életüket széles és átfogó pillantással nézik állandóan. Nem igaz. hogy rideg szivűek. Az sem igaz, hogy önzőek. Megbecsülik az életüket, az élet értékeit. S ez valóban nem bűn. Egy alkalommal beszélgettem egy ilyen nagyszerű asszonnyal, aki azt mondotta: — Nem a dolgaink elvégzésekor, hanem két dolgunk elvégzése között pocsékoljuk el többnyire az időnket. Remek meglátás! Nem azzal fecséreljük el a drága időt, hogy elvégezzük munkánkat, hanem azzal, hogy körülményesen és fölösleges nckikészülődéssel fogunk hozzá, halogatva a dolgot s elmulasztva közben a perceket, félórákat s órákat... Majd ... mormogjuk s közben se nem pihenünk, se nem dolgozunk. De ebben a furcsa lelkiállapotban halálra fáradunk. Nem lustaság éppen ez, inkább a dolgok át nem hibása. Belátáshiány. Fel nem ismerése annak, hogy csak az öntudatosan eltöltött és felhasznált idő lesz az életünk. Magunknak kell a futó perceket, a megállíthatatlanul rohanó órákat a cselekedetünkkel, az akaralunk-M égi ni divatossá lett az úgynevezett bonton és megint sok ember töri a fejét egyes apróságain az életnek, hogy tulajdonképen mi is az, ami illik és ami nem. Alább közlünk néhány kérdést válaszaival együtt. A köszönéssel kezdődik. A férfi jobb vagy balkézzel emelje le a kalapot? A jobbal, de ha .ugyanakkor kezet is kell adni, úgy a ballal emelje meg a kalapot, hogy jobb keze szabad maradjon. kai kitölteni. A munkára szánt időnket munkával, a pihenésre szánt órákat pihenéssel. Persze, ez nem lehet merev program. Az élet nem tűr el ilyet. Az élet mozgó, változó folyamat, alkalmazkodni kell hozzá. És itt, ezekben az alkalmazkodást követő pillanatokban, amikor a keményen megfogalmazott szabály alól kibújik az élet, tesz már életművészetté a beosztás. Gyors mérlegelés és értékelés kell abhoz, hogy az élet teremtette fordulatot elhalaszthatónak vagy halaszthatatlannak ítéljük meg. Az időt és pénzt beosztani tudó emberek mindig fürgék s éles eszűek. Szép okossággal élnek! A beosztás több, mint a takarékosság. A beosztással élő emberek éppen nem fukarok. Sőt! Mindenre telik nekik. A filléreket s perceket fogják össze, hogy erre s arra óráik s pénzük legyen. Semmit sem mulasztanál« el, ami fontos, ami valóban szükséges. Ami érdemes. Tisztán látók s bölcsen ítélkezők. Nagyszerű lények. Nem holmi hidegszívű, materiális világnézettel, csal« az élet adottságával számolnak. Tisztában vannak azzal, hogy az idő felett úrrá kell lennünk, mert ez a folyton áramló áramlás könnyen elsodorhatja az életünket: elragadva a perceket s órákat, napokat és heteket, az elet holt partjára dobva semmis fövenynek. Mindenki ismeri ezeket az elfecsérelt életeket. De, Istennek hála, mindenkinek volt találkozása beosztással élni tudó emberekkel, akiknek bőven van idejük munkára, szórakozásra* társaságra, családi életre, színházra. Soha semmiről sem késnek el és soha semmit nem mulasztanak el. Ezek azok az emberek, akik mindig, minden levélre válaszolnak. Pontosan és lelkiismeretesen. Nyomban. Igen, a levélírás! Jó példa. Ki me-Mi illik és Ha egy nő és egy férfi egyszerre jönnek be egy szobába, ki köszön először a háziasszonynak? A nő, meri itt is, mint majdnem mindenütt, az övé az elsőség. Köszönésnél a férfi összeszorítja bokáit, mig a hölgy kissé hátrál, hogy szabadabban mozoghasson. Férfi a hölgynek vagy egv magasabb állásban levőnek csak akkor nyújt kezel, ha előbb az 'illető már kezet nyújtott. Ezt mindig, meg kell várni. A bemutatkozásnak is meg vannak ri mondani, ha valóban meggondolja, amit mond, hogy: Nem volt időm ... egy kurta levél megírására .. — és még hozzáteszik, hozzá szokták tenni nagy komolysággal: — Hidd el, egy rövid negyedórám sem volt... Istenem, hosszú huszonnégy órából igazán tehet ennyi időt szakítani. Valóban lehet ennyi idői teremteni. Persze, beosztással.,. Egy kitűnő római költő írta: csak azi nem teszi meg az ember, amit nem akar. Ha vakmerő mondásnak is látszik