Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)

1934-07-21 / 58. szám

1934 Julius 21.

»KOMAKOMI LAPOK*

9 oldal.

A GYERMEKEKNEK.

A csodálatos kenyér

(Salzburgi mese)

Elmeséli: Balassa Lili.

Derék, istenfélő, szolgálatkész ember voll Lazarus, Bergheim város jegyzőjének fiatal Írnoka. Rendesen járt a templomba, segített a szűkölködőkön, amennyire tőle telt és örömmel tett szívességet mindenkinek, aki hozzá fordult.

így hát nem mondott nemet a lelkésznek sem, aki arra kérte egy napon, keresse meg az Untersbcrg lejtőjén azt a sziklakápolnát, amelynek az ajtaján egy furcsa, régi felírás van s írja le az elmosódott betűket. Lazarus vállalta a megbízást, neki is indult az Untersbergnek, de mire a kápolnát megtalálta és az írást lemásolta, ráesteledett.

Lazarus hát elhatározta, hogy nem indul neki a sötétben az útnak, hanem a hegyen fogja tölteni az éjszakát. így is történt, jóízűen aludt egész éjjel és amikor hazafelé készülődnék, egyszerre csak egy szerzetes jön vele szembe, nagy kulcscsomóval és imakönyvvel a kezében. Amikor Lazarus a szerzetes kérésére elbeszélte, hogyan kerül ilyen korán reggel a hegyek közé és miért is jött voltaképen, az öreg barát igy szólt hozzá:

— Jöjj velem, adok neked enni, inni s megmutatom neked azt is, amit tudni kívánsz; hogy mi a nyitja annak a furcsa ajtónak a sziklafalban.

Ezzel elindult, Lazarus meg követte. Kisvártatva nehéz vasajtó ötlött a szemükbe, amelyet a szerzetes a kulcsai egyikével kinyitott.

— Tedd le idekinn a kalapod, •— mondta Lazarusnak — hogy vissza tudj menni, ha mindent láttál. Jól figyelj arra, ami odabent utadba kerül, de ne szólj senkihez s ne válaszolj, bárki szólna is hozzád.

E szavakkal belépett a vasajlón és Lazarusnak, aki utána ment, a szeme-szája elállt csodálkozásában. Gyönyörű, tornyos épület állt előtte, pompás, virágos pázsit közepén. Hatalmas kútból friss, tiszta forrásvíz csobogóit s a kert. amelyet sötét fenyőerdő ölelt körül, telve volt a legpompásabb, legritkább gyümölcsök alatt roskadozó fákkal.

Átmentek a kerten és beléptek a tornyos épületbe, ahol Lazarus álmélkodva látta, hogy óriási templomban vannak. Kétszáz oltára és harminc orgonája volt a templomnak és mise végén, amelyet Lazarus végighallgatott, egyszerre szólalt meg a harminc orgona s a templom valamennyi harangja. Egy láthatatlan énekkar ujjongó Allelujára zenditett és mindez együtt olyan csodálatosan szép volt, hogy Lazarus úgy érezte, -csak a mennyországban lehetséges mindez.

Mise után a könyvtárszobába vezette a szerzetes Lazarust és — csodák-csodája, amit a latin szövegű könyvekben olvasott. Egyszeriben megértette azt a felírást is, amelyet előző napon a sziklakápolna ajtajáról másolt le a lekész ur számára:

Amint olvassa Lazarus a könyveket, egyszerre csak kinéz az ablakon ■és látja, hogy a kertben egész tömeg ember járkál, bíbornokok, püspökök, drága ruhába öltözött hölgyek és nemes urak. Kérdően nézett a szerzetesre.- Ezek itt — magyarázta a barát — régen elhalt császárok, hercegek, lovagok és szolgák, nemes hölgyek és egyszerű hajadonok, de valamennyien Isten igaz gyermekei, akik megmentői és védőszcllemci a hitnek azokban az időkben, amikor az emberek mepróbálnak letérni Isten útjáról. Most azonban indulj utadra. fiam és ha hazatérsz, senkinek se szólj arról, amit itt láttál. Harmincöteszlendö múlva nehéz idők következnek az emberiségre, akkor add tudtára mindenkinek, amit tapasztaltál és mondd meg, nincsen olyan veszély, nem jöhet olyan csapás, amelyben Isten levenné a kezét azokról, akik hozzá hűségesek.

Lazarus ezután csakugyan elindult hazafelé, kezében két kerek cipóval, amit a szerzetes adott neki útravalóul. De bizony bele se kóstolt egyikbe sem, csak sietett hazafelé, aminek legfőbb ideje is volt, mert a felesége, szegény, már nagyon aggódott érte.

No, volt is nagy öröme, amikor meglátta az urát. Nyakába borult, össze-vissza csókolta, aztán hamarosan nyúlt a kendőjéért, hogy ő elszalad és meghívja a szomszédokat, aztán nekiáll vacsorát főzni.

