Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)

1934-08-11 / 64. szám

oldal '(f ^V*' r ^ ' -'S* -’* mint amilyen az odiozus sajlonovel­la IS. ■< í^iClt ,, j Röviden és velősen a nemzeti szo­cialista párt ellenzékbe akat* menni és pedig; egy. fél évvel előbb a vá­lasztások előtt. Ezt a lap a párt ve­zetőség naivitásának tulajdonítja, amely azt hiszi, hogy a választók hangulatát egy kézmozdulattal meg­változtathatják és hogy a választók felülnek. Kérdés, hogy a cseh nem­zeti szocialista pártnak ellenzékbe vo­nulása esetén miképen viselkednék Benes dr. külügyminiszter. Határo­zottan a kormányban maradna. Más kérdés, hogy emellett az ellenzéki párt tagja maradhatna-e Benes? A külügyminiszternek az a véleménye, hogy a nyilvánosság számára kilép­ne a pártból és ezzel a köztársasági elnökségre vonatkozó kilátásai erősen inegnövekednének, amely kérdésben úgyis nehéz volt a nemzeti szocialista párthoz való tartozás. A lap azután rámutat arra, hogy Csehszlovákiában nem olyan korlá­toltak a választók, hogy valamit is adjanak az ilyen hírre, amely annak a pártnak ellenzékbe vonulásáról ír, amely párt kezdeményezője volt az összes népszerűtlen törvényeknek és a meghatalmazási törvénynek. A nem­zeti szocialisták számára nem marad más hátra, minthogy szépen felelős­séget vállaljanak a bel- és külpoliti­káért. — A hírt természetesen csak fentartással közöljük. k ,i [ul., mw . jfri m 3* n »KOMAROMI LAPO£!< f.gf. m Mm hMrwrafitjWiJt i 2 szoba konyha és fürdő­szoba használattal kiadó. Nádor utca 89. földszint. 272 Hozzászólás Koczor Gyu'a cikkéhez. A lapokban Koczor Gyula a komá­romi ipartársulat elnöke hosszabb cikkben foglalkozott a szakipartársulat kérdéssel. Az alakulás az első pilla­natban tetszetősnek látszik, ha jobban megfontoljuk azonban az ügyet, rájö­vünk, hogy az végtelenül káros lenne az iparosokra. A megalakuló szakipartársulatoknál a kisebb taglétszám is nagy területre való kiterjedése folytán a tagdij nagyon magas lenne, többszöröse a mostani társulati tagdijaknak, melyek csak újabb súlyos terhet jelentenének az amúgy is agyonterhelt iparosokra. Nagyon helyes az a megállapítás, hogy a szakipartársulatok, tekintve hogy ugyanolyan jogok alapján mű­ködnének, mint a mai társulatok, nem hozhatnának semmi jobbat, csak meg­szüntetnék az iparosok közti érintke­zést s ezzel nem, hogy megszüntetnék, hanem csak elősegítenék a bajokat. Az emberiség hiába küzdötte le a távolságokat, hiába van kifejlődött közlekedés, az iparosnak Pozsonyba, vagy Zsolnára, ahol a szaktársulat székhelye lenne, költséges utakat kel­lene csinálnia. Még elgondolni is ré­mes, nem hogy megvalósítani, hogy egy-egy ipartársulati ügyben esetleg több napot kellene utazni. Hiába alakulnának meg a szakipar­társulatok, a kisiparosság helyzetén ez nem fog javítani. Ha a kisiparos megvizsgálja helyzetét, úgy rájön arra, hogy hiába szervezkedik külön-külön szakmák szerint, a bajokat igy nem lehet megszüntetni, mert a bajok min­den szakmánál közösek. Egy és ugyan­az a szabónak, az asztalosnak, vagy a hentesnek a baja. Nagyok a közterhei, és nincs munkája. Az iparosnak tehát hitelt kell teremteni, lehetővé kell tenni az olcsó anyagbeszerzést, munkához kell juttatni, de mindezek előtt csök­kenteni kell elviselhetetlenné vált ter­heit. Ezek kellenek a kisiparosságnak, nem önálló szakipartársulat. Ezekért pedig eleget küzdöttek és küzdenek és memorandumoznak a mostani ipar­társulatok is, csak az a baj, hogy meg­hallgatásra nem találnak. Nem lehetne komolyan azt állítani, hogyha szak­ipartársulatok lesznek, akkor egyszerre csökkentik a kisiparosok adóit, hitelt és olcsó anyagot biztosítanák nekik, valamint munkához juttatják. Ami a speciális szakmai kérdéseket iileti, azokat a mai ipartársulatok is ép úgy eltudják intézni, mint a szak­­ipai társulatok. A szakosztályok e te­kintetben elég bizonyítékát adták en­nek. A kisebb körzetre kiterjedő szak­osztályok azonos viszonyok között élnek, azonos bajaik vannak, tehát sokkal jobban megértik egymást és tudják kívánságaikat kifejezésre juttatni, érdekeiket szolgálni. Ha az iparosoktól 100 - 300 km-re lenne a