ez a kijelentés, sok igazság van benne. Húzzuk, halászijuk a munkánkat s végül azt motyogjuk mentségként: — Hja, nem volt időm rá... Pedig volt, csak éppen nem fogtuk magunkat össze, nem szántuk magunkat rá keményen a kötelesség teljesítésére. És a pénzzel is így vagyunk. Sok mindenre telne, ha okossággal bánnánk a fillérekkel. Ha két komoly kiadás közölt megfontolnánk, hogy mire adjuk ki a pénzünket: hasznosra, haszontalanra. Ha meggondolnánk, hogy szükséges-e ez a hirtelen felmerült kiadás? Halasztható vagy halaszthatatlan.? Meri amíg az idővel az az elv, hogy lehetőleg mindent elvégezzünk a pergő órák alatt, addig a pénzzel úgy kell bánnunk, hogy csak arra költsünk, amire feltétlenül szükségünk van. Nehogy elszaladjanak az apró pénzecskék (az apró fillérekből lesz a bankó) haszontalanságokra s ne maradjon aztán a szükségesre, a hasznosra, a nélkülözhetetlenre! A beosztás az életünk céltudatossága, öntudatra emelése. Világos és okos tekintet, amellyel átfogjuk az Isten által nekünk ajándékozott életünket. « mi nem ? a maga formái. Férfi férfinek egyszerűen bemutatkozhat: Megengedi, nevem ez és ez . Nővel szemben már nem ilyen egyszerű a dolog. Előbb a hölgy kísérőjének, vagy, ha hídban vagyunk, a komité egyik férfitagjának kell bemutatkozni és az illetőt megkérni, hogy mutassa be ezután az illető hölgynek. Ha nagyobb társaságról van szó, úgy a háziasszonyi, a házigazdát kérjük meg. hogy mutasson be. Hogy az étkezésnek mennyi szabá-Receptek. Narancscsók. Huszonöt deka cukrot félóráig keverünk 4 egész tojással. Mikor a massza piskótatésztasűrűségű, belekeverünk 6 deka kockára vágott mandulát, 1 narancs finomra vágott héját (ha ez nincs, fi deka cukrozott narancshéjat, persze szintén finomra vagdalva) gs annyi lisztet, hogy galuskatésztasűrűségű legyen. Megkent tepsire kis halmocskákat rakunk belőle, meghintjük por-’ cukorral és mérsékelt tűznél megsüljük. Pozsonyi dióspalkó. 30 deka lisztből, 23 deka vajból, 5 deka porcukorból, 2 egész tojásból és 3 sárgájából, 3 deka, kevés hideg tejjel elkevert élesztőből és egy csipet sóból nem túlkemény, de nem is lágy tésztát gyúrunk és jó erősen kidolgozzuk. Annyi részre osztjuk, ahány patkói csinálunk és kis cipófonnákat alakítunk belőlük. Ezeket pár perc múlva vékonyra kinyújtjuk és megtöltjük a következő töltelékkel: % kg. cukorból és 3—4 deci vízből szirupot főzünk, mikor kihűlt, belekeverünk 30 deka őrölt diót, 20 deka finom morzsát, 1/2 citrom reszelt héját, 8 deka mazsolát és kevés törött faliájat. A megtöltött és összecsavart tésztákat patkóalakúra formáljuk, megkent tepsibe rakjuk és tojással megkenjük. Hűvös helyre tesszük és P/2—2 óra múlva újra megkenjük. Ezután újra pihentetjük 1 óra hosszal. Lassan sütjük. lya van, ezt szinte nehéz felsorolni. A szalvétát a térdre fektetni, egyenesen ülni, nem könyökölni, a tányérhoz, kenyérhez nem hozzányúlni, mig az ember nem eszik, mennyi nem! Étkezés után nem divat a szalvétát összehajtani. Ezt egyszerűen a teríték mellé helyezzük, ha készen vagyunk az evéssel. Igen sok mindent meg kell tanulni, ha azt akarjuk, hogy igazi, jól nevelt ember hírében álljunk ! Mónika hercegkisasszony. Messze, messze egy mély ló pariján épült gyönyörű kastélyban élt Mónika hercegkisasszony. Édesapja, a jóságos öreg herceg úgy vigyázott erre az egyetlen gyermekére, mint a szemevilágára. Dédelgette, kényeztette, elhalmozta szebbnél szebb és drágábbnál drágább ajándékokkal. Arany tálból evett a kis hercegkisasszony, kristálykehelybői ivott, ruháját pedig ^ harmatos virágszirmokból varrta hűséges öreg dajkája. Jókedvű, vidám teremtés volt Mónika, csak egy csúnya tulajdonsága ne lett volna. Nem is kertelünk so• káig, eláruljuk a kis hercegkisaszszonV csúf szokását, azt, hogy sohasem fogadott szói. De még ennél is nagyobb baj voll, hogy ha szófogadatlansága következtében valami kárt okozott, nem merte bevallani, sőt, hogy a büntetés elől