— A szomszédokat csak hívjad, lelkem, — mondotta Lazarus — de a vacsoráról majd én gondoskodom.

Mikor aztán valamennyien együtt ültek, Lazarus elővette az egyik cipót, amit a szerzetes adott neki és mindenkinek vágott belőle egy karéjt az almaborhoz. És elégedetten mosolygott, amikor látta, hogy a vendégek olyan jól érzik magukat, mintha csak tizfogásos lakomát tálalt volna elébiik és versenyt dicsérik a kenyér különös, szokatlan jóízét. A másik cipót a szekrénybe zárta Lazarus, amikor a vendégek elmentek és lelkére kötötte a feleségének, hogy takarékoskodjék a kenyérrel, el ne fogyjon egy hamar.

Hiszen takarékoskodott volna az asszony, mert derék teremtés volt, hanem azt nem bírta megállni, hogyhogy ha egy koldust igen megsajnált, le ne kanyarítson egy darabot a csodák cnyérből s oda ne adja a szegénynek. Igv hát nem sok volt már a kenyérből egy karéj mindössze, amikor öreg koldusasszony kopogtat be hozzájuk. Kenyeret kért, mert éhes és beteg.

Lazarus és Gertrud egymásra nézlek, megértették egymást szó nélkül is. Gertrud a szekrényhez lépett, kivette a karéj kenyeret, amit a maga számára tartogatott és a koldusaszszony kezébe adta.

— Isten áldjon meg! — hálálkodott az öregasszony — és Lazarus megsimogatta a felesége haját. — Jó lélek vagy mondta az asszonynak. és a szekrény felé indult, hogy becsukja a nyitva feledett ajtót.

De mekkora volt a meglepetése, amikor látta, hogy az utolsó falat kenyér helyén uj. friss cipó dagadozik.! Lazarus lehajtotta fejét és meghatottan megköszönte Istennek a csodát, amely most már végig kísérte egész éleién. Sőt folytatódott a gyermekei életében is egészen addig, amig az egyik fiának, Johannák, a hiú, keményszívű felesége el nem űzött az ajtaja elől egy éhes gyermeket.

Akkor eltűnt a csodakenyér, elő se került soha többé és ma már az izére sem emlékszik senki.

Az üvegszivű herceg

lila Majthényi György,

Üvegországban minden üvegből volt: az emberek, a fák, a virágok s a folyók is. így hát a király se leheléit másból, de a fia se. Átlátszó azonban semmi se volt. A fák barna, vagy szürke kéregbe burkolóztak, a virágok színes ruhákban pompáztak, az emberek pedig nyakig bújtak mindenféle ruhákba, a fejükön parókát viseltek és még az arcukat is befestenék jó vastagon, nehogy valahol beléjük lehessen látni.

A királyfit Kiingnek hívták és mint mondom, tiszta üvegből volt. ha levetette ruliáil, meglátszott a szive is. Csakhogy ő nagyon ügyelt ám arra, hogy senki meg ne láthassa a szivét, mert Kevélység, Irigység, Nagyravá- Égyás lakott benne, szeretet pedig oly kevéske, hogy annál még egy hangyának is több volt. Irigyelte a bátyját, mivel apjuk halála után az lesz majd Üvegország királya, irigyelte nénjét, akit a szomszédos Feketeország királya vett feleségül és egyre azon töprengett, hogyan juthatna valami trónhoz, mert mindenáron király akart lenni.

Ennek ellenére is valaki mégis megszerette Kiing herceget és ez a valaki a közeli Szürkeország hercegnője, Jószív volt. Az igaz, hogy Kiing deli legény volt, de az is igaz, hogy az udvari bálon észre se akarta venni Jószivet, mert kicsinyeltc a csöppnyi Szürkeországot és Jósziv lehetett bármilyen szép, Kiing mégis elkerülte.

Egy alkalommal, mikor Jósziv megint Üvegországban időzött, Kiing, csakhogy találkozni ne keljen vele, valamilyen országos ürüggyel átautózott sógorához, Feketeországba. Onnan hazajövetfelé történt aztán, hogy amikor ki akart térni egy szembejövő autónak, befordult az országút melletti árokba. Még kiáltani se tudott, s már ott feküdt a békanyálas vízben, az összetörött autó alatt és eszméletét vesztette.

Amikor hosszú idő múltán magához tért, egyszerű, derűs szobában találta magát. Az ablakon besugárzott a napfény, a kertben madarak énekeltek, a szobában meg szebbnélszebb virágok pompáztak. Eleinte azt hitte, hogy álmodik, de a testi fájdalmak eszébe juttatták, hogy mi történt vele. Már éppen kiáltani akart, hogy felvilágosítást kérjen valakitől, amikor tündéri szép leány lépett be a szobába, néhány szóval megnyugtatta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát? A hercegnek úgy tetszett, mintha már látta volna valahol a leányt és udvariasan felelt.