szaktársulat központja, az legjobb akarat mellett sem ismerhetné kellőkép a távoleső iparosok bajait és kívánságait. Hogy a szakosztályokban minden érdek egyezne, az is mesebeszéd, aminek legjobb példája az, hogy a pozsonyi hentesek és mészárosok mindent el­követtek, hogy a vidéki szakmabeli iparosok ne mehessenek a pozsonyi piacra. A kereskedelmi és iparkamara maga­tartása teljesen érthetetlen az ügyben. Ugylátszik, azoknak nem az a fontos, hogy a kisiparosok megértsék egy­mást, hanem hogy ellenséget lássanak egymásban, hiszen a szaktársulatok megalakulása nem a kölcsönös meg­értés előmozdítását, hanem csak az egymással szembeállítást és a zűr­zavart jelentené. A véleményadás sehol sem jelen­tett szabotálást, mint ahogy a kamara mondja. Vagy arról van szó, hogy meghallgassák, hogy mi a vélemé­nyünk, vagy pedig arról, hogy Ny er e »égé olcsó bevásárlásai-.....................ff,.,, tal ^ «sra®»« A mi sikerünk a legtöbb bevásár­­~lást lehetőségek közvetítésétől. Vásároljon a ll RÉHii Vásáron 1934 augusztus 18-tól 24-ig. Altalánös vásár | 21 árucsoport I Textil vásár I Technikai vásár | Technika az iparban | Textilgépek | Irodaszilkséglet | Bútor és zon­­goravásőr j Rádió | Vlllanytechnlka | Ésszerű házi gazdálkodási Márka­cikkek | Találmányok | Újdonságok stb. | Különleges kiállítások: Gsszl Dohánytőzsde | Amateurlényképé­­szét | Telepítések és a kereskedő tanulságos és érdekes minden üz­letembernek. Főtéma: „A vevő (ó kiszolgálása és ellátása.“ 337o utazási kedvezményi Igazolványok kaphatók : Járási Kereskedelmi Grémiumnál Komárom, Kultarpalota. <a rólunk, nélkülünk, kisiparosok nélkül határozzanak. Ebben az esetben azonban nincs szükség véleményadásra. Ha a vidéki kisiparosságnak nem felelnek meg a szakipartársulatok, ha nincs kedve ahhoz, hogy egy iparügyben beutazza fél Szlovenszkót, az csak természetes lehet, hogy ebbeli véleményét kifeje­zésre juttatja. Reméljük, hogy az ille­tékes helyeken mégis meg fogják ér­teni, hogy nem ellenszenvből, vagy kicsinyeskedésből, hanem jól felfogott iparos érdekből nem helyeseljük a szakipartársulatoknak a tervezett nagy területekre való megalakítását, és a megfontolt, alapos érvelésünknek helyt fognak adni. A szakipartársulatok lé­tesítését illetőleg természetesen sok fordul meg magán a kisiparosságon, de hiszem, hogy a kisiparosok saját érdekükben nem fognak kötélnek állni, ha velük a szakipartársulatok megala­kítása iránti kérvényeket alá akarják Íratni. Liszák József asztalos mester. Kopogtatnak. Irta: Illés Endre. Annak a szobámnak, amelynek em­léke most felkísért, kél ablaka volt. Az egyik, az igazi, kifelé nyílott, — ki a hegy ekbe. És közelhozta ennek a szomszédságnak minden szépségét. A nagy, szabad lélekzeteket. Amikre úgy pirosodik át a szív, különös szé­dületben és boldog nekiiramodással. mintha a tavaszi szél csipué ki. Kö­zelhozta a gondtalan bukfenceket, me­lyeket a nap vetett márciusi olvadás­ban lucskos, meredek lejtőkön. Tá­voli erdők kékesbe játszó foltját. Mint­ha próbálgatta volna már a nagy hár­fát valaki. Minden nap egyre jobban megfeszültek a húrok. Néha elpat­tant egy. Furcsa, hosszú zengés tá­madt ilyenkor. De a többi mind erő­­sebben zúgott fel. S ezer rigó kezdett feleselni egymással. És közelhozta ez a szomszédság fő­leg a levegőt, amely olyan volt itt. dús áradásban, harsogó fiatalságban, mint egy patakban mosdott leány. Tiszta és illatos. De két ablaka volt énnek a szobá­nak. S a másik egészen másfelé nyílt. Sokkal kisebbre vágták, homályosabb is volt. Egyetlen szárnnyal búslakodott csupán. Azt sem lehetett kinyitni so­ha, mert amit én ablak--na k nevez­tem, — az a tükör volt. A kopott, kes­keny falitükör. Egészen olyan, mint egy ablak. A hónapos-szobák örök második ablaka. Amely befelé nyílott, be a szobába. S aki kiváncsi magára, és belenéz, annak megmutatja kegyetlenül és tisz­tán a mezítelen életét. Olyan fáradt és otthoni mozdulatokat leplez le, hogy aki véletlenül ráles itt sajátma­gára, szivdobogva áll meg és aztán riadtan néz szét, — nem pillant-e be valaki a szobába? Halálosan meg le­het ijedni attól, amit ezen az ablakon keresztül