megmeneküljön, hát egyszerűen másokra fogta. Udvarmesternője gyakran megfedte emiatt és szép szóval kérlelte, hogy a hazugság pocsolyájába sose legye lábát. Mónika ilyenkor mindig javulást Ígért, de Ígéretét, sajnos, újból - és újból megszegte, amig egy napon . olyan esemény történt, ami végkép kigyógyította ebből a csúnya betegségből. Hogy is kezdődött? Édesapja, a jóságos öreg herceg, egy pompás, szikrázó drágakővel ajándékozta meg: — Lelkem, Mónikám mondta ez a drágakő kincseskamránk legnagyol)!) büszkesége. Neked ajándékozom, csak cgvre kérlek, ha játszol vele, ne menj a tó közelébe, meri ha beleesik, nincs emberfia, aki a mélységes mély tó fenekéről fel tudná hozni. Mónika szentül megfogadta, hogy a tónak még a tájékára sem megy. No, néhány napig meg is tartotta ígéretét és messze a ló partjától, a selymes rétén játszogatott. Történt aztán egyszer, hogy egy szinpompás tarka lepkét pillantott meg a réten.- De gyönyörű pillangó, sikoltolt elragadtatva s azzal uccu, a pillangó után szökkent, hogy megfogja. A pillangó meg egyenesen a mélységes mély tó felé röpült. Lelkem, hercegkisasszonykám, — könyőrgötí öreg dajkája - fordulj vissza, ne fuss a tójfr>z! De Mónika nem hallgatott dajkájára és csak futott a pillangó után. A pillangó meg a ló széléhez ért. Hófehér vízililiom, nyúlt ki a tóból, arra szállt a pillangó. A hercegkisasszony néhány szökelléssel ott termett, a víz tükre fölé hajolt és ekkor a drágakő beleesett a vízbe. Nagyon, nagyon megrémült Mónika, Édesapjára gondolt, mennyire fog haragudni, hogy megszegte ígéretét. Akkorra már öreg dajkája is odaért és kétségbeesetten jajveszékelni kezdett: Ugy-e, megmondtam lelkem, kisasszonykán). ne menj a tó közelébe! A hercegkisasszonynak ebben a pillanatban egy csúf gondolat jutott az eszébe, amivel magáról elháríthatná a baji. Kiáltozni kezdett: Tolvaj! Tolvaj! A dajkám ellopta a drágakövet! A becsületben megőszült dajka majd kővé meredi a meglepetéstől. De még ideje sem voll védekezni, máris két erős porkoláb közrefogta és egyenesen a herceg elé hurcolták. Hiába sírt, zokogott az öreg dajka, hiába bizonyítgatta, hogy a hercegkisasszony ejtette a tóba a drágakövet, a herceg Mónika szavának hitt és az öreg dajkál tömlöcbe csukatta. A hercegkisasszonyt bántani kezdte a lelkiismerel, de mégsem merte bevallani szörnyű bűnét. Félelmét pedig azzal nyugtatta meg, hogy az igazság sose derülhet ki, mert a mély tó fenekéről a drágakövet senki emberfia nem hozhatja föl. Az öreg dajka pedig sokáig sínylődött az ablaktalan és hét lakattal lezárt tömlöcben. De istenfélő lelkét nem hagyta el a remény és bizton liill benne, hogy a jó Isten végül is kideríti az igazságot. így is történt. Egy napon a szomszéd ország királya látogatóba érkezeit az öreg herceghez, aki nagy lakomát csapott az előkelő vendég tiszteletére, Mingyárt, az első fogás után egy gyönyörű, fehérhúsú, illatos olajban főtt pompás csuka volt. Hát amint a vendégkirály kettévágta a halat, mindenkicsodájára a pompás drágakő szikrázott elő. Ott volt a csuka gyomrában. Az öreg herceg azonnal megparancsolta, hogy nyissák ki a tömlöcajtót és az öreg dajkát vezessék elébe. Három perc sem lelt be. az öreg dajka a herceg előtt állt. Mondd csak el még egyszer, szólt jóságosán az öreg herceg , hogy és miként veszett el az a drágakő? Most is csak azt mondhatom, amit eddig mondtam — siránkozott a dajka. — Mónika egy pillangói kergetett, amely a tó partján egy liliomra szállt. A hercegkisasszonykám le akarta szakítani a liliomot és a drágakő eközben bepottyant a vízbe. A herceg azonnal kiadta a parancsot, hogy az udvari halászát vezessék elő. De Mónika meg sem várta a halász jövetelét, hanem térdreborúlt dajkája előtt és könnyeinek ■záporával öntözte az öreg asszony ráncos kezét.- Soha többé nem fogok hazudni,- zokogta, — mert látom, hogy a jó Isten napfényre hozza az igazságot, akármilyen mélységes mély tóban rejtőzik is az.