— Amióta téged látlak, szépséges leányka, azt hiszem, már meg is gyógyultam. De ki vagy? Mi a neved? Hol és kinél vagyok? Kinek tartozom hálával életem megmentéséért?

— Nagyon sokat akarsz egyszerre megtudni herceg? — mondta mosolyogva a leány. — Még beteg vagy, a sok beszéd megártana. Elégedj meg azzal, hogy jó helyen vagy. Majd ha fölgyógyultál, minden kérdésre megkapod a feleletet.

A iierceg azonban nem elégedett meg ezzel a válasszal, faggatni kezdte a szolgákat, majd az orvosokat, ám azok se világosították fel. (

Gyógyulás közben valami különös változást észlelt magán. Most valahogy nem irigyelt senkit, nem gondolt arra, hogy bátyja lesz a király apjuk halála után és nem is vágyódott arra, hogy maga király legyen. Egészséges akart lenni, hogy meghálálhassa a tündéri leányka jóságát. Oly boldog volt ebben az egyszerű környezetben, hogy úgy tetszett neki, mintha Kevélység, Irigység, Nagvravágyás sohase élt volna a szivében.

Valamelyik napon kint a kertben, azt kérdezte tőle a leány:

— Hát még mindig király akarsz lenni?

— Nem tudom. Egész máson gondolkozom mostanában, — felelte a herceg és igazat mondott, mert azon gondolkozott, hogy feleségül veszi a leányt.

Később, amikor már járni is jobban tudott, azt mondta:

— Nem tudom, ki vagy, kik a szüleid. de megmentetted az életemet és megváltoztattál. Azelőtt rossz voltam, gonosz és most jobbnak tudom magam. Ez csak a te munkád lehet. Köszönöm is neked, mért sokkal jobb igy élni... És meg is szerettelek, feleségül is vennélek, csakhogy én sose leszek király... Lennél-e ilyen szegény herceg felesége?

— Nem, herceg! felelte határozottan a leány. — Amig Kevélység, Irigység és Nagvravágvás él a szívedben... Én Jószív vagyok, most

már megmondhatom. Ha előbb tudtad volna meg, talán rosszat gondoltál volna felőlem, hiszen azelőtt látni se akartál.

A herceg lehajtotta a fejét. Szégyenkezett. Csak sokára szólalt meg.

— Honnan tudhatod, hogy mi lakik a szivemben?

— Honnan? Amikor az autó alól kiemelt ünk, — mert a mi autónk jött szembe a tieddel, amikor a szerencsétlenség történt, a ruhád széthasadt és akkor beleláttam a szivedbe.

Kiing herceg a leány szemébe nézett és most már bizonyosan tudta, hogy ez a tekintet tökéletesen meg tudja őt változtatni. Elszántan tárta szét a köpenyét:

— Nézz most a szívembe és Ítélj! Ha olyan rossz vagyok, amilyen voltam, akkor felejtsd el, amit az előbb mondtam, de ha javulást látsz ...

Jósziv összecsapta a kezét, amikor a herceg szivébe pillantott.

— Milyen csoda! Ha magad is láthatnád!... A szeretet megnőtt a szivedben, Kevélység,Irigység és Nagyravágyás pedig eltörpültek ...

— És ezt mind neked köszönhetem, — mondta Kiing herceg. Ezt a csodát te telted velem, Jósziv. Ne hagyj hát magamra és segíts továbbra is a jóságoddal. Akkor nem térek vissza többé Üvegországba, hanem itt maradok melletted, ahol minden olyan szép, tiszta, becsületes és őszinte... És én is olyan akarok lenni ,mint amilyen te vagy.

így is történt. Jósziv Kiing herceg felesége lett és később, amikor Jósziv atyja elhalálozott, Kiing került a trónra. De most már nem volt miért rejtegetni a szivét, a szeretet minden rossz tulajdonságot kiirtott belőle.

Tökháború

Gyurkának serege, ]

Elment a nagy tökföldre.

Olt Gyurka köré álltak S nagy hangon tanakodnak.

Végre felszólal Gyuri;

»Mit akartok játszani?« »Háborúsdit akartok?«

»Jertek és válasszatok!«

»Háborúsdit akarunk!«

Kiabálják a fiúk.

»Jól van.« Mondja a Gyuri »Én leszek a Kinizsi!«

»Élt meg leszek Hunyadi!«

S nevet választ mindenki.

Majd meg karókat szednek,

S adnak mindegyiknek..

Majd föltartják a karót,

És várják a vezényszót.

S a tököt ütik, verik,

Mig szét nem megy mindenik.

Észrevette a gazda,

Utánuk megy s azt mondja, Várjatok gazemberek,«

»Majd elbánok veletek.«

Gyáva lett most a sereg,

S elszaladt a sok gyerek. Otthagyták a tököket,

Amelyeket szétvertek.

Munka László.

— Idény elárusitás ELBERT-nél. Összes nyári cikkek, gyermeksport és szekrény kocsik mélyen leszállítva.