néha látunk. • Úgy jöttem azon a tavaszon ebbe a szobába, hogy- a nap a hátamba sü­tött és az árnyékom előttem ment. A villamos-megállók csak az ap­róhirdetések különös délkörein és ha­mis földrajzi hosszúságain szoktak kö­zelfeküdni a hónapos-szobákhoz. Tíz percnyire a végállomástól... A va­lóságban azonban hosszú ut vezet hoz­zájuk. A Fetvinczi utón. a felfelé kanyargó ösvényeken bokáig is be-besüppedtem agyagos, marasztaló sárba. S hogy­ne lássam mindig azt az éles, fekete árnyékot, aki sajátmagamból előrelo­holt, — hátrafordultam. Szürke háztetőivel, tornyain az el­csúszó. fényes napsugárral, szabály­talan kockára vágott tömbjeivel, fe­ketébe mosódó szürkén a város utá­nam jött. Percekig néztem vissza. Régi ízek­kel sebeztem fel az ínyemet. Elmúlt dolgokra próbáltam gondolni. És ami­kor beértem a szobámba, nem igen volt kedvem kinyitni az egyik ablakot sem. * Oly furcsák az első napok idegen helyen. Mindig egyformák ezek a kiadó szo­bák. Nem ér soha semmi meglepe­tés. Mindenütt ugyanaz a szekrény-, ugyanaz az asztal, ugyanazok a szé­kek várnak. S mégis... A levegőben van va­lami. Valami megfoghatatlan titokza­tosság. Az újonnan áthúzott ágy fe­hér és bűvös. De a tárgyak annak a valakinek a kezeérintését őrzik még, aki itt élt. Ki lehetett? Minduntalan az ő nyomára bukkan­ni. Egy árva és céltalan szög van a falban. Olyan lehangoló, mint a har­madhetes karácsonyfa, amikor nincs már rajta semmi. Mire használhatták vájjon ezt a szöget? Az asztalterítő egyhelyt elkopott. Csak nem könyökölt itt órákig? S a szekrény... a székek... a padló... Mind meg kell nézni. És mindegyik mond is valamit, közben beesteledik lassan. így múlik az első nap. * A második azután... Tisztán emlékszem még erre a má­sodikra is. Az ébredéses, első reggelre ebben a szobában. Éber, nyugtalan, könnyen fellobba­­iió szívvel arra riadtam fel, valaki kopog az ablakon. Olvadó, napos már­cius volt. Szép, derült idő Szokatlan meleg napok. De még fagyosak azért az esték, s fűszeres-hideg a reggel is. Odakünn kopogtak. Furcsa félálomban, emlékező, fél­­idege n.-félismerős révületben könyö­költem fel. Igen ... otthon vagyok.. De igazán otthon? Itt az éjjeliszek­rény ... itt a pamlag... Tegnap es­te így állottak... Igen... tegnap es­te is... Otthon vagyok... De ki jöhet hozzám? Ki ismer már itt? Hátrafordultam. Bosszankodva és csodálkozva néz­tem hosszú ideig az ablakra. Onnan jött a kopogás. Egy madár topogott a kinyúló, szé­les párkányon. Mellén sárga pihe. Bi­zonyosan cinke lehetett. A tekinte­tünk találkozott. S csak nem mozdult. Mintha várná, nyissam már az abla­kot. Sürgetően és türelmetlenül állt. Egészen biztosan, nem először igy. Persze, ez nem hozzám jött. Honnan is tudhatta volna, hogy itt lakom. Azt a másikat költögette még, aki ideszok­tatta. De az már elment. S csak én voltam itt. Tehetetlenül keltem fel. * És akkor már odarepült a második madár is. Ez rigó volt. S csakhamar a harmadik is. És a harmadik nyomá­ban még több, zsivajos, kicsi légi se­reg. Kinyitottam az ablak egyik szár­nyát. Becsipogtak a szobába. Mit csináljak most? Ki tudja, mire várnak? Mit kellene most tennem? De ez a csipogás... Oly ismerős... Nem. semmikép sem lehet félreérteni. Kérnek valamit, várnak valamire. Fáz­nak talán? Vagy éhesek? Éhesek... igen. igen! Enni kérhetnek csak így! Ezt a hangot nem lehet soha félreérteni. Ezt a kérést ezer kérés közül mindig ki le­het hallani. Körülnéztem. S mert fáztam is már a nyitott ablakban, hamar magamra kaptam valamit. Mit is adjak most? Keresgélni kezdtem a szobában. Fel­­háhytam a bőröndöket, megnéztem a szekrényt, kilvuzogattam a fiókokat. Semmi. Már-már lemondtam mindenről. Végre egy régi felötőm zsebében mégis találtam száraz kenyér-morzsát. Hogyan került oda? Már nem emlék­szem rá. De nem is gondolkodtam rajta. Sietve, örömmel szórtam ki a párkányra. Gyors mozdulatomra ólmos testtel és mégis ijedten rebbentek szét. Lassan azonban visszamerészkedtek. Egyenként. Növekvő bátorsággal. S kíváncsian meg is csipegették a mor­zsát. Kis csőrükkel felemelték. De